2015-ben 100 éve, hogy megnyílt az első világháború délnyugati hadszíntere, az olasz front, s megkezdődtek a harcok az Isonzónál és a Doberdón. A blog indulásától kezdve hangsúlyosan foglalkozott a magyar történelem fogalommá vált helyszíneivel. A centenárium éveiben is kiemelten kívánjuk kezelni az itt történtek bemutatását. Ebből a célból hoztuk létre ezt a rovatot, a témában megjelenő posztok összegyűjtésére.
1882. május 20. – Hármas Szövetség
Bartók Béla: Bécsen át Berlinbe. A Hármas Szövetség kialakulása
„Olaszország húsz éven belül, ha éppen nem előbb imperialista lesz. Bizonyos – ha csak Olaszország példájából indulunk ki – hogy a világ soha annyira nem hajlott az imperializmusra mint ma. A nacionalizmus és az imperializmus jelenti azt a két igazi életformát, ami sajátja ennek a roppant arányokban fejlődő, kimondhatatlanul szertelen, erővel teli és száguldó modern világnak” – írta Enrico Corradini olasz nacionalista újságíró és politikus 1914-ben, mivel elkötelezett híve volt Itália terjeszkedésének.
Stencinger Norbert: Az olasz haderő felkészülése a Nagy Háborúra
A háború kitörésekor Olaszország nem lépett be a nagy összecsapásba, ahogy azt szövetségesi kötelezettsége megkívánta volna, és így nem támogatta Ausztria–Magyarországot a harcban. Sőt, amíg a Monarchia katonái két hadszíntéren nagy veszteséget elszenvedve küzdöttek, addig a délnyugati szomszéd a haderejét fejlesztette és egy támadó háborúra készült…
1915. április 26. – Londoni egyezmény
Bartók Béla: Sacro egoismo. Olaszország belépése az első világháborúba
Antonio Salandra miniszterelnök 1914 januárjában megfogalmazta, hogy mit vár el a római külügyminisztérium tisztviselőitől: kizárólagos és korlátlan rajongást a haza iránt, szent önzést Olaszországért („sacro egoismo per l’Italia”), amely azt jelentette, hogy a külpolitikában egyedül csak a nemzet céljai számítanak, a szövetségi hűségnek semmi értelme nincs. Ez lett az első világháború előtt, közben és azután is Itália külpolitikai doktrínája.
1915. május 23. – Olaszország belépése a háborúba
Stencinger Norbert: Szövetségesből ellenség. Avagy támadás helyett védekezés, védekezés helyett támadás
1915. május 23-án Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Ezzel a lépéssel végérvényesen eldőlt az, hogy az egykori szövetséges nemcsak kibújik korábban vállalt kötelezettsége alól, hanem a továbbiakban az ellenséges tábort erősíti. A felek már hosszú évek óta rendelkeztek tervekkel egy egymással vívandó fegyveres konfliktus esetére. Igaz, nem olyanokkal, amelyek végül a háborúban megvalósultak…
Bartók Béla: Károlyi Mihály törekvései az olasz semlegesség fenntartására
„A háború első évében az oroszok elérték a Kárpátokat, és attól lehetett tartani, hogy áttörik a frontot, elözönlik Magyarországot. Az olasz beavatkozás veszélye ugyanekkor fordult komolyra, sőt még Románia is egyetértést teremtett Olaszországgal, s végzetes lett volna, ha éppen ebben a pillanatban támad meg bennünket.” Hogyan látta Károlyi Mihály emlékirataiban az 1915-ös olasz hadba lépés megakadályozásának a lehetőségeit?
Pintér Tamás: Új ellenség a láthatáron
A háborús évek alatt több drámai periódust is megélt az Osztrák–Magyar Monarchia. Az 1914 ősze és 1915 tavasza közötti időszak is ilyennek tekinthető. A Szerbia elleni sikertelen támadások, a galíciai-kárpátoki súlyos, nagy veszteségeket követelő harcok, a folyamatos visszavonulás, Przemyśl eleste csalódott, már-már letargikus hangulatot idézett elő a magyar társadalom jelentős részében is. A sorozatos katonai fiaskók és az eredménytelen diplomáciai tárgyalások eredményeként Olaszország pálfordulásával új ellenség is felbukkant a láthatáron. Az alábbi írás az ország 100 évvel ezelőtti közhangulatába kíván betekintést nyújtani.
Bartók Béla: Olaszország ellenünk. Az olasz hadüzenet szövege
„A mi előrelátható volt s csak perceken függött, a bekövetkezése megtörtént: ellenségeink tekintélyes száma megszaporodott eggyel, 33 éven át volt szövetségesünk, Olaszország [1915.] május 23-án hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának.”
1915. május 24.-június 22. – Felvonulás és kezdeti harcok
Rózsafi János: A „doberdói pokol” a harcok kezdete előtt
A magyar köztudatban a Doberdó neve a földi pokol szinonimájaként is él. Milyen volt ez a táj a harcok kezdete előtt? Írásunkban az itt harcoló magyar katonák által leginkább emlegetett, a fennsík kulcspontjának számító Monte San Michele magaslat és az alatta fekvő San Martino del Carso település előtti területet mutatjuk be olvasóinknak.
Stencinger Norbert: „Valódi állások még nincsenek...”
Az Isonzó mentén és a Doberdó-fennsíkon folytatott terepbejárásaink során megannyi lövészárok-maradványt vizsgáltunk meg kutatótársaimmal. Helyenként már csak nehezen felismerhető kőkupacot találunk, máshol méteresnél is mélyebbek ezek az árkok. Megépítésük emberpróbáló feladat volt a Karszt-fennsík sziklarengetegében.
Rózsafi János: Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/1. rész
Az olasz hadüzenetet követően feszített ütemben folyt a csapatszállítás és a beérkező alakulatok továbbirányítása a számukra kijelölt védelmi területekre. 1915 májusának végén alföldi magyar parasztbakák ezrei kerültek a számukra teljesen idegen világ, a Karintiai-Alpok több ezer méteres ormaira. A magaslatok és a völgyek közötti szintkülönbségek megtétele számukra békében is igen nehéz és veszélyes feladat lett volna, ekkor erre véres harcok közepette került sor.
Rózsafi János: Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/2. rész
Sorozatunk első részében végigkövettük azokat a fontosabb összecsapásokat, amelyek a rosszul felszerelt, magashegyi harcokra kiképzetlen magyar honvéd csapatoknak súlyos veszteségeket okoztak. Területveszteség szempontjából a 2244 méter magas Krn csúcs elvesztése volt a legsúlyosabb csapás.
Rózsafi János: Egy természetjáró a harctéren 4/3. rész
A négyrészes posztban Dr. Serényi Jenő hadiútjának egyes állomásait követjük nyomon az orosz fronttól az olasz harctérig. Serényi alakulatát május 19-én Mezőlaborcra és a környékén található vasútállomásokra irányították, hogy az új ellenség, a „hűtlen szövetséges” Olaszország határaihoz szállítsák őket. A budapesti 1-es honvédek első zászlóalja május 21-én vagonírozott be Mezőlaborcon és délelőtt 10 óra 05 perckor elindultak az új frontra.
VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója
1. rész: „Újra itt a háború, ki éli túl?”
2. rész: „már benne vagyunk a srapneltűzben”
3. rész: „Borzalmas út lehet ez nappal is, hát még éjjel…”
4. rész: „Zöld, tollas civil kalapjuk a leglehetetlenebb helyen tűnik fel”
5. rész: „Ma majdnem 100 sebesült ment át a kezemen”
6. rész: „a legveszélyesebb helyre, a Mrzli Vrhre fel”
7. rész: „érdekes orvosi művelet így a fedezékben gránátzene mellett”
Dr. Szojka Kornél emlékiratai
10. rész: „Vajon hol találkozunk az olasz csapatokkal először?”
11. rész: „A golyózáporban hullottak körülöttem az embereim…”
12. rész: „Magyarok, Sturm!”
B. Sárközy Gergely visszaemlékezése
29. rész: „az olasz is megüzente a háborút”
30. rész: „Nagyszerű lenne ezt szemlélni békeidőben, passzióból”
31. rész: „csak az átkozott betegség ne gyötört volna”
32. rész: „Porokat rendelt, később ricinusolajat és ópiumport”
33. rész: „Betegségemet leszámítva e helyen igen jól éreztem magamat”
34. rész: „mától fogva hajtó honvéd vagyok”
35. rész: „a jó menázsi mellett még a zsebeim is mindig tele voltak”
36. rész: „Hagyd csak fiam, legalább majd erősebben köpdösöl tőle…”
37. rész: „Nyomorult, rongy népség közé kerültem”
38. rész: „mesébe illő vidék volt”
39. rész: „életemnek idáig a legborzasztóbb napja volt”
40. rész: „háborúban egy katona élete 2 fillér, egy lóé pedig 4”
41. rész: „sötét terv foglalkoztatta elmémet”
42. rész: „Mily változás két nap alatt”
Imre Gábor kadét doberdói naplója
1. rész: „Megremegett bele a lelkünk: itt a háború”
1915. június 23.-július 7. – Első isonzói csata
Rózsafi János: Egy természetjáró a harctéren 4/4.
Az 1915. június 23-tól július 5-ig tartó 1. isonzói csatában a támadó olasz hadseregeknek nem sikerült áttörni az osztrák-magyar Isonzó arcvonalat. A Görztől délre húzódó Karsztvidéken az újabb támadások kivédésére, a védővonalak megerősítésére azonnal nagyobb erőket kellett szállítani. A karintiai harcokban részt vett budapesti 1. honvéd gyalogezred zászlóaljait július 5–7-én gyülekeztették, majd Kronauban bevagonírozták, és elindultak a Karsztra. Dr. Serényi Jenő harctéri útja a Doberdón folytatódott.
Stencinger Norbert: A Doberdó–fennsík védelme az első isonzói csatában
Az osztrák–magyar hadvezetés az olasz háború kezdetén nem számolt azzal, hogy a Doberdó-fennsíkot eredményesen védeni lehetne. Az események láncolata azonban átírta a terveket…
Molnár Tibor: A szabadkai 86/III. zászlóalj harcai 1915-ben az olasz hadszíntéren
Sok más magyarországi kiegészítésű alakulat mellett az olasz front megnyílásától a tolmeini hídfő védelmében harcolt a szabadkai 86-os közös gyalogezred elkülönített III. zászlóalja is. Az alakulat 1915. évi küzdelmeit ismertetjük írásunkban.
VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója
8. rész: „Akárhová búvik a zászlóalj, az ellenség felfedezi”
9. rész: „Ez a lábvízvétel odaát nagy hőstett számba megy”
10. rész: „Panaszkodnak a kávéra, kenyérre, mindenre”
B. Sárközy Gergely visszaemlékezése
43. rész: „Otthagytam a nyomorult, gazember társaságot”
44. rész: „Beletaláltam magam új helyzetembe, és meg voltam vele elégedve”
45. rész: „Az első lövés épp a Turi sátrába csapott”
46. rész: „Elmegyünk innen, fiaim, e vad, sziklás hegyekből…”
47. rész: „A vidék mind szegényebb, kövesebb és kopárabb”
48. rész: „Nem paradicsom, hanem a pokolnál is borzasztóbb…”
49. rész: „Gránátlövések és az utálatos tetvek…”
Imre Gábor kadét doberdói naplója
2. rész: Vér és halál közelében
3. rész: „Bajonet auf, fiúk!”
4. rész: A tűzkeresztség
5. rész: Éjszaka a harc után
6. rész: Hajnali támadás és a kémkedő olasz orvos
7. rész: A Halál második megintése
8. rész: Skorpiók és kígyók között
9. rész: A géppuskák diadala a Monte Cosichon
10. rész: Álláscsere
11. rész: Tartalékban San Giovanniban
12. rész: Egy izgalmas éjszaka az előretolt állásban
13. rész: Nappali izgalmak a 21-es magaslaton
14. rész: Diana sósborszesz és a pórul járt fegyvermester
15. rész: Rémálom a Doberdó tengelyén
1915. július 18.-augusztus 10. – Második isonzói csata
Rózsafi János: A debreceni honvédezred tragikus napja: 1915. július 18.
A debreceni 3-as honvéd gyalogezred féléven belül kétszer morzsolódott fel. Az 1915 februári kárpátokbeli megsemmisülése után júliusban a Doberdón várt rá hasonló sors.
Rózsafi János: Heteken át a senki földjén a Haláldombnál
Az 1915 nyarán zajlott 2. isonzói csata levéltári kutatása során találtam a következő esetre, amely a nyugati front legvéresebb összecsapásaival egyenértékű doberdói harcok helyszíneit és eseményeit ismerve is megdöbbentő volt a számomra, miként egykor az itt harcoló magyar honvédek is így élték azt meg…
Rózsafi János: Felderítő vállalkozás a Haláldombnál
Nemrégiben beszámoltam a Doberdó-fennsíkon található Haláldombnál a 2. isonzói csatát követően hetekig sebesülten fekvő osztrák–magyar katonák történetéről. A mostani írás a megtalálásukat eredményező, Barakonyi Károly önkéntes tizedes vezetésével végrehajtott felderítő vállalkozás történetét mutatja be.
Rózsafi János: Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/3 rész
A Krn, Vrata és a Vršič hegycsúcsok elvesztése után várható volt, hogy az olaszok új támadási célpontjai a Farkas csoport állásai lesznek. Különösen kiemelt célpontnak számított a Vršič-csel szemben levő magaslat, a Lipnik 1867 és az 1776 méteres hegycsúcsa. A 20. honvéd hadosztály-parancsnokság 1915. június 18-án kiadott utasításában megkövetelte a védőktől: „A legszívósabb ellenállás nélkül, ill. magasabb parancs nélkül egy lépésnyi területet sem szabad feladni..."
Stencinger Norbert: „Keskeny lövészárkok vésessenek és robbantassanak ki”
Az 1915 júliusában-augusztusában lezajlott első két isonzói csatában a Monarchia csapatai hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az olaszok hadba lépése előtt nem volt elegendő idő arra, hogy a műszaki alakulatok megfelelő védelmi rendszert építsenek ki az Isonzó mentén. József főherceg, miután átvette a Doberdó-Karszt-fennsík védelmét, látva az ott uralkodó viszonyokat gyors cselekvésre szánta el magát.
Stencinger Norbert: A Črnci barlang
„Állásban létünk harmadik napján találjuk meg a később oly nagy szerepet játszó Črnci barlangot. Egy keskeny, több emelet mélységű szakadék alsó részén tártuk fel a nyílást, amely egy nagy barlang bejárata volt...”– áll a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékkönyvében a katonák életében nagy jelentőségű természeti képződmény felfedezéséről.
Stencinger Norbert: „Elepedünk egy kis víz után…”
„Megyünk, megyünk és arra gondoltunk, hogy milyen jó is lenne, ha odahaza lehetnénk… szomjasak vagyunk. Víz nincs. Elepedünk egy kis víz után, mert tikkasztó a hőség. Sehol már csak egy kis pocsolya sem” – írta a budapesti 1-es honvédeknél szolgált Rózsa Sándor a háborút követően, visszaemlékezve egy fárasztó és gyötrelmes menetelésre a Doberdó-fennsíkon. Bár az általa említett esemény 1915 októberében történt, de jól érzékelteti azt, hogy a katonáknak milyen nagy szenvedést jelentett a víz hiánya még ősszel is, hát még a tikkasztó mediterrán nyárban.
Pintér Tamás: A budapesti 29-es népfelkelő gyalogezred a 2. isonzói csatában – 2/1. rész
1915 júliusának elején, az első isonzói csata tanulságait levonva, a hadvezetőség újabb és újabb csapatokat vezényelt át a várható következő olasz támadás feltételezett térségébe, a görzi hídfőhöz és attól délre, a Doberdó-fennsík megerősítésére. Így kerültek a szerb frontról a Doberdóra a már korosabb harcosokból álló 29-es budapesti népfelkelők is, akik a hamarosan megindult második isonzói csatában ismerkedtek meg az új hadszíntérrel és vívták a háború alatti egyik legvéresebb harcukat.
Pintér Tamás: A budapesti 29-es népfelkelő gyalogezred a 2. isonzói csatában – 2/2. rész
Az 1915. július 18-án kezdődő 2. isonzói csatában rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek a Doberdó-fennsíkot védő csapatok. A szerb frontról a doberdói vérszivattyúba vezényelték a korosabb harcosokból álló 29-es budapesti népfelkelőket is. Az első két nap selzi alvédőszakaszban vívott küzdelmei után ismerjük meg a csata folytatását és végkimenetelét.
Stencinger Norbert: „Egy percig sem inogtak meg”. A székesfehérvári 17-es népfelkelők harcai a 2. isonzói csatában
A 2. isonzói csata napjaiban lezajlott harcok a debreceni 3-as és a székesfehérvári 17-es honvéd, valamint a budapesti 29-es népfelkelő gyalogezredek hadiútjának fontos és emlékezetes állomását jelentik. Ugyanez igaz a székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredre is, amely – az idősebb generációkkal soraiban – 1915 július–augusztusában szintén a Doberdó–fennsíkon harcolt, és hatalmas veszteségek mellett védte állásait a túlerőben támadó olasz alakulatokkal szemben.
VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója
11. rész: „Állandóan gramofonnal bosszantják az olaszokat közvetlen közelről”
12. rész: „Hát itt az a híres halálmező, a Krn hegység”
13. rész: „Itt van a halál aratása”
14. rész: „Hordják a sebesülteket egész nap”
15. rész: „Minden hulláért 10 korona”
16. rész: „Szegény zászlóalj elvérzett”
17. rész: „Rögtön támadásba megyünk át”
18. rész: „Már orvos, markotányos, szakács vagyok”
19. rész: „Mit gondolhattak az olaszok rólunk?”
20. rész: „Ebben benne van az egész háború”
21. rész: „Fogoly és őr boldogan ismertek egymásra”
22. rész: „Dolgozzatok! Dolgozzatok!”
23. rész: „Nagy viaskodás Doljénál”
B. Sárközy Gergely visszaemlékezése
50. rész: „…Halomra lőnek bennünket, ha ma nem, hát holnap!”
51. rész: „Egy nagyszerűen borzalmas eseménynek voltunk szemtanúi”
52. rész: „Megundorodtam, megcsömörlöttem ez igazságtalan, gyalázatos beosztástól”
53. rész: „A betegség mind jobban erőt vett rajtam”
54. rész: „Megérkeztek a vereskeresztes kocsik”
55. rész: „Nem kórház, hanem igazi kínház volt”
56. rész: „A nagy napóleoni időkben történt azon vitézi cselekedet”
57. rész: „Semmiképpen sem lehet ez átkozott helyről szabadulni”
58. rész: „Íme, aki mer, az nyer!”
59. rész: „mindent megkísérlek, hogy szülőfalum felé vegyem az irányt”
Kovács György háborús naplója
4. rész: „A szerencse szárnyon jár, kire akar, arra száll”
10. rész: A harctér
13. rész: A halottrabló
15. rész: „Doberdó, az az átkozott hely…”
Imre Gábor kadét doberdói naplója
16. rész: „Doberdó gyomra gyorsan emészt”
17. rész: „Az élőké most az elsőség”
18. rész: János bá’ és a latrina esete
19. rész: A halál színpadán
20. rész: „Na, komám, ha most nem döglünk meg, akkor sohasem”
21. rész: Szégyenkezve lopakodó hajnali fényben
22. rész: A holtak által megszállt állásszakasz
23. rész: Bátorságfokozó sörözés és a pofátlan olaszok
24. rész: Gránátkabaré
25. rész: Mászótúra és a megmozduló olaszok
26. rész: Magasban a vörös rakéta
27. rész: Tizenkét támadás és ellentámadás
28. rész: Kísértetek vonulása
29. rész: Konyak, fürdőkád, fejlövés
30. rész: „Hogyan foszlott cafatokká a lelkünk…”
31. rész: Kacér játék a halállal
32. rész: Csodálatosan szörnyű látvány
33. rész: Harci lázban égve
34. rész: A hőssé váló telefonisták
35. rész: „Micsoda barmok ezek itt előttünk…”
36. rész: Végtelen sötétség és vakító fények rémületes kavarodásában
37. rész: Parancsra kelnek a halottak, s halnak az élők
38. rész: Az alávaló sarok és az életmentő torlasz
39. rész: Élethez nyert joggal
40. rész: A Balogh Jánosok dicsérete és a szépséges Elizabet
41. rész: A marburgi hadikórházban lábadozva
42. rész: Vonatút Budapestre, avagy Kucseráné és a megkeseredett százados
43. rész: A háborús Budapest
1915. október 18.-november 3. – Harmadik isonzói csata
Pintér Tamás: Foggal és körömmel
A császári és királyi debreceni 39. gyalogezredet a Görz térségében várható újabb olasz offenzívára készülve 1915 szeptemberének végén vezényelték át Karintiából a Doberdó-fennsíkra. 1915. október 18-án robbant ki a 3. isonzói csata. A fellángoló harcokban 1915. október 23-24-én San Martinótól délnyugatra vad brutalitással harcoltak egymással az állásokba betörő olaszok és az ellentámadást végző magyar csapatok. A debreceni 39-eseknek a háború alatti legsúlyosabb csatájukat kellett itt megvívniuk.
Rózsafi János: Egy véráztatta magaslat a Monte San Michele északi lejtőjén
1915 októberének végén, a 3. isonzói csata idején rendkívül heves harcok folytak a Doberdó-fennsíkon. Debrecen város 39-es közös háziezrede San Martinótól délre, 3-as honvéd ezrede pedig a Monte San Michele északi lejtőjén található 197-es magaslaton vívott ebben az időszakban véres harcokat.
VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója
24. rész: „Az árokban embermagasságnyira feküsznek a hullák…”
25. rész: „Mind-mind 18-19 éves éretlen, tapasztalatlan gyermek…”
26. rész: „Elesett, igazi hősi halált halt Czant kapitány”
27. rész: „Két-három év alatt Laibachig felárkoljuk Ausztriát”
28. rész: „Na, majd mi neki indulunk Itáliának…”
Dr. Szojka Kornél visszaemlékezései
13. rész: „Törjek ki az állásunkból, rohanjak rá az olaszokra…”
1915. november 10.-december 2. – Negyedik isonzói csata
Pintér Tamás: Népfelkelők nyomában az Isonzónál
Egy ideje kutatótársaimmal együtt a Doberdón és környékén harcolt magyar népfelkelők története foglalkoztat bennünket. Két népfelkelő ezred, a 17-es székesfehérvári és a 29-es budapesti 1915 nyarától majdnem egy éven át az olasz hadszíntéren küzdött. 2010. november 3-tól 7-ig ismét a helyszínen kutattunk, és igyekeztünk az Isonzó mentén azokat a helyszíneket bejárni, ahol ezek a nevükkel ellentétben kötelező katonai szolgálatot teljesítő idősebb korú Fejér és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei magyar katonák megfordultak.
Rózsafi János: Egy szegedi magasugró olimpikon a harctéren
Nagyon hosszú azoknak az eredményes sportolóknak a névsora, akik az első világháború idején a harctereken küzdöttek. Többen közülük hősi halált haltak. A fronton harcolt néhány olimpikon is, például a szegedi születésű kiváló atléta, dr. Gönczy Lajos.
Rózsafi János: A hírhedt 124-es magaslat
Alig ért véget a 3. isonzói csata, rögtön kezdődött a következő. Az 1915. november 10-től december 4-ig zajló negyedik összecsapásban a Doberdó-fennsíkon harcoló magyar ezredek is súlyos harcokat vívtak. Az év során a Kárpátokban, majd a 2. és a 3. isonzói csatában is szinte teljesen megsemmisülő debreceni 3. honvédezredre ismét nehéz napok vártak. Véres küzdelmeik helyszíne ezúttal is a Monte San Michele északi lejtője volt, most a hírhedt 124-es magaslat.
VISSZAEMLÉKEZÉSEK
Dr. Szojka Kornél visszaemlékezései
24. rész: „Állásaink kiépítése, tökéletesítése, kavernák építése…”
1916. március 9.-március 17. – Ötödik isonzói csata
Stencinger Norbert: „Agyagemberek”
A negyedik isonzói csata 1915. december 4-i befejezése után az olasz haderő hosszabb ideig nem indított összehangolt támadást az Isonzó mentén. Ezt az időt kihasználva mindkét fél védőállásai megerősítésére törekedett, és igyekezett felkészülni az elkövetkező összecsapásokra. Erre nem sokat kellett várni: az antant nyomására 1916 márciusában az olasz hadsereg megkezdte az ötödik isonzói offenzívát, amelyben nemcsak egymással, de a mostoha természeti viszonyokkal is meg kellett küzdeniük a szemben álló feleknek…
