Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 21. rész
Állandósul az olasz tüzérségi tűz és hősünk rohamszakasza bekényszerül az elfoglalt aknavetők melletti kavernákba. Kiépítik a telefonösszeköttetést a magasabb parancsnokságokkal, amin keresztül Kókay László minden közöttük zajló beszélgetést is hallhat. Így tudja meg a kényszerű megállásuk okait és az ezred többi részének az átkelés során elszenvedett súlyos veszteségeit. Éjszaka aludni próbálnak a kavernában, amikor hírtelen vakító fényre ébrednek. Első ijedtségükben olasz lángszóró támadásra gondolnak és pánikszerűen menekülni kezdenek kifelé…
[1918. június 15.] ½ 4-kor egy újabb 15-ös ütegje kezdett a digóknak lőni, ez dolinánk északnyugati részébe kezdett lőni, mintegy 10–15 lépésre a legészakibb aknavető állástól. A legelső 15-ös gránáttól rögtön lett egy sebesültem, Klein H.M.G.-jétől Inft. Király, csak könnyen sebesült, de azért rögtön a Hilfsplatzra ment, s sikerült is neki meglógnia. Most már beláttam, hogy őrültség lenne továbbra is kint maradnunk a dolinában, s behúzódtunk az aknavetők mellett lévő 2 kavernába, az egyik kavernába az 1. patrul, a 2 H.M.G. Kecskemétivel és én húzódtunk, míg a másik kisebb kavernába a többiek húzódtak. Zugsf. Neisszet, kiknek egy részük nem férvén be, egy erősebb unterstadba húzódott a 2 kaverna közt. Ezeket a kavernákat nem is nagyon lehetett kavernának nevezni, csupán kb. 10–10 méter hosszú, s nyílegyenes, meglehetős vastag, természetes tetővel bíró, erősen sprájcolt stolnik voltak ezek. Bár olyan erősek voltak, hogy hátsó részük talán 28-as gránátot is kibírt volna (a föld mennyezet dacára is), mégsem éreztük magunkat bennük biztonságban, mert tudtuk, ha a mellettünk az aknavetők mellé halmozott nagy csomó, s hatalmas nagyságú minékbe vág egy gránát, s ezek felrobbannak, a légnyomás mindnyájunkat megöl.
A stolniban, melybe bementünk, 2 ágyba való sodrony (pokrócot rárakva ágynak használtak a digók), egy telefonkészülék, egy vadonatúj permetező (nem tudom mire használták?), s vagy 12 kb. 50 kg-os láda puskapor volt az aknavetők részére. Selyemzacskóban volt ez a puskapor, s nagy, csaknem 1 négyzet cm nagyságú, áttetsző sárga szemekben, úgyhogy a bakák még a délelőtt folyamán eleinte levesbe való tésztának nézték. S mikor rájöttek micsoda, a kibontott zacskók tartalmát mérgükbe a földre szórták. Mindjárt, hogy bementünk emiatt (na, meg a jó levegő kedvéért is) figyelmeztettem a bakákat, hogy bent a kavernában, ne merjenek dohányozni, nehogy a puskapor felrobbanjon. Volt most bőven dohánya a bakáknak, igaz, hogy méregerős és fekete zsákmányolt digó dohány, de az mellékes volt nekik, az volt a fő, hogy volt mit füstölni.
Alighogy bementünk a kavernába a dolinánk északi oldalára irányuló ágyútűz állandósulni kezdett, és alánk a dolina legfenekére is mentek a nagy 15-ös gránátokból, úgy hogy erősen érezhető volt nálunk is a légnyomás. 4 órakor hatalmas zápor esett kb. egy jó félóráig. Mikor legnagyobb volt az eső, állított be Lukács a 3 lemaradt telefonistával. Nagyon megörültem Lukácsnak, s amiatt nem is szidtam le a telefonistákat lemaradásukért. Lukács elmondta, hogy az olasz tüzér főhadnagyot hátravitték a szanitécek, továbbá, hogy a meglévő törkölypálinkámat elkérte tőle és megitta Molnár fhdgy (emiatt bosszankodtam is). Majd kirakosgatta az általa részemre rekvirált dolgokat. Egy vadonatúj cipőt és posztó lábszárvédőt, 12 db zsebkendőt (csak 6-ot tartottam meg), egy finom kerek szappant, ezenkívül konzervát és cvibakot. Ezeket nagyrészt az ágyú mögötti unterstandokból szerezte. Elmondta, hogy már közel 5 óra hosszája, hogy mindenfelé keresett bennünket, s hogy a digók, nemcsak hozzánk veretnek, hanem minden irányban a Montellóra. Elmondta, hogy még a Hilfsplatzon is keresett, mert egy sebesült sturmos? azt mondta neki, hogy megsebesültem s hogy, most jobbra a 39-esektől jött ide.
Odakint az ágyútűz egyre fokozódott, s jobbra a 39-esek mögött már egy másik ütegünk is belekezdett a tüzelésbe, de a tempót az olasz tüzérség bírta, mely egy pillanatra se hallgatott. Oly szorosan voltunk a kis kavernában, hogy alig fértünk el. A levegő emiatt nagyon fülledt volt bent, úgyhogy az ajtó közelében egy ládán ültem le (fekvő helyről szó sem lehetett). Itt meg az volt a baj, hogy a folyton ki-bemászkáló bakák, alig férve el mellettem összekentek sáros cipőikkel. Hajnal óta csak most jutott eszembe, hogy enni is kellene. Felbontottam egy lekvár konzervát, s azt ettem az élvezhetetlen olasz rizs kenyérrel. Ennek se bírtam a felét sem megenni s Lukácsnak adtam, ami megmaradt, s megettem az egyik tábla rekvirált csokoládét. Az esővíz, amelyet ivóvíznek ittam utána, oly élvezhetetlen volt, hogy a rekvirált cukorból meg kellett cukrozni, hogy le lehessen nyelni. Ezt előttem már a bakák is így csinálták, s ez a gondolat kitűnően bevált, s ettől kezdve míg a Montellón voltunk, mindig így ittuk a vizet.
Étkezés után a rekvirált holmit elrakattam Lukáccsal, közben megjegyeztem, hogy kár, hogy a kukkeromnak nincs tokja. Erre az egyik sturmos a dolinánk egyik unterstandjában tartózkódó néhány 8. századbeli közül egyet hozzám hívott, kinek egy szép tokos olasz kukkerja volt. Az én kukkerom nem passzolt a tokba, azért úgy alkudtam meg a bakával, hogy a kukkerját tokkal együtt átadta nekem az én kukkeromért az általam rekvirált nikkel óra ráadása ellenében. Volt tehát egy szép kukkerom tokkal együtt s azonkívül még a délelőtt folyamán kaptam egy Varga Ferenc nevű Schulzhoz beosztott géppuskástól, ki a dombtetőn hozzánk tévedt (azóta visszament Schulzhoz) egy finom kis Frommer Baby revolvert, mely (mint később megtudtam) valószínűleg Csukonyié volt.
Miután a telefonisták kipihenték magukat, elküldtem őket, hogy kössenek össze valahol a II/46. Baon kmdo vezetékével. Ezek el is távoztak. Mivel a századoknál újabban nem volt telefon, vagy direkt a II. Baon kmdo-val vagy a Regt. és a II. Baon közti vezetékkel kellett volna összekötniük, de ezek nem ismervén jól ki a helyzetet az úton a Posen talba mentek hátra, s itt a Regts kmdo (mely most az I/163 Baons kmdo kavernában volt) és a Brig kmdo (mely a Regts. Kmdo-tól északnyugatra volt egy dolinában) közt kapcsolták be a vezetéket. Én ezt csak később tudtam meg, végeredményben ez nem is volt baj, mert egy dróton menvén a beszélgetés az összes állomások közt mindenhova beszélhettem, s mikor a Regts. Kmdo és a Brig kmdo közt titkos beszélgetés volt, a Baon-okat kikapcsolták, mi akkor is hallhattunk mindent. Meglévén a bekapcsolás a II. Baons kmdo-t felhívtam, s Csukonyit kértem a telefonhoz, de azt felelték beteg és alszik, s így nem háborgattam. De bizony lemondtam ezután a telefonon való beszélgetésről, mert nem akartam elárulni, hogy van telefonom, mert féltem így nagyon kéznél leszek a magas kmdo-nak ahhoz, hogy zaklassanak, ellenben az ezután következő unalmas, idegölő órákban szinte jótétemény volt rám nézve a telefon, mert anélkül, hogy tudtak volna rólam (legtöbbnyire én ülvén a kagylónál) kihallgattam az összes beszélgetéseket. Szomorú dolgokat volt alkalmam hallani. Megtudtam, hogy nem mindenütt ment oly sikeresen az előrenyomulás, mint nálunk.
A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 1918. június 15–17-ei harcainak vázlata az ezredtörténetből, amelyen Kókay László bejelölte a rohamszakaszának az útvonalát a 8. század előtt (Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet Kókay László hagyatékában megmaradt saját lapszéli jegyzeteivel, jelöléseivel kiegészített példánya)
Ezredünknél a mai napon ezek az események történtek. 5h 40-kor megkezdődött az áthajózás, mely az ezred legnagyobb részétől már a minai fő áthajózási helyen az oda irányuló irtózatos olasz ágyú- és aknatűz következtében óriási veszteséget követelt. Nervesában és Schleissen Haus fölött a Montello üregeiben elhelyezett olasz gépfegyverek még 8 órakor is olyan erős tűz alatt tartották a Piavét, hogy nagyon sok ember áthajózás közben lelte halálát, s több pontont a benne ülőkkel megsemmisítettek. Nagyon sokan fulladtak a Piavéba is, így a II. Baon 2 tüzér megfigyelő tisztje. A II. Baon áthajózása után az I. Baon következett, de az áthajózás lassan ment, mivel számos ponton elpusztult. A gépfegyvertűz még most is tartott, s a Piavéban lévő szigeteken a 2-ik ágon való átszállításukra váró emberekből sok áldozatott szedett. Nagyon sok tiszt még az áthajózás közben megsebesült, az ismerősök közül Götter, Szarafolyán és Colling k. Asp. (a 43-as Sturm Komp-ból), továbbá Lt. Szeles. Az I. Baon és a II. Baon balszárnyának a további támadása óriási áldozattal járt, a délkeletről Nervesából és Parocchia di Nervesától dolgozó olasz gépfegyverektől. Ennek dacára is sikerült a megparancsolt vonalat elérni. Az ismerős tisztek közül meghaltak ebben a támadásban Klein hdgy. és Millner fhdgy. Súlyosan megsebesült (később belehalt) Buzás fhdgy. és megsebesült Szauer fhdgy., s rajta kívül még sok más tiszt.
A Piave partja Minánál 100 évvel az eseményeket követően, 2018. június 15-én. Itt kelt át a szegedi 46-osok zöme a folyón és szenvedték el a naplóban is megörökített legsúlyosabb veszteségeiket (Pintér Tamás felvételei)
A szöveget közreadó Pintér Tamás Facebook oldalunkon megosztott helyszíni bejelentkezése Minától a Piave partjáról az események 100 éves évfordulóján
Hidat képtelenség volt verni, egyrészt a megáradt Piave hömpölygő vize miatt, de főleg az olasz repülők vakmerő támadásai miatt. Ezek az épülőfélben lévő hidakat 50 méter magasból gépfegyver tűz alá veszik, s összebombázzák, s támadásuk folytonos, úgyhogy lehetetlenség, bármennyire is törekszenek is arra a pionírok, hidat verni, annál is inkább, mert a hídverési helyeket az olasz tüzérség is tűz alá vette. A III. Baon, melynek Nervesát kellene elfoglalnia, ezt a fő tűzfészket, csak du. 2 órára lesz kész az áthajózással, meglehetős kis veszteséggel, de az innenső parton egy nagy (köröskörül lévő barakkok által amfiteátrumhoz hasonlóvá tett) dolinában gyülekszik az egész Baon., hol az olasz repülők gépfegyvertűz alá veszik őket. Borzasztó veszteség, a Baon úgy szétszalad, hogy alig bírják összeszedni. Az olaszok tüzérsége tűz alá veszi az egész Montellót. Az I. és II. Baon századai ismét súlyos veszteségeket szenvednek az ágyútűztől. A III. Baon pedig, melynek a Nervesát kellene elfoglalnia, az I. és a II. Baon közé osztatik be, mert ezeknél már a Baons Reserve századok is az első vonalban vannak. Így álltunk tehát. Az egész ezred tartalék nélkül, minden század, még a strurmosok is, első vonalban. A további csapatok áthajózása az olasz repülők miatt nehezen megy, s ezáltal a további előrenyomulás végrehajtása is mindinkább késik, s növekszik annak az eshetősége, hogy az olaszok ellentámadást csinálnak, s egy se menekül közülünk vissza. El lehetünk készülve, hogy estére nem kapunk menázsit, de még muníció utánpótlásról sincs szó, szóval olasz támadás ellen még védekezni sem tudnánk. Körülbelül hasonló volt az eset a 39-eseknél is, avval a különbséggel, hogy ők nem az áthajózás alatt, hanem a Montellón szenvedtek nagy veszteséget. Az volt tehát a helyzet, hogy a támadásból védekezésre szorultunk, s rajtunk talán csak az segíthet, ha más csapatnál sikeresen halad a támadás, s elölünk is vissza kell ennek folytán az olaszoknak vonulniuk. Ez volt az utolsó reménysugár, s ebben bízva nem közöltem a bakákkal a szomorú híreket, sőt (németül beszélve) megtiltottam a telefonistáknak, hogy erről szóljanak nekik.
Az ágyútűz este 9 óráig változatlan hevességgel dübörgött, s ezután elcsendesedett, s kb. 10 óráig meglehetős csend volt. Meglehetős, tiszta holdfényes este volt. Átmentem a kb. 80 lépésnyire hátrább lévő dolinába, hol a 8. század egy része és Molnár fhdgy. is tartózkodtak. Molnár Mohilóval s a K. Asp-al lakott egy barakkban, ezenkívül itt találtam már a 10. Komp.-ot is ebben a dolinában, s Molnárékkal együtt lakott a 10 Komp. Kmdt. Obl. Szivessy és ennek alantosai közül Bergman hdgy. és egy lengyel származású zászlós. Nagyon rosszkedvűek voltak. Azt mondták ők is, hogy bajosan kapunk muníciót ma este. Muníciót kértem tőlük, de nem tudtak adni, nekik is kevés volt. Végül megállapodtunk abban, hogy sturmosaimat bent hagyom én is az első vonalban, legalább a stellungban fent lévő embereim engem is alármírozni fognak, ha baj lesz. Kb. fél órát időztem itt, aztán felmentem a stellungba, megnéztem posztjaimat, s itt fönt vizsgálódtam egy jó óra hosszát. Az olasz tüzérség 10 órakor ismét tüzelni kezdett. Nekünk most békét hagyott. Messze mögénk, valószínűleg a Piavéhoz veretett, s az egész éj folyamán csak néhány gránátot lőtt dolinánkba, s a stellung környékére. Ezredünknél és a 39-eseknél, s alattunk a digók már alig lőttek fel rakétát. Úgy látszik mindkét fél óvakodott állásait elárulni Piave mellett ellenben egymást érték a rakéták, s szakadatlanul bömböltek az ágyúk, s villogtak a holdfény dacára is. Úgy látszik félnek a digók talán, hogy az alsó Piavénál is támadni fogunk. (Vagy talán támadtunk is? Nem hinném.)
Csaknem 11 óra volt mikor szomorú szívvel testben és lélekben elcsigázva lementem a dolinába, s megkértem Kecskemétit, hogy legyen ébren helyettem, mert mindketten nem volna jó, ha aludnánk, hátha előadja az éjjel valami magát? Kecskeméti kiment a kaverna szájába én pedig halálos fáradtan, mivel fekvőhelyem nem volt Korp. Hódi ölébe hajtva fejem, elaludtam azaz hogy elkábultam...
¾ 12 volt. Egyszerre velőtrázó vad ordítások, üvöltések riasztottak fel bódultságomból. Irtózatos menekülés, káromkodás, jajgatás az egész kavernában s mikor felnyitottam a szemem vakító fényt láttam a kaverna belseje felől, honnan egy rémült hang ordította: „A digók lángszóróznak be a kavernába!”
Olasz lángszóró egység gyakorlat közben
(forrás: http://www.milistory.net/forum/lanciafiamme-italiani-1%5Egm-vt20500.html)
Álmomból felocsúdva elhittem a dolgot, s rémülten menekültem én is a többiekkel kifele a kavernából, s csak ott kint a friss levegőn láttam, hogy a digóknak nyoma sem volt, s csak itt értem rá meggondolni a dolgot, hogyha a digók lángszóróztak volna a kavernába, bajosan menekültünk volna mink kifelé. Magával ragadott az álmukból felriadó embereim menekülése, s meg se gondolva mit csinálok, én is velük rohantam ki a kavernából. Oly vad volt ez a kifelé való törtetés, hogy Klein fegyverénél beosztott Gefrt. Joó Lajos menekülés közben földre bukván, mindnyájan keresztülgázoltunk rajta s bizony szegényt alaposan összezúztuk, de szerencsére komolyabb baja nem esett.
Odakint a friss levegőn jöttünk csak rá, hogy mi volt az, amitől megijedtünk. Valaki dohányzott a kavernában tilalmam dacára is, s a földre szórt puskapor meggyulladt épp a kaverna közepén. A tűz már nem égett, mert valamelyik a kaverna mélyén lévő baka, ki nem veszítette el a fejét, pokrócot dobott a tűzre, s az elaludt. Mindenki kint volt már a kavernából, s csaknem mindnyájan úgy köhögtünk, hogy majd meg fulladtunk a benyelt sűrű füsttől. 2 ember feltett gázmaszkával bement, s a faszolt villanylámpák fényénél (mert a zsákmányolt gyertya a nagy füstben nem égett) pokrócokkal kihajtották a füstöt. Én ezalatt azután nyomoztam, hogy kigyújtotta meg a puskaport. Bár úgy káromkodtam, mint egy síki betyár, s a tettes tudhatta, hogy fog kapni néhány átszállót, mégis jelentkezett Inft. Pászti János, egy 30 év körüli masiniszta személyében. Azt mondta, hogy nem tudta kiállni, hogy ne pipázzon (miért nem ment ki dohányozni) s közben elbóbiskolt, s a parázs kiesett a pipájából elébe a földre, s az oda kiszórt puskapor lángot vetett. Én borzasztó dühös voltam, s nem nézve, hogy Pászti idősebb nálamnál három olyan pofont kentem le neki, hogy megemlegetheti, míg él, majd megkérdeztem tőle: „Megérdemelte-e kend?” „Mögérdemeltem, hadnagy úr” – volt a válasz. (Pásztit azután folyton heccelték a századnál a puskaporral.) Bizony a dolog könnyen rosszul üthetett volna ki, ha a 12 láda puskaporba is belekap a tűz, ami a kavernánkban volt, de szerencsére ez nem következett be. Most, hogy ez be ne következzen, ezután az összes puskaport kihordattam a kavernából az egyik unterstandunkba, hol minék voltak, s kiadtam, hogy ha alaki dohányozni mer a kavernában keresztüllövöm.
½ 1 volt, mikor ismét elhelyezkedtünk a kavernában, s aludni kezdtünk. Kb. 1 óra lehetett, mikor ismét vad, de az előbbihez mégsem hasonlítható kiabálás hallatszott. Rémülten ugrottam fel, s konstatáltam, hogy a kavernaajtóban ismét puskapor lángol. Azonban a következő pillanatban már el is aludt a tűz. Most már nem ijedtek be úgy embereim, mint az elébb (hisz másodszor történt meg a dolog), de én még dühösebben, mint elébb rontottam ki a kavernából, megtudni hogy ki dohányzott. Korp. Klein volt, de mentségére hozta fel, hogy kívül a kaverna szájában dohányzott, s nem tudta, hogy ott is puskapor van kiszórva, s mikor a puskapor felgyulladt nem szaladt el, mint az elébb Pászti, hanem elgázolta a tüzet. Védekezését elfogadtam, s nem bántottam. De bizony az álmot úgy kiverte fáradtságom dacára is ez a 2 rémületes eset a szememből, hogy nem tudtam tovább aludni, felváltottam Kecskemétit, s virrasztottam az éjszaka hátra lévő részén, mely leszámítva a hátra és néha a ránk irányuló ágyútüzet csendben telt el. Reggelre beborult, s a délelőtt folyamán az eső is esett, mindez azonban nem zavarta az olasz repülőket, hogy egész nap szinte szünet nélkül cirkáljanak felettünk. A mi gépeinkből egyet sem lehetett látni.
Következő rész: „A legszigorúbb készenlétet rendeltem el…”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918
Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917
