László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból

2019.07.14. 13:41 :: ForgácsMárton

Az emlékirat, vagy inkább napló szerzője, László József 1883-ban Budapesten született. A civilben bankhivatalnok László, az Általános Óvadékbank titkára, a világháború kitörésekor a császári és királyi győri 19. gyalogezrednél szolgált tartalékos hadnagyként. A galíciai csata (1914. augusztus 23. – szeptember 11.) során, Lublin közelében augusztus 27-én orosz hadifogságba esett.

Ránk maradt emlékirata a távoli közép-ázsiai steppére vezető hosszadalmas utazást és az akmolinszki (a mai kazah főváros, Asztana) hadifogolytábor mindennapjait örökíti meg. Az írás a fogságba esés pillanatával kezdődik; naplójának első kötete, amely minden bizonnyal a galíciai csata harctéri élményeit tartalmazta, sajnos nem áll rendelkezésünkre. Nem zárható ki az sem, hogy kalandos hazatérését is megörökítette egy harmadik kötetben: azt ugyanis tudjuk, hogy ő volt a „Scharnhorst” gőzhajón 1920 őszén azonos címmel kiadott újság szerkesztője. Három száma jelent meg ennek a kézzel írt, feltehetően egypéldányos lapnak, ám csak az első (Sanghaj-Szingapúr) és a harmadik (Dzsibuti-Port Szaíd) maradt ránk. A Triesztbe tartó, két hónapos hajóút további megpróbáltatások elé állította az egykori foglyokat, akiknek egy része – mint László József is – hat teljes évet töltöttek rabságban.

A napló közreadásának lehetőségét hálásan köszönjük tulajdonosának, Kemény Szilárdnak!

1. rész: „Azt hiszem, vége mindennek”

Új sorozatot indítunk útjára a mai nap. A budapesti születésű László József a császári és királyi győri 19. gyalogezred tartalékos hadnagyaként 1914. augusztus 27-én Lublin közelében esett orosz hadifogságba. Hat évet töltött rabságban, amiről részletes és élvezetes stílusú naplót vezetett. Hadifogoly-naplójának első részében fogságba esésének körülményeit és a Lublinig tartó gyalogút nehézségeit ismerhetjük meg.

2. rész: „Kedélyes egy ország, nem irigylem lakóit”

László József és sorstársai 1914. szeptember 10-én, egy éjszakára megpihennek Lublinban. Másnap elterjed a hír, hogy hamarosan vonaton útnak indítják őket a szibériai Omszkba. Így mindenki igyekszik koronáit rubelre váltani, és élelmet szerezni a hosszú vonatútra. Elköltenek helyben még egy ebédet, és megismerkednek az orosz káposztás eledelekkel. Este aztán kiirányítják őket a pályaudvarra, és kezdetét veszi az utazás az ismeretlen távolba…

3. rész: „Az olvasást is megunjuk…”

Sorozatunk harmadik részében László József és társai Közép-Ázsiába vezető, tizennégy napos vonatútjának első négy napját kísérjük végig, Lublinból Minszken át Szmolenszkig. Kupéjukat némi találékonysággal éjjelre háromszintes hálóvá, napközben társalgószobává alakítják. Az egyhangú vidéken átrobogó vonaton a legnagyobb kihívást az unalom jelenti, amit ki-ki a maga módján igyekszik leküzdeni – László József többek között környezetének alapos megfigyelésével és lejegyzésével foglalja le magát…

4. rész: „Meghatottan s részvéttel…”

Hadifoglyunk és társai tovább haladnak kelet felé; az átszelt vidéknél már csak a koszt egyhangúbb. Így örömteli változatosság, amikor Asztapovo kis falujában lehetőségük nyílik egy kis kultúrtörténeti kitérőre: megtekintik a pályaudvar közelében azt a szobát, ahol Lev Tolsztoj 1910. november 20-án elhunyt. Az áhítattól kis időre azt is elfelejtik, hogy nem utazókként, hanem hadifoglyokként járnak itt…

5. rész: „A sok mecset és faház már bizonyos keletiséget kölcsönöz…”

Penzán, Szizranyon, majd a Volgát átlépve Szamarán keresztül folytatódik hadifoglyaink útja Oroszország belseje felé. Az állomásokat ezúttal nem hagyhatják el, de így is feltűnik nekik, hogy lassan változnak, egyre „keletiesebbek” a települések, és az első tevék is felbukkannak. Az utazás nyomasztó egyhangúságában László József gondolatban igyekszik szeretteivel ismét találkozni. És messze még az út vége…

6. rész: „Üdvözlégy, te sötét Ázsia…”

A hadifoglyainkat szállító vonat Tatárföldet átszelve rövid időre megáll Baskíria fővárosában, Ufában. Ezt követően pedig hamarosan elérik az Ural hegységet, Európa és Ázsia határát; el is gondolkodnak arról, hogy azon a vidéken járnak, ahol egykor a magyarok ősei éltek. Az Ural vadregényes láncolatain átkelve, a következő nagyobb állomás Cseljabinszk, ahol megviselt kupéjukat lecserélik egy negyedosztályú kocsira – ami nem sok kényelmet ígér az út hátralevő részére…

7. rész: „Jó lesz ez is az ausztickiknek…”

Cseljabinszkot elhagyva a kazah steppék felé folytatódik hadifogoly krónikásunk vonatútja, egészen Petropavlovszkig. Itt végre leszállhatnak a vonatról hosszabb időre; hogy mikor és merre folytatódik útjuk, nem tudják, még az a hír is fölröppen, hogy Szibéria helyett a mesés turkesztáni Buhara lesz a végállomás. Hadifoglyaink elfoglalják nem túl kényelmes szállásukat, hogy aztán másnap felfedezhessék az új környezetet…

8. rész: „Lemostam az elfogatás gyalázatát…”

Fogolycsoportunk igyekszik kihasználni a Petropavlovszkban töltött néhány napot. Felfedezik maguknak a várost, amely különös egyvelege keletnek és nyugatnak: egzotikus öltözetű kazahok és tatárok bazárjai között európai jellegű, nagy áruház vár arra, hogy a fogoly tisztek elköltsék rubeljeiket. László József első útja azonban inkább a borbélyhoz, majd a fürdőbe vezet, ahol végre lemoshatja magáról a hosszú, viszontagságos út porát…

9. rész: „Téli sapkát, meleg kesztyűt, sárcipőt…”

Hadifoglyainknak petropavlovszki ott-tartózkodásuk alatt arra is lehetőségük nyílik, hogy alaposan megfigyeljék az ortodox istentiszteletek sajátosságait. Hamarosan kiderül, hogy másnap folytatni fogják útjukat, de immáron nem vonaton, hanem lovas szekereken. Utolsó nap így mindenki ellátja magát meleg ruházattal és élelemmel, mert tudják, hogy az eddigieknél is viszontagságosabb utazás vár rájuk…

10. rész: „Fogas kérdés az elhelyezkedés…”

Kicsi, kényelmetlen lovas szekereken indul útnak a „fogolykaraván” Petropavlovszkból a végtelennek tűnő kazah steppén keresztül Ázsia belseje felé. Itt már tevekaravánnal is találkoznak, de tanúi lesznek annak is, hogyan viszonyulnak az orosz katonák a kazah bennszülöttekhez. Éjjelre egy szegényes kis faluban szállnak meg, ahol hálóhelyüket nem kevés „álomzavaró bűzlönccel” kénytelenek megosztani…

11. rész: „Kevés agyvelőnk ki ne ugorjék koponyánkból…”

A steppei utazás második napján visszaemlékezőnk új útitársat és járművet kap: kétkerekű kazah taligán folytatja útját. Komoly kihívásnak bizonyul rajta úgy elhelyezkedni társával, hogy az ki ne billenjen egyensúlyából. A kellemetlenül rázós úton ráadásul a hátzsákjában kiömlik a sósborszesz és a vizes kulacs, használhatatlanná téve holmijainak jó részét. Estére elérik Pohudhovszka kis falvát, ahol éjjeli szállást is maguknak kell keresniük…

12. rész: „Nem hiába asszony a háziasszony...”

Reggelente már egyre hűvösebbre fordul az idő, így jó szolgálatot tesznek a korábban beszerzett meleg ruhák. László József a steppei fauna megfigyelésével próbálja lekötni magát, miközben egyre közelednek egy hegység nyúlványaihoz. Útközben kapnak egy harmadik társat is kocsijukra. Éjjelre egy Dobró nevű kis orosz faluban szállnak meg, ahol nagy érdeklődést vált ki visszaemlékezőnk felfújható légpárnája.

13. rész: „A természet elemeinek ijesztő tombolása…”

Némileg kényelmesebb bricskán folytatják útjukat foglyaink. A lovak egyre fáradtabbak, így az egyik orosz kocsis nemes egyszerűséggel elkobozza két arra járó kazah hátasát. Estére veszedelmesen feltámad a szél, és vészjósló felhők jelennek meg az égen; gyorsan szállást kell tehát találni a faluban, ami azonban nem bizonyul egyszerűnek. Végül egy szívélyes, lengyel származású család nyújt nekik szállást a viharos éjszakára.

14. rész: „Elénekeljük Szucsi lakosainak a magyar Himnuszt…”

A hosszú és fárasztó utazást egynapos pihenő szakítja meg Szucsiban. A fogoly tisztek kihasználják a lehetőséget, és kirándulást tesznek a környéken, felfedezik a különleges formájú sziklákat, hegyet másznak, sétálnak a település melletti, festői tó partján. Este kötetlen keretek között avatják be egymást a helyi lakosokkal kölcsönösen a magyar, illetve az orosz nyelv rejtelmeibe.

15. rész: „75 versztet döcögtünk ma a steppén…”

A steppei utazás két újabb napját kísérhetjük figyelemmel. A folyton változó járművek mindig eltérő elhelyezkedési stratégiákat követelnek meg a foglyoktól. A továbbra is egyhangú vidék átszelése közben László József alaposan megfigyelheti a szembejövő tevekaravánok pontos szervezését. Október 5-én egy Alexiovka nevű kis faluban töltik az éjszakát.

16. rész: „Ez aztán a csinos délibáb…”

A fogolykaraván utazásának utolsó két napján jobb híján a steppei utakat figyelik meg, megállapítva, hogy azok jelentősen eltérnek az Európában megszokott, kiépített utaktól. A síkság felett megjelenő délibábok tudják valamelyest lekötni a foglyok figyelmét. Október 7-én különös fata morganát figyelnek meg mielőtt megérkeznek útjuk végállomására, Akmolinszkba…

17. rész: „Úriembereknek ilyen közös kényüldében…”

László József és társai megérkeztek hosszú utazásuk végállomására, Akmolinszkba, ahol az egykori járványkórházban szállásolják el őket. Elsőként mindenki igyekszik elfoglalni a legkellemesebbnek ígérkező szobát és ágyat. A feljegyzésekből és rajzvázlatokból részletesen megismerhetjük az épületet, a sajátságos kialakítású ablakokat és ajtókat, a mosdók és mellékhelyiségek állapotát, és a lazaretthez tartozó udvart és kertet.

18. rész: „Arcának piros rózsáit elhalványítja a félelem…”

Az akmolinszki táborban töltött első napon a foglyok berendezkednek szobáikban, és elfogyasztják a megszokott orosz káposztás ebédet. Bár a priccsek kemények, László József némi átalakítással és légpárnájával szinte kényelmes körülményeket tud teremteni magának az alvás óráihoz. Hogy némileg megnyugtassa magát, képzeletében feleségéhez és kislányához kalandozik, s elképzeli örömüket, amint leveléből megtudják, hogy a harcmezőről a biztonságos hadifogságba került…

19. rész: „Az áldatlan szalmazsák-ügy kezd komplikálódni…”

Következő nap foglyaink nagybevásárlásra indulnak az akmolinszki bazárokba. Az egyik legfontosabb célkitűzés egy szalmazsák beszerzése, hogy némileg elviselhetőbbé tegye az alvás óráit. Ebben végül egy helyi német család van segítségükre, amely még meg is vendégeli őket; igaz, nem túl ízletes kosztjuk elfogyasztása nehéz helyzet elé állítja visszaemlékezőnket és társát. A használati cikkek mellett képeslapokra és szőnyegre is szert tesznek, melyekkel otthonosabbá teszik kis szobasarkukat.

20. rész: „Hozza az ő hülye rendeleteit…”

Az akmolinszki parancsnok számtalan rendelettel és tiltással keseríti meg a foglyok életét. Így a tiszteket választás elé állítja: vagy levágják gallérjukról rangjelző csillagjaikat, vagy nem mehetnek többé a városba. A találékony érintettek azonban ötletes megoldást találnak: a csillagokat gallérvédő alá rejtik. A lakossággal való érintkezéshez, elsősorban a vásárláshoz szükségesnek látszik az orosz nyelv alapszintű elsajátítása is, aminek László József is nekifut – több-kevesebb sikerrel…

21. rész: „A megvetés által fújtatott pfujorgona…”

A visszaemlékezés következő fejezetében megismerhetjük, mivel töltötték a fogoly tisztek napjaikat: sétáltak a városban, beszélgettek, sakkoztak, nyelveket tanultak. Az összezártság azonban elkerülhetetlenül együtt járt konfliktusok kialakulásával. Különösen nagy vihart kavart a „kadettügy”, amikor is egyes tisztek megtagadták, hogy fizetésükből segítsék a rosszabb ellátásban részesülő hadapródokat – mélységes nemtetszést aratva ezzel társaik körében…

22. rész: „Betipeg a szerkesztőségbe a hívatlan Mozsnyo…”

Egy-egy fogoly szabályszegése, netán szökése sokszor valamennyi sorstárs szabadságára kihatással volt. Így Akmolinszkban is szigorodnak a kijárási feltételek, az asszonyok társaságát pedig kerülni kell. Kisebb botrányt okoz a foglyok által indított „Kirgiz Híradó” című folyóirat felfedezése a táborparancsnokság által. Mivel a harctéri hírekhez kizárólag orosz, elfogulatlannak nem nevezhető forrásokból juthatnak hozzá, az unalom elűzése érdekében egy könyvtár létrehozása mellett döntenek…

23. rész: „Stöberl barátunk meghibbant, meg akar szökni…”

Nagy felbolydulást okoz a lazarettben a „generál” (tábornok) érkezésének híre, különösen az a pletyka, miszerint el fogja kobozni a naplókat és egyéb feljegyzéseket. László Józsefnek így biztonságos rejtekhely után kell néznie, hogy fáradságos munkával összeállított művét megmentse az utókornak. Majd a foglyok komoly dilemma elé kerülnek: mit tegyenek, miután észlelik, hogy egyik szobatársuk megszökött – árulják el őt, vagy vállalják a beláthatatlan következményeket, ha a táborőrség veszi észre?

24. rész: „Két kisfia ártatlanul mosolyog a fej nélküli mama mellett…”

A mostani fejezetben a hadifogolyposta működését ismerteti visszaemlékezőnk. A sürgöny-, levél- és csomagforgalom működése megbízhatónak nem volt nevezhető, ezért sokan négyszer-ötször is elküldték ugyanazt a tartalmú levelet szeretteiknek, abban a reményben, hogy legalább egy célba ér. Az otthonról érkező küldemények esetében pedig a cenzorok okoztak olykor kellemetlen meglepetéseket. László József is epekedve várja, hogy végre hírt kapjon szeretett Dudusáról…

25. rész: „Orosz koszt ó’ rossz koszt…”

Az orosz „büfecsik” által felszolgált, leginkább a káposzta ilyen-olyan variációit tartalmazó, nem túl ízletes étkezések egy idő múlva rendkívül unalmassá válnak a hadifogoly tisztek számára. Szinte mindegyikük az otthoni ízekre, a feleség főztjére vágyik. Így elhatározzák, hogy saját konyhát alakítanak ki, és ezentúl maguknak fognak főzni – pontosabban, a szolgáik közül választanak szakácsokat, akiknek biztosítaniuk kell a változatos, és lehetőleg magyaros menüket…

26. rész: „Már nem egy orosz katonát gyomrozott meg…”

Visszaemlékezésünk utolsó fejezetében a tisztiszolgák mindennapjait ismerhetjük meg. A 80 tisztre jutó 20 szolgának számtalan feladatot kellett ellátnia, így a munkát megosztották egymás között. Betekintést kapunk az őrség személyzetébe is, a naplót végül a fogoly tisztek névsora zárja le, amelyben László József akkurátusan rögzítette minden társának illetőségét és civil foglalkozását is.

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország hadifogság László József Akmolinszk

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1914946100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása