Imre Gábor kadét doberdói naplója – 6. rész
A virradat beköszöntével már a nappali táborhelyre készült hősünk alakulata, amikor hirtelen támadást kapnak. A dróton fennakadó rohamozók könnyű célponttá válnak. A céllövészet végén egy olasz katonai orvos tűnik fel a színen, aki egészen az újvidéki zászlóalj hevenyészett állásáig merészkedik – ez azonban személyét fölöttébb gyanússá teszi…
Kinézek a lőrés fölött, és még most is érthetetlen képet láttam: tőlem mintegy ötven lépésre vagy harminc olasz rohan neki az állásunknak. Négy-ötszáz a drótakadály között evickélt és ordított, hogy a többibe bátorságot öntsön. Azok azonban a megkezdődött tüzeléstől megtorpanva már nem értek el a drótig, és hasra fekve lövöldözni kezdtek. A drótok közé akadt olaszok közül egyik-másik kézigránátdobással is megpróbálkozott. De nem sokáig, egyenként érte őket a közeli lövés. Mire egy vonalba értem velük, már csak egy mozgott, és összetett kézzel kérte a kegyelmet. A vele szemben levő katonáim valósággal célba lőttek rá. Rá kellett beszélnem őket, hogy kegyelmezzenek meg neki. Különösen egy bácskai szerb legény fenekedett rá.
– De le kell azt lőni, kadett úr! – kiabálta dühösen. – Meg is sebesített a kézigránátja – és izgatottan mutatta a lábát, melyen vörösödni kezdett a nadrág.
– Feuer einstellen! – vezényeltem torkomszakadtából. – Ne lőjétek agyon, szükség van a fogolyra! – magyaráztam a fiúknak.
A támadók nagy része visszacsúszott a lejtőn, otthagyva a sebesültjeiket. Az élő olaszt két ember gyorsan betámogatta. Két lövése is volt.
– Na, digó, az anyád Istenit, idenézz! – förmedt rá a megsebesült katonám, és fenyegetően mutogatta vérző lábát az olasznak, ki halálsápadtan várta a sorsát.
– Mit akartatok? – kérdeztük tőle, de nem értettük meg a válaszát. Úgy vettem észre, hogy káromkodott ő is, és szidta, aki nekik ezt a marha parancsot adta.
– Kadett úr, már megint jönnek! – ordított egy ember.
S tényleg, a lejtő alján levő bokrok közül vagy húsztagú olasz csoport bontakozott ki, és egy vöröskeresztes zászlót lobogtatva elszántan jöttek felfelé.
– Szanitécek… – hangzott végig a vonalon. – Úgy látszik, gyakorlatoznak – jegyezte meg egy ember találóan, mert az egésznek olyan naiv és lehetetlen kinézése volt, hogy nevetni lehetett volna rajta.
Ezt a felvonulást már Kozarev is mellettem nézte végig.
Olasz orvos munkában egy elsősegélyhelyen 1915-ben
(az NHKA gyűjteményéből)
– Tiszta barmok ezek – mondta elképedten –, mit akartak evvel a rohammal egyáltalában? S ráadásul mikor észrevétlen elérnek a drótig, ordítozni kezdenek, hogy felébredjen a védőőrség. Na!… ezen röhögni fogok, amíg élek – morfondírozott –, ennyire kezdők ezek az olaszok?… – Hát ez meg mit akar? – mondta elcsodálkozva.
Én is csak néztem az olaszokat vezető orvos tiszt vakmerőségét, ki a vöröskeresztek védelme alatt hidegvérrel feljött a drótig, megnézte a halottakat, és amikor látta, hogy nem segíthet rajtuk, szembenézett velünk. Lanyhán tisztelgett, és átnézve rajtunk szemlélni kezdte az állásunkat végig az egész vonalon. Még csak zavar sem látszott rajta. Majd elsétált jobbra, amerre már megszűnt a mi állásunk, és ott is jól megnézett mindent.
– Hogy a rosseb egye meg a digóját, nézd, hogy kémkedik itten! Majd adok én neki – mondta ingerülten Kozarev százados –, nem fogja végigszimatolni a mi gyenge vonalunkat!
Felugrott, és az olasz után sietett, ki már elsétált jobbfelé. Tárgyalásba kezdett vele. Úgy látszik, az orvos értett németül. Egyszer csak látom, hogy az olasz vezényel valamit az embereinek, kik szorgalmasan szedték össze a halottakat, és egy helyen szépen bebújik hozzánk a dróton keresztül, és jön befelé az árkunkba. Kozarev megkínálta cigarettával, és akadozva beszélgetni kezdtek.
Olasz elsősegélyhely 1915-ben
(az NHKA gyűjteményéből)
Kozarev udvariassága mögött azonban megérezte a veszélyt, vagy a mi tekintetünkből nem olvasott ki semmi jót, mert hirtelen menni akart. Ekkor sült ki, hogy Kozarev nem akarja visszaengedni.
Elsápadt és tiltakozni kezdett. Azonban nem használt semmi. Kozarev telefonált a brigádhoz, és az olasz főorvos bekötött szemmel hátra lett hozzájuk vezetve.
A drótok közé szorult olasz holttesteket a mi embereink kibontották, és lejjebb vitték, átadták az olaszoknak, és figyelmeztették őket, hogy ne jöjjenek közelebb. Azok szép nyugodtan elvégezték a dolgukat. A nap már szép melegen sütött, mire elvonultak, miután hiába vártak a parancsnokukra.
A brigádnál is úgy vélték, hogy az orvos kémkedett, és túllépte a hatáskörét. S minden tiltakozás ellenére fogolynak nyilvánították. Dühöngött, mikor megtudta, hogy nem mehet vissza. Majd csökönyös lett, és nem akart gyalog elindulni. Végre is egy öszvért kerítettek, és azon elindultak a többi olasz fogollyal hátrafelé.
Végre mi is visszakerülhettünk a kígyóvölgybe. Kozarev sokáig mulatott még az olasz főorvos esetén, aki azt hitte, hogy a vöröskereszt védelme alatt mindent lehet.
Következő rész: A Halál második megintése
Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója
