Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 13. rész
1918. június 11-én hősünk a 8. század parancsnokával, Molnár László főhadnaggyal kimegy Minához egészen a Piave partjára megszemlélni az offenzíva előtti szálláshelyüket és a kiindulási helyszínt. 12-én megtudják, hogy a következő nap lesz az X-2. nap, vagyis két nap múlva kezdődik az offenzíva…
Másnap [1918. június] 9-én a 43-as M.G. Komp úgy látszik lejött a stellungból, mert a század parancsnoka (azelőtt 46-os), a magyar súlydobóbajnok Mudin Imre fhdgy jött hozzánk, s kérdezősködött, mi okból foglaltuk el két tisztjének lakását, s felkért bennünket, hogy távozzunk, én azonban kereken kijelentettem, hogy nem: „Főhadnagy úr, mi sturmosok vagyunk, a legelsőnek fogunk átmenni néhány nap múlva a Piavén, nekünk akkor se szabad majd félni, épp azért most se félünk, hogy innen valaki kitesz bennünket.”
Mudin Imre (Kétegyháza, 1887 – Monte Grappa, 1918. okt. 23.) atléta, tanár. Bátyja, Mudin István (aki szintén ismert sportoló volt és 1918 nyarán az olasz fronton veszítette életét) vezetésével kezdett súlylökéssel foglalkozni. A MAC (Magyar Atlétikai Club) színeiben súlylökésben és gerelyhajításban is többszörös országos bajnok. Tízszer javította meg a súlylökés magyar rekordját. Részt vett az 1912. évi stockholmi olimpián. Legjobb súlylökő eredménye: 14,80 m
Mudin igen udvariasan válaszolt, csillapítani igyekezett, s megígérte, hogy fog szobánk helyett egy másikat, közelebb Campolongóhoz szerezni, én semmi áron se, már csak azért se, mert a 43-asokról volt szó (kik brigade reservék lesznek az offenzívában), akartam engedni, de Szarafolyán lebeszélt, s elfogadtuk a lakáscserét. Körülbelül hasonló távolságra a századhoz, de közelebb Campolongóhoz, Bartól délre egy dűlőút mellett épült, magánosan álló tanyaház emeletén lévő szobába költöztünk be. Egy öreg civil volt a házigazda, felesége hasonló korú öregasszony, ki folyton pipázott, s dohányt kért tőlünk. Egyszer Mráz paprikát kevert a dohányba, amit adott neki, s attól kezdve nem kért. Nagy, tágas, világos szobában laktunk, egy baj volt csak, hogy az ágyakban sok volt a poloska. A padlás és a dinerek szobája tele volt selyemhernyókkal, melyek már gubózni kezdtek. Foglalkozást a mai napon se tartottunk, pihentettük a legénységet, hogy gyűjtsék az erőt az offenzívára.
Másnap, 10-én a mi ezredünkön lévén ismét a rekognoskálási nap (a páratlanokon a 39-eseken) a beobachtungs stand most a Komp kmdások mentek ki zug kmdánsaikkal, mi sturmosok ma nem mentünk sehova sem. 10-én egyébként egész nap esett az eső. Nem mentünk sehova sem az étkezdén kívül, lakásunkon voltunk, s én skizzéket készítettem magam és Szarafolyán számára az offenzíva céljára támadási terepünkről, mely egyúttal majd a kitűzött vonalat elérve (amiben nem kételkedünk) jelentésül is fog szolgálni.
Este az étkezdében Molnár fhdgy a 8. Komp kmdt., kihez az offenzívára be leszek osztva, értésemre adta, hogy a támadás megkezdése előtti lakhelyeinket és bejárási helyünket megyünk ki holnap rekognoskálni. Mi ketten (én és Molnár) együtt fogunk kocsin kimenni, míg századjának tisztjei és az arcvonal mögötti altisztek gyalog. Az én helyettesemet is küldjem el tehát a századába reggel 2 órára, honnan az a századbeli tiszt és altisztekkel fog kimenni a Piavéhoz, míg én 3 órakor legyek a lakásán. Szarafolyán is hasonló parancsot kapott Buzástól avval a különbséggel, hogy neki csak ¼ 4-re kellett Buzásnál lenni. Rögtön lakásomra mentem, és Kecskemétit hivatva kiadtam neki a parancsot, hogy reggel 2 órára a 8. komp-nál legyen.
Én ¾ 3-kor indultam másnap (11-én) hajnalban Molnár lakására. Teljesen be volt borulva, s bár az eső nem esett, oly sötét volt, hogy többször majd térdig jártam a sárban. 3 órára Molnár lakásán voltam, ki még akkor öltözködött. Hamarosan készen volt ő is, s ¼ 4-kor kocsira szállva megindultunk a sötét éjszakában ki a Piavéhoz. A megszokott úton haladtunk a San Salvatore kastély kapujáig, hová ½ 5-kor érkeztünk meg. Itt leszálltunk a kocsiról, melyet Molnár Bartolettóba küldött vissza a templomhoz, mi pedig gyalogosan folytattuk utunkat. Már pirkadni kezdett, de a kastély körül sok fa és sűrű felhők tompították a világosságot, mindazonáltal mindig jobban s jobban lehetett látni. A Tombolának vezető úton mentünk, s nemsokára elhagytuk a San Salvatore kastélyt. Elhagytuk az út bal oldalán, a hegy lejtőjén épült összelőtt, de még elég jó állapotban lévő házakat, s a maszkírozott úton haladtunk, melyen a beobachtungs standra szoktunk járni. Nem messze azonban attól, hol a beobachtungs standhoz le kell térni az útról, amin balra letérünk egy a hegyről levezető haránt maszkírozott útra s elhaladva a szétlőtt San Daniele-i kápolna mellett, lementünk az ú.n. Colfosco területre. Az út, amelyen haladtunk Canareggio, illetve Marcatellibe vezetett, mi azonban jobbra letértünk róla egy gyalog ösvényre, mely sűrű bokrok közt kanyargott lefele, a Piave melletti főútra, melyet a minai kápolnánál el is értünk. Itt összetalálkoztunk az altisztekkel (Kecskeméti is köztük volt), kiket Mohiló hdgy vezetett.
A rettenetesen félénk Molnár azonban csak néhány szót váltott Mohilóval, s rábízta (ami tulajdonképpen a feladata lett volna), hogy mutogasson meg nekik mindent. Nem szeretett sokadmagával menni, mert tudta, hogy a több emberre hamarább lő az olasz tüzérség, mint kevesebbre, s nyilván ez okból, csak velem folytatta az útját. Egyelőre délkeletnek haladtunk. Elhaladtunk az út délnyugati oldalán egy sziklába vágott sztolni mellett, mely az áthajózás tartamára a Reg. kmdo helyének volt kiszemelve. Elhagytuk a még elég jó állapotban lévő minai kápolnát, mely mellett kellett majd a II. Baon legnagyobb részének az áthajózást megkezdenie.
Az országút nyugati oldalán, a kápolna mellett, keleti oldalán, a dombok tövében épült néhány szétlőtt házból állott Mina. Az országút nyugati oldalán kis iparvasút húzódott, mely akkor lehetett még használatban, mikor itt még nem volt háború. Néhány felborított csille még most is a sínek mellett hevert. Az országutat nyugatról a Piave felől nagy és sűrű bokrok védték a Montellóról való belátás ellen. E bokrok alatt már ott láttuk az áthajózásra elkészített pontonokat, csilléket, nagyszámú deszkát és gerendát és egyéb hadihídnak való anyagot. Ahol a bokrok nem fedték el ezeket a tárgyakat, ott gondosan el voltak maszkírozva a repülők szeme elől.
A naplóban említett Mina és Mercadelli közötti út
(Kókay László hagyatékából)
Minától keletre, az országút északi oldalán, mintegy 150 lépésnyire a kápolnától, egy kis bokrokkal benőtt szakadékba térünk le, mely szakadékban egy nagy 2 szájú kaverna volt, s mellette 3–4 kis sztolni és megkezdett kaverna. Ez a kaverna az ún. Sajó Schützpunkthoz tartozott. Ebbe a kavernába kellett majd az X-2-ik nap estéjén embereimmel felmennem, s embereimen kívül még a 8. Komp-nak is ide jön még egy zugja, s itt kellett majd lennünk 1 napig, vagyis az X-1 nap estéjéig.
Megnézve az említett kavernát, melyben most 139-esek voltak, a kavernától egy kis gyalogösvényen (mely az országúttól északra vezetett) visszatértünk a minai kápolnához, majd ettől tovább északnyugati irányba haladtunk az országúton az X-1 nap estéjén elfoglalandó szállásunk, a minai áthajózási helyünk megszemlélése végett. Az országút délnyugati oldalán itt kis 5–10 méter magas domb húzódott, keleti oldalán pedig a Colfosco dombjai kezdődtek. Az út délnyugati oldalán lévő kis bokros dombvonulat alá számos kaverna volt ásva. E kavernák közül háromban volt a 8. század másik 3 zugjának és Komp. kmdjának az X-2 napján elfoglalandó szállása. Nem mentünk be a kavernákba, csupán az ajtóban érdeklődött Molnár a kavernák befogadóképességéről.
Majd az X-1 nap estéjén elfoglalandó helyünkre, s az én csapatom leendő áthajózási helyére mentünk, az innen 200 lépésnyire lévő Zocche Schluchtba. Ez egy meglehetősen mély és helyenként nagyon keskeny, földes falazattal bíró szakadék volt, mely a rajta keresztül haladó Piavéba folyó kicsiny Zocche patakról kapta a nevét. A szakadék meglehetősen szeszélyesen kanyargott, s a bennünket érdeklő része, mely a műúttól a Piavéig terjedt, kb. 400 lépés hosszú volt. A szakadék sűrű bozóttal volt benőve, s óriási varangyos békák tanyáztak benne. A sűrűn benőtt bokrok miatt a maszkírozás csaknem felesleges munka volt. A szakadék kiválóan kedvezett a kavernaépítésnek, s meglehetősen sok (vagy 5) kaverna volt a szakadék meredekebb délkeleti oldalába építve. A kavernákon kívül számos unterstand és egy szép barakk volt építve, mely a szakadék meredek délnyugati fala tövében építve, nehezen volt az ellenséges tüzérség részére belőhető. Ez a barakk tiszti barakk volt. Bemenve a szakadék gondosan maszkírozott bejáratán beérkeztünk a Zocche Schluchtba, mely erősen lejtett a Piave felé. A szakadék nem mutatta azt, mintha az ellenséges tüzérség erősen szokta volna lőni, mert alig volt benne gránáttölcsér.
A Zocche Schluchtban lévő kavernák közül 2 a 8. századnak, s egy kisebb 2 szájú kaverna az én embereimnek volt kiutalva. Megnéztük előbb a 8. század részére kiutalt kavernákat, azután az én embereimnek kiutalt kavernát, mely a Piavéhoz a szakadékban levő kavernák közül legközelebb, kb. 50 lépésnyire esett. Ésszerű is volt ezt a kavernát nekünk, sturmosoknak kiutalni, mert nekünk kellett legelőször indulni, tehát a Piavéhoz is legközelebb kellett lennünk. Elég nagy kaverna volt, 40 ember jól elfért benne. A kaverna kővel elegyes földbe volt ásva, s erősen ki volt gerendázva. Megnézve ezt a kavernát is, kimentünk a szakadékban a Piavéhoz, mely mellett a szakadék végső nyílása erősen el volt maszkírozva. Egy őr állt itt, nem egész a víz szélén, hanem néhány lépéssel hátrább, egy kanyarodó mögött meghúzódva, mert amint mondta a szakadéknak a Piavéba torkollását, az ellenség sokszor géppuska tűz alatt tartja. Molnárnak ez elég ok volt arra, hogy ne merjen kijönni a Piave partra, én ellenben tudva azt, hogy néhány nap múlva, nem csak idáig, hanem előbbre is kell mennem, s ha most ilyesmitől, leengedem magam a félelemtől győzni, mi lesz majd akkor velem, amikor a pontonba kell szállnom, meg azért is hogy hencegjek egy kissé Molnár előtt, s hogy a strurmosokat tanulja megbecsülni, kimentem a szakadék széléhez, s a maszkírozásán keresztül átnéztem az ellenséges partra.
A Montello meredeken emelkedett fel a Piave túlsó partján, s láttam rögtön, hogy jóval magasabb, mint a Tomboláról nézve sejtettem. Néhány méterre alattam hömpölygött nagy zúgással a Piave, mely erősen meg volt áradva. Nyilván ez volt az oka annak, hogy még nem kezdtük el az offenzívát, bár már egy hete, hogy Campolongóba mentünk, s ha az áradás az oka, hogy támadásunk nem kezdődött, úgy valószínűleg még hosszabb ideig kell várnunk a megkezdésével, mert a Piave a mostani nagy esőzések következtében egyre áradt.
Néhány percnyi szemlélődés után felmentünk a szakadék fölé ásott stellungba, s most itt vettük szemügyre a Montellót. Teljes csend uralkodott az egész környéken, mintha nem is lett volna háború, egyedül velünk szemben, a Montellóról adott le a digó tüzérség 4 suttyogó gránátot, melyek a 139-es zugsführer szerint jobbra tőlünk a 13-as Schützen Div. abschnittjába küldettek. Az ágyúlövések hallatára Molnárnak rögtön mehetnékje lett, s lementünk a stellungba vezető lépcsőkön ismét a szakadékba, majd a szakadékot elhagytuk, annál is inkább, mert itt már minden nekünk szükséges dolgot megtekintettünk. Sokat hallottam beszélni Molnár fhdgy ideges félelméről, de hogy ennyire féljen, azt mégse hittem róla. Azon gondolkoztam, hogy mit fog csinálni az offenzívában? Valószínűnek tartottam, hogy még megkezdése előtt beteget fog jelenteni.
A terület korabeli térképe Kókay László piros színű jelölésével, ami az ő átkelési helyét és támadási útvonalát mutatja
(Kókay László hagyatékából)
A Zocche Schluchtot elhagyva az országúton ismét északnyugatnak haladtunk, mintegy 200 lépés után elértük a Mercadelli Schluchtot, mely hasonló volt a Zocche Schluchthoz, csak valamivel nagyobb az előbbinél. Ez a szakadék a 39. gy. ezred nagy részének áthajózási helyének volt kiszemelve. A Mercadelli Schluchtnak az országúttól északra eső része hatalmas mély völgyet képzett, mely nekünk kitűnő fedezéket nyújtott az ellenség ellen. A szakadék a Colle della Tomboláról indult le a Piavéhoz, s még a németek kitűnő kb. 4 méter széles tragtír utat építettek benne, mely kitűnően volt maszkírozva. Ez az út a Tombola mögött az országútról indult ki, mintegy 50–60 lépésnyire északnyugatra a 33. Inf. Brigad beobachtungs standjától, s ezt az utat a Piave menti műúttal összekötötte, így egy olyan utunk volt, melyet az ellenséges tüzérségi megfigyelők csak a (fölső) északi részen bírtak kis darabon belátni.
Az országúttól jobbra letérve a Mercadelli Schluchtba ezen az úton haladtunk fölfelé a Tombolára. Az út, tekintve, hogy fölfelé vezetett, kissé fárasztó volt, s hosszan kapaszkodtunk fölfelé. Az út mellett itt-ott látszott csak gránátgödör, annak a jeléül, hogy az ellenség ritkán szokta lőni.
¾ 7 tájban felérkeztünk a Tombola mögötti országútra, s elhaladtunk a beobachtungs stand közelében. Az út mellett a domboldalon ültek a 39-es Sturm Komp tisztjei, Eidlich, Varas, Zong, Barabás, Péter több más 39-es tiszt társaságában. Rekognoskálni voltak. Örömmel üdvözöltük egymást, de nem sokat beszélhettem velük, mert Molnár ismét távolabb akarván lenni a fronttól, nem állt meg, hanem továbbsietett. Így ezután csak néhány szót válthattam velük. Megtudtam tőlük, hogy Varas sturmosaival leszek majd jobbról összeköttetésben. Üdvözletüket küldték ezután a 39-es tiszttársaimnak, én pedig sok szerencsét kívántam nekik. Molnár után siettem, akit erős loholás után utol is értem.
A Tombola mögötti országúton haladtunk visszafelé, melyen már az előbbi rekognoskálás alkalmával is jártunk. Feltűnt az országút kellős közepén és leg az út mellett számos teljesen friss 15-ös gránáttól származó gránáttölcsér. Úgy látszik talán megsejtett valamit az olasz tüzérség az offenzívából, s most belövi magát erre az útra is, melynek addig békét hagyott. Molnár az ő hosszú lábaival akkorákat lépett, hogy alig győztem követni, csakhamar kijutottunk a Tombola mögül, s a San Salvatore kastély felé haladtunk.
Az út mellett úgyszólván minden bokor töve tele volt pakolva leginkább tüzérségi munícióval, melyek mind az offenzíva számára rakattak oda. Több helyen jelezve volt, hogy az előkészítés megkezdésekor melyik üteg fog arra a helyre jönni, sőt már több ágyút láttunk az országút közelében, melyek még néhány napja nem voltak ott. Ezekből ítélve a tüzérségi előkészítés megkezdésekor kisebb kaliberű ágyúsok közül sok innen a Tombola oldaláról fog működni. Úgy látszik már megkezdték az újonnan érkezett ütegek belövését is, mert nagyon sok ütegünk kezdett ágyúzni különböző helyekről, sőt az országúton megpillantottunk, elhaladva mellette, egy tüzér századost, aki épp tarack ütegének, mely a Ruggio völgyéből lőtt, belövését dirigálta. Látva ezeket az előkészületeket szorongva gondoltam az eljövendő offenzívára, s úgy voltam vele, mint csizmadiainas a veréssel, szerettem volna már túljutni rajta.
Meglehetős gyorsan haladva csakhamar a San Salvatore kastély közelébe érkeztünk. Azonban Molnár még gyalogosan is félve ott elhaladni, hol mink az elmúlt napokban kétszer is kocsival defiliroztunk el, nem a kastély előtt mentünk el, hanem még nyugatra tőle letértünk egy szekérútra mely, a Ruggio völgyébe vezetett be. Az útnak az országútból való kiindulásánál alaposan össze volt lőve a tájék. Ezek mind friss gránátlukak voltak, s az ide irányuló tűznek a kastélyt körül vevő ciprusfák közül számos áldozatul esett.
Elhaladtunk a kastély nyugati oldala mellett, beérkeztünk a Ruggio völgyébe, s egy gyalogúton haladtunk a San Salvatore kastély magaslatának tövében, ettől északra Bortolette felé. A kastély erről az oldalról is elragadó szép látványt nyújtott, bár a rajta ejtett rombolás innen jobban kitűnt. A kastély északi oldalánál, a hegy tövébe számos barakk és nagy kavernák voltak építve. Itt van jelenleg ezek egyikében a 139-es Reg. kmdó, s számos tüzér kmdó, s ide fog jönni az offenzíva megkezdésekor a divizisons kmdó. A gyalogútnak, amelyen haladtunk, a környéke nagydarabon hatalmas (kb. 22-ös) gránátoktól fel volt szántva, melyek szintén nem voltak régiek. Mint megtudtuk, néhány napja egy 15-ös nehéz tarack ütegünket lőtték innen ki az olaszok. A gyalogutunk a San Salvatore-i kápolna alatt beletorkollott egy szekérútba, s itt 2 db újonnan érkezett 30 ½ mozsarunk állott hatalmas muníciókészlettel az offenzíva céljára.
A bortolettei kápolna
(Kókay László hagyatékából)
½ 8-kor elértük a bortolettei templomot, mely mögött hűségesen ott várt a kocsink bennünket. Épp akkor érkezett egy elegáns személyautó is a templomhoz, melyből, mint magyar sofőrjétől megtudtuk, a korpskommendáns szállt ki, Goiginger tábornok, ki szintén rekognoszkálni ment.
Felülve a kocsira megszokott úton hajtottunk Campolongóba, s 9 óra tájban már lakásomon voltam. Lefeküdtem és délig aludtam. Du. nem volt különösebb dolgom.
Másnap, 12-én korán reggel Cosnigára gyalogoltam. [Itt öt kisatírozott sor következik.] Nem soká maradtam most [újabb kisatírozott sor], hanem visszatértem már ½ 10-re Campolongóba.
Délután hatalmas zápor volt, mely csaknem estig tartott s valószínűnek tartottuk, hogy a már néhány napja annyira kedvezőtlen időjárás miatt az offenzíva ismét hosszabb időre elhalasztódik. A legnagyobb meglepetésünkre este az étkezdében megtudtuk, hogy holnap lesz az X-2. nap, s holnap este már fel fogunk menni a Ker zoneba. Mindenkit váratlanul érintett a hír, bár el lehetünk rá készülve, Csukonyi parancsot adott, hogy másnap reggel 8 órára legyünk a századnál.
Következő rész: „Ejnye, de rumszag van, nem érzitök?”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói, 1918
Korábbi naplók: Kókay László harctéri naplói, 1916-1917
