„Kimondhatatlanul káromkodtunk, hogy nem üldöztük a digókat…”

2018.07.09. 12:30 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 20. rész

A rohamszakasz megállásra kényszerül a Montellón, pedig nagyon mennének tovább az olaszok üldözésére. A két visszatérő felderítő járőrbeszámolója is erre ösztönözné őket. A kényszerpihenőt kihasználva hősünk számba veszi a felszerelést, az embereit és a zsákmányt. Délután újra megszólal az olasz tüzérség, a repülők is megjelennek felettük, s nem érkezik felváltás, így nagy káromkodások közepette fedezékekbe kényszerülnek…

 

Míg oda voltam, csaknem egy óra hosszával utánunk beérkezett a 8. század is. Mivel parancsot nem kaptam rá, hogy átadjam a stellungot a 8. századnak, s valahova meg máshová vonuljanak (de ilyen parancsot nem is kaphattam, tekintve, hogy további előrenyomulással számoltak a II. Baons kmdo-nál), de viszont a teljes stellungot meg a 8. század frontján nem voltam hajlandó tartani, úgy egyeztem meg Bíró fhdgy-vel és Molnár fhdgy-vel, hogy a 8. század jobbszárnyán, azon a részen, hol 2 H.M.G-em állott kb. 50̽-nyi frontot foglalok el embereimmel, s tartom jobbra a 39-esekkel az összeköttetést. A 8. Komp tőlem balra, kb. 100 lépésnyi fronton váltott fel bennünket. Mi a Montellóról a síkságra bevezető 2 út kereszteződésénél foglaltunk helyet, szőlők és búzarétek közt, az itt lévő néhány rövidke stellung előtt, mert nem volt szükség a stellungba húzódni, mert az olaszok nem lőttek bennünket. A 2 patrul még lent járt alattunk, mi csaknem mindannyian sűrűn egymás mellett hevertünk a földön.

Az 1. patrulból még itt lévő 4 embert leküldtem az aknavetős dolinába, hogy (amint az előbb futólag láthattam) a minésektől elhagyott szép köpönyegük és ruhák, sátorlapok közül szedjenek össze számunkra. Össze is szedtek sok szép ruhafélét, melyeknek magamnak egy szép köpönyeget egy esőköpenyt, mely nem volt ugyan szép, de erős vízmentes vászonból készült volt, továbbá egy agyusztált nyári nadrágot, egy nyári blúzt és egy rövid grün pellerinát tartottam meg. Embereimet rekvirálásukban 2 fegyveres, a zsákmányra felügyelő tábori csendőr féle akarta megakadályozni. (Ezeket minden ezredből felsőbb parancsra direkt erre a célra szervezték, ezredünknél csúfnéven „rongyszedőknek” neveztettek el.) Az óriási termetű Urbán gefrt. azonban egy kézigránátot kapott elő, s amint elmesélte, rájuk ordított „Elmentek az anyátok rongyszedő istenit, mert hozzátok vágom ezt a gránátot”, mire azok látván, hogy veszett emberekkel van dolguk, eltávoztak.

Mindkét gépfegyverem, míg a Baon kmdo-nál jártam, a reserve muníció kivételével összes munícióját ellőtte a síkságon lévő utakra, s most hallgatásra voltak kárhoztatva, pedig még mindig lehetett a menekülő olaszokat lőni a síksági utakon, bár már nem annyira mint elébb. S ez a kényszerű tétlenség nem csak nekem, hanem minden géppuskásnak fájt. Néhány lépésre jobbra tőlünk azonban a 39-es tiszthelyettes géppuskái még mindig szóltak többször lőttek még most is, de muníciós spórolás miatt csak kurze szériákat. Odamentem a tiszthelyetteshez, s kértem, hogy adjon számunkra muníciót, hacsak egy gurtnira valót is, de nem adott, csupán azt engedte meg, hogy az egyik fegyverben lévő kb. 90–100 db patront kilőhessem egy alattunk az úton menekülő szekér kolonéra. Azután ő is beszüntette a tüzelést, mert már alig volt muníciója, s fegyverei teljesen át voltak tüzesedve, s a víz forrt bennük.

Most egyéb dolgom nem lévén lementem állásunk előtt néhány lépésnyire deszkából épült, s kátránypapírral bevont, klozethoz hasonló kis barakkhoz, melyben pad volt s telefonkészülék, melynek drótja délnyugatra vezetett ki belőle. Elején széles ablak volt, rögtön sejtettem, hogy tüzérségi megfigyelőnek szolgált a digóknak. Meglepő volt a digók szemtelensége, akik még nem is próbálták maszkírozni a beobachtungs standot. A stand padjára leültem, s az olasz tüzértiszttől zsákmányolt kukkerrel kezdtem vizsgálódni. A kukker kissé sáros volt attól, hogy a tüzértiszt a sárban hempergett vele, megtörülgettem, de nem sokat használt neki, mert nem volt valami kitűnő kukker. A megfigyelő standból épp a Ponte Priulára, s ettől délre eső Piave töltésre esett nagyszerű kilátás. A régi frontunkból ezt a darabot tehát innen figyelték meg az olaszok egyik ütegének megfigyelői. A síkságon, mely előttem terült el, alig lehetett itt-ott gránát- vagy srapnelfelhőt látni, az olasz tüzérség visszavonulóban, a mienk meg valószínűleg előrenyomulóban lévén passzívan viselkedtek. Egyedül egy messzehordó ütegünk lőtt állandóan messze hátra Volpago környékére magasan explodálódott hatalmas srapnelekkel, pedig elkelt volna, ha tüzérségünk fokozott erővel lőtte volna a síksági utakat.

Csupán balra tőlünk, a 33-as divíziónál balra a Ponte Priullától a nagy Papadopoli-szigetnél volt csúnya ribillió. Amint láttam, a 33-as divízió egy része átkelt a Piavén, de csak leg az olasz töltésnél folyt a harc, mert itt az olasz tüzérség nem vonult vissza, hanem rettenetesen lőtte a saját Piave töltését.

Kölcsönös harctéri helyzet a délnyugati front Piave menti érintett területén 1918. június 15-én, az offenzíva megindulásakor. Kókay László alakulata, a 17. rohamzászlóalj és a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred a 17. hadosztályba tartozott, mely a XXIV. hadtest alárendeltségében működött, ez pedig a József főherceg vezetése alatt álló 6. hadsereg része volt. A térképvázlaton látható a Kókay László által a Montellóról megfigyelt és emlegetett 33. hadosztály is, amely a Papadopoli-szigetnél sikertelenül próbált átkelni a Piavén Kölcsönös harctéri helyzet a délnyugati front Piave menti érintett területén 1918. június 15-én, az offenzíva megindulásakor. Kókay László alakulata, a 17. rohamzászlóalj és a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred a 17. hadosztályba tartozott, mely a XXIV. hadtest alárendeltségében működött, ez pedig a József főherceg vezetése alatt álló 6. hadsereg része volt. A térképvázlaton látható a Kókay László által a Montellóról megfigyelt és emlegetett 33. hadosztály is, amely a Papadopoli-szigetnél sikertelenül próbált átkelni a Piavén (József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. VI. kötet. A katasztrófák útján a pusztulásba. (Piavei csata.) 1918. január 17. – 1918. július 20. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Kiadása. 1933. 19. számú melléklet)

Látszott, hogy hidat is akarnak csinálni a mieink, de nem sikerült, mert nagyon lövi az olasz tüzérség, s Kecskeméti, kit ide hívtam, hogy nézze az ott lévő küzdelmet, azt mondta, hogy mikor idejöttünk, a mieink pontonhídja csaknem teljesen kész volt, míg most össze van nagyrészt rombolva. Amint láthattuk tehát a tőlünk balra lévő, s minket tehermentesíteni hivatott divíziónak sem sikerült az átkelés, s bizony dél felé már a hídnak utolsó maradványa is eltűnt, s a digó tüzérség már nem lőtte saját töltését, annak a jeléül, hogy visszafoglalták az olaszok állásaikat. Mi szomorúan láttuk ezt, s nem tudtuk eltalálni, hogy velünk, hol sikerült az átkelés, mi lesz, tovább támadunk-e?

¾ 11 tájban a kis Millner fhdgy. a Rgts. Erkundigungs Offizier jött hozzánk az ő kedves mosolyával, kérdezősködött mi újság, s konstatálta ő is, hogy a 33-as divíziónál baj van. Aztán elment balra, minden jót kívánt, én pedig nem mertem rá se gondolni, hogy most láttam utoljára. (Rá egy fél órára Nervesában az olaszok tarkón lőtték, rögtön meghalt.)

Tüzérségünk ismét megszólalt, de csak nagyon gyengén a Parrochia di Nervesa tőlünk jól látszó templom tornya elé kezdett lőni, s alánk is a Montello tövében lévő kertekbe. Ez tudtam, hogy siettetni fogja patruljaimat, s tényleg 11 óra után néhány perccel nagy loholva meg is érkeztek, mindkét patrul a jobbról lévő országúton jött fel. A fiúk a tilalmam dacára is kissé be voltak pityókázva. Mindegyikük kulacsa tele volt elég jó minőségű ánizspálinkával (úgy látszik, most a digók mindenütt azt faszoltak) dohányt, konzervát, fehérneműfélét s egyéb ruházati cikkekkel hozva magukkal. Nekem egy nagy olasz kulacs ánizspálinkát, s mivel kis konzerva nem kellett, 2 doboz lekvár konzervát, egy rizsből sütött répát, zwibakot, néhány szál ceruzát adtak. Gefrt. Nagy elmondta, hogy annak a szakadéknak, melyen lementek az aljába 4 db teljesen ép 15-ös ágyút találtak, körülötte rengeteg sok munícióval, elmondta, hogy az ágyúkat nagyon körül tapogatta tüzérségünk. Hódiék a szakadék alján, melyen lementek, nagyon sok barakkot találtak. Gefrt. Nagyékkal együtt itt találták a sok rekvirált holmit, s elmondták, hogy még rengeteg sok dolgot hagytak ott. A barakkok környéke nagyon össze volt lőve, s több barakkba is belevágtak tüzérségünk gránátjai, s valami 10 halott olasz hevert szerteszét a barakkok közt. Olaszokkal egyik patrul sem találkozott. Meg voltam elégedve a 2 patrullal, s lehevertettem őket mögénk.

11 óra után feltűnő alacsonyan 3 olasz repülőgép szállt fölöttünk el, de nem lőttek bennünket, hanem továbbszálltak a Piave felé. Semmi dolgunk sem lévén unni kezdtem magam, s egyéb foglalkozás hiányában az embereim által fogott irattárcákat kértem el (2 még Lukácsnál volt), s tartalmukat vizsgálgattam. Nem voltak bennük különösebb dolgok, csupán egyben volt egy nagy térkép, egyben pedig egy sikerült fénykép. Azonkívül kisebb-nagyobb pénzösszegek is voltak papírpénzben a tárcákban. A térképet és fényképet megtartottam s a pénznek is legnagyobb részét, mely a tárcákban volt, mert a bakáknak nem kellett, azt mondák mit csináljanak vele? Csupán néhány darabot tartottak meg emlékbe, a tárcákat visszaadtam a bakáknak. A Lukácsnál lévő 2 pénztárcával együtt (ezeket megtartottuk magunknak Lukáccsal) összesen 515 Líra volt a tárcákban, melyet később a civileknek ugyanannyi koronáért adtam el. Az egyik tárcában ezenkívül sok jótékonysági- és levélbélyeg is volt. Hiába „fosztottam” ki tehát a digókat, nem sikerült valamire való fontosabb iratot zsákmányolnom, melyet a Regts. Kmdo-nak küldhettem volna.

A piavei offenzíva során zsákmányolt, ismeretlen olasz katonát ábrázoló fotó Kókay László hagyatékából A piavei offenzíva során zsákmányolt, ismeretlen olasz katonát ábrázoló fotó Kókay László hagyatékából

12 óra volt már, s még mindig aránylag nagy csend volt. Megjött két emberem is, kiket kávéért küldtem vissza, de nem hoztak, mert, mint mondták, a kávét a hátrébb fekvő cukor kedvéért a rekvirálgató bakák a sáros földre szórták és összegázolták, ehelyett hoztak, még vagy 5 kg fehér kristálycukrot. Nekem nem kellett mind, s kb. 2 kilónyit fogadtam el, a többit a bakáknak adtam, akik zwibakkal ették.

¼ 1 tájban nagyon sok olasz repülő jött fölöttünk alacsonyan, s nehogy bajunk legyen tanácsosnak láttuk, míg el nem mentek, a stellungba lehúzódni. Az ablézról, vagy további támadásról még semmi jel sem volt, s embereim folyton sürgettek kérdéseikkel, hogy mi lesz, továbbmegyünk-e vagy mások támadnak helyettünk, alig győztem türelmetlenségüket csillapítani. A dolog engem is aggasztott, mert a digók menekülése a síkságon már megszűnt, s most már biztos, hogy sikerült is nekik is tétlenségünk miatt összeszedelőzködniük, mert Parrochia di Nervesa környékét ágyúzni kezdték. Mi lehetett az oka ennek a tétlenségünknek nem tudtam elgondolni. Nálunk sikerült az átkelés, jó messze vagyunk már a Piavétől, csend is van, mégsem jön a tartalék, mely folytatná a támadást. Ugyan, ami azt illeti, mi is folytathatnánk, ha muníciót kapnánk, mert embereimnek a további támadásokhoz nagyon nagy a kedve. Különösen M.G. muníció, s aztán kézigránát dolgában álltunk rosszul. 2 géppuskánkhoz mindössze 800 db patron volt, kézigránát pedig minden sturmosnak csak 4–4 db, a géppuskásoknál és golyószóróknál 1–1 db, spreng patrulnál 2–2 db. A flammen werfer patrulnál Korp. Zsigovicsnál 3, s minden flammosnál 1–1 db, Lukácsnál és a telefonistáknál (kikről nem is tudtam) a szanitészeknél, Neisznél és Kecskemétinél nem is volt kézigránát. Amint a kézigránátokat összeszedettem és a fenti arányban kiosztottam, megállapítottam, hogy 110 db kézigránáttal rendelkeztem. Fegyver muníció dolgában sem álltunk jól, minden stutznira 22 patron jutott 40 helyett. A 2 gestrechte ládung még épségben megvolt, ellenben az összes gebaldte ládungokat elhagyták embereim. A lángszóró tartalék olajkannája is hiányzott. Még legjobban álltunk revolver muníció tekintetében, mert a masinisztáknak, a flammosoknak, s az altiszteknek megvolt még csaknem az összes revolver muníciója. Gázmaszkája több embernek elveszett (még szerencse, hogy eddig nem volt rá szükség), úgyszintén sapkája is, melyet leginkább a homokzsákokban hordták sisak lévén a fejünkön. A homokzsákok közül is sok elveszett, illetve szétszakadt, szóval pótlásra lett volna sok dolog tekintetében szükségünk. Emberem volt elég. Reggel 39 emberrel indultam támadni, 6 emberem ezek közül megsebesült, 5 ember eltűnt (szanitéc, telefonisták) és Lukács se jött még elő. Tehát 27 emberem volt a régiekből. Ezekhez 21 ember jött más csapatból, úgyhogy most 48 emberrel 2 géppuskával és egy golyószóróval rendelkeztem, tehát többel mint reggel.

Az olasz tüzérség ¼ 1 után mindinkább élénkebben kezdett tüzelni, de leginkább tőlünk balra. ½ 1-kor az Abbazia di Nervesa-i templomromot kezdték suttyogóval lőni, s néhány percre rá tőlünk jobbra a 39-eseknek a jobbszárnyukon a síkságra bevezető út feletti állásait kezdték a digók suttyogózni. A suttyogó üteg, mely a 39-eseket lőni kezdte, nem lehetett messzire az elsütés hangjából ítélve, valószínűleg alattunk a síkságon Sovillától délnyugatra lehetett. Mikor a 39-eseket kezdték a digók suttyogózni rögtön hátrább rendeltem egy részét embereimnek, egy részét pedig bele a stellungba, nem akartam ugyanis, hogy a csaknem puszta földön heverve eláruljuk magunkat, s mi is ágyútüzet kapjunk. Nem akartam most veszteséget szenvedni, mikor (ahogy elgondoltam) nem lehet már messze az abléz, mert csakis az lehet az oka neki, hogy nem támadunk, hogy más csapatokat várunk, kik azt folytatnák, amit mi oly szép sikerrel megkezdtünk. Óvintézkedéseimmel azonban már elkéstem. Egy órakor „siu-pukk”! Egy srapnel explodált felettünk, attól a suttyogó ütegtől mely a 39-esek balszárnyát lőtte. Most mi kerültünk sorra. Nagyot káromkodtam most már én is afölött, hogy nem jön az abléz, de embereim is még jobban. Néhány pillanat múlva másik srapnel következett, majd gránátok, melyek szerencsére előttünk és alattunk 10–15 méternyire explodáltak, azonban olyan kellemetlen sivítással jöttek, hogy azt hittük belénk vágnak.

Embereim közül azokat kik nem fértek az árokba, leküldtem a mögöttünk 8–10 méter mélységben lévő országútra, az aknavetős dolina felé, nehogy a födetlen terepen baj történjen, mi pedig, kik a stellungban voltunk, a fenekére lehúzódva vártuk, hogy mikor szűnik meg a tűz. De nem szűnt meg, sőt egy láge már közvetlen stellungunk előtt explodált, úgyhogy bizton számíthattunk rá, hogy a következő volltreffer lesz. Kiadtam tehát a parancsot az alattunk (hátunk mögött) lévő útra visszahúzódásra, csupán 2 embert, s ezenkívül Sisák gépfegyverét 1 emberrel, mint megfigyelőket hagytam a stellungba, mi, a többiek az útra húzódtunk le, s leültünk, hátunkat a domboldalnak vetve s kimondhatatlanul káromkodtunk, hogy nem üldöztük a digókat, hanem hagytuk őket megállni, s ismét ágyúzni. Számítva rá, hogy esetleg az ágyútűz sokáig fog tartani Zugsf. Neisznek kiadtam a parancsot, hogy a közembereket tekintet nélkül beosztásukra ossza be úgy felváltva minden órában, mint beobachtungs postok őrködjenek egyszerre ketten, felettünk a stellungban. A sarzsikat mint aufführereket ossza be. Hasonló értelmű parancsot adtam Kecskemétinek a masinisztákra nézve azzal a különbséggel, hogy tőlük csak 1 embernek kellett egyszerre a stellungba lévő M.G. mellett állani.

Az ágyútűz ezalatt folytonosan növekedett, s nagy zúgással már hátunk mögé is (valószínűleg a Piavéhoz) kezdtek szállni a nehéz olasz gránátok. ½ 3 tájban 4 olasz repülő szállt felettünk alacsonyan, mi pedig mozdulni sem mertünk, mert a gépek erősen gépfegyvereztek, s a 39-esek mögé bombákat is dobtak le. ¾ 3-kor még mindig nem volt az abléznak semmi nyoma, ellenben utunkon egy kis hegyi ágyúüteget vontattak tüzéreink, de legnagyobb örömünkre nem mellettünk állt meg, hanem a 39-eseknél a Collesel della Madonna mögött, s nem telt bele fél óra, már éles suttyogással szólni is kezdtek a kis 7 ½-es ágyúk. 3 óra után nem messze tőlünk délre az útkereszteződéshez, üvöltve repült egy olasz gránát, úgyhogy bár nem lett bajunk, beláthattam, hogy már az úton sem maradhatunk. Kiadtam a parancsot újabb visszahúzódásra, s lementünk az aknavető standokhoz a dolinába, embereimnek azonban megtiltottam, hogy bemenjenek a kavernába vagy unterstandokba, mert féltem, hogy olasz támadás esetén a stellungnak a megszállása nehezen fog majd menni, mert nehezen másznak elő a kavernákból. Kint voltunk mindannyian az aknavetők fölött a dolina oldalában és az aknavetőket összekötő futóárokban. Megnéztem a 2 olasz sebesültet, a törött karú már magához tért, de a fejére kapott ütéstől, még mindig oly kábult volt, hogy nem tudott felkelni. A lábán sebesült nagyon nyugtalan volt, s amint a szanitécek elmondták már kétszer meg kellett rajta újítani a kötést, mert mindig lesodorta lábáról fetrengése közben. A 2 sebesült az egyik aknavetőnek használt maszkír födél alatt hevert, s folytonosan vizet kértek, ezt pedig mi se nagyon tudtunk nekik adni, mert ennek mi is szűkében voltunk s csupán a dolinánktól nyugatra lévő, s a 39-esek mögött fekvő völgyben meggyülemlett esővízre szorítkoztunk, mely bizony földes és piszkos volt. Enni is kértek a sebesültek, de nem tudtam nekik adatni csak zwibakot és konzervet, melyből némelyik bakának 10 is volt.

Következő rész: „A digók lángszóróznak be a kavernába!”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917

Szólj hozzá!

Címkék: piave montelló 1918. június Kókay László

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1114102275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása