Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 24. rész

1918. június 17-én délután 1 órakor hősünk megindul rohamistáival a Montellóról egy szakadékon keresztül a síkság irányába. Sovillát kellene nyugatról megkerülniük és a falun túli vasúti töltésig nyomulniuk. A hegyről leereszkedve egy út melletti házcsoportnál azonban váratlanul tüzet kapnak az egyik épületből, majd a helyzet még drámaibbá válik…

A szakadék, melyen lefelé haladtunk a síkságra, nem volt nagyon lejtős, de a benne lefelé vezető gyalogösvény vörösagyag talaja nagyon síkos volt a sok esőtől, úgyhogy aránylag lassan haladhatunk csak rajta. A szakadék sűrű bokrokkal volt belepve, úgyhogy pláne mivel eső is esett, erős homály uralkodott benne. Einzel abfallenben haladtunk lefelé. Gefrt. Nagy patrulja, Hódi patrulja, Szalai patrulja, a Spreng, majd a Flammenwerfer patrul, a 2 H.M.G., azután a telefon patrul és legvégén a 2 szanitéc. Lukács a masinisztákkal ment. Összesen 54-en voltunk, tehát 14-gyel többen, mint a 15-iki támadásnál, s ezenkívül most 2 gépfegyver és 1 golyószóró állt rendelkezésünkre.

Kb. 5 percig tartott, míg a szakadékba leereszkedtünk a Montello tövébe, hol egy olasz állás volt, fronttal a síkság felé. Az állás teljesen el volt hagyatva. Az álláson s az azelőtt lévő igen erős rozsdás drótakadályon keresztülmenve (a drót jobb kezem fejét vagy 3 helyen alaposan kiszakította) lent voltunk a síkságon, hol közvetlen a stellung mellett állt a 4 db 15-ös ágyú, melyet már 2 nappal ezelőtt ott talált Gefrt. Nagy patrulja. Az ágyúk akkor még épek voltak, most azonban el voltak rontva, verschluss egyikben sem volt. A digók, akik reggel jöttek hozzánk magukat megadni, úgy látszik, előbb teljesítették parancsukat, s elrontották az ágyúkat. Az ágyúk körül nagyon sok gránát volt felhalmozva, melyek közül sok sárgára meg zöldre volt felső részén mázolva. Ezek, azt hiszem, gázgránátok lehettek.

Itt megvártam míg minden emberem leér a szakadékból, azután megindultunk az előbbi sorrendben, s most már nem einzeil abfallen, hanem tömörebben, mindegyik sarzsi embereit csoportokban vezetve utánam. Legelöl én mentem stutznival a kezemben, s a kis gumi pelerinával a vállamon. Olaszoknak hírük, hamvuk se volt, fegyver- és géppuskaropogás se hallatszott itt még csak távolról sem. Ellenben az olasz tüzérség erősen lőtte fölöttünk a Montellót. Mindenekelőtt a Sovillába vezető utat kellett megtalálnom, ezért találomra egy elhagyott digó stellung előtt, ezzel párhuzamosan haladó gyalog úton vezettem embereimet a szokásos lassú futással előre. Nemsokára egy országút kereszteződéshez értünk, hol az út 3 felé ágazott el. Egy út felvitt a Montellóra (mégpedig ez az út volt, mely az aknavetők mellett vitt el), egy Nervesa irányába haladt, egy pedig kb. abba az irányba, melyen eddig jöttünk, előre vezetett, valószínűleg Sovilla felé. Ezen a kitűnő karbantartott országúton folytattuk utunkat. Az út mellett sok helyen hevertek olasz hullák, már többnapos hallottak lehettek, mert erős szaguk volt, s vagy tüzérségi, vagy M.G. tüzünk áldozatai voltak. Mindjárt jobbra (nyugaton) az útkereszteződéstől néhány ház állott. Épp egy patrult akartam elküldeni kikutatni őket, mikor előttünk az utat szegélyező bokrok közül emberek jöttek elő, már lőni akartunk, azt hittem digók, de azután legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy saját csapat volt, mégpedig 46-osok. Összesen 18-an voltak köztük 2 tisztjelölt. K. Asp. Bárdosy és egy cvikkeres zászlós. Néhány szót váltva velük megtudtam, hogy mint nachrichten patrulok lehettek az 5. és 6. századoktól előre küldve (még mielőttünk természetesen), s hogy az úttól jobbra eső 3 házat már átkutatták s teljesen üresnek találták, s hogy az út, melyen vagyunk, Sovillába vezet. Mivel nem volt értelme, hogy külön működjenek, mert már mi, a támadó csapatok itt vagyunk, szóltam nekik, hogy csatlakozzanak hozzánk, annál is inkább, mivel már a 15-iki támadásnál tapasztaltam, hogy a wellék nagyon soká érnek utánunk, így legalább lesz gyalogságom is, mely szükség esetén rögtön kéznél lesz. A 2 nachrichten patrul fiatal, erős emberekből volt válogatva, parancsnokaikkal együtt 18-an voltak. Így tehát összesen 72-en, tehát mint tekintélyes erejű csapat haladhattunk tovább előre a fáktól, bokroktól szegélyezett itt–ott olasz hulláktól borított kitűnő országúton. A 2 nachrichten patrul csapatom legvégén haladt.

1h 15’ lehetett, mikor elértük azt a faluszerű házcsoportot, melyre Molnár fhdgy. felhívta a figyelmemet. A házcsoport azonban teljesen elhagyatottnak látszott, mert anélkül, hogy egy élőlényt láttunk volna, vagy lövést hallottunk volna, sikerült elérnünk a kis falu közepét, hol utunktól balra tért egy jó minőségű út s jobbra egy bokroktól szegélyezett szekérút. Én abban a tévhitben lévén, hogy nem ez az a házcsoport, melyre Molnár fhdgy felhívta a figyelmemet, hanem az, melyet Bárdossyék nachrichten patruljai átkutattak, szentül meg voltam győződve, hogy már Sovillában járok, s hogy az út, amelyen haladunk, az ez, melyen haladnunk kell, mert az ennek a kis falunak, melyet Sovillának gondoltam, a jobb oldalán vezetett (nekünk pedig feladatunk épp a falu jobb oldala mellett elhaladni volt), s a falucska zöme épp az út bal oldalán volt, s a falucska közepén balra elágazó út is csak erősítette feltevésemet, hogy Sovillában járunk, mert azt hittem, ez az út csak a faluba vivő mellékút, míg az út, mely a falu jobb oldalán vezetett, az a főút, mely a vasúthoz visz, tehát ezen kell továbbra haladnunk. (Ez az út pedig Bavariába vitt, tehát már a 39-esek támadási abschnittjába.) Ez a tévedés később nagyobb bonyodalmakra adott okot, de én sem tehettem róla, mert oly hirtelen jött a támadási parancs, hogy a terepet nemhogy a valóságban, hanem még a térképen sem értem rá rekognoskálni.

Én tehát azt hívém, hogy Sovillába, illetve annak jobb oldalán vivő úton járok, mivel a falu teljesen kihaltnak látszott, hogy időt ne pocsékoljunk, a falu átkutatása nélkül (mely feleslegesnek látszott előttem) át akartam a falu jobb oldalán haladni, s mielőbb elérni a vasúti töltést, mert tekintve, hogy a falu nem látszott ellenségtől megszálltnak, az ellenség csakis a vasúti töltésnél rendezkedhetett be, mint a legkedvezőbb rendelkezésre álló védővonalon, védelemre. Egész nyugodtan, minden háborgatás nélkül értünk a falu közepén az útelágazáshoz, mikor egyszerre balra előttünk a házcsoport délkeleti oldalán lévő tér (lásd vázlatot 152. lapon 2-ös számú ház) egyik házából fegyvertüzet kaptunk, alighogy én és a Gefrt. Nagy-féle patrul első emberei kiléptünk az útelágazás északkeleti oldalán levő (1-es számú) sarokház mögül.

 Kókay László saját kezű vázlata naplójából a helyszínről

Meglepetve, de egy szikrát se megijedve léptünk vissza a sarokház (1-es számú) mögé. A sturmosok úgy káromkodtak, mint a záporeső, s alig bírtam őket visszatartani, hogy fej nélkül neki ne rohanjanak a háznak, honnan a lövések jöttek. Embereimnek intve, hogy maradjanak a ház mögött, fejem a ház sarka mellett előre dugva megállapítottam, hogy tényleg abból a házból (2-ös) jönnek a lövések, hol az előbb láttuk. Az olaszok a házban nem szűntek meg lövöldözni, bár semmi célt nem láttak jelenleg. Azt is megállapítottam, hogy a ház első emeletének csukott zsalugáterei mögül és a padlásról lövöldöznek. Ezt kétségtelenül meg lehetett a lövések okozta füstből állapítani. Bár szerintem nem az én feladatom volt a Sovillában lévő olasz csapatok leküzdése, mégis, tekintve, hogy a lövöldöző olaszok nagy veszteséget okozhatnának nekünk is le nem küzdésük esetén, a Gefrt. Nagy és Korp. Hódi féle patrult küldtem a falucskába, mégpedig Hódit egyenesen annak a háznak a megtámadására, hol az olaszok lövöldöztek, Gefrt. Nagyot is ezzel céllal, de neki megparancsoltam, hogy nem törődve Hódiékkal, először az útba eső házakat kutassák át, majd ezzel készen lévén, ha szükséges, legyen Hódi patrulja segítségére.

A két patrult nem egyenesen küldtem neki a háznak, hanem a fölösleges veszteség elkerülése végett, rövid kerülővel s nagy részben fedett úton. Ezen kívül, mivel nem tudhattam a mellettünk lévő házban is nem lakozik[-e valaki] (1-es számú), néhány embert Korp. Szalay patruljából bemászattam a hátsó ablakon kikutatni, de a házat teljesen üresen találták. Mi ezalatt a sarokház mögött az úton állva lestük a 2 patrul támadásának eredményét. Én 2 ízben is kibújtam a ház mögül, s mindig néhány lövést tettem a ház ablakaira, egy ízben az ablak előtti kőszegélyben porzott egy golyóm, a többit már jobban megcéloztam, s valószínűleg az ablakon keresztül a házba is bementek. A patrulok, mint később elbeszélték, azon a házon kívül, honnan a lövöldözés jött, még egy házban (3-as számú) láttak olaszokat, kik, mikor megpillantották embereim őket, már visszavonulóban voltak, s mikor embereimet meglátták, néhányszor visszalőve, délkeleti irányban elfutva eltűntek a szőlők és vetések közt. Azt következtettem mindebből, hogy ebben a házcsoportban csak előőrseik voltak az olaszoknak, kiknek rövid ellenállás után vissza kellett fővédelmi vonalukra, valószínűleg a vasúti töltésre húzódniuk. Hódi és csakhamar az őket nyomon követő Gefrt. Nagy féle patrulnak sikerült a 2-es számú házat megközelíteniük csaknem észrevétlenül, s legelőbb is kézigránátokat hajigáltak fel a ház cseréptetejére, mitől ugyancsak hullott a cserép lefele, s a padlásról való lövöldözés megszűnt, majd 3–4 földszinti ablak bezárt zsalugáterét kézigránáttal berobbantva, kézigránátokat kezdtek a házba behányni, mire a lövöldözés megszűnt, a házban lévő 9 olasz fehér kendőket dugdosva ki az emeleti ablakon megadta magát. A harcban sem a patrulok, sem az olaszok nem szenvedtek veszteséget. A fogoly olaszok, mint a tőlük elvett emlékéremből megállapíthattam, a 270. olasz gyalogezredhez tartoztak, mind vadonatúj ruhában voltak. Újonnan érkeztek, csak 1 napja voltak még stellungban. A foglyokat a sturmosok szokás szerint kizsebelték, azután lövöldözésük miatt alaposan elverték és megpofozták őket, s nekiláttak a falucska főterén lévő valamennyi ház átkutatásához, de mind üresek voltak.

 A házcsoport és a rohamjárőrök mozgása Kókay László vázlatából felnagyítva

Míg ez a 2 patrul a 2-es számú házért küzdött, nálunk borzasztó jelenet játszódott le. Hátramaradt embereimmel és a nachrichten patrulokkal teljes nyugalommal álltunk a sarokház (1-es) mellett egymás mögött az országúton, meg se álmodva, hogy hátunk mögött a közelben van még ellenség, s ha van is, megtámadni merészel bennünket. A derült égből lecsapódóként hatott tehát ránk, mikor jobbra a hátunk mögött (északnyugat) lévő házból (4-es számú ház) egyszerre gépfegyvertüzet kaptunk. Embereim közt irtózatos riadalom keletkezett erre. Nem is csoda, 2 halott és 4 sebesült lett köztük a gépfegyvertűztől. A jó Isten csodálatos kegyelméből az olasz gépfegyver nem adott le 15–20 lövésnél többet (mert valószínűleg stockung következtében elhallgatott), mert ha tartós tűz alá sikerül bennünket vennie, a 20–50 lépésnyire csoportosan álló emberek közt olyan kaszálást visz véghez, hogy kevesen menekültünk volna. Így azonban egy pillanat alatt megértve a helyzetet, elhúzódtunk. A hátrább álló emberek az 1-es számú ház és a mögötte álló ház mögé futottak, én pedig a legelöl álló Szalai felé és a Spreng patrullal, a két rossz közül a kisebb rosszat választva, a sarokház mögül elfutva a balra vezető útra, a főtérre futottunk.

 Kókay László térképvázlata és leírása alapján a szöveget közreadó Pintér Tamás 100 évvel később megpróbálta beazonosítani a ma Nervesa della Battagliához tartozó Sovillában a leírt események helyszínét. Az utcai harcok helyeként a panorámaképen látható házcsoportot vélelmezte, ami a térképvázlaton a Montello felé vezető földútról készült. A balra álló épület nagy valószínűséggel a 4-es számú ház. Innen kapták Kókay Lászlóék a géppuskatüzet. A kép közepén lévő épületegyüttes áll az 1-es számú ház helyén. Az épület felénk eső fala mellett húzódtak meg, amíg Hódi és Nagy rohamjárőre a kép túlsó sarkánál álló 2. számú ház ellen támadt, s itt érte őket a géppuskatűz. Szalai és Ötvös tizedes járőre a fotó készítésének az irányába haladva kerülhette meg a baloldali, 4-es számú házat

 A „borzasztó jelenet” helyszínéül szolgáló utcasarok vélelmezett helye napjainkban. Balra a 4-es, jobbra az 1-es számú épület. A kettő között húzódó területen érte Kókay Lászlóékat a géppuskatűz. A háttérben a Parrocchia di Nervesa templomának tornya

Szerencsére a 2-es számú házban a harc már a végét járta, s az olaszok a házból nem lövöldöztek ránk. Néhány pillanat alatt magamhoz térve az első ijedtségből Korp. Szalai patrulját, melyhez Korp. Ötvös is önként (borzasztó átkozódással a digókra) csatlakozott patruljával, s a golyószórókkal, összesen 14 embert, az olasz M.G. leküzdésére küldtem. Ez a 2 patrul az országúton jobbra (nyugat) kiinduló, bokrokkal szegélyezett úton, majd ettől jobbra (észak) letérve futott a (4-es számú) ház felé, honnan most erősen lövöldöztek fegyverrel, de a géppuskát még úgy látszik nem sikerült megjavítaniuk az olaszoknak, mert csak néha szólalt meg, s akkor is csak egyes lövéseket adott. A házhoz megérkezve Korp. Szalai a háznak a Montello felőli (nyugati) hátsó részét, Korp. Ötvös pedig az országút felőli (keleti) elülső részét támadta. Szalaiék a földszinti ablaktáblák betörése után kézigránátokat hánytak a ház föld

[A naplóból itt több lap hiányzik, s az események hat órával később Sovillában már a vasúti töltésnél folytatódnak – a szerk.]

-tem, hogy nem kiképzett olasz masiniszták, hanem valami lemaradt gyalogosok (csehszlovák légió?) lövöldöztek ránk, kik sem pontosan lőni, sem sorozatlövésre a puskát beállítani nem tudták. (Talán ez utóbbit a mindungsfeuer miatt nem is akarták?). Este 7 után Korp. Szalait elküldtem ennek a géppuskának a felkeresésére és elhallgattatására, de ½ 9 tájban avval jöttek vissza, hogy nem bírják megtalálni, mert mikor már azt hitték, közelébe értek a géppuskának, akkor elhallgatott. (Nem tudom, így volt-e igaz, vagy meg sem próbálták a felkutatását Szalaiék?)

Este ½ 9-kor, 5 óra hosszával azután, hogy százada elfoglalta a vasúti töltést, dinerje és egy ordonánc kíséretében lélekszakadva, félájultan, a legnagyobb meglepetésünkre megérkezett Molnár fhgy. is. A szokásos, s az effajta uraknál divatos „betegséggel” állottak elő, hogy egy közelébe levágott gránáttól légnyomást kapott, s oly rosszul volt, hogy nem bírt utánunk jönni. (Ja, az elébb még lőttek a digók a töltésről, míg most már mi voltunk itt.) Mint a fáma beszéli, Fridrich kapitány, ki hátrafelé ment a II. Baons kmdo-hoz talált rá egy kavernában, kegyetlenül leszidta németül, sőt állítólag le is akarta lőni.

9 óra után már meglehetős sötét volt, s ezt kihasználva többen átmentünk a töltés túloldalára, hol rengeteg puska, muníció, hátizsákok megpakolva és fölpantallérozva, kézigránátok, sisakok, köpenyek, zeltek hevertek véges végig a töltés kavernában, mind csupa új holmik, annak jeléül, hogy azokat az elfutott olaszok nemrégen kaphatták, vagyis nemrégen (talán csak 1 napja) jöhettek gazdáik stellungba. A bakák kutatni kezdtek a risztungok közt (köztük Lukács is, különösen a hátizsákokban lévő vadonatúj fuszeklik örvendtek kelendőségnek, melyekből én is eltetettem Lukáccsal 5 párt, s 2 kis gombolyag varrócérnát (szintén egy hátizsákból való volt). A bakák főleg konzervát motoztak a hátizsákokban, de ez egyáltalán nem volt, csupán dohány, melyből megint megszedték magukat. Oly egyformán voltak ezek a hátizsákok bepakolva, hogy szinte azt kellett hinnem, hogy készen felszerelve kapták a digók ma vagy leghamarább tegnap. Megparancsoltam Mráznak, hogy a töltés mögött ládaszámra heverő olasz kézigránátok közül, ami citromgránátot csak talál, vitesse át a túlsó oldalra, hátha szükség lesz rájuk, a petárdákat ellenben ne bántsák. A töltés túlsó oldalán egy kubik gödörben nagyszerűen maszkírozott hosszú barakk volt, ebben egy citromgránátból készített mécs égett. Tiszti dekung lehetett, a benne lévő kényelmes tábori ágyakból ítélve. Sok elhagyott apróbb holmin kívül valami 200 db húskonzervet és 5 nagy láda finom cvibakot (nem olyan durvát mint a Montellón) találtunk. Rögtön átcipeltettem a konzervát is, cvibakot is a töltés túlsó oldalára, s a századoknak nem adtam a húskonzervből, hanem embereim közt osztottam szét, mert erős volt a gyanúm, hogy ma sem fogunk menázsizni. A cvibaknak nem fogyott el fele sem, ami megmaradt, azt odaadattam a 8. és 10. Komp-nak. A töltés tetején és a túlsó (keleti) oldalán lévő homokzsákokból és hullámlemezekből is sokat áthordtak embereim, dekungnak, melyek építése szépen haladt, annál is inkább, mert a túlsó oldalon sok olasz csákányt és ásót találtunk. Alaposan kellett sietni a dekungépítéssel, mert az olasz tüzérségi tűz, igaz, hogy szerencsére nem a töltésre, hanem hátunk mögé, az országút árkára, folytonosan erősödött, s ezen kívül ½ 10-kor ismét esni kezdett az eső. Az eső elől úgy a 8. mint a 10. komp. tisztjei a 10. komp. abschnittjába eső keskeny kb. 60–70 cm széles, s 1.8 m magas kövezett oldalú durchlassba húzódtak, melyen jelenleg nem folyt víz keresztül, s mely erős kőboltozatával megóvta a benne lévőket nemcsak az eső, hanem egy kisebb gránát esetleges trefferjétől is. A durchlassban üres muníciós ládák voltak, s ezenkívül egy tábori ágy és 2 kis minével telt láda, mind az olaszok hagyatéka. Ebbe a durchlassba húzódtam én is az eső elől, de már csak a legszájába kaptam „álló helyet” mert a benne lévő kufferokon már a 8. és 10. komp. tisztjei ültek, kik zsúfolásig megtöltötték a durchlasst, Molnár, Szivessy, Bíró fhdgy.-ok, Bergman, Poós, Halmosi hdgyok egy zászlós és egy K. Asp. voltak a durchlassban.

Következő rész: „Mondd meg, miért lőttél?”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918

Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917