Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 22. rész
1918. június 16-a tétlen várakozással telik hősünk és rohamcsapata számára a Montellón. A lehetőséget kihasználva Kókay megvizsgálja az elfoglalt olasz aknavetőket, amikről kiderül, hogy franciák, majd kihallgatja a sebesült foglyokat. A heves olasz tüzérségi tűz már veszteségeket okoz a soraikban, s támadást várva hadnagyunk riadót is elrendel, azonban az éjjel fellobbanó tüzeket látva katonáival mégis az ellenség visszavonulásában reménykednek…
[1918. június 16.] 6-kor kivilágosodott. Még csak aztán csináltam magamnak annyi időt, hogy az aknavetőket alaposabban megnézzem. Hatalmas dögök voltak, rajtuk lévő felírás szerint lyoni és franciaországi gyártmányúak, még teljesen újak voltak, s mint megtudtam a 2 sebesült olasztól, csak néhány napja lőttek vele először. Kb. 3 méter hosszú csövük volt, aránylag vékony acélból, kb. 45 cm átmérővel. Maga az elsütő készülék, a cső, a závárzat primitív volt, de a rajta lévő sok műszer mind azt mutatta, hogy nem is olyan egyszerű volt a kezelésük. Erősen be voltak építve, úgyhogy nehéz lett volna őket elszállítani. Kb. 15–15 lépésnyire állott a 4 aknavető egymástól. Mindegyik meredek négyszögletű, mesterséges növénnyel befont gödörben állott, mely be volt telepítve, csupán a csőtorkolat fölött volt szabad. Kitűnően voltak a standok maszkírozva, még fák is álltak fölöttük, úgyhogy nagyon nehéz lett volna felfedezni őket repülőinknek. A 4 aknavető közül 3-nak a csövében már benne volt a macska, a 4. csöve 2 felé volt véve, ebbe még nem volt idő a macskát beletenniök a digóknak, puskapor és kapszli még nem volt a lövedékek mögött a csőben, ezt már nem volt idejük a macskásoknak belehelyezni, mert akkorára ideértünk.
Meglátogattam a 2 olasz sebesültet, s összeszedve az olasz tudásomat elbeszélgettem velük, ami annál is könnyebben ment, mert az a digó, aki a lábán sebesült, elég jól beszélt németül. Mindketten panaszkodtak, s folyton vizet kértek, úgyhogy a szanitécek már azt mondták, hogy nagyobb bajuk van velük, mint volna 20 magyar sebesülttel. Aki németül is tudott, Udinébe való, nem bánta, hogy fogságba került, mert amint mondta, az anyját meg fogja látni (ha ugyan oda vitték?) folyton azon kérdezősködött, lehet-e majd neki Udinébe menni kórházba, s mikor visszük hátra (ha lett volna több szanitécem, elvitettem volna, de ezt a kettőt nem reszkíroztattam), s említette, hogy Coneglianóban, a várkastélyban már volt kórházban. Nagyon panaszkodott, hogy mikor már megadták magukat, akkor támadtunk rájuk, azt kérdezte mikor megyünk előre, mert nagyon félt a gránátjaiktól, melyek tegnap egész délután a dolinákba vágódtak le. Tényleg borzasztó volt, ahogy féltek, mikor nem sokkal 7 óra után a digók éppen a fölé az aknavető stand fölé kezdték az útra suttyogózni, ahol ők feküdtek. Közben is kérdezősködtem a sebesültektől. Mindenekelőtt arról érdeklődtem, ami tegnapelőtt este terjedt el köztünk, hogy igaz-e, hogy Tirolban áttörték már a mieink a digók frontját? A digók nem tudták ezt, csupán arról hallottak, hogy a Monte Grappánál támadunk erősen.
Ismét reménykedni kezdtem, hogy a Monte Grappánál elért siker náluk is éreztetni fogja hatását. (Nem tudom miért említette a digó a Monte Grappát, mert tény, hogy ott is támadtunk, de csak egyidejűleg velünk, mint később megtudtam. Erről tehát a digó még tudomásommal nem tudhatott, tény, hogy említette a Monte Grappánál lévő nagy támadásunkat) Az aknavetőkre nézve azt mondta, hogy 4 km-re hordanak, s hogy 4 hete jöttek még csak a frontra (látszott is, mert minden felszerelésük vadonatúj volt), s eredetileg az volt a céljuk, hogy Suseganába fognak macskát lőni, de 3 napja Minához lövették be az ütegüket, s míg el nem fogtuk őket, oda macskáztak. (Valószínűleg az ezred legnagyobb részének a behajózási helyére.) Kérdésemre, hogy milyen volt a gázpergőtüzünk, azt felelték, hogy gyenge gázt éreztek, s fel is tették a gázmaszkát, s a kavernák ajtaja felé felakasztott szurkos szalmás zsákokat is meg akarták gyújtani, de nem volt rá szükség, sőt a maszka sem volt fent rajtuk, csak 5 percig, azután levették. (Na, hiszen jó erős gáz pergőtüzünk lehetett! Nem hiába nem éreztünk mink gázszagot sehol sem, még a völgyekben sem!) Majd exkuzálni kezdték magukat, hogy miért lőttek. Azt mondták, ők már régen el akartak szaladni, de tisztjeik nem engedték őket, s utolsó percig kellett lőniük. Egy óra hosszánál tovább beszélgettem velük, felmentem még egyszer a stellungba az őröket megnézni, azután bementem a kavernába, s fáradtan leültem, s ülő helyemben 8–12-ig aludtam.
Arra ébredtem fel, hogy az olasz tüzérség erősen veret. Azon a 15-ös batrin kívül, mely dolinánk északi részébe vezetett, most egy másik 15-ös üteg is lőtt, még pedig a 39-esek mögé a völgybe, honnan a bakák szerint az elébb gépfegyverezték az olasz gépeket. Kavernánk fölé az útra egy suttyogó üteg veretett szakadatlanul, úgyhogy a kis hegyi ágyúk részére muníciót szállító tüzérek közül 2-öt megöltek a gránátok, s egy lovat is agyonvágtak. Hatalmas macskától származó reccsenések is hallatszódtak, s az imént leváltott őrök azt mondták, hogy az Abbazia de Nervesa-i templomromot macskázzák és veretik a környéken legerősebben a digók. Az 1 órakor leváltott őr azt hozta hírül, hogy a stellung köré, ahol vannak, már 15-ös gránáttal veret a digó, nekik szerencsére bajuk nem történt, de a kis megfigyelő barakkot a stellung előtt szétcsapta teljesen egy 15-ös. Oly borzasztó erős volt ekkor már a pergőtűz, hogy elrendeltem, hogy a posztokat fél óránként váltsák.
A Montello korabeli fényképen a Piave keleti oldaláról, a Monte Tomboláról. Kókay László kézírásával jelölve a naplóban is emlegetett helyszínek
(Kókay László hagyatékából)
A terület napjainkban, ugyanonnan
(Pintér Tamás felvétele)
Tüzérségünk látszólag alig lőtt, csupán a 39-esek mögött álló kis hegyi ágyúk dolgoztak szorgalmasan. A kavernánkba menekült tüzérek, kiktől az elébb a 2 halott volt, mesélték, hogy mindegyik ágyújuk tegnap dél óta kb. 500–500 lövedéket lőtt el, s hogy az olasz tüzérség rettenetesen keresi őket, de nem tudja megtalálni, továbbá azt is mesélték, hogy a zsákmányolt olasz ágyúkból is erősen tüzelnek erre a célra kiképzett tüzéreink az olaszokra. (Tegnap a bakák minden áron akartak – „csak úgy nagyjából beállítva” – az aknavetőkből a digókra lőni, de én nem akartam, hogy nem ismerve ezek szerkezetét, valami szerencsétlenséget okozzanak a bakák, nem engedtem, bezzeg ma ehhez nem lett volna kedvük, örültek már, ha békében maradhattak.)
2 órakor a posztjaim „alarm!”-ot avizáltak, hogy támad a digó, azonnal felkészültettem embereimet és kihaladtattam őket a kavernából, de egyelőre nem szálltattam meg a stellungot, mert nálunk még mindig veretett a digó, ez pedig nem mutatta azt, mintha itt is támadni akarna, azt azonban nem tartottam kizártnak, hogy támadásra gyülekeznek a digók előttünk. Míg embereim felkészültek, felszaladtam a stellungba, s érdeklődtem, mit látnak az őreim. Balra erős fegyverropogás hallatszott, sőt jobbról a 39-es tiszthelyettes géppuskái is tüzeltek, még pedig, mint kukkeron meggyőződhettem róla, Parochia de Nervesa elé, hol a templom alatti szőlőkben erősen mozogtak a digók.
A kép jobb szélén Parrocchia di Nervesa napjainkban a Montello felől, az Abbazia de Nervesa-i templomromtól. Ma is szőlők vannak a templom körül
(Pintér Tamás felvétele)
Nyilván itt akarták diviziónk frontját áttörni, de nálunk semmi sem mutatta, hogy támadni akarnának, sőt oly erősen ágyúztak, különösen stellungunk elé, hogy nagyon veszélyes volt a fejet kidugni, kukkerozni. Visszamentem le a dolinába, előzőleg meghagyva az őröknek, hogy erősen figyeljenek. Idelent pedig a legszigorúbb készenlétet rendeltem el, s nem engedtem a felszerelést letenni. Nálunk az ágyútűz tovább tartott, s nem támadtak a digók, s balról is nemsokára megszűnt a tüzelés, annak a jeléül, hogy az olasz támadás vissza lett verve. Az ágyútűz hatalmas erővel tovább dühöngött.
3 órakor Korp. Szalai, ki jelenleg aufführer volt jött jelenteni, hogy abba az árokrészbe, hol a legbalszélső őr állott, 15-ös volltreffer lett, az őrt álló Préda nevű sturmost le kellett váltani, mert erősen rosszul lett a légnyomástól. Mivel már az elébb is észleltem, hogy balszárnyunk állt legerősebb tűz alatt, megparancsoltam, hogy a balszárnyon lévő őrt jobbra állítsák ezután föl a fölvezetők, vagy 20 lépéssel.
½ 4-kor ismét beállított Korp. Szalai s ő újságolta, hogy a 43-asok valószínűleg leváltanak bennünket, mert itt vannak rekognoskálni. Ennek mindannyian megörültünk, azonban örömünk korai volt, mert néhány perc múlva beállított ötödmagával a rekognoskálók parancsnoka, egy hadnagy, s kérdésemre, hogy mikor váltanak le bennünket és támadnak tovább, nem tudott választ adni, csak azt mondta, őket azért küldték, hogy mint divízió rezervák rekognoszkálják első vonalunkat és az oda vezető utakat, ha netalán szükség volna közbelépésükre. Jól néztünk tehát ki, már mi szorultunk a „támadók” védekezésre. Néhány perc itt időzés után a 43-asok továbbmentek, mi pedig feszülten, szótlanul kuporogtunk bent a kavernákban, s egyéb dolog hiányában ettünk. Szerencsénk volt, hogy volt olasz konzervánk, mert enni sem tudtunk volna mit. Ma kétszer nekifogva, elfogyasztottam egy lekvár konzervát, de az olasz rizses kenyeret nem bírtam enni, cvibakot ettem hozzá. Az éj folyamán még a mai nap megittam azt az egy félliternyi ánizspálinkát, amit Hódi adott, s most már italom se volt, s rá voltam teljesen szorulva az egyre piszkosabb, cukrozott pocsolyavízre. Csodálatos annyi álmatlanság és szenvedés dacára is nem bírtam aludni, megelégedtem avval a 4 órai alvással, amit délelőtt aludtam, most délután, mikor más dolgom nem volt, a telefonkagylóval a fülemen hallgattam a beszélgetést, ami a vonalon folyt, én azonban nem szóltam bele, nem akartam felfedni, hogy nekem is van telefonom.
Este, borús idő lévén, már ½ 9-kor beszüntette az olasz tüzérség a tüzet, s kb. 10 óráig ismét csend volt. Ezalatt az idő alatt átmentem a 8. (és 10.) Komp.-hoz. Nem tudtak semmi különös újságot, csak hogy a 8. Komp. egy másik balra lévő dolinában lévő felénél gránát volltreffer következtében 3 halott és 5 sebesült lett. Molnár közölte azt is, hogy százada, de. 10 óra után megkapta a menázsit, igaz, hogy tiszta hideg volt, mert még tegnap du. elindultak a tréntől vele, de fő, hogy megkapták. Engem nagyon bosszantott ez a dolog, hogy mi meg 3 nappal ezelőtt kaptunk menázsit, azóta egy falatot sem. Azt is közölte velem, hogy a Technische Komp.-nál, mely a Regts. Kmdo. közelében van valahol, kaphatunk rakétát, kézigránátot és muníciót, s a századtól mindjárt fognak emberek menni munícióért. Erre sietve visszamentem dolinánkba, s a legkevesebbet szenvedett Zugsf. Neisz vezetésével 8 embert átküldtem a 8. Komp.-hoz, hogy a század embereivel együtt muníciót hozzanak. Rakétára nem volt szükségünk, mert el se használtuk (egy kivételével), amit magunkkal hoztunk, s ráadásba kavernánkban egy olasz rakétapisztolyt tömérdek különböző színű rakétával találtunk, melyekből a piros, a zöld és világító rakéták legnagyobb részét szétosztottam embereim között. Ellenben kézigránátot és M.G. muníciót mondtam, hogy amennyit bírnak, hozzanak.
Most éjfél után szándékoztam aludni, addig virrasztottam. Többször felmentem a stellungba is, de borús idő lévén nem lehetett sokat látni. Ma jóval erősebben rakétáztak a mieink, úgy az ezrednél, mint a 39-eseknél, mint tegnap, én ellenben ma éjjel is csak 2 rakétát lövettem. Alattunk a digók se rakétáztak, úgyhogy sejtelmünk sem volt, hol állnak. Mikor az Abbazia de Nervesa-i templom körül szállt fel rakéta, a kolostorrom falai kísérteties látványt nyújtottak, s konstatálni lehetett, hogy a tegnapi és mai napon az olasz tüzérség segített befejezni, amit tüzérségünk megkezdett, a templom szétrombolását, mert már alig állt néhány falmaradvány a templomból.
Az Abbazia de Nervesa-i templomrom maradványai napjainkban. A 2007-es felvétel nyugati irányból készült, amerre Kókay Lászlóék is tartózkodtak
(Pintér Tamás felvétele)
A tenger felé most is épp oly óriási ágyútűz volt, mint tegnap. Egyébként nálunk is rákezdte a tüzelést az olasz tüzérség 10 órakor, s a hátsó terepünket lőtte. Nekünk békét hagyott az olasz tüzérség, leszámítva az (17-ike) éjféltől de. 2 óráig terjedő időt, amikor oly hatalmas pergőtűz alatt álltunk, mint még itt a Montellón eddig nem. Kavernánkban többször kialudt a gyertya a dolinánk északi részébe csapódó 15-ösök légnyomásától. Az ágyútűz a telefont is elszakította, s 2 óra után, mikor megszűnt a tűz, csináltattam meg.
Mikor az ágyútűz megszűnt, felmentem a stellungba, s fönt füleltem én is, hogy nem akarnak-e a digók a pergőtűz után támadni, de ennek semmi jele nem volt. 2 rakétát is fellőttem személyesen, de ennek a fényénél sem láttunk semmit. Jobbra tőlünk, vagy a 39-esek, vagy ezektől jobbra a 13-as Schützen divizió frontja felől többször egymás után hatalmas, s az égboltozat egy részét megvilágító vérvörös tüzek csaptak fel, hasonlóan a múlt év okt. 27–28-ika éjjeléhez, mikor a digók visszavonulóban voltak, s muníciókészletüket, ágyúikat robbantgatták. Néhány pillanatra megörültem, mert azt hittem most is erről van szó, de haszontalan füleltem (pedig az aránylag nagy csendben lehetett volna hallani), nem hallatszottak azok a hatalmas robbanások, mint az említett éjszaka, s így nem volt mást feltételezni, minthogy vagy az olasz vagy a saját tüzérségünk gyújtógránátokat lő, s azoktól vannak ezek a vérvörös fellobbanások. Úgy látszik, nemcsak én, hanem mások is megfigyelhették ezeket a fellobbanásokat, mert (1/2 3-kor visszamentem a kavernába, s Kecskemétit küldtem ki virrasztani) a telefonisták – kik közben a telefont megcsinálták – közül az inspekciós ¾ 3-kor (még nem aludtam) átadta a beszélő kagylót, hogy hallgassak, mert arról volt szó, hogy az olaszok visszavonulóban vannak. A Regts. Kmdo-tól Polareczky hívta fel sorba a Baons kmdo-kat, hogy figyeltessenek erősen, mert az olaszok valószínűleg más helyeken elért sikereink következtében visszavonulóban vannak, s látni a gyakran fellobbanó tüzekről, hogy robbantanak. Nem bírtam kiállani, hogy bele ne szóljak „Halló! Kapitány úr, Polareczky! Itt Lt. Kókay az ezred jobbszárnyáról, összeköttetésben a 39-esekkel! – kiáltottam bele a telefonba.” „Halló!” – felelte Polereczky. Most közöltem vele, hogy az említett fényeket én is megfigyeltem tőlem jobbra, de véleményem szerint, mivel robbanások nem hallatszanak, ezek csak gyújtógránátok. Polareczkyt nagyon elkedvetlenítette a jelentésem, de azért megköszönte a jelentést, s kért, hogy figyeljünk továbbra is. Nagy örömömre nem kérdezősködött, hogy honnan van telefonom, de meglehetősen aggódtam, hogy majd ezután szólítgatni fognak, de szerencsére nem lett később se ennek következménye.
3 órakor visszaérkeztek Neiszék is. A legfontosabb dolgot, kézigránátot nem hoztak, mert mire odamentek, elfogyott. Hoztak ellenben 2 H.M.G. részére összesen 6 gurtni muníciót, de ez se 100-as, hanem 250-es gurtni volt. Igaz, hogy nem bírtuk verslagba helyezni, de így viszont védelemnél nem verschlag, támadás esetén pedig azt mondták a masiniszták a nyakukban fogják vinni, magukra csavarva. A fő az volt, hogy a géppuskák részére volt muníció, még pedig gurtnizott. Inft. munícióra nézve azt mondta Neisz, hogy a század részére most hoztak, s onnan kaptunk, amennyire szükségünk van, de csak jelentsem, hogy mennyire van szükségünk. Hogy minden puskának meglegyen a nálunk követelt 40 patronja, kb. 600 patronra volt szükségünk. Ezt rögtön elhozattam s másnap világosnál szétosztottam. Így tehát ismét volt valamennyi munícióm, de kézigránát, a mi fő fegyverünk dolgában, most is gyengén álltunk.
Következő rész: „20-an is jelentkeztek…”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918
Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917
