Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról - 13. rész
Kemény doktor nagyváradi zászlóalja 1915. július 22-én felér a Krn közelébe és átveszi a hullákkal teli lövészárkok védelmét. Az elkövetkező napokban az alakulat addigi háborús történetének legsúlyosabb harcait vívja. Az alpinik megújuló rohamokkal próbálják elfoglalni az állásokat. Orvosunk érzékletesen számol be az átélt borzalmakról.
Éjjel kezdődik valami egészségügyi javítgatás, ha már muszáj. A hullákat nagy részben kidobják az árok mellé, jobbra, vagy balra, így kikerül a hulla az árokból két, esetleg három lépés távolságra. A szaga még jobban érzik. Egyesek rosszul lesznek, de hiába. De azért még mindig megbotlik az ember a hullákban itt-ott. Ezek már régiek (bosnyákok) rizskásaszerűek, rettentően bűzlenek, mert szét vannak tiporva az emberi trágyával együtt. Szóval egy és ugyanazon fél-háromnegyed méter széles árok a hálószoba, az ágy, az abort, az ebédlő, a temető. Némely helyen egyenesen ki van fektetve a hulla az árok hosszában s igazi fedezék. A rothadó hullák, az emberi trágya teszi rettenetessé az árkot. Ez az igazi lövészárok. És ez a sok halott mind, mind az ágyútól, a 15 cm-es gránátoktól van, a puskagolyó rendszeresen csak egy 60−100 lépésnyi területen pusztít. Egy ilyen rettenetes ekrazitgránát 100 és 100 hatalmas követ zúdít embereinkre. A kövek ölnek meg igen sokat. Aztán két oldalról, jobbról-balról, fedezék sehol, csak maga a bizonytalan árok, amely csak a puskagolyó ellen védelmez meg. Végignézzük, másszuk. Épp a 30-as zászlóalj van itt. Több régi ismerős. Kérdésünkre nem is szólnak, csak intenek a fejükkel, ez a mozdulat mindent elárul. Haza jövünk. Ma éjjel 12-2 között [1915. július] 22-én állásba.
Magashegyi állások 1915-ben az olasz fronton
(forrás: Jankó Annamária-Pollmann Ferenc szerk.: Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús hadszíntéri térképei. Keleti front, olasz front. DVD-ROM)
Július 23-án éjjel negyed kettőkor írom ezen soraimat. Rettenetes nap, borzalmas. Még ilyet zászlóalj nem ért. Balsejtelmünk nem csalt. 170-nél több a súlyos és könnyű sebesült, több mint 40 a halott. Két derék tartalékos hadnagyunk halva van, Hofmeister és Mocsáry, mindkettő szerelmes vőlegény volt, akik szabadidejükben csak szerelmes leveleket írtak és olvastak, már nincsenek. Másik három tiszt sebesült. Hát a szerencsétlen bakák.
12 és 3 óra között befejeződött a felváltás, a 30-asok lejöttek. Bakáink halálra fáradtan, mert futva-űzve jöttünk ide, beledőltek az árokba, sokan az alvó hullákról azt hitték, hogy ottmaradt, elaludt 30-asok s nem tudnak semmit a felváltásról s költögették őket. Bíz azok nem keltek fel még egyszer meghalni. Az állás legveszedelmesebb része a kiugró rész, ahol akkor még nem voltak védőpáncélok. Itt az olaszok 15-18 lépésre vannak tőlünk. Ide tette őrnagyunk a legbátrabb, legderekabb századparancsnokot, Pirschl főhadnagyot, az egyetlen tényleges tiszt, aki a mozgósítástól kezdve egyfolytában itt van. Könnyezve tette ide őrnagyunk, mert eddig is ő szenvedett a legtöbbet, de kit tegyen ide? Csak a 13. század lehet Pirschl főhadnaggyal. Így is lett. A legveszedelmesebb terület lett az övé. Két szakasz volt az állásban, két szakasz valamivel hátrább tartalék. Védőpáncél van most már ott 15, csak 25-én rakták oda. Bakáink szabadon, csak ép fejüket takarva hasalnak ott. Az ellenség magasabban is van, minden mozgást észrevesz.
Beépített védőpáncél maradványa napjainkban a Felső-Isonzó szakaszon található Ravelniknél (A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
A jobb szárnyon valamivel jobb, a bal szárnyon lefelé még a legjobb, itt csak az ágyú árthat, golyó ellen hatalmas sziklák védenek. De ha az állás közepét benyomják, akkor ez a század elveszett, fogoly lesz, mert csak az egyetlen árokban lehet visszajönni. Azt mondták, hogy ide nem ágyúznak, mert a sajátjukat is találnák. Az emberek igen sűrűen feküsznek egymás mellett, hátrább vannak a tartalékok alig 20-40 lépésre összepréselve. A zászlóaljparancsnokság hátrább van telefonon minden századdal összekötve. Köröskörül gránátlyukak, a parancsnoksági épület mellett (szikla mögötti kicsi deszkabódé) van egy fel nem robbant rettenetes nagyságú acélgránát, régi módi 15 cm-es, 74 cm magas. Tőlünk balra van [egy] 180 [fős] majd mind 40 éven felüli, idevalókból álló csendőrszázad Meixner főhadnagy parancsnoksága alatt. Tőle tovább balra van a Rudeci Rob hegy, amelyet annak idején éjjel megmásztunk, ezen vannak az ungvári 66-osok. Tőlünk jobbra vannak a 24-esek már hét hete. Oda nem lőnek. A 24-től jobbra következik már egy osztrák tiroli landwehr brigád. Az olaszok hemzsegnek a Krnön, lent a kisebb magaslatokon, a völgyben.
Elesett olasz katonák a spanyollovas nevű drótakadályoknál
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
23-án kora reggel két és három óra között kezdődött a nagy harc. Az olasz alpinik (harci vadászok) állanak itt velünk szemben. Bátrak, jönnek a meredek sziklán, fekete kakastollas kalapjuk elárulja őket, dörrenés, holtan bukik vissza az olasz. Jön a másik, a negyedik, tízedik, mind halva bukik le, némelyik annyira bátor, hogy a drótkerítést próbálja saját kezűleg elmozdítani (spanyol falovak szegesdróttal befonva), de halva bukik a drótra. A másik sebesülten esik a drótra, rettenetes jajgatását elfojtja a sok golyó, amely átjárja a testet, s ott marad a dróton függve.
Jönnek újak, ezek is erre a sorsra jutnak. Dörög a fegyver, rettentően robbannak a kézigránátok, amelyeket mindkét részről özönével hajigálnak egymásra. Az olaszok kézigránátjai diszkosz alakúak, könnyen kézbe foghatók, s ezért jó messze repülnek. Szerencse, hogy nem mind robban fel. No, de a mienk sem jobb. Ezekből is sok nem robban fel, a fel nem robbantakat az olasz visszadobja nekünk, s ha ekkor sem robban fel, újra átdobják, előzőleg meggyújtva. Így megy ez többször. Ahová esik, van jajgatás, örök elmúlás. Azon kívül az első sorokban vannak a legjobb lövők.
Olasz kézigránátok
(forrás: frontedolomitico.it)
Ez van az első sorban, valamivel hátrább s a két szárnyon van a legrettentőbb pusztulás. Ide csapnak be az ekrazitgránátok. Balról jönnek a 15 cm-esek, jobbról és elülről a 7,5 cm-esek. Egy-egy gránát rengeteg követ zúdít a szerencsétlen bakákra, minden gránát egy egész sereg kődarabot indít útnak. Itt van a halál aratása. Közben gyengül az eleje, az elhullottak helyébe újak mennek, majd más új emberek. Megy a 16. század segítségére a 13-nak, beléjük csap a 15 cm-es. Irtózatos hatás. Közben természetesen dörögnek a mi ágyúink is az olaszokra. Az öldöklő harcnak az olaszok meghátrálásával lassan vége szakad. De csak rövid időre. Újra nagy ágyúzás kezdődik, újra rohamra jönnek az alpinik, újra kezdődik az előbbi harc ismét sok áldozattal. Legtöbbet az ágyú öl és sebesít meg. Délután újra, este újra megismétlődik az olaszok rohama. Evviva Italia! Evviva Savoya! Kiabálják az olaszok. Úgy dél felé csúszva viszik fel a bakáknak az ételt. Ezek neki esnek az ételnek, s magyarul, oláhul átkiabálnak az ellenséghez, hogy nem kell-e menázsi? Amire azok visszakiáltják: majd mindjárt adunk nektek menázsit, s rá fél óra múlva tényleg támadásra jönnek az alpinik. Ezek legnagyobb része bátorságáért életével fizetett. Egész rakás mozgó embertömeg emelkedik a drót előtt, hosszú ideig még meg-megmozdul a tömeg egyik-másik tagja, majd elcsendesül minden, halott ott mindenki, valakit onnan kivinni lehetetlen.
Sebesült alpinik a La Tribuna illustrata című olasz lap 1915. július 4-ei számában
(forrás: romanoguerra.it)
Előző rész: „Hát itt az a híres halálmező, a Krn hegység”
Következő rész: „Hordják a sebesülteket egész nap”
