Kókay László 1897-ben született Szegeden, s az első világháború kitörésekor a piarista gimnáziumban tanult. 1915 tavaszán, az érettségi vizsga letétele előtt önkéntesnek jelentkezett. Júniusban a szegedi háziezred brassói kiképző helyére, majd szeptemberben a nagyszebeni tisztiiskolára került. 1915 decemberében a XVIII. menetzászlóalj második századával került ki a 46-os harcoló ezredhez a délnyugati frontra, a Doberdó-fennsíkra. Egészen a háború végéig katonai szolgálatot teljesített a szegedi alakulatban. Részt vett az ezred Komeni-fennsíkon, majd a Piavénál vívott harcaiban is.
A háború után Szeged város számvevőségén dolgozott. 1921-ben vitézzé avatják a piavei átkelésnél tanúsított érdemei elismeréseként, amelyek tiszti arany vitézségi érmet jelentettek számára. A második világháború idején 1939-től kisebb megszakításokkal, majd 1941 áprilisától folyamatosan ismét katonai szolgálatot teljesített. Ezúttal nem harcoló alakulatnál, hanem a szegedi V. hadtestparancsnokság hadbiztosságán szolgált. 1945 áprilisában orosz hadifogságba esett. Egy év múlva hazatért, ezt követően nyugdíjazták. 1951-ben vitézi címe és birtoka miatt kitelepítették. 1972-ben halt meg Szegeden.
Kókay László a harctéri élményeiről kis noteszekbe írva a kezdetektől feljegyzéseket készített. Emellett összegyűjtött és megőrzött jó néhány a helyszínekkel és eseményekkel kapcsolatban keletkezett írott és képes dokumentumot is. Feljegyzéseit 1919–1920-ban keménytáblás, általa könyvnek nevezett füzetekbe másolta, amelyek így folyamatos naplókká álltak össze. Az eredetileg, valószínűleg, nyolc füzetből álló naplóból a család jelenleg néggyel rendelkezik. Az egyenként 100-150 oldalas, tintaceruzás sűrű sorokkal teleírt füzetből és az irathagyaték többi darabjából nagyon jól nyomon követhető hősünk katonai pályafutása, megismerhető, hogy az egyéves önkéntes tiszti tanfolyamra jelentkező fiatalember a háború során hogyan emelkedik a ranglétrán, s lesz őrvezető „sarzsiból” a 46-os gyalogezredben töltött közel hároméves frontszolgálat során szakaszvezető, zászlós, majd hadnagy. A rajparancsnokból miként lesz szakaszparancsnok, s a piavei átkeléskor már rohamszakasz-parancsnok, s hogyan szerzi meg a kis és nagy ezüst mellé a Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Kókay László 1916-os és 1917-es naplóihoz kattintson ide!
Kókay László naplója az olasz frontról
1918
1. rész: Utazás Szegedről a frontra 1918 márciusában
Hősünk történetét naplójának egy új füzetével, 1918 tavaszán folytatjuk. Kókay László 1917. december 2-től immár hadnagyként szolgál a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezredben. Túl vagyunk a caporettói áttörésen, az alakulat ekkor már a Piave mellett, a Montellóval szemben van állásban. Szabadsága leteltével 1918. március 16-án Szegedről indulva Budapesten és Bécsen keresztül utazik Coneglianóig. A vonatukat lekésve egy egész napot töltenek Bécsben, leírást adva a város háborús életéről. A frontra érve új beosztást kap: a rohamosok közé vezénylik. Ennek a naplófüzetnek az átírását Kukkonka Judit szegedi állandó szerzőnknek köszönjük!
2. rész: Hogyan nézett ki a k.u.k. Sturmbataillon nr. 17?
Hősünk 1918. március 20-án a szegedi 46-os ezredétől megérkezik Cosnigára a cs. és kir. 17. rohamzászlóaljhoz, ahol ideiglenesen a debreceni 39-es rohamszázad parancsnokságát veszi át. Sok ismerőssel találkozik, s hamar kiismeri magát új beosztásában.
3. rész: Felgyújtott tank, „libo kokos”, eltört bambuszbot és az übungos pálinka
1918 márciusának végén hősünk a cs. és kir. debreceni 39. gyalogezred rohamszázadának ideiglenes parancsnokaként az egység kiképzésével foglalkozik Cosnigán. A rohamkiképzés részleteibe és a sturmos tisztek életének mindennapjaiba nyerhetünk ma betekintést…
4. rész: A 17. rohamzászlóalj újraalakítása
1918. március 28-án, nagycsütörtökön záró gyakorlattal ér véget a rohamtanfolyam, és ezt követően újraszervezik a rohamzászlóaljat. Hősünk a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred rohamszázadában a 3. szakasz parancsnokaként kap új beosztást. Elkezdődik a kézi géppuskás kiképzése és az olasz lányokkal történő ismerkedése is…
5. rész: Esők, murik, földi-légi kalandok
1918 áprilisában átszervezik az ezredeket és a hadosztályokat, ami a 17. rohamzászlóaljnál is változásokat okoz. Nagy esőzések akadályozzák a rohamtanfolyamra érkezők kiképzését, de ez a rohamosok állandó murizását nem zavarja. Hősünk a kézi géppuska mellett kedvet kap a légelhárító géppuskához is.
6. rész: Az elrontott nóta
1918 április–májusban változatosan telik hősünk élete, akinek könnyen eljár a keze akár egy elrontott nóta miatt is. Befejezi és levizsgázik a kézi géppuska kezeléséből, s több új megbízást is kap. A sors furcsa játéka folytán ugyanazon napon találkozik József főherceggel és szenved egy kézigránát robbanás miatt könnyebb sebesülést, mint két évvel korábban a Doberdón…
7. rész: Pünkösdi kalandok, rekvirálások, felkészülés az offenzívára
1918 májusának második felében már a közelgő piavei offenzívára való felkészülés teszi ki hősünk és sturmos társai mindennapjainak döntő részét. Nem maradnak el azonban a kisebb-nagyobb murik és kalandok sem, bár ezektől Kókay László – amióta zászlóaljsegédtiszt és olasz kedvese is van – már nem annyira lelkes…
8. rész: „Neked nem tud adni, majd Piavén túl lesz sok”
1918 májusának végén hősünk és rohamistái a Livenzán gyakorolják a Piavén tervezett ponton átkelést, amiről egyre több szó esik. Az is kiderül, hogy a hadosztály támadásának az iránya a Montello lesz. Mindenki bízik a sikerben és a gazdag zsákmányban, ahogy az előző év őszén is történt…
9. rész: „Az offenzíva álneve: Albrecht”
1918. május 31-én hősünk újabb gyakorlatot vezet a rohamistákkal, s ekkor már az ezrede is bekapcsolódik a Montellót idéző magaslat elleni támadásba. Délután az ezredparancsnokságon Zeiss ezredes részletes tájékoztatást ad számukra az Albrecht fedőnévvel illetett offenzíváról. A Montello elleni támadás végrehajtására egy dandárba kerültek a debreceni 39-esek és a szegedi 46-osok, ami így az „osztrák–magyar hadsereg legkitűnőbb brigádjává lett”.
10. rész: Nótázás gázmaszkában és a vesztüket érző sturmosok
Egymást érik a készülő offenzívával kapcsolatos „iskolázások”, gyakorlatok. A gázmaszkok átvizsgálásakor hősünk megnótáztatja az egyik társaságot, amitől fergeteges jókedve kerekedik a sturmosoknak. 1918. június 4-én az ezredparancsnok személyes utasítására Kókay Lászlónak kell átvennie a Piavén elsők között átkelő rohamszakasz vezetését. Megkezdődik a támadó csapatok átcsoportosítása. Elhagyják Cosnigát, a szegedi 46/II. zászlóalj és a rohamszázad Compolongóra, valamint Barba települ át. Hősünk lesz a rohamszázad szálláscsinálója…
11. rész: A támadási cél, a pléhgallérosok és a sturmos pálinka
1918. június 6-án a szegedi 46-os rohamszázad tisztjei az ezred pléhgallérosnak csúfolt tisztikarával a Montellóval szemben, a Colle della Tombola oldalában lévő megfigyelőhelyről szemlélik meg a támadási helyszínt. Minden rohamszakasz-parancsnok megkapja a támadási irányt és az elérendő végcélt. Hősünk fog az ezred jobbszárnyán haladni, s neki kell a leghosszabb utat megtéve a legtöbb ellenséges állást felszámolnia. Az eligazítás közben előkerül a sturmos pálinka is…
12. rész: „Nekünk elsősorban bátor emberek kellettek…”
1918. június 7-én hősünk a vele egy évben és egy napon született Szarafolyán Károly sturmos tiszttársával együtt ünnepli a 21. születésnapját. Az offenzívára készülve elosztják a legénységet és a műszaki segédcsapatokat is. Az altisztekkel együtt is kimennek a megfigyelőhelyre szemrevételezni a támadási területüket.
13. rész: „Mint csizmadiainas a veréssel…”
1918. június 11-én hősünk a 8. század parancsnokával, Molnár László főhadnaggyal kimegy Minához egészen a Piave partjára megszemlélni az offenzíva előtti szálláshelyüket és a kiindulási helyszínt. 12-én megtudják, hogy a következő nap lesz az X-2. nap, vagyis két nap múlva kezdődik az offenzíva…
14. rész: „Ejnye, de rumszag van, nem érzitök?”
1918. június 13-án a 46-os rohamszázad részére kiosztják a speciális felszerelést, s három emberenként egy liter rumot is kapnak a sturmosok. Este a II. zászlóalj tisztjei az étkezdében elbúcsúznak egymástól, majd 8 órakor a 8. század Kókay László rohamszakaszával kiegészülve elindul a Piave felé. Útközben srapneltüzet kapnak. Legjobban a rumos demizsont féltik a rohamisták…
15. rész: „Viszontlátásra túl a Piavén!”
1918. június 14-e, az offenzíva előtti nap nagy izgalomban telik. Hősünk rohamistái a rumos kaland után lejutnak a Sajó stützpunktba, de a kavernájukat egy másik alakulatnak is kiutalták. A veszekedések után Kókay László búcsúlevelet ír az édesanyjának. Az este folyamán még megbeszélésre hívják a zászlóalj tisztjeit, ahol egyeztetik az óráikat és elbúcsúznak egymástól, majd a másnapi kiindulási helyre, a Zocche Schluchtba vonulnak…
16. rész: Átkelés a Piavén
1918. június 15-én 3 óra előtt pár perccel megindul a tüzérségi előkészítés, amivel kezdetét veszi a piavei offenzíva. 5 óra 35 perckor a Zocche Slucht folyó felé eső kijáratánál hősünk a rohamszakaszával beugrik a számukra kijelölt két pontonba, s az elsők között indulnak el az olasz partok felé…
17. rész: Támadás a Montello ellen
A sikeres piavei áthajózást követően hősünk szakasza a Montello alatt gyülekezik és várja a magaslat elleni támadás időpontját, illetve a többiek megérkezését. Az átkeléskor nem mindenki volt olyan szerencsés, mint amilyenek ők. A parton saját tűzben szenvedik el az első veszteségeiket. 7 óra 38 perckor megindulnak a peremállás ellen, majd ezt elfoglalva a 2. állás vár rájuk…
18. rész: „Na, öreg, velünk jön-e gépfegyvert támadni?”
Hősünk 1918. június 15-én délelőtt a Montellón az előrenyomulás közben maga mellé gyűjt több kisebb-nagyobb csellengő csoportot, akikkel megerősödve rohamszakaszával elfoglalja a második olasz állást is. Továbbrohanva egy üteg kerül az útjukba, ahol egy tüzér főhadnaggyal szemben Kókay László a puskáját használja. Később az olasz 163. gyalogezred I. zászlóaljának parancsnokságát foglalják el, és elfogják a parancsnokot is. Közelednek végcéljuk és a harmadik olasz állás felé…
19. rész: A macskások „megnyúzása”
Kókay László rohamszakasza könnyen boldogul a harmadik olasz állással is, és 1918. június 15-én délelőtt fél 10-re sikeresen teljesítik a küldetésüket a Montellón. Az Abbazia de Nervesa-i templomdomb oldalában felfedezik azonban maguk előtt a még mindig tüzelő aknavetőket, s mindenkit elönt a harci kedv, többeket pedig a bosszúvágy a macskások ellen…
20. rész: „Kimondhatatlanul káromkodtunk, hogy nem üldöztük a digókat…”
A rohamszakasz megállásra kényszerül a Montellón, pedig nagyon mennének tovább az olaszok üldözésére. A két visszatérő felderítő járőrbeszámolója is erre ösztönözné őket. A kényszerpihenőt kihasználva hősünk számba veszi a felszerelést, az embereit és a zsákmányt. Délután újra megszólal az olasz tüzérség, a repülők is megjelennek felettük, s nem érkezik felváltás, így nagy káromkodások közepette fedezékekbe kényszerülnek…
21. rész: „A digók lángszóróznak be a kavernába!”
Állandósul az olasz tüzérségi tűz és hősünk rohamszakasza bekényszerül az elfoglalt aknavetők melletti kavernákba. Kiépítik a telefonösszeköttetést a magasabb parancsnokságokkal, amin keresztül Kókay László minden közöttük zajló beszélgetést is hallhat. Így tudja meg a kényszerű megállásuk okait és az ezred többi részének az átkelés során elszenvedett súlyos veszteségeit. Éjszaka aludni próbálnak a kavernában, amikor hírtelen vakító fényre ébrednek. Első ijedtségükben olasz lángszóró támadásra gondolnak és pánikszerűen menekülni kezdenek kifelé…
22. rész: „A legszigorúbb készenlétet rendeltem el…”
1918. június 16-a tétlen várakozással telik hősünk és rohamcsapata számára a Montellón. A lehetőséget kihasználva Kókay megvizsgálja az elfoglalt olasz aknavetőket, amikről kiderül, hogy franciák, majd kihallgatja a sebesült foglyokat. A heves olasz tüzérségi tűz már veszteségeket okoz a soraikban, s támadást várva hadnagyunk riadót is elrendel, azonban az éjjel fellobbanó tüzeket látva katonáival mégis az ellenség visszavonulásában reménykednek…
23. rész: „20-an is jelentkeztek…”
1918. június 17-én hajnalban olasz tüzérek bukkannak fel hősünk rohamcsapatánál, hogy megadják magukat. Hadnagyunk kihallgatja, majd kísérő nélkül hátra küldi őket, ami később következményekkel jár. Megszületik a döntés, és a két napos tétlenség után újra támadásba lépnek: délután 1 óra 5 perckor kell megindulniuk a Montellóról a síkságra. Kókay László lelkesítő beszédet tart rohamistáinak, amit a 8. század katonái is hallanak, s amikor két embere pótlására jelentkezőket kér közülük, 20-an is jelentkeznek…
24. rész: „Meglepetve, de egy szikrát se megijedve…”
1918. június 17-én délután 1 órakor hősünk megindul rohamistáival a Montellóról egy szakadékon keresztül a síkság irányába. Sovillát kellene nyugatról megkerülniük és a falun túli vasúti töltésig nyomulniuk. A hegyről leereszkedve egy út melletti házcsoportnál azonban váratlanul tüzet kapnak az egyik épületből, majd a helyzet még drámaibbá válik…
25. rész: „Mondd meg, miért lőttél?”
1918. június 17-én éjjel Kókay László rohamszakaszával a Sovilla előtti vasúti töltésnél éjszakázik. Hadnagyunk visszamenőleg megörökíti saját ezrede és a debreceni 39-esek nagy veszteséggel járó aznapi harcainak történetét. A csak magukkal törődő századbeli tiszttársai végtelenül felbosszantják, és inkább kimegy a rohamistái közé az esőbe. Fáradtságuk ellenére nem tudnak pihenni, és megszólal az egyik géppuska is… (Figyelem: ebben a részben a háború brutalitását bemutató kép található!)
26. rész: „Szegény, olasz bajtárs!”
1918. június 17-én éjfélkor vad tűzharc robban ki a Sovilla előtti vasúti töltésnél. Hősünk éber géppuskásának köszönhetőn nem lepik meg az olaszok a csapatukat. A támadás a felváltásukra érkező veszprémi 31-es honvédek megérkezéséig még kétszer megismétlődik. Június 18-án délben megjön a régóta várt „abléz”, és vissza kell térniük a Montellóra, ami legalább ugyanilyen veszélyes művelet…
27. rész: „Megszőrösödünk, mint szar a pincében”
1918. június 19–20-án hősünk rohamszakasza a Montellón pihen. Újraszervezik a rohamszázad maradékát, és muníciót vételeznek, ha ellentámadásra kellene indulniuk, és ismét beavatkozni az alattuk a síkságon dühöngő küzdelembe. Tönkrement ruházatuk egy részét olaszra cserélik. Szőrösek, mocskosak, kimerültek, betegek és éhesek…
28. rész: „Herrgott! Das ist Gazschiessen!”
A Montellón tartalékban lévő hősünk alakulatát 1918. június 21-én délután 6 órakor váratlanul éri a Piave keleti oldalára történő visszavonulási parancs. 9 órakor indulniuk is kell. A visszaút sem nélkülözi az izgalmakat. A folyóparton az olasz tüzérség gázgránátjai hatására apokaliptikussá válik a helyzet…
29. rész: „Ezzel szerepünk véget ért ebben a szomorú kimenetelű offenzívában…”
1918. június 22-én hajnalban a Piavén történt kalandos visszatérést követően hősünk a rohamszázad élén immár a folyó keleti oldalán vonul a kijelölt gyülekezési pont felé. A gázmaszkot folyamatosan feltéve tudnak csak haladni a korábbi „gáztromlit” követően keletkezett gázszigetek között. A nyugalomban eltelő nap végén a váltásukra érkező század átadás-átvételi procedúrája hoz csak némi izgalmat. Június 23-án hajnalban véget ér az osztrák–magyar hadsereg sorsát is eldöntő offenzíva…
30. rész: „Könnyekig meg voltunk hatva az ellenséges nép ezen szeretetnyilvánításától”
1918 júniusának végén hősünk rohamzászlóalja a sikertelen offenzíva után félve, szégyenkezve tér vissza Cosnigára, ahol előtte 4 hónapon keresztül állomásozott. A helyi olasz lakosság azonban gúnyolódás helyett éljenezve, virágesővel fogadja a visszatérőket, amilyen fogadtatásban Magyarországon nem lesz majd részük…
31. rész: Búcsú Cosnigától és a Piavétől
1918. július 2-án hősünk rohamzászlóalja elhagyja Cosnigát, ahová annyi kellemes emlék fűzi. Szálláscsinálóként Kókay hadnagyot küldik előre a Livenza melletti Ronchéba. Két alkalommal még visszatér Cosnigába a visszamaradt készletekért, majd július 7-én, vasárnap végleg elbúcsúzik a településtől és Antoniettától. Hamarabb kapja meg a szabadságát, mint ahogy azt gondolta, s július 9-én útra kel Szegedre. Augusztus 1-jén tér csak vissza a frontra, de az ezredét közben átvezényelték Dél-Tirolba, a Hétközség-fennsíkra…
32. rész: „Kecskéknek való nyaktörő úton”
1918. augusztus 1-jén hősünk visszatér a szabadságáról. Hadosztályát a Brenta és a Piave közötti hegyvidékre, a Stizzone völgye fölött húzódó Solarolo hegyhát védelmére vezényelték közben, így ő is útra kel az alakulat után. A hadosztály döntése értelmében egy-egy rohamszakasznak is az állásban kell tartózkodnia. Augusztus 8-án Kókay László szakasza lesz az első, amelyik felmegy az 1676 méter magas Solarolóra, ahol az olasz támadásoknak leginkább kitett területen kell elhelyezkednie…
33. rész: „Bolseviki vezér”
1918 augusztusában hősünk a Monte Salarolo oldalában húzódó állásokban teljesít szolgálatot rohamszakaszával. Számukra alantas munkákra is igénybe akarják venni az embereit, ami miatt konfliktusba keveredik ezredbeli feletteseivel. Szeptember elején lejőve az állásból újra rohamzászlóaljhoz vonulnak a San Gregorio Nelle Alpiba.
34. rész: „Szándékoztam az olasz állásba betörni”
1918. október 5-én hősünket rohamszakaszával újra állásba rendelik a Monte Solarolóra. Október közepén a viszonylag nyugalmas időszakot kihasználva tervet készít, hogy október végén két rohamjárőrrel betörjön a szemben lévő olasz állásba…
35. rész: Barakképítés, srapnel-szerencsétlenség, békevágy
1918. október 17. és 22. között Kókay „fogott” deszkaanyagból saját barakkot építtet magának a Monte Solarolón. Felderítik az általa tervezett vállalkozás helyszínét, ahol a béketárgyalásokról értesülve s a harctéri szolgálatot megunva, már az sem lenne ellenére, ha az olaszok elfognák. A fegyvernyugvás helyett azonban újra megélénkül az olasz tüzérségi tevékenység, ami áldozatokat követel, s nem sok jót sejtet...
36. rész: „Hajnalban támadni fognak a digók…”
1918. október 24-én, kereken egy évvel a caporettói áttörést követően megindul az olaszok mindent eldöntőnek szánt támadása, ami az előző napok eseményei miatt nem éri váratlanul hősünk alakulatát. A támadás előtti nap értesül róla, hogy a montellói harcokért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A fokozódó tüzérségi tűzben egy gránátszilánktól a hátán könnyebben megsebesül Kókay László is, de ez nem elég indok a távozáshoz…
37. rész: „Itt csak győzni, meghalni, vagy foglyul esni lehetett”
1918. október 24-én délelőtt a nagy ködöt kihasználva újra betörnek az olaszok a szegedi 46-osok állásaiba. Egy gyors ellentámadással sikerül kiverni őket, s kiderül, hogy alpini egységek állnak velük szemben. Balra a karánsebesi 43-asok állásába is betörnek az olaszok, és délre elfoglalják az egész Stern Kuppét. Kritikussá kezd válni a helyzet…
38. rész: „A rengeteg sok hulla egymást érte…”
1918. október 25–26-án is heves harcok folynak a Monte Solarolón, különösen a Stern Kuppére betört olaszokkal közvetlenül érintkező 4. század területén. A debreceni 39-eseket is állásba rendelik a súlyos veszteségeket szenvedő szegediek megerősítésére. A hősünk sturmosaival szemben álló alpinik kemény ellenfélnek bizonyulnak, akik éjszaka sem félnek támadni…
39. rész: „Kihúztam revolverem, hogy főbe lőjem magam…”
1918. október 26-án hősünk kétségbeejtő helyzetbe kerül: az olasz támadás beszorítja őket a kavernába. Az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében, de még egy kétségbeesett támadásra vezeti sturmosait, beleszaladva a 46. rohamszázad épp zajló ellentámadásába. A nagy veszteségekkel járó sikeres harcokat követő három napban valamivel nyugalmasabb időszak következik, s megkapják az újságokat is a hazai hírekkel, ami nem javítja a háború iránti lelkesedésüket…
40. rész: „Mi is vissza fogunk vonulni még az éjjel”
A Stern Kuppe rohamosok által történt visszafoglalása a nagy siker mellett nagy veszteségekkel járó küzdelmet hozott, amelynek a részleteit utólag örökítette meg hősünk. Az elégtelen élelmezés és ruházat, s a leváltás elmaradása miatt a szegedi 46-osok hangulata is nagyon rossz lett, s a fegyelem bomlani kezdett. 1918. október 30-án értesülnek a Piave melletti olasz sikerekről és hogy az ő frontszakaszukon is megkezdődött a visszavonulás, s éjjel ők is indulni fognak…
41. rész: „Ne pusztuljunk el az utolsó percekben…”
1918. október 30-án délelőtt a védelmiszakasz-parancsnoknál tartott megbeszélésen, majd azt követően éles vita alakul ki a tisztek között a csapatok és az ország helyzetéről. Megkezdődnek az előkészületek a visszavonulásra. Délután hősünket magához hívatja Strauss alezredes és közli vele, hogy szakaszával ők maradnak utóvédnek, és 9 órától éjfélig nekik kell fedezni az ezred visszavonulását. Kókay László elosztja 23 emberét, és számba veszi a lehetőségeiket…
42. rész: „Amit az Isten ad!”
1918. október 30-án éjfél előtt hét perccel Kókay László is megindul utóvédnek hátrahagyott szakaszával a Monte Solarolóról, miután azt hiszik, hogy az olaszok már betörtek a szomszédos állásokba. A sötét és ködös éjszakában a hegycsúcsról lefelé vezető út sem veszélytelen, különösen, ha már az olaszokat vizionálják a nyomukban…
43. rész: „Finita la guerra, Austriaci?”
1918. október 31-én éjjel az utóvédként visszamaradt Kókay László és rohamszakasza szerencsésen utoléri a visszavonuló csapatokat. Az idegen alakulatokkal, különösen a cseh tüzérekkel több alkalommal éles, fizikai inzultusig fajuló vita alakul ki. Lakott területre érve pedig a visszavonulókon gúnyolódó olasz lakosság viselkedése nyomán szabadulnak el az indulatok…
44. rész: „Nagyon jönnek a digók…”
1918. október 31-én Tomóban Kókay László és rohamszakasza újra csatlakozik a 17. rohamzászlóaljhoz. Megérkezésük után nem sokkal megindul innen is a visszavonulás. Feltrébe érve azt tapasztalják, hogy a katonák és a civilek is fosztogatnak. Tovább haladva Formegánban éjjeleznek, ahol egy hónap után ágyban alszik és leveti éjszakára a ruháját. Három óra alvás után felverik őket, közelednek az olaszok…
45. rész: „Egy cseppet sem volt kedvünk már Olaszországban harcolni…"
1918. november 1-jén a 17-es rohamzászlóalj feladata lesz a 17. hadosztály visszavonulásának a fedezése. A 46-os rohamszázad, soraiban Kókay László szakaszával Mean és Dussan települések mellett rendezkedik be védelemre. A visszavonuló csapatok rémisztő híreket hoznak az olasz lakosság lemaradókkal szembeni viselkedéséről Feltrében, s az otthoni hírek is csak a nyugtalanságukat fokozzák. Egy incidens nyomán pattanásig feszül a helyzet, s lincshangulat kezd eluralkodni...
46. rész: „Dühöm oly nagy volt…”
1918. november 1-jén a nyugtalan várakozást követően délután fél négykor biztosított menetben indul el Dussánból az utóvédként hátramaradt 46-os rohamszázad. Oregne településen a helyi lakosság viselkedésének a hatására fegyverhasználatra is sor kerül. 10 kilométeres gyalogmenetet követően este 8 órakor Peron mellett a szabad ég alatt vernek tábort a fagyos éjszakában…
47. rész: „Csak kitartás fiúk, minden lépéssel közelebb leszünk Magyarországhoz!”
1918. november 2-án reggel Peronból elindulva a Cordevole völgyében hősünk szomorúan tapasztalja a lemaradó katonabandák élelemszerző fosztogatását, rablását, s megérti a helyi lakosság dühét. Útközben a magyar tisztek megbeszélik az otthonról kapott értesüléseiket, és indulnának haza a függetlenné váló Magyarország védelmére. 45 km-es fárasztó gyalogút után érnek Cencenighébe, ahol aznap éjjeleznek.
48. rész: „Fiúk! Megvan a fegyverszünet!”
1918. november 3-án reggel Cencighéből tovább indul a rohamzászlóalj a Cordevole völgyében. Egy éve elhagyott olasz raktárak mellett vonulnak el, ahol a szabadban álló fehérnemű is jobb állapotú, mint, amit a bakák viselnek. Menetközben értesülnek a fegyverszünet megkötéséről. Kókay László keményen fellép a fegyelmet bomlasztó örömnyilvánítások ellen. Délután Le Grazie településre érnek, ahol olasz nyelvtudásának köszönhetően tud magának szobát találni, s közelebbi kapcsolatba kerül a házban lakó menyecskével is…
49. rész: „Olaszországból Ausztria földjére léptünk”
Hősünk és szálláscsináló társai 1918. november 4-én hajnali 4 órakor elindulnak a rohamzászlóalj előtt Arabbába. A korábbi harcok helyszínére érnek, s útközben átlépik az egykori osztrák határt. A tiroli csendőröktől újságokat kér, amiben izgatottan keresi a magyarországi híreket…
