Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 15. rész
Kemény doktor zászlóalja 1915 nyarán váltás híján egy hónapot tölt a Krn közelében. Az alpinik, a hideg és a tetvek mellett a temetetlen halottak bűze és látványa okozta a legnagyobb kellemetlenséget a számukra. Az állásokat jól ismerő ezredorvos vállalta, hogy a pénzjutalomért jelentkező katonákkal összegyűjti a tetemeket. Ő sem sejtette, hogy mire vállalkozott…
[1915. július] 31-én újra leváltják a zászlóaljat, megint pihen 2-3 napig. Nem támad már az olasz, rettenetes veszteséget szenvedett Görznél, ahol öt napig dúlt a csata. Ennek a hullámzása ért el hozzánk a Krnre is.
Elsején szakadó eső és zsoldfizetés. Várjuk a leváltást. A 30-as zászlóalj már elment, megy a többi is. Negyedikén megjött von Wieden generális, aki a minket leváltó 15. dandárnak a parancsnoka. Itt lesz ő is. Feljött a 34. és a 33. zászlóalj, lement az 53-as zászlóalj. Már csak mi vagyunk itt.
14-én nagy támadásba kezdtek az olaszok a Sleme, Mrzli Vrh ellen, amire minket felváltani jövő 91. zászlóaljat visszavitték, mi pedig, akik már teljesen felkészültünk, parancsot kaptunk, hogy tovább is itt maradunk. Nagyon rosszul esett, szeretnénk már innen szabadulni.
A front állása a Krn környékén, 3D-s animáció
15-én délelőtt hirtelen itt a parancs, hogy a zászlóalj lemegy s megkapja azt, amit annyira kért, a zatolmini, doljei állást. Tehát nagyvárosba megyünk. De nagyon sietnünk kell s ez gyanús. Így is volt. Tolmeint is erősen szorongatja az olasz. Zatolmint teljesen összelőtte, nagy harcok vannak ott.
Délelőtt 9-kor indulunk s este megérkezünk Dante Grottéba. Koromsötét van. De milyen meleg van itt. Egész nyár. Tehát a Krn után újra Planina Brodi, azután Polugáron át megérkezünk oda, amely már most negyedszer lesz szállásunk, Planinánkba, amely mindig a tolmeini tartalékok székhelye volt, Dante Grottéba.
Már az első 8 napos krni tartózkodás is elég nevezetes volt ránk nézve, de sokkal emlékezetesebb ez, amely egy hónapig tartott. Eltekintve a halálmező voltától, a legkellemetlenebb volt az időjárás. Állandóan hideg van, csak úgy dél körül van némi meleg, különben mindig bundában, kabátban járunk. Kiadták a lovassági mentéket, hogy prémjük meleget tartson, jó meleg is volt, de állandóan hemzsegett a tetűktől. Annyi tetű rég termett bennünk meg. A legénység ugyanis nehéz téli pokrócokat kapott, ezeket a zászlóaljak a tetűkkel együtt egymásnak adják át s így a tetűk egyenletesen elosztódnak. Amíg háború lesz, tetű is lesz. Amíg állások vannak, addig a tetűk szaporodnak. Tele a legénység, tele a tisztek. A hidegben nyugodtak, de ahogy az ember meleg helyre megy, avagy pokróca alá búvik, megkezdik a tetűk a lassú, roppant kellemetlen mászásukat. Augusztus van, de mi fűtünk. Kapott a legénység is és mi is rajvonalkályhákat. Ezt sem gondoltuk soha. Augusztus elején kályha mellett guggolunk. Itt fent messze-messze nincs egyetlen ház, avagy élőfa, sem egy csepp víz. Mindent alulról kell hozni, tüzelőfát is, ez pedig 5 órai út. Ennivaló van bőven. Szép rozskenyér, szalonna, rum, pálinka a legénységnek. Az élelmezés kitűnő.
Kályha a rajvonalban
Rettenetes hiba volt, hogy az állás csak úgy a szabadban volt s fedezék nem volt kiépítve. Egyszerű kőrakás, amely a dörrenésre már ledőlt. Tető pedig egyáltalában nem volt, sőt ott legelöl a védőpáncélok is csak a mi szerencsétlen veszteségünk után jöttek, addig embereink szabadon feküdtek. Ha eső volt, még a tartalék is a szabadban volt. A vége felé, úgy augusztus elején már jobb volt, a lövészárok felé mindenféle fafonásból lassan tetőzetet építettek. Készen megfonva hordták fel a pionírok. Persze a 15-ös, 18-as acélszörnyeknek ez nem állt ellen, de mégis valami volt.
Állások a Krn-nél 1915 júliusában
Volt ezután egy, a már említett, tán a legkellemetlenebb mindenek között s ez az eltemetetlen hullákból áradó, tűrhetetlen szag. Már moraliter is a sok rothadt hulla között feküdni, enni, inni. Sokszor végigmászkáltam az árkokat, mindennap s még én sem bírtam orvos létemre kiállani. Az emberek rosszul lettek. Stratégiailag állt elő a veszedelem. Ki bírja ott ki? Tanácsot kértek tőlem a Gruppenkommandónál, mit tegyenek? Ott eltemetni nem lehet a sziklák miatt. Csak kihordani. De ki tegye? Mondtam, hogy én ismerem az állásokat mindenfele, én elvállalom, bár nem az én dolgom, csak embereket kapjak. Minden hulláért 10 korona volt a legénységnek ígérve. Július 30-án kezdtem. Csak a nagy esőben, sűrű ködben lehetett megközelíteni, legtöbbet az 53-asok segítettek. 30-án 16 darab, 31-én 116 darab hulla került le. De hátra volt közvetlen a drót mellől, a bakák mellől, a védőpáncélok közül kihordani. 26-28 hulla volt ott. Ennek a pár hullának az elhordása 4 napba került. Mentem az emberekkel mászva a sárban, biztatva őket, hogy orvos van itt, arra nem szabad lőni, azt a golyó a reglama szerint kikerüli. Ők sem hitték el, de én sem. 19 ember jött velem. Egyszerre az olaszok valamit megsejtettek s erősen lőttek. Jajgatás, egy a 19 közül súlyosan megsebesült, a combja tört össze-vissza. Dum-dum lövés volt. Másnap kihoztunk 16 darab hullát. Így ment ez. Egész nap ott ültem közel a védőpáncélokhoz 25 lépésre, várva az emberekkel a sűrű ködöt, az esőt. Közben itt-ott valaki megsérült, jöttek értem s ott a helyszínen az árokban kötöztünk, meg hullát hordtunk.
Halottak temetése az Isonzó fronton
(Anton Holzer: Die andere Front című könyvéből)
Negyedikén már csak 3 hulla volt a dróton innen. Magán a dróton lógott sok olasz, köztük egy fiatal hadnagy is. Egyik olasz őrmester kezével a szeges drótot szorítva lógott. Mások arccal estek bele. Némelyek a drót alá másztak s ott hason fekve maradtak halva. Ezeket nem lehetett megközelíteni. A 3 hullát éjjel 11-kor végre lehoztuk s elástuk. 137 hulla volt, négy sírban feküsznek. Legalul olaszok feküdtek, kezükben a puska töltve, kezük minden ujja mereven tartotta a puskát (egy ilyen olasz fegyvert elhoztam), felettük bosnyákok, 58-asok, 53-asok, 37-esek feküdtek. Az olasz hullák fiatalok, egészen feketék voltak, szép fogsoruk sötét arcukból messze kivillogott. Mintha gyermekek volnának. A mi bosnyák katonáink elnyújtózva kettőt is eltakartak. Egész kazal volt hullákból. Amikor az 58-asok elvesztették az állást, két olasz altiszt, bátor fiúk lehettek, vagy 200 lépésre beszaladtak a dróton innen, ott találtam őket halva. Pár hulla be volt építve a kövek közé fedezéknek. Az 53-as fegyverirányzó egy hullának a hasára nagy követ tett, azon ült s nem akarta engedni, hogy elvigyük a hullát. Némely helyen a 15-ös gránát az eltemetett hullákat kiszórta a földből, sőt újra összeszaggatta. A védőpáncélok mögül lefecskendeztük a drótban s azon túl fekvő hullákat igen erős karbollal, s ráfecskendeztük az olaszokra is. Valamit erre ők kiabáltak nekünk. Többet ilyenre nem vállalkoznék, majd az életemmel fizettem rá.
Nagy baj volt az is, hogy a kötözőhelyek számára a sebesülteknek sehol sem volt valami tető építve. Abban a nagy hidegben, esőben szabadban feküdtek éjjel, mert a nagy sötétségben éjjel nem lehetett őket elszállítani. Az enyémek, a 37-esek azonban tető alatt voltak, mert kértünk s loptunk kátránypapírt, fát s már másnap volt tető. Büszkék is voltunk rá.
Előző rész: „Hordják a sebesülteket egész nap”
Következő rész: „Szegény zászlóalj elvérzett”
