Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 36. rész
1918. október 24-én, kereken egy évvel a caporettói áttörést követően megindul az olaszok mindent eldöntőnek szánt támadása, ami az előző napok eseményei miatt nem éri váratlanul hősünk alakulatát. A támadás előtti nap értesül róla, hogy a montellói harcokért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A fokozódó tüzérségi tűzben egy gránátszilánktól a hátán könnyebben megsebesül Kókay László is, de ez nem elég indok a távozáshoz…
Másnap [1918. október] 22-én reggel 8 órakor ismét elkezdődött az ellenséges tüzelés a már említett helyek ellen, s lassú tempóban délig tartott, ekkor csend lett.
½ 1-kor egy Baon. ordonánc jött értem, hogy menjek a Baons kmdóra, máskor sem örültem az oda való sétának, de most meg egyenesen káromkodni kezdtem, mert az oda vivő út az állandósult nehéz tüzérségi tűz miatt nagy életveszéllyel járt. Mindamellett kihasználva a jelenlegi csendet rögtön indultam ordonáncom kíséretében.
Baj nélkül érkeztünk meg a Baons kmdóhoz. Kirschner tudtomra adta, hogy a vállalkozás időpontja 28-án de. 0 h 50’-re állapíttatott meg, amikor még a hold nem kel fel. Egyben érdeklődött rekognoszkálásunk eredményéről. Én többek közt referáltam neki arról is, hogy a digó vonalak mögötti gyanús zajból és erős tüzérségi tűzből közeli olasz offenzívára következtetek. Megígérte, hogy észrevételeim Zeiss-szel közli, én pedig iparkodtam visszatérni az állásba, nehogy (a mint gondoltam) a nemsokára kiújuló ellenséges tüzérségi tűz az úton födetlen terepen, a kecskének való úton szorítson meg.
A 7-ik századhoz betértem egy kissé kifújni magamat, s beszélgetni, s azután tovább folytattam az utam felfelé kapaszkodva a szerpentinen. Még nem bírtam a barakkomat elérni, újból elkezdődött az olasz tüzérségi tűz, s láttam, hogy hatalmas gránátokat kapott a Baons. kmdóhoz vivő út is, egy csomó deszkát vivő ember a deszkát elhajigálva ész nélkül elfutott valami védőhelyre.
Du. ½ 4-kor a Feldwache kaverna környékét (a ¤ 1672-ön ¤ 1672-ön) kezdte 5-ös és nehezebb gránátokkal veretni a digó, a kövek barakkom környékére is sűrűbben hullottak. A 7-ik század körlete, de az egész Pyramiden Kuppe és köztünk levő völgy is hatalmas gránáttüzet kapott. A Feldwache kaverna innenső bejárata melletti barakkot egy 15-ös gránát szétvágta, megölve a benne levő emberek közül egyet, kettőt pedig megsebesített. Ettől kezdve elrendeltem, hogy szakaszom legénysége, mindegyik patrul a részére kijelölt kavernába teljes fölszereléssel húzódjon be ellenséges tüzérségi tűz esetére. Ezt ugyan már kiadtam azelőtt is, de sokan nem mentek be a kavernába, míg most szigorú felelősség mellett a sarzsiknak megparancsoltam a keresztülvitelét. Példánkat a század is követte.
A cs. és királyi szegedi 46. gyalogezred Monte Solarolón 1918. augusztus 20. és október 31. közötti állásairól Kókay László által készített vázlat a naplójából
Este ismét csend volt vagy 2 óra hosszáig, éjjel azonban ismét megismétlődött vagy 5 ízben a mostanában szokásos éjjeli tűzrajtaütés, most azonban egy-egy Feuerüberfall egy–egy óra hosszáig tartott.
Másnap, 23-án korán reggel ismét elkezdődött a tüzérségi tűz vonalaink ellen, most azonban délben sem szűnt meg, hanem akkor is folyt tovább. A nappali tüzérségi tűz a mostani napokban nem volt pergőtűz jellegű, inkább csak belövés és nyugtalanítás-szerű volt, csak az éjjeli tűz rajtaütések voltak gyengébb pergőtűz jellegűek.
Délben Rác – bár az 1. Komp. abschnittja most is nehéztüzérségi tűz alatt állott –, aki most is kint kódorgott a stellungban, házikómba jött és hívott, hogy menjek vele a stellungba föl. Én nem szívesen mozdultam ki mostanában olyan helyekről, ahol biztonságban éreztem magam, de Rác őrmester mégis kíváncsivá tett szokott titokzatosságával, tehát követtem. Megálltam ott, ahol a stellungba vivő futóárok a 4. század és 1. század érintkezési pontjához ér, Rác a szemközt elhúzódó hátsó olasz állásokra, melyek a szemben levő hegyek gerincén húzódtak, mutatott. A Mte. Spinucciával szemben lévő olasz állás mögött vagy 80 digó tolongott egész szemtelenül fényes nappal, mintha csak menázsiosztás lett volna.
Kukkeren egész jól kivehetőek voltak. Mi ketten öreg csatárok az eddigi jelekből már biztosra vettük a mielőbbi olasz offenzívát, pláne mikor a Feldwaché jelentésének utána nézve láttuk, hogy igazat mondtak, mikor azt jelentették, hogy az éj folyamán a digók állásaik előtt a hinderniszt eltávolítják. Tényleg, az olasz állás a Stern Kuppe 4. és 1. századok felőli részén a hindernisz erősen meg volt ritkítva. Még egy csalhatatlan jelét láthattuk a bekövetkezendő olasz offenzívának délután. A digó középnehéz mínékkel macskázni kezdte a 4. század abschnittját, valamint az 1. század előtti és a 4. század előtti hinderniszünket.
Du. 4 óra felé egy oly óriási gránátot küldött a digó a teljesen füstben álló Stern Kuppe elsöpört állásaiba, hogy már a gránát zúgása által figyelmessé téve kimentem barakkomból megnézni az explodálást. A hatalmas explodálás után egy nagy repeszdarab zúgott el fölöttem, mire ledekkoltam, s a repeszdarab tőlem 3 lépésre vágott le, de ugyanakkor egy másik pici szilánk hátamon megsebesített. Hátam erősen vérzett, s káplár Dobó, az 1. század szaanitéc unterofficírja jódtinktúrával állította el a vérzést. A seb sajnos azonban túl kicsi volt ahhoz, hogy meglóghassak a holnap vagy holnapután kitörendő offenzíva elől.
A szokásos „menázsi időben” este csend volt ismét. A komp. kmdóhoz hívattak, ahol megbeszélés volt. Sztenta a Reg. kmdó titkos parancsát olvasta fel, mely szerint okt. 24-ére, vagyis győzelmes tolmeini áttörésünk évfordulójára – mely áttörés Olaszországba juttatta az osztrák–magyar hadierőt – szándékoznak valószínűleg az olaszok (divvisions kmdónk értesülése szerint) offenzívájukat megindítani az elfoglalt területeik felszabadítására. Vigyázzunk tehát, és résen legyünk. Mindegyik század az előterepét patrulokkal figyeltesse, hogy az esetleg állásaink előtt gyülekező olaszok szándékát meghiúsítsa. A sturm zug is tartozik a 4. és 1. század elé óránként patrulokat kiküldeni. Most már másnap reggelre holtbiztosra vettem az olasz offenzíva megkezdését.
Visszatértem barakkomba s megkávéztam. Nagy csend volt, akárcsak a vihar kitörése előtt szokott lenni. Egyszer csak Káplár Urbán állított be hozzám harmadmagával. Pótlásnak jött a veszteségem helyett. (No, ő is jókor jött!) Dakó patruljába osztottam be őt magát, a 2 olájt pedig, akiket hozott, más patrulokba. Majd a sarzsikat hívattam. Tájékoztattam őket, hogy olasz offenzíva van készülőben, s unternéhmungunk azt hiszem, most már el fog maradni, ennek persze megörültek, mert lesznek itt majd nagyobb unternehmungok, ha offenzíva lesz, megmagyaráztam még egyszer mindegyik patrulnak magatartását ellentámadás esetére, s beosztottam, hogy melyik sarzsi vezetésével mikor megy ki patrul az előterepet figyelni a regts. parancs értelmében az éj folyamán.
Sarzsiaim eltávoztával lefeküdtem, de nemsokára a kavernába kellett húzódnom. Egy óra hosszáig tartó hatalmas pergőtűz zúdult vonalainkra most már macskázástól is kísérve. A nehézgránátok most már a hegyoldalt, hol barakkom is volt, sem kímélték, s a 4. század is kivette a részét a nehéztüzérségi tűzből. Mindenki kavernába húzódott (még talán Rác is?), s csak a tűz elmúltával, este 9 órakor jöttünk elő.
Ismét halálos csend volt. Visszamentem barakkomba, s mivel aludni már úgysem bírtam, olvasni kezdtem kis Inf. Geschütz gránátból készült benzinlámpám gyér fénye mellett. Egyszer csak egy Baons. ordonánc keresett, már megijedtem, hogy ebben az ítéletidőben ismét talán a Baons. kmdóhoz kell mennem, de tévedtem. A következő szóbeli jelentést mondta nekem: „Az ezredes úr Zeiss és az alezredes úr tisztelik a hadnagy urat és tudatják, hogy a hadnagy úr megkapta a tiszti aranyat.” Nagyon megörültem a jelentésnek, annyira, hogy alig bírtam szóhoz jutni. Megkaptam tehát a montellói ütközetért, amire Zeiss beadott, pedig azt magam sem reméltem, mivel még eddig tiszti kitüntetésem nem volt, a tiszti aranyat pedig (pláne első kitüntetésnek) nagyon nehéz megkapni.
Kókay László 1919-ben Szegeden készült portréján már a mellén viseli a Tiszti Arany Vitézségi Érmet (Kókay László hagyatékából)
A hinterlandba való küldetés most már biztos volt számomra, s épp emiatt bizony jobb lett volna, ha előbb kaptam volna meg, legalább ebben a várható offenzívában nem kellene részt vennem. A jó hírért, mely nekem örömet okozott, szintén örömet akartam okozni az ordonáncnak, akit ily veszélyes időben zavartak ki a stellungba evvel a csak rám fontos tudósítással, s azért (egy kis darabot megtartva belőle) a még meglevő fél tiszti kenyerem neki ajándékoztam. Szegény éhező bakáknak mostanában minden pénznél többet ért ugyanis egy kis ennivaló. „Most pedig szaladj vissza, nehogy a digó tüzérségi tűz útközben elfogjon” – mondtam a küldöncnek, aki sietve visszaindult a Baons. kmdóhoz. Ideje volt elég a visszatérésre, mert a digó a következő Feuerüberfallt ½ 12-kor kezdte el, mely csaknem egy óra hosszat tombolt. Ismét mindenféle kaliberű ágyú és aknavető tüze alatt állott állásunk.
[1918. október] 24-én de. 12 h 30’-kor (0 h 30’) megszűnvén az ágyútűz ismét óriási csend volt. Az éjszaka szép tiszta holdfényes, de meglehetős hideg volt. Előbújva a kavernából a tűz megszűnte után elhatároztam, hogy kihasználva a csendet végigjárom a század abschnittjait, s megnézem, mi újság van. Bementem Rác őrmesterért, aki – egyedül talán az ezredben? – most sem húzódott kavernába, hanem nyugodtan hevert kis barakkjában. (Én mostanában már nem voltam ilyesmire kapható.) Rác örömest vállalkozott egy kis sétára, s hosszú botját fogva követett. Legelőször is az előretolt (a tulajdonképpeni) állást néztük meg. Az állás már úgyszólván el volt seperve. A feldwache tunel kaverna szája tele volt szórva kővel, úgyhogy az esetleges gyors kivonulást nagymértékben megnehezítette volna a kőtörmelék. Intézkedtem, hogy a kaverna kijáratát haladéktalanul szabaddá tegyék. Drótakadályunk már csak itt–ott volt, az egész akadálysor úgyszólván teljesen megsemmisült. Sajnos ezen már nem lehetett segíteni. A digók a feldwache állásban meglehetős zajosan viselkedtek. Őrszemeik sem lövöldöztek fegyverrel. Minden a közeli támadás jelét mutatta.
Gefr. Simon egy igen bátor 1. századbeli (volt sturmosom) sarzsi másodmagával a stellungból kimászva erősen megközelítette az olasz állást, s visszatérve jelentette nekem és Rácnak, hogy az olasz előretolt állás tele van gyülekező olaszokkal, oly sűrűn vannak az árokban, hogy egymást érik. Ezért a felhallatszó nagy lárma. Egy pár perccel később Korp. Dakó tért vissza harmadmagával a 4. század előterepéből, s azt jelentette, hogy a 4. század előtti szakadék, ahol én akartam a vállalkozás alkalmával Hódi 2 patruljával gyülekezni, tele van gyülekező digóval, s az olasz állásból a szakadékba vezető futóárkon folyton húzódnak (amennyire ezt meg lehetett figyelni) a digók a szakadékba.
Most már meg voltam győződve, hogy az olaszok is az újabb áttörési csaták tanulságaihoz híven csak rövid tüzérségi előkészítéssel dolgozzák meg állásainkat, s rögtön támadásra indulnak. Habozni nem lehetett, az olasz támadás a hajnali szürkületkor biztos meg fog indulni. Ráccal, a komp. kmdóhoz rohantunk, s Sztenta az olaszok gyülekezőhelyeire azonnal tüzérségi tüzet kért a Reg. kmdó útján. A 4. századhoz is jelentés küldetett Rósz hadnagynak, az aknavetőszakasz parancsnokának, aki rögtön akcióba is lépett kisgépeivel, gyors tempóban 148 darab lövedéket adott le az olasz előretolt állás romboidjára, s a 4. század előtti szakadékra, mégpedig a feldwachénk eredménye [helyesen jelentése] szerint kitűnő hatással, amit az állásunkba hangzó jajveszékelés is bizonyított. Az olaszok, amint meg lehetett figyelni, a Calcino-völgybe menekültek le.
Panorámakép a területről. Kókay László kép hátulján olvasható jelölése szerint balra a Monte Spinuccia, előtte a Casa del Sol, jobbra a Monte Meate, az előtérben a Calcino-völgy (Kókay László hagyatékából)
De. 2h 30’-kor tüzérségünk is tűz alá vette az olasz előretolt állást, mégpedig hegyiágyúkkal a Piave-völgy felől, s 15-ös mozsarakkal a Mte Prassolan irányából, a kis aknavetők munkáját tehát segített tüzérségünk befejezni. Én járkálásomból még 1 óra után kevéssel visszatérve a barakkomba leheveredtem, a várakozás és izgalom miatt aludni úgysem bírva.
Pont 3 órakor a hatalmas pergőtűz (mint addig is szokott) a Stern Kuppe lövésével bevezetve megkezdődött. Mindenki kavernába húzódott, még értékesebb dolgaim is lehozattam Lukáccsal. Azt mindnyájan éreztük, hogy hajnalban támadni fognak a digók. Az emberek meglehetős nyugodtan viselkedtek. A pergőtűz óriási erővel dühöngött, az őrök csak időnkint szaladtak fel megnézni mi újság van. Mindnyájan azt hozták hírül, hogy drótakadályunk már teljesen eltűnt, úgyszintén állásunk is. A gránátexplodálás és a macskák reccsenései szinte egybefolytak. Néha–néha én is kimentem 5–6 lépés távolságra a kaverna szájától, azt meg bírtam állapítani, hogy csak az 1. század előretolt állása és a feldwache kaverna környéke áll erős tűz alatt, továbbá a Stern és Pyramiden Kuppék, a 4. század és ezen abschnittok előterepe, na meg a stellungok mögötti völgyek és hátrafelé vivő utak. Az első század hátsóbb körlete (hol barakkom is volt) továbbá a II. és III. Baonok (az utóbbi kevés macskatüzet) állásai alig kaptak tüzet.
5 óra előtt néhány perccel feltettem sisakom, s a kaverna szájába álltam, várva hogy mikor kezd szürkülni, mert ekkorra biztosra vettem a támadás megindulását. Öt órakor a tűz megszűnt egész hirtelen, s csak a hátsó állásokra irányult továbbra is változatlan hevességgel. Kimentem a kavernából megnézni, hogy mi újság. Alig léptem ki, mindenütt torokszakadtából ordítva emberek rohantak a kavernák felé. „Alárm! Alárm! Alárm!” – ordítottam be én is a kavernába, s kirohantam ordonáncom kíséretében. Frankó patruljának már kiadtam előzőleg, hogy alarm esetén a 4. század jobbszárnyára menjen, (mely ettől a kavernától nem volt messze) s ott legyen készenlétben. Én ordonáncommal a fontosabb pont, az 1672 ¤ és a feldwache kaverna közelében levő erős kis kavernában (sztolni) tartózkodó másik három patrulomhoz siettem, hogy ellentámadásra készen legyünk. Felfelé való utamban mindenütt az „Alárm!” kiabálást hallottam, s sok helyen lőtték a vörös rakétát is, mely igen kísérteties volt a már hajnali szürkülettől derengő holdvilágos éjszakában. Itt–ott gépfegyver-zakatolás is hallatszott. Az olasz ágyútűz úgyszólván teljesen elhallgatott, helyette a mi tüzérségünk kezdett nem valami nagy élénkséggel tüzelni. Az ágyúink villogását lent a völgyben kitűnően lehetett felülről látni. Tüzérségünk tüzére jobbra tőlünk a mieink számos zöld rakétát lőttek, nyilván voltak rövid lövések is.
Megérkezve sturmosaim kavernájába embereim készenlétben találtam, mindazonáltal, hogy mindenre el legyünk készülve a feldwache kavernába küldtem fel egy sturmost megtudni, hogy mi újság. Azt hozta hírül, hogy semmi. A digó nem mozog abschnittunk előtt, sőt a feldwache kaverna száját suttyogózni kezdi. Tényleg az 1. és 8. (jelenleg 5.) századok abschnittját erősen suttyogózni kezdték a digók, a feldwaché legénysége és az 1. Komp. 1. Zug legénysége közt, mely a támadást várva kifejlődött a kaverna szája előtt csakhamar lett 2 sebesült, kiket rövid időre kavernánkban helyeztek el.
Én tudva, hogy az offenzíva alatt barakkomban úgysem tartózkodhatok, elhatároztam, hogy az offenzíva lezajlásáig itt fent a sturmos kavernában fogok tartózkodni. Lukácsot holmijaimmal fel is rendeltem ide, s embereim közt telepedtem le. Az alárm úgy látszik csak vaklárma volt. Az ellenséges ágyútűz pedig (hírül sem oly hevesen, mint az éjjel) újból megindult. Közben kivirradt, de a virradattal egyidőben sűrű köd szállt fel a völgyből, mely rendkívül megnehezítette a megfigyelést, tehát kedvező alkalmat nyújtott a digóknak észrevétlenül gyülekezve támadni. Az ágyútűz nem lévén nagy (a sturmos kaverna közvetlen környékét eddig nem is lőtte a digó) veszély nélkül megtehettem a 30–40 lépésnyi utat a sturmos kaverna és az 1. Komp. kmdo. sztolni (106-os kaverna) között. Lementem tehát megtudni érkezett-e valami jelentés (a kaverna egyúttal relais post állomás is volt) valamelyik századtól.
Épp kevéssel előbb ment keresztül a Reg. kmdóhoz a III. Baon jelentése, hogy a III. Baonnál a 10-ik század abschnittjában bent vannak a digók! Ez nem valami jó újság volt. Izgatottan vártuk a további jelentést. Érdekes, a III. Baon.-tól voltak a digó állások legtávolabb, s iszonyatos meredek sziklafalon kellett a digóknak (mint később megtudtuk kötélhágcsók segélyével) felkapaszkodni a 10. század abschnittjába, s mégis – valószínűleg a posztok vigyázatlansága folytán – ott törtek be állásunkba, ahol a legkevésbé vártuk.
Kis idő múlva újabb ordonánc jött a következő jelentéssel: „Pap fhdgy és Geisz hdgy kelet felől a 6-ik századtól megtámadták az állásainkba behatolt olaszokat, akik 10 halott és egy francia gépfegyver hátrahagyásával elmenekültek. Az állás ismét teljesen birtokunkban van.” Dettre százados. Fogoly nincs (Geisz és Pap Csicsó úgy látszik jól elbántak a digókkal), ellenben van egy géppuska. A kezdet jónak ígérkezett ehhez az offenzívához is.
Következő rész: „Itt csak győzni, meghalni, vagy foglyul esni lehetett”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918
Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917
