Magasban a vörös rakéta

2015.11.16. 06:50 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 26. rész

Megindul az olaszok támadása a Monte dei Sei Busi ellen. Hősünk magasba lövi a vörös rakétát, ami az ellenség közé hullva jelzi a támadás helyét…
 
 
 
 

 

Itt a támadás. Hirtelen mentőgondolatom támadt. Előrántottam a rakétapisztolyt, egy pillanat alatt benne volt a piros rakéta. Nem kellett soká várni, robbant a harmadik sorozat gránát, és velük egyidejűleg csattant az én pisztolyom. Meg sem kottyant a szörnyű csattanás közepette a pisztolyomé, de már szállt a vörös rakéta fel a magasba, ott kinyílt, mint a rózsa, és szép ívben lehullott az olasz gyalogság közé. Jelezve, hogy támadás kezdődik a lehulló rakéta helyén.

Osztrák-magyar katonák és fegyverzetük, a bal oldali katona kezében rakétapisztoly Osztrák-magyar katonák és fegyverzetük, a bal oldali katona kezében rakétapisztoly
(forrás: ebay.de)

Egy perc múlva a Busi lejtőjén megszólaltak az eldugott gépfegyverek, és nyomában jöttek a srapneljeink is. Nosza, lett nagy sürgés-forgás és zavar a támadók között. Az embereim elismerőleg néztek rám a jó ötletért. Nem vehette észre senki, hogy honnan indult ki a rakéta, csak egyszerre fent volt a magasban.

Osztrák-magyar rakétapisztoly Osztrák-magyar rakétapisztoly
(A szekszárdi Baka múzeum gyűjteményéből, fotó: Tálosi Zoltán)

A Mt. dei sei Busi Doberdó fennsíkjának legelőreállóbb és talán legmagasabb pontja. Nála csak a San Michele Gradisca felé eső magaslatai voltak nagyobbak. Uralta jobbra és balra az egész vidéket. Borzalmas és véres harcok színhelye. Most is a magaslat volt a támadás iránya.

A kőfalhoz bújva hátizsákjaink alól figyeltük a véres színjátékot, amely most már teljes erővel tombolt. A magaslaton levő lövészárokban már nem volt senki. A gránátsorozatok jöttek egymás után, és letaroltak mindent, ami élő csak volt benne. A még életben maradottak már valószínűleg a kavernákban vagy a dolinákban bújtak el. Másképp el sem képzelhető, ami azután történt...

Láttam már gránátot bevágni vízbe, mocsárba, szántóföldön, kemény talajba, de azt a hatást, amit ezen az elátkozott sziklákon véghezvitt, az leírhatatlan. Hat villámcsapás, tízszer hat kőerupció egymás után, közben néhány perc csönd. A mi tüzérségünk gyenge srapneljei igyekeztek zavarni az olasz gyalogságot, amely nehézkesen megindult a kőomladékba borított emelkedésnek. A szomszéd századunk gépfegyverei dühösen dolgoztak és oldalaztak az olaszokkal. Már a második sor olasz baktatott, majd a harmadik is megindult.

Remegve vártuk a fejleményeket. Sorsunk nekünk is el fog dőlni a magaslaton, mert akié az lesz, azé lesz a környék is. Éreztük, hogy velünk szemben is rohanásra készen áll az olasz gyalogság, s ha a Mt. dei sei Busi elesik, végünk van.

Jellemző az olaszok kezdeti tapasztalatlanságára, hogy nem tudták felismerni gyenge pontjainkat. A Mt. Cosichon és a Mt. dei sei Busin lévő állásokat erős ágyútűz alatt tartva, rajtunk keresztül egy rohanással bent lehettek volna Doberdón. Rajtunk minden további nélkül átgázolhattak volna. Az én megfelezett szakaszom húsz emberére 120-150 lépés arcvonal jutott minden ágyúmentes fedezék nélkül, drótakadálynak még nyoma is alig volt látható. Ha az a 6 db huszonnyolcas hajóágyú közénk vágott volna néhányszor, akkor talán még az emlékünk sem maradt volna azon a helyen. Mi még el sem futhattunk, mert ha felállunk, az olasz gépfegyver letarolt volna mindnyájunkat. Szerencsénknek mondhattuk ezekben a pillanatokban azt, hogy oly közel voltunk az ellenséghez, mert a nagy kaliberű gránátok nemcsak minket, hanem az olasz gyalogságot is veszélyeztették volna.

Az olasz rajvonalak szétzilálva bukdácsoltak a kőomladékok között. Lassan, nagyon nehézkesen elértek az állásaink előtt heverő szétdúlt drótakadály elé. Mikor az olaszok megközelítették a magaslatot, az olasz gránátok robbanásai megszűntek, és ezt a szünetet felhasználva a mieink visszatértek, és élénk puskatűzzel fogadták őket. Az olasz gyalogság visszarohant a lejtőn. Nem jutottak messze, mikor halálos pontossággal levágott a hat gránát. Aki élve maradt, rohant ki a szétroncsolt árokrészből, mert az ágyúsortűz még háromszor ismétlődött.

Az olasz rajvonalak alig zavartatva tüzérségünk srapneljeitől, újra megindultak felfelé. Voltak, kik a kövek között vissza szerettek volna maradni. Csakhogy a rajvonalak mögött haladó olasz tisztek korbáccsal kergették ezeket a többiek után. El kellett ismernünk ezeknek az olasz tiszteknek a kiváló bátorságát, mert fel egészen az állásokig egyszer sem feküdtek le, és nem törődve magukkal hajszolták előre a katonáikat. Jól láthattuk, amint egy visszamaradt katonát korbácsolt a tisztje. A szerencsétlen borzasztóan félhetett, lehet, hogy meg is volt sebesülve, az ütésekre felugrott, előre rohant, azonban a legelső alkalmasnak látszó helyen újból lebukott. A kegyetlen korbács újra utolérte és irgalmatlanul lecsapott. Összetett kézzel könyörgött, de nem használt semmi, és menni kellett a halál elé. Az olasz tiszt revolverrel fenyegetve hajszolta az embereit felfelé.

Monte sei Busi – a halál ligete Monte sei Busi – a halál ligete
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Könnyen feljutottak, mert nem találtak ellenállásra a mieink által kiürített árokrészben. Hagyták az olaszokat bejönni a kiürített állásba, mert az emberi indulattól nem féltek annyira, mint a lelketlen gránátok borzalmas hatásától. Az olaszok is csak emberek voltak, többé-kevésbé gyáva, érző és megriadt családapák, életüket féltő szeretők, vőlegények, akiknek a lelkivilága hasonló volt az övékéhez. Ha gyűlölték is őket, mint ellenséget, szilaj elkeseredéssel vártak az alkalomra, hogy egy egyenlő erővel és egyenlő fegyverekkel megvívott közelharcban állhassanak bosszút a sok szenvedésért és keserűségért. Bosszút… a lelketlen gránátokért, melyek széttépték és összetörték a jó komákat, magyar testvéreket… szétrágták a katonák idegzetét, megcsúfolták emberi méltóságukat, az örökkévalóságban való bizakodásukat, és tehetetlen, gyáva csúszómászókká lettek, ha meghallották vérfagyasztó sivításukat. Tehát beengedték inkább az ellenséget, mert tudták előre, ha visszakergetik is őket, minden hiába, mert az újra megjelenő gránáttűznek nem tudnának ellenállni, és reménytelenül elpusztulnának.

Így azután az olasz gyalogság bejutott az árkainkba. Fájó lélekkel, tehetetlenül néztük ezt a jelenetet. De még ki sem fújhatták magukat, mikor felharsogott a „hurrá!”, és megjelentek a jó honvédek, kik puskatussal néhány pillanat alatt tisztázták a helyzetet. Az olaszok egy része az árokból kiugrálva meg sem várta a rohamot, lerohantak, a nagyobb rész azonban megadta magát.

Következő rész: Tizenkét támadás és ellentámadás

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

3 komment

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr98081652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moticska Tihamér 2015.11.21. 05:57:25

Saját tisztjeik korbáccsal ültették a támadó olasz gyalogságba a bátorságot, úgy hajtották előre az embercsordát. Félelmetes. A legelvetemültebb kondás is megpödörné erre a bajuszát…

csorsza 2015.11.21. 08:55:20

@Moticska Tihamér: gyűlölték is az olaszok a tisztjeiket, teljes erőből.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.11.22. 13:26:16

@csorsza @Moticska Tihamér: Olasz kutatótársaink, ismerőseink is mindig azzal példálóznak, hogy bezzeg az osztrák-magyar tisztek sokkal jobban bántak a katonáikkal, közvetlenebb volt a fronton a legénységi állománnyal a viszony. Lehetne azért erre sok ellenpéldát is hozni. Csak egy innen a blogról, Kókay László történetéből, ahol mindjárt két olyan tiszt is felbukkan, akit először a sajátjai lőttek volna agyon: nagyhaboru.blog.hu/2013/08/26/_lelolek_kutya_ha_nem_megy_elore

A szomszéd rétje mindig zöldebb...

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása