László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 17.
László József és társai megérkeztek hosszú utazásuk végállomására, Akmolinszkba, ahol az egykori járványkórházban szállásolják el őket. Elsőként mindenki igyekszik elfoglalni a legkellemesebbnek ígérkező szobát és ágyat. A feljegyzésekből és rajzvázlatokból részletesen megismerhetjük az épületet, a sajátságos kialakítású ablakokat és ajtókat, a mosdók és mellékhelyiségek állapotát, és a lazaretthez tartozó udvart és kertet.
IV. A FOGDÁBAN
1. A lazarett és udvara
Benn az épületben egy, az egész házat hosszában kettészelő nagy folyosón találom magamat, melynek jobb és bal oldalán ajtónyílások tátonganak, ajtók nélkül. Bizonyára azért nincsenek ajtók, hogy a reánk vigyázó őröknek könnyebb legyen a mindennapi megszámlálás. Végigmegyek a hosszú folyosón, bekukkantok minden szobába, s azon töprengek, hogy melyikben is lehetne legkellemesebben eltölteni a fogság ismeretlen számú hónapjait, talán éveit is. A szobák mindegyikében alacsony deszkapriccsek, asztalkák és hokedlik várnak már a magyar hadsereg szerencsétlen foglyaira. Ha az egyszerű bútoroknak kezük volna, biztosan hívogatólag integetnének; ha nyelvük volna, biztosan felkínálnák magukat, hangoztatva, hogy ők kellemesebb otthont nyújtanak, mint a véres harctér lövőárka, s hogy itt nem fütyülnek a halált osztogató golyók, nem dörögnek a földet s levegőt rengető nagy ágyúk. Melyiket szeressem, melyiket válasszam?
Kis szobában nem akarok letelepedni, mert erre talán a magasabb rangú öreg honvédek tartanak igényt, tehát a ház középső részén, egy nagy szobában szemelek ki magamnak egy ágyat. Első dolgom megszámlálni az ágyak számát. Tizenhárom. Brr! Ez szerencsétlen szám, én, mint babonás itt nem maradhatok. Batyuimmal megterhelve ingetek ki a folyosóra, hol Bandival találkozom. Ő jelenti, hogy az épület szélső végén, a folyosó jobb oldalán, a legszélső szoba lesz a legmegfelelőbb. Ez egy három ablakos, szép nagy, délkelet felé néző, napos, tiszta, világos szoba. A legszélső sarokban az ablak és fal mellett magánosan álló ágyat foglalom le, mert az egymás mellett álló ágyaktól irtózom, ezeket csak otthon szeretem. A legközelebbi szomszédom Bandi lesz, vele közös az ágyaink között lévő asztal, és a falon függő fogas.
Érdeklődöm, hogy miféle épület lehet a mi fogdánk. Azt mondják, hogy járványkórház, s mivel kórház oroszul „lazarett”, azért az egész város nem is hívja másnak az épületet, mint lazarettnek. Az orosz–japán háború idején a japán foglyok állítólag szintén itt töltötték el fogságuk idejét.
Hoffer András felvétele az épületről
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)
A szobában a következő, fenyőfából készült, sárgásbarnára festett, egyszerű bútordarabok vannak művészi ízléssel elhelyezve: 12 ágy, 8 asztal, 13 hokedli és 6 négyfogú drótfogas; az ajtó mellett áll egy nagy, majdnem mennyezetig érő kályha, a szoba mennyezetének közepéről egy fényszóró zománcos kalappal bíró petróleumlámpa csüng le, melyet az orosz kincstár táplál petróleummal. A tüzelőanyagot is díjmentesen fogjuk kapni.
A szoba falai fehérre meszeltek; az ablakok, tekintve, hogy Ázsiától nem sokat várhatunk, nagyoknak és piszkosoknak mondhatók, s legnagyobb hibájuk, hogy nem nyithatók ki, mert a nyolc kisebb üvegtáblát magában foglaló, egy darabból álló rámák be vannak építve és erősítve a falba. Sőt, hogy az itt dühöngő nagy szelek még a legelrejtettebb kis hézagon se találjanak bebúvót, a ráma és ablakfélfa közti vékony hasadékot kóccal tömik tele, aztán papírossal gondosan beragasztják. A szellőztetést csak egy, az ablak legfelsőbb két üvegtáblájának egyikén lehet eszközölni; ezen egy kis ajtócska van kívül és belül. Már most könnyen elképzelhető, hogy egy szobában, ahol állandóan 12-en, vendégség esetén többen tartózkodnak, és folyton dohányoznak, milyen förtelmes bűz alkotja a levegőnek nevezett éltető elemet.
László József rajza ágyáról a naplóban
Itt ablaktisztításról szó se lehet, mert az ablakok nem nyithatók ki, tehát az üvegtáblák belső felülete megközelíthetetlen, de a hozzáférhető külső részeket sem tisztogatják. Ilyen ablak kellene a pesti cselédeknek is. A szoba padlója deszka, mely barnára van festve. Az asztalok és hokedlik leírása vagy lerajzolása felesleges, ha megemlítem, hogy ezek otthon, konyhánkban feltalálhatók; különbség csak az, hogy itt sem az asztaloknak, sem a hokedliknek nincs fiókjuk. Az ágy már érdekesebb bútordarab, igaz, nem modern stílusa vagy kényelme miatt, hanem ősemberi egyszerűsége miatt. Tessék elképzelni három szál összeszegezett deszkát négy vékony kis vaslábon. A kályhák itt és egész Szibériában nagyarányúak; gömbölyű hengerformájuk van, s oly magasok, hogy a szoba mennyezete – ha már nem bírja a terhet – rájuk támaszkodik, mint valami hatalmas dór oszlopokra. A kályha talapzata két-három arasznyi magasságban kő vagy tégla; ezen nyugszik a vaslemezekből készült, vasabroncsokkal övezett henger, mely belül körös-körül téglával vagy sárral van kibélelve. A külső szín mészfehér vagy bronzutánzat. A kályhák belül fűthetők a szobában; van egy-kettő, mely kívülről a folyosóról tüzelhető. Mivel a kályha nagy, fél méter hosszúságú és sokszor derékvastagságú fahasábok kerülnek a benne forrongó nagy tűztengerbe. Ha jól befűtik az ilyen kályhát, még másnap délelőtt is adja a meleget, mert a kémények kivezető nyílását fűtés után mindig gondosan elzárják.
László József alaprajza szobájukról a naplóban
Az előző oldalon lerajzoltam szobánkat is; az ágyakon olvashatók szobatársaim nevei; az asztalokat „a” betűvel, a hokedlikat „h”-val jelöltem meg, s ezzel azt hiszem, hogy már nincs semmi mondanivalóm szobánkról. Menjünk ki tehát a folyosóra, innen a többi szobákba és különféle mellékhelyiségekbe. Tekintsük meg ezeket is, hátha akad valami feljegyzésre méltó.
Szobánkból kilépve az 58 lépés hosszú és 4 lépés széles, magas folyosón vagyunk. Mi van itt? Mindenekelőtt jobbról-balról sok számos ajtó, ajtó nélkül, aztán három óriási kályha, két függőlámpa, két kis asztal, rajtuk nagyobb űrtartalmú csappal bíró pléhedény, mely az ivóvizet tartalmazza, és végül négy hosszú asztal, megfelelő hosszú padokkal. Ezeken ebédelünk és vacsorázunk, tehát ebédlőül is szolgál a folyosó, de ezen kívül mint sétatér is jó szolgálatot tesz. Ha ezen minőségében használjuk, az asztalokat és padokat egymásra rakjuk, hogy több hely álljon rendelkezésünkre. Ezen fedett sétány jó friss és illatos levegőjét elsősorban a klozet, másodsorban a kipiatok szoba díjmentesen szállítja.
László József alaprajza az épületszárnyról a naplóban
A fehérre meszelt falakon minden szoba ajtajánál egy nagy fehér papiros függ, rajta orosz és rossz német nyelven a „Die Ordre für die Kriegsgefangenen der germanischen und Oesterreichischen Armee”. (Minket szegény magyarokat itt elnyel Ausztria!) Ezen szabályok foglalják magukban azokat a pontokat, melyek tevékenységünket, időbeosztásunkat és szabadságunkat körvonalazzák. A tartalmat kivonatosan sem ismertetem, mert inkább a legénységre, mint ránk, tisztekre vonatkozik. Az Ordre mellett egy kisebb cédula függ, egy szintén oroszul és németül nyomott „Kundmachung” mely tudtunkra adja, hogy csak arany- és papírpénzünket váltja be egy itteni bank, s pedig négy koronáért ad egy rubelt, tehát száz koronáért csak 25 rubel jár. Ez határtalan szemtelenség ellenségeinktől, mert a normális árfolyam szerint 2 kor. 54 fillér egy rubel; mégis örülünk, hogy egy kis pénzhez juthatunk.
László József fogolytársainak aláírásai a naplóban
Amint az előző oldalon feltüntetett alaprajzból is látható, a lazarettben a következő tiszti szobák vannak: 4 három ablakos, 4 két és 1 egy ablakos. Az egyes szobák lakóinak saját kezű aláírása az előző oldalon szintén látható. Az őrség és szolgaszemélyzet részére a klozet előszobájában van felállítva egy mosdókészlet. A tisztek mosdókészletét nehéz volna szóval leírni, inkább hajlandó vagyok azt lerajzolni. A felső víztartóból rézcsapokon keresztül kapjuk a vizet, mely a széles vízfogó lukán át a mosdókészlet alatt levő hordóba folyik.
László József rajza a lazarett mosdójáról
Hoffer András felvétele egy mosdót használó fogolyról
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)
A kijárat felé tartva jobbról, a folyosó közepe táján találunk egy szobát, melyben egy nagy téglakemencébe épített üst van. Ebben készül naponként a reggeli és estéli teához szükséges kipiatok. Azon kívül szolgáink egy része ezt a meleg fészket vallja állandó lakhelyének. A fenti üstről csak annyit jegyzek meg, hogy csapon keresztül bocsátja rendelkezésünkre forró tartalmát, s hogy kimosni nemigen lehet.
Vele szemben vannak a klozetek nagy előszobáikkal. Ezek az illemtermek valamikor a mi érkezésünk előtt igen tisztességes zárt helyiségek lehettek, de mivel nagy számarányunknak megfelelően két különálló zárt fülkéből háromnyílású nyílt és közös szalont csináltak, nívójuk a közösség folytán a lehető legalacsonyabbra süllyedt. Nagyon kellemetlen, a lehetetlenséggel szinte határos úriembereknek ilyen közös kényüldében elvégezni legszükségesebb és legintimebb dolgaikat. A szükség törvényt és illemszabályt is bont, majd csak megszokjuk fogságunknak ezen kellemetlen oldalát is. A közös társalgó révén sok drasztikus, de sok érdekes epizóddal is szórakozunk, melyet természetesen kénytelen vagyok elhallgatni; de akinek van egy kis fantáziája, az könnyen kitalálhat mindent, ha az egymás mellett levő három tisztátalan nyílás középsőjére képzeli magát egy nehezen és egy könnyen nyögdécselő közé, miközben futó ügyeit négy-hat úr is elvégzi orra előtt.
Közvetlen a kipiatok szoba mellett van egy kisebb helyiség. Ez az egyedüli szoba melynek ajtónyílása nem a folyosóra, hanem a kipiatok szobába szolgál. Ebben a szobában tartja kosztadónk a tányérokat és evőeszközöket.
Továbbmenve balról az utolsó előtti szoba az őrség tanyája, s szolgáink másik részének otthona. Csak az őrszobán keresztül juthatunk az udvarra, mert az épület elején levő kiugró főbejárat, valamint a klozet melletti kijáró is el van zárva.
Mint már említettem, szobáinknak nincsen ajtaja, ilyennel csak a klozet és őrszoba dicsekedhet. Az ajtók azonban nem olyanok, mint nálunk. Arról nem is szólok, hogy három-négy szál deszka a legprimitívebb módon összeszögezve már ajtónévre tart igényt, hanem igenis említésre méltó az, hogy az ajtózárak és kilincsek itt ismeretlen fogalmak. Hogyan záródnak tehát az ajtók? Nagyon egyszerűen; az orosz kétféle módját ismeri az ajtórögzítésnek. Az egyik az, hogy az ajtó szélére kemény bőrdarabokat szögez oly vastagságban, hogy az ajtószárny az ajtófélfák közé szoruljon. A másik mód a következő: az ajtónyílásnak irányával szemben csigát helyeznek el, melyen keresztül egy, az ajtószárny felső szélekhez erősített kötél húzódik át, s a kötél lelógó végén egy tégla vagy vasdarab csüng. Ez a súly minden nyitásnál visszahúzza az ajtót eredeti, becsukott helyzetébe. Némelyik ajtón olyan nehéz kölönc van, hogy minden erőnket meg kell feszítenünk két kézzel, és bele kell kapaszkodnunk az ajtó fogantyújába, hogy azt kinyithassuk.
László József alaprajza a tábor elhelyezkedéséről a naplóban
Kapaszkodjunk bele az őrszoba külső ajtajába, s menjünk ki az udvarra szibériai friss levegőt szívni; közben nézzünk itt is széjjel, hogyan néz ki fogdánk tájéka.
A lazarett és melléképületei erős deszkakerítéssel vannak körülvéve. A ház előtt kert s benne fák, bokrok és bokros virágok vannak; a kert két ajtaja zárva van. Az udvarra csak a kapunk vagy a főbejáró mellett levő ajtón lehet bejutni. A négyszögletes udvar elég tágas, levegője pedig, mivel a város szélén egy nagyobb folyó, az Isim partján terül el, mindig kitűnő tiszta és friss. Az udvar közepén van a konyhát és raktárakat magában foglaló kő- és sárépület, mely körül a pontozott vonallal jelölt helyen szoktuk napi sétáinkat végezni. Itt keringünk addig, míg el nem szédülünk.
A konyha előtt a vizeskocsi (lajt) tartózkodik állandóan, ettől balra egy omladozó fal és egy kis dombocska közt szégyenkezve lapul meg a szemétgödör; az udvar kellős közepén pedig a szennyvíz befogadására szolgáló fedett verem van; ez olyan, mint egy kis törpe faházikó, még kéménye is van.
László József rajza fogolytáboruk udvaráról
Hoffer András felvétele az udvarról
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)
Nézzük meg most már száműzetésünk szomorú tanyáját, a lazarettet is. Kívülről talán az első pillanatra nem is mondható szomorúnak. A térdmagasságú téglaalapra fektetett, hatalmas nagy szürke faház sok kiugró épületével, mindenütt csatornával szegélyezett, kettős vörös bádogtetejével, égbenyúló, vékony kürtős kéményerdejével, sok nagy ablakával és lépcsőzetes bejáróival inkább egy orosz grófi kastélyra, mint hadifoglyok kaszárnyájára emlékeztet. A ház teljesen fából készült, de a falakat alkotó, gömbölyű, hosszú fatörzsek deszkával vannak borítva, melyet az idő harminc éven keresztül egészen megszürkített. A fatörzsek gömbölyű végei csak sarkoknál látszanak ki. A rozoga, dülöngélő kémények alól kőből, felül kalappal bíró bádogcsőből vannak; a kürtőket a tetőhöz erősített három-négy szál drót, és az imádság tartja függőleges helyzetben.
Azt hiszem, ennyi elég a fogdáról, mint épületről. Most megfigyelem magamat és társaimat a fogságban, mint állatszelídítő állatait, s tehetségem szerint mindenről be fogok számolni az én kis Dudusomnak.
Következő rész: „Arcának piros rózsáit elhalványítja a félelem…”
Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból
