László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 21.
A visszaemlékezés következő fejezetében megismerhetjük, mivel töltötték a fogoly tisztek napjaikat: sétáltak a városban, beszélgettek, sakkoztak, nyelveket tanultak. Az összezártság azonban elkerülhetetlenül együtt járt konfliktusok kialakulásával. Különösen nagy vihart kavart a „kadettügy”, amikor is egyes tisztek megtagadták, hogy fizetésükből segítsék a rosszabb ellátásban részesülő hadapródokat – mélységes nemtetszést aratva ezzel társaik körében…
6. Napirend a lazarettben
Reggel az éjszakai pihenés után minden egészséges és becsületes ember el szokta hagyni ágyát, és megmosdózik. Hasonlóképpen cselekszünk mi is, mert hála Istennek egészségesek vagyunk, s dacára annak, hogy látszólag az ellenség kezébe való jutás szégyene tapad reánk, mégis becsületeseknek tartjuk magunkat, sőt hogy becsületünk tisztább legyen, naponként lemosunk egy kicsit szégyenből, az előbb már ismertetett és lerajzolt mosdókészlet csapjai alatt. Mire hazakerülünk, úgy fogunk ragyogni, mint az Arany Érdemkereszt, melyet a felsőbb hadvezetőség eddig már ezredesünk mellére tűzött a háborúban tanúsított ügyes, vitéz és hősies magatartásáért.
A felkelés ideje nincs meghatározva, mindenki akkor bújik ki tollatlan párnáiból, amikor neki legkegyelmesebben méltóztatik, illetve, amíg ki nem söprik. A lábra kapott nagy lustaságnak mégis van határköve, s ez a délelőtti tíz óra. Ilyen előhaladott időben már kiürül még a legmágnesesebb vonzerővel bíró ágy is, sőt – bámulj te híres Szibéria –, még az aktív urak is ki méltóztatnak szállni éjjeli puha fészkükből.
Én rendesen öt-hat óra között ébredek, de csak 7-8 között válok meg egy cseppet sem kellemes fekvésű ágyamtól.
Mosdás után reggelizünk. A reggelit mindenki maga készíti saját szája-íze szerint. Fő fogás mindig a forró tea, rum nélkül. Kipiátok van bőven, csak cukor és tea kell hozzá. A teához szükséges vajat, tojást, mézet, szalonnát vagy süteményt szintén gusztusa szerint, ki-ki maga szerzi be. Én forralt tejet szoktam reggelizni vajjal. Kíváncsi vagyok, meddig bír erszényem ilyen gazdag reggelikkel ellátni.
Akmolinszki „kirgizek”, vagyis kazahok, képeslap 1904-ből
(Forrás: auction.ru)
Legfőbb foglalkozásunk a séta. Reggel 8 órától egész a naplementéig szabad a kimenés a városba. Itt bámuljuk a kocsin, lóháton és gyalog jövő-menőket, a lefolyó élénk kereskedelmet, a pihenő karavánokkal tarkított és festőivé tett nagy piacteret, a kérődző tevéket és dromedárokat, a vásárló és alkudozó kirgizeket. A sétát 11-12 órára befejezzük, s mivel az orosz vendéglős ismeretlen szakácsnőjének ebédjét csak egy és két óra között élvezhetjük, a közbeeső időt kényünk-kedvünk szerint használjuk fel. Egyesek, s mindig ugyanazok kártyáznak, mások malmoznak, sokan sakkoznak, még többen dohányoznak és beszélgetnek. Vannak urak, bár kevesen, de mindig ugyanazok, kik is ilyenkor is fekszenek.
Én állandóan naplóm és a „Vallomások Istennőm lábainak zsámolyánál” című könyvecském szerkesztésével és írásával bíbelődöm. Ez az én legkedvesebb foglalkozásom, és őszintén mondhatom, kellemes szórakozásom, mert munkám minden egyes mondatánál arra gondolok, hogy naplóm és szerelmes könyvecském fogja helyettesíteni azokat a leveleket és szerelmi vallomásokat, melyeket most nem írhatok, illetve nem küldhetek meg az én kicsi feleségemnek. Ha valamit leírok vagy lerajzolok, mindig csak az jut eszembe, mennyire fog ennek vagy annak Dudus örülni, hogyan fogja ez vagy amaz Dudus tetszését megnyerni, amit megszerezhetni egyedüli célom és óhajom. Iparkodom is, hogy munkám legkisebb része, legcsekélyebb epizódja is tehetségemhez képest Dudus szépségéhez és kedvességéhez méltóan legyen megörökítve. Igaz, vannak sorok, melyek tartalmuknál fogva azt a gyanút keltik benne, hogy ezekért Dudus meg fogja húzni fülemet, de az ő kacsóinak érintése még ilyen formában is kéjes gyönyört okoz nekem.
Naplóírásom már annyira közismert a lazarettben, hogy napló nélkül el sem tudnak képzelni. Csodálom, hogy a napló és nevemnek összevonásából eddig még nem gyártottak egy ilyen szót: „nap-lászló” vagy „lász-napló”.
Ebéd után általános a pihenés. Én magam csak 15 percet fekszem, de nem alszom, mert különben este rendkívül élénken csapong álmatlan fantáziám, folyton csak Dudust meg Dudust látok és hallok, és így elkerülnek az álom tarka pillangói, mint valami mérges növény bűzös virágát. Délutánunk legnagyobb részét ismét a séta veszi igénybe. Még a leglustábbak is iparkodnak friss levegőhöz jutni és mozogni, nehogy szobáink állandóan romlott légköre tuberkulózissal telítse szervezetünk légzőszervét. A friss levegő hiányán kívül jó melegágya a tuberkulózisnak a folytonos levertség, szomorúság, reményvesztés és bánkódás is, azért ezeket lehetőleg száműzzük körünkből, s azon vagyunk, hogy mindig jókedv, humor és élc uralkodjék közöttünk. A bánkódással sem bajba került hazánk, sem otthon maradt családunk sorsán nem változtathatunk, legfeljebb csak önmagunknak ártunk vele. Csak az a kellemetlen, hogy a jó kedv és humor nem költözik szíveinkbe parancsszóra.
Naplemente után behúzódunk szobáinkba, s kezdődnek a különféle nyelvelsajátító tanfolyamok és előadások. Egy kis bátor csapat a francia nyelv ellen intéz merész támadást; az osztrák csehek zöme a magyar nyelvet csúfítja el, és forgatja ki szép formáiból förtelmes kiejtésével; néhány szerencsétlen pedig, köztük csekélységem is, az angollal kezdett ki, s úton-útfélen nyávog, mint a macska. Van pár magyar, aki a némettel birkózik, mások meg a gyorsírást akarják elsajátítani, ismét mások a sakkozásban nyernek magasabb oktatást. Az egyes kurzusoknak és előadásoknak megfelelő tanárai vannak, a tandíj csekély havi egy rubel, melyet megfizetni azonban nem kell. Vajon hosszú életűek lesznek-e ezek a szépen indult tanítások, az a jövő titka. Az angol – szerencsémre, mert én nagyon el vagyok foglalva a naplómmal – már most kezd csődbe jutni.
A tanfolyamok órái és a vacsora közötti időt ki-ki azzal tölti el, amivel akarja. Naplózás, olvasás, levélírás, sakkozás és beszélgetés, esetleg birkózás és veszekedés foglalja le a lazarett lakóit. A vacsora fél 7 és fél 8 közt van. Utána ismét szórakozás, bolondozás, mókázás, legtöbbször beszélgetés vagy hegedűvel kísért éneklés kergeti az időt a múlt feneketlen tengerébe.
A felvételen valószínűleg László József szobasarka látható, a személyek kilétét azonban nem ismerjük (Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)
Tíz óra felé kezdődik a lefekvés, de nagyon lassan, nehezen csöndesednek el az egyes szobák. Már nem jön az orosz baka ellenőrizni, hogy ég-e a lámpa; már nem néz be, vajon megvan-e minden ágynak a gazdája? A fogoly urak persze egész nap nem dolgoztak, tehát nem is fáradtak, nem siet senki az alvással. Bezzeg másképpen volt ez a háborúban! Legtöbbször csak a boszorkányok ideje, az éjfél vet véget a zajnak és lármának.
A mi szobánk még a legszolidabb, ennek lakói 10-11 között mind nyugalomra térnek, de mivel ajtóink nincsenek, a többi szobák hangos lármája elhatol hozzánk is. Én tíz órakor mindig lefekszem, de csak későn tudok elmerülni az álmok tengerébe a zaj és lárma miatt, melyet azonban tudatosan csak egy-egy, Dudus bájos szépségével festett, és kedves arcával benépesített gyönyörű ábrándkép eloszlása után hallok.
Így nyúlnak el, így peregnek le fogságunk napjai, s jóformán nem is mondhatjuk magunkat foglyoknak. Ki látott ennyi szabadságot, mint amennyit nekünk ad a nagylelkű orosz? Akkor kelünk és fekszünk, amikor tetszik; annyit sétálunk és szórakozunk, amennyi jólesik; szabadon kiszállhatunk a városban, vehetjük a legjobb orosz és kirgiz csemegéket, kapjuk az 50 rubel havi gázsit stb. stb. Evés, ivás, alvás és játszás egész életünk. Ilyen jó dolgunk sohasem volt a háborúban, de talán még otthon sem. Nekem csak kettő hiányzik: az imádott szép kis feleség a gyermekkel, és a megszokott hivatali munkálkodás.
V. SZENZÁCIÓK A LAZARETTBEN
1. Lovagias ügyek
Élhet-e az ország minden részéből a sors által összehozott 80 idegen ember egy fedél alatt békességben? 80 ideges bolond, akik csak testileg vannak itt, míg bánatos, szomorú lelkük otthon egy szebb környezetben, az elhagyott kedves családnak boldogságától meleg tűzhelyénél, a szerető feleség puha karjai között, az árván maradt kis apróságok csacsogó körében időzik, égve a szabadulás iránti erős vágytól. Akinek családja nincs, vannak szülei, testvérei, kiknek gondolatait szenteli; akinek rokonsága sincs, bizonyára van szerelmese, aki gazdagon benépesíti gondolatvilágát, vagy vannak szabad barátai, kiknek arany szabadsága, mint egy megközelíthetetlen csillag ragyog szemei előtt. Szóval a fogság nyomasztó, nehéz hatása alatt sínylődők ingerlékenyek, idegesek, s nem sok kell ahhoz, hogy a folytonos kellemetlen együttlét igájában egyik-másik sértő vagy sértett legyen.
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)
Már útközben megmutatta szarvait a nagyfokú ingerlékenység, néhány kisebb incidenst provokálván, a szarvak azonban később annyira megnőttek és megerősödtek, hogy alig akad ember, aki rájuk ne kerülne. Ezen sajnálatos ügyek közül csak azokat említem röviden, melyek csekély személyemmel részben mint segéddel, részben mint főszereplővel kapcsolatosak.
Először mint Bandi segédje vettem részt ezekben a piszkos ügyekben. Bandi megsértett egy urat, a lazarett legidegesebb alakját, egy vidéki magyar szerkesztőt, aki őt provokálta. A kázust csűrés-csavarással olyan ügyesen intéztük el, hogy Bandiból mint sértőből sértett lett, és a szomorú eset feletti kölcsönös sajnálkozás kijelentésének első alanya Bandi ellenfele, az idegember lett.
Minden kétséget kizáró jó melegágya az afféroknak az úgynevezett kadettügy, melyet röviden így magyarázhatok meg: mikor az első havi 50 rubel fizetést kapitánytól kezdve, le egészen az önkéntes káplárokig – kik önkényesen léptették elő magukat kadettokká – boldog-boldogtalan megkapta, felette nagy volt az öröm a lazarettben. A derű gyorsan borúra válik, mert már másnap kijelenti Mozsnyo, hogy a kadettok nem kapnak fizetést, és hogy a nekik kiszolgáltatott 50 rubelok haladéktalanul visszafizetendők. Igen ám, de már egy jó részét elköltötték! Részből pedig az egészet visszaadni nem lehet, ilyen bűvészetre még az egymást kölcsönösen kadettoknak kinevezett önkéntesek sem képesek.
A kényes ügyet kezükbe vett vezetők úgy oldják meg a gordiuszi csomót, hogy a kadettok adjanak vissza annyit, amennyit tudnak, s a különbözetet mi fogjuk fizetni. így is lesz. A fizetendő rész fejenként négy rubel három kopeket tesz ki. Mindenki beleegyezik az elintézésbe, csak a mi szobánkban akadnak olyan fösvények, akik nem azonosítják magukat az összesség nézetével, s nem akarnak fizetni. Nem is tudom, hogy fizettek-e avagy sem, de mivel az ügy kényes, nem is kérdezem.
Az orosz kormány még őrmesteri rangra sem méltatja a szegény kadettokat, hanem közlegénynek tekinti őket, s nagylelkűen megengedi nekik a köztünk való tartózkodást. Eszerint tehát a kadett urak, kik civilben gimnáziumi tanárok, mérnökök, állami és városi hivatalnokok, csak egy orosz baka zsoldját kapják. Havonként tehát hús-, liszt-, kása- és kenyérmegváltás címén kijár nekik három rubel és tizenegy kopek; természetben kapnak szappant, cukrot, teát, fürdést és ruhát. Ha valamelyik nagyon tisztának érzi magát s nem fürdik, egyszeri fürdésmegváltás címén négy kopekot kap. A szappan a legolcsóbb fajtából való: egy héten belül okvetlen kivirágzik, két héten belül biztosan megkövül.
Néhány fösvény kivételével mindenki belátja, hogy ilyen miniszteri fizetés mellett éhen ugyan nem halnak kadett bajtársaink, de emberhez, még kevésbé úrhoz illően nem élhetnek, nem is szólva arról, hogy még a cigaretta élvezetét sem engedhetik meg maguknak. Elhatározza tehát a kadettbizottság, hogy mindenki négy rubelt fizet havonként a kadettkasszába, mely összeg ellenében a kadettok ugyanazt a kosztot kapják, mint mi, s saját járulékaikat zsebpénzül használhatják. Így tartjuk el a 22 darab szegény, szerencsétlen kadettot, kik végeredményben mégis jól fognak járni, mert otthon egy összegben meg fogják kapni a nekik járó havi száz koronákat.
Jön az elseje. Sokan lefizetik a négy rubelt, néhányan azonban csak 2-3 rubelt, a mi fösvényeink semmit sem hajlandók fizetni. Az ügy rendezése céljából gyűlést hívunk egybe, melyen a lazarett egyetlen főhadnagya (tartalékos) előadja a tényállást, s mikor azt a kijelentést teszi, hogy néhányan egyáltalában nem akarnak fizetni, hatalmas, többször ismétlődő pfuj-orkán reszketteti meg a gyűlésterem ablakait. A megvetés, a lekicsinylés ily módon való megnyilatkoztatására az illetők mint a vörös pipacs elvörösödnek, szégyenkezve kivonulnak a teremből, s útravalóul még néhány erősebb pfuj röpül utánuk.
A gyűlés lezajlása után, mint becsületükben megsértettek, kezükben papírossal és ceruzával járnak szobáról szobára, ajtóról ajtóra s koldulják össze a sértőket, kik a megvetés által fújtatott pfujorgona egy-egy sípját alkotni bátrak és merészek voltak. Persze, hogy én is jelentkezem egy tenorsíp alakjában. Este meg is látogat két gondosan fésült, elegánsan öltözött, nagyképűsködő úr, és diszkréten kiszólítanak a folyosóra. Alig végzek velük, jön a másik, majd a harmadik pár segéd, tiszteletteljes mély hajlongások között.
No Jóska, a háború sűrű golyózáporaiból luk nélkül, épen húztad ki bőrödet, de most a fösvény farizeusok, a bajtársaikat éhen pusztulni hagyó kollégák, a gyászmagyarok orosz halinacsizmát szabdalnak tested háncsaiból! A nagy jelentőségű ügyben Bandit és Lendvait bízom meg a segédek tisztjével és teendőivel, akik aztán egynapi tanácskozás és csűrés-csavarás után, ellenfeleim segédeivel egyetértve fényesre pucoltnak jelentik ki a beszennyezett becsületeket, ha én az eset feletti sajnálkozásomat kifejezésre juttatom, és a pfuj-t visszavonom. Ezt meg is teszem, mondván jufp.
Ezzel az élhetetlen fösvények becsületén ejtett csorba ki van köszörülve, a szégyenfolt le van mosva; legalább így gondolják ők, elfeledvén azt, hogy ha őket mondjuk negyven ember – ennyi biztosan pfujozott – megdobálja sárral és piszokkal, s ha levesznek róluk három-négy ember által rájuk hajított piszkot, még mindig mocskosak, piszkosak maradnak. A pfujozók közül ugyanis csak négyen jelentkeztünk, míg a többinek nem volt ehhez bátorsága.
Itt a fogságban semmiféle párbajozás sem lehetséges, legfeljebb egy itt felvett jegyzőkönyv alapján vihető ki majd otthon a párviadal. Már mind nevetségesek az itt lefolyó, és sajnálkozással végződő ronda piszokügyek.
Később minden fizetésnél meg- megújulnak ezek a kis szenzációs epizódok, mert hiába: kutyából nem lesz szalonna. Nyugodjanak a fösvények összekuporgatott kopekjeiken békében, s a pénzen kívül ne tudjanak semmi másban gyönyört és élvezetet találni.
Amennyire tehetem, ezután egészségem megkímélése végett távol tartom magamat a kadettügy veszedelmes intézésétől.
Következő rész: „Betipeg a szerkesztőségbe a hívatlan Mozsnyo…”
Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból
