Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 26. rész
1916. május 10-én minden korábbinál hevesebb összecsapás kezdődik a robbantott aknatölcsérnél, amely az olaszok meg-megújuló támadásai közben sorra nyeli el a szegedi 46-os szakaszokat. Hősünk alig győzi feszegetni a kézigránátos ládákat és adogatni a tölcsér felé a Lakosokat… Újabb harcedzett századparancsnokot veszítenek, akinek a helyét egy gyáva, de annál arrogánsabb tiszt veszi át.
[1916.] május 10. Az éj folyamán élénken lövi az olasz tüzérség a falut, a 3. kompanit, s a hátravezető futóárkokat. A macskák is többször lőnek a szokott belövési helyeikre. A tölcsérnél az éjszaka csendben telik el, néha van csak kézigránát hajigálás.
½ 1-kor latrinánk mögé a 3. kompanihoz három gyújtómacskát lő a digó. A macskák borzalmas vörös fénnyel égnek, majd tíz percig.
Reggel 4 órakor óriási olasz támadás kezdődik a tölcsér ellen. A támadással egyidejűleg óriási zárótüzet ad le a digó a falura, a 3. kompanira, a faluba vivő futóárkunkra, századunk egész régi stellungjára, sőt a tölcsérbe vezető futóárkot is lövi pontosan percenként a középnehéz macskával. Nyilván meg akarja a tölcsérben lévő, s az odazúdított kézigránát záporban tönkretett védőcsapatnak a leváltását, illetve utánpótlását akadályozni. Az 5. kompani még tölcsérben lévő maradványainak óriási a vesztesége, s a digók folyton támadják a tölcsért, s közben kézigránátoznak. Bár az éj folyamán a tölcsér előtti hinderniszt megerősítették, mégis sikerült a tölcsér baloldalán néhány digónak behatolni a tölcsérbe. Bár ezeket rögtön visszaűzték mégis félő, hogy nem sokáig bírják az agyongyötört 5. századbeliek tartani magukat.
Kézigránáttal felszerelt olasz katonák a Doberdó-fennsíkon. Az övükben az olaszok által „balerina”, Kókay László által „szoknyás kurva” néven emlegetett kézigránát
(Lucio Fabi: Sul Carso della Grande Guerra kötetéből)
Gyors intézkedés szükséges. Medzihradszky főhadnagy kockázatos lépésre szánja el magát. Az olaszoktól legtávolabb (tehát, ahol legkevésbé valószínű az olasz támadás) lévő zugot, a IV. zugot, a jelenlegi zugs komandant vezetésével (kadet aspiráns Tisch) berendeli a tölcsérbe, s a IV. zug közel száz lépéses abschnittja üresen marad. De nem sokáig, mert kisebb tartalékok a szomszéd 13. kompanitól megszállják. A helyzet nagyon kritikus, a tölcsér csak úgy nyeli az embert, amennyien befele mennek, ugyanannyian jönnek kifele, de sebesülten.
A századparancsnoki kaverna bejárata napjainkban
Medzihradszky főhadnagy a tölcsérbe vezető futóárok kiindulásánál macskától súlyosan megsebesül, állítólag halálosan. Ismét oda egy harctéren ismerős parancsnok. Korhecz főhadnagy veszi át a kompani és abschnitts komandót. Nagyon ideges, kiabálása egész hozzánk hallatszik, amint a kaverna lépcsőjén állva (kibújni nem mer) zavarja szegény bakákat előre a tölcsérbe, hol biztos halál, vagy pusztulás vár rájuk. Revolverje a kezében van, ráfogja a bakákra, s úgy ordítja: „Lelőlek kutya, ha nem mégy előre!”
A századparancsnoki kaverna lépcsője napjainkban a terület tulajdonosával
Szegény baka mit csináljon, előre megy, még azt sem várhatva meg, míg a tölcsér futóárka elejére percenként pontosan becsapódó középnehéz macska elrobban. Ez a macska már sok veszteséget okozott, mint mondják régi dekungom előtt újra felépített függő traverzára emberi testrészek (kezek – agyvelődarabok) vannak felhajigálva, azoké az embereké, kiket ezek a kb. 25 kilós macskák széttéptek.
A helyzet folyton kilátástalanabb lesz. Századunk és az 5. kompani együtt sem éri el századunk két nap előbbi létszámát, s az a veszély fenyeget, hogy a tölcsért esetleg elfoglaló digók még stellungunkba is betörnek. Korhecz sürgősen reservéért küld ordonáncot a batalions komandóhoz. Az olasz ágyú és aknavető tűz a tölcsér mögöttes terepére, századunk egyes stellung részére, s a falura szakadatlanul tart.
A tölcsérnél viszont egy pillanatra sem szünetel a kézigránátozás. Még szerencse, hogy az éjjel hatalmas mennyiségű kézigránátot faszoltunk, s van ami a digókat sakkban tartja. A 7. kompanitól és a 13. kompanitól szakadatlanul dolgoznak a gépfegyverek a tölcsér elé. Ez is ellensúlyozza némileg az olaszok folytonos támadását. Őrület mi van ma a tölcsérnél. Úgy látszik a digók addig nem akarnak tágítani, amíg a tölcsér a kezükben nincs. Nálunk a jobbszárnyon nem támadnak a digók, ellenben kézigránátot többször dobnak a legjobbszélső dekungokra. Az egyik kézigránáttól könnyebben megsebesül Tyúkász bácsi, mindjárt el is megy a hilfsplatzra, a másiktól pedig a masiniszta káplár. A jobbszárnyon erősen figyelnek, nem akarnak-e támadni a digók. Ennek azonban semmi jele sincs nálunk, minden olasz erőlködés a tölcsérre irányul, melynek megszálló emberei rengeteg kézigránátot hajigálnak el.
A kézigránátraktár a minenganggal szemben, a futóárok másik oldalán (dekungom, a 11-es közvetlen közelében) van. Én, őrmester Molnár és Csikós bontogatjuk a ládákat, s az árokban egyenként avizáljuk tovább kézről kézre a Lakosokat. A tölcsérben lévőknek még arra sincs idejük, hogy a kézigránátos ládákat felbontsák. A dörgés, robbanás szakadatlanul tart, sűrű füst üli meg az egész környéket. Oly piszkosak, kormosak, sárosak vagyunk, mint a cigányok. Már harmad napja nem mosdottunk, s alig aludtunk néhány órát.
Lakos kézigránátok eredeti csomagolásban
(A vipavai első világháborús múzeum gyűjteményéből fényképeztük a fenntartó engedélyével)
Kb. 6 óra, mikor a borzasztó gránátharc lecsillapodik, de azért teljesen nem szűnik meg. Az ágyú és macska tűz is vesztett erejéből, s van alkalmuk a könnyű sebesülteknek hátra menni. Újból kapunk 200 darab kézigránátot. Van muníció elég, csak az emberanyag van fogytán.
7 órakor az a hír terjed el, hogy Mécs-Balogh főhadnagy jön vagy a századunk, vagy az 5. kompani komandóját átvenni. Rögtön suttogni kezdenek a bakák, akik mind ismerik hírből Mécs-Baloghot, de különösen a 18. marsbeliek. Azt beszélik, ha lehetséges „megfizetnek neki ebbe a kavarodásba”. Én nem szólok semmit, de nem tartom kizártnak, hogyha alkalmam lesz rá, én is rá nem lövök erre az emberbőrbe bújt vadállatra.
8 óra. A borzalmas kézigránátharc újrakezdődik a tölcsérnél. Jobbszárnyunkra is hajigálják a digók a kézigránátot, hol a jobbszélső dekungokra, hol a 3. kompanihoz. Úgy látszik innét támadnak a digók a tölcsérre. A 7. és 13. kompanitól nagyon dolgoznak a géppuskák. Az őrületes kézigránát durrogáson keresztül néha elfojtott „Hurrá!” kiáltás is hallatszik a tölcsér felől. Nyílván a támadó digók hurráznak. A tölcsérből egyre avizálják „Handgránátot! ... Handgránátot!” Alig győzzük hárman feszegetni a muníciós ládákat és avizálni tovább a kézigránátokat.
Az olasz ágyútűz a falura nagyon erős, a 3. kompanihoz a nehéz, a tiszti latrinához a kicsi, s a tölcsér futóárkához a középnehéz olasz aknavető folyamatosan lő. A tölcsérben lévők helyzete igen kritikus, a sebesültek egymás után jönnek, jajgatva, nyögve, ordítva visszafelé. Ha egy-egy pillanatra alábbhagy a macskázás halottakat is hoznak ki a tölcsérből a szanitécek. Legnagyobb részük rettenetesen szét van roncsolva. Nem hiszem, hogy a háború alatt, ily kis területen kölcsönösen – mert hogy a digóknak is van veszteségük, az bizonyos – ennyi ember veszett volna el, mint itt a tölcsérnél.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Arcomból erősen ömlik a vér…”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
