„rögtön támadásba megyünk át”

2012.07.02. 07:18 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 17. rész

1915. augusztus 15-én lejön a zászlóalj a hírhedt Krnről és öt hét után a katonák fehérneműt válthatnak… A várt nyugalom helyett azonban szinte azonnal ellentámadásra vezénylik az alakulatot, mivel a tolmeini hídfő túlsó oldalán az olaszok betörtek az állásokba. Nyughatatlan orvosunk is az első vonalakban lapul, amikor a segélyhelyen nincs dolga.

 
A Selo körüli harcok 1915. augusztus 17-25.

Nagy örömmel hagytuk ott a hírhedt Krnt. Tolmeint kaptuk Abschnittnak. Csak gyanús, hogy azonnal és gyorsan kell lemenni. No, de legalább nem a Slemére, ahová a 91-esek mentek. Rettenetes ágyúzás van, dörögnek az olasz 15, 18, 21 cm-es ágyúk. Nem biztos az ember élete sehol. Délelőtt fél 10-kor [1915.] augusztus 15-én elindulunk. Rettenetes ágyútűz köröskörül. Szerencsésen érünk le Planina Brodiba. Milyen meleg van itt! Polugáron bakáink egy része új ruhát kap, leadja a tetűkkel tele öt hét óta le nem vetett fehérneműjét s helyette is újat kap. Késő este vagyunk Dante Grottéban. Nagy út a Krntől idáig. Másnap 16-án már a tolmeini állások segítségére megyünk. Tolmein körül borzalmas az ágyúzás. A Schlossberg hegy tövében töltjük álmatlanul az éjszakát.

A Schlossberg a háború idején, előterében a romos Tolmein A Schlossberg a háború idején, előterében a romos Tolmein
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in Guerra című kötetéből)

Támadást várunk, de reggelig nincs. 17-én délután halljuk, hogy a túlsó oldalon, Selo felé, baj van. Ott pár nappal ezelőtt, 15-én az olaszok a 61-es zászlóaljat benyomták, a lövészárok egy részét elvették, sőt az első árok mögött fekvő második árkot is, s innen a futóárokban a balszárny hátába kerültek s elfogták az egész századot, épp így elfogták az 58-asok egy századát is. Már úgy látszik, hogy nagy bajok lesznek, hogy Santa Lucia is elvész, de elvész a vasútvonal is. Santa Luciában gyorsan mindent bevagoníroztak készen a menekülésre. A hadosztályparancsnok maga Podmelecen van. A frontot benyomták s félő, hogy átszakítják. Ide jöttünk mi segíteni.

(Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből) (Doromby József és Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből)

Most egy részen az olaszok vannak a mi árkainkban s hozzá a hegygerincen, míg a mieink lent. 17-én este a 13. század azonnal felmegy Pirschl főhadnaggyal s az 53-as zászlóalj mögött 30 lépésre áll fel. 18-án alighanem baj lesz. Modreicán, Santa Lucián keresztül érkezünk egy kis faluba, Kozmaricébe, ez előtt van Selo. A 14. és 16. század Kozmaricében alszik, csak a 13. század megy fel azonnal. 18-án este a másik két század is felmegy. Itt a parancs. Támadás lesz. Az olaszokat ki kell verni az árkainkból s ki kell egyenesíteni a frontot. Sok vérbe fog ez kerülni. Felkísérem én is a zászlóaljat. A terv szerint vagy akkor lesz a támadás, ha az olaszok szinte holtbiztos támadását visszaverjük s utána rögtön támadásba megyünk át, vagy reggel 3 óra körül. Az utóbbi terv valósul meg.

A 14. és 16. századok fognak oldalról támadni az első trombitajelre, a 13. század pedig egyenesen felfelé a meredeken. Az 53-as zászlóalj velünk lesz összekeverve.

Eljött a jelzett óra. Reggel 3 óra 5 perc van augusztus 19-én. Irtózatos fegyverropogás köröskörül. A 14. és 16. század valamennyire feljut a célhoz, de csak részben, már az ott álló olasz gépfegyvert nem tudták elfogni. De roppant nehéz volt a helyzete a 13. századnak és a vele összekevert 53-nak. Ezeknek meredeken kellett felfelé menni, minden sebesülés fejlövés volt, aztán meg kövekkel is dolgoztak az olaszok. Egy jó rész azonban úgy 5 lépésnyire megközelítette az olaszokat. Ezek a bátor fiúk mind, úgy 50-60-an ott maradtak halva. Egy sem tudott sem előre, sem hátra menni. Meghaltak és temetetlenül hevernek ott, senki nem mer értük menni. Osztrák copf szerint ugyanis éjjel volt a felváltás, illetve megerősítés, ami helyes lehet egy belátott, vagy kopár területen, de itt játszva oda lehet menni az állásba nappal is, olyan sűrű bokros a terep. Amikor megérkezett zászlóaljunk irtózatos sötét volt. Senki sem látott kétlépésnyire. Nincs egy tiszt, vagy baka, aki tájékozódni tudna, hol, merre van az ellenség, hegy, vagy völgy van-e előttünk. Koromsötétben, a rettenetes bizonytalanságban rohamra menni. És azért mégis mentek a mieink, sőt az volt a baj, hogy egyesek sokan egészen messze le a völgybe mentek s úgy kellett őket visszahúzni, visszahívni. Ezért aztán többen foglyok lettek a 14. és 16. századokból. A támadás pedig nem sikerült, bár a mieink némi előnyt értek el. Nincs itt sem fedezék, sem egyéb. A nagy veszedelem abban van, hogy oldalba lövik, sőt helyenként egyenesen hátba az olaszok a mieinket. Fedezék nincs, mindenki formálisan a botjával, kezeivel kapar magának némi takarást (t. i. az ásót lassanként mind elszórták a bakák). A 16. és 13. századoktól alig 20 lépésre vannak az olaszok, feljebb a 14-hez valamivel messzebb. Derék tartalékos tisztjeink mind század- és szakaszparancsnokok négy-hat lépésre lapulnak a bakák mögött, némelyik velük egy vonalban, mellettük, illetve köztük. De maga a zászlóaljparancsnokság is 20-30 lépésre van a rajvonaltól, az ellenségtől 60 lépésre. Végig mászkálok én is a vonalakon a bakák között. Bartha Béla barátom fedezékében a bakák mögött 5-6 lépésre hasalunk mindketten egész nap. Süvítenek a gránátok, sistereg, fütyül a sok golyó a fák, bokrok között, nem biztos itt semmi. Minden perc nyereség. Olyan szomorúan vegyül össze a szél süvítése, a bokrok, cserjék susogása, a gránátok velőtrázó süvítése, a golyók fütyülése egy nagy káoszban. A békéről beszélgetünk, majd hosszú ideig csendben hasalunk, haza, szép hazánkra gondolunk. Mi lesz? Haza segít-e bennünket a jó Isten? Látjuk-e még azokat, akiket szeretünk? Ilyeneken jár az eszünk akkor, amikor körülöttünk süvítő gránátok minden percben örökre belénk fojthatják gondolatainkat.

Selo térsége ma műholdas képen Selo térsége ma műholdas képen

Augusztus 24-e van délelőtt 10 óra, amikor itt a cserjésben lapulunk. Minden nap így megy. Ha lejjebb 10-12 percnyire a hegy lábánál levő segélyhelyen nincs munka, akkor itt traccsolunk. Mindenkit meglátogatok, bár erősen figyelmeztetnek a nagy veszedelemre. De már mindegy. 13 hónapja. Már jobb lenne, ha vége volna. Pedig mikor lesz vége? Mi erősen tartjuk, az olasz alig bír velünk.

Előző rész: „Szegény zászlóalj elvérzett”

Következő rész: „Már orvos, markotányos, szakács vagyok”

Szólj hozzá!

Címkék: krn dr. kemény gyula nagyváradi 37/iv. zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr624622988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása