B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 30. rész
Olaszország felé
Mezőlaborc csinos kis városka volt, míg az oroszok fel nem gyújtották. Sok ház ugyan elég épen került ki az óriási háború iszonyatosságaiból, de a nagyobb épületek, különösen a vasútállomás körül mind le voltak égve és felrobbantva.
Mezőlaborc szétlőtt vasútállomása 1915 körül, korabeli képeslapon
Május 25-én reggel 7 órára bevagoníroztak bennünket negyedik osztályú kocsikba, melyekben 36 ember szorongott. Mi, utászok százan voltunk három kocsival. 7 óra után elindult velünk a vonat tovább ismeretlen veszélyek felé. Gyönyörű vidéken robogtunk keresztül. Kétfelől nagy hegyek, imitt-amott régi várak romjai nagyszerű, festői látványt nyújtottak. Átrobogtunk Homonnán, 11 órakor Nagymihályra értünk. Itt már vásárolhattam pogácsát, cukrot, cigarettát, csokoládét és egy narancsot. 1 órakor Tőketerebesre értünk. Megebédelés után tovább folytattuk utunkat. 5 órakor Sátoraljaújhelyre, később Sárospatakra értünk a kanyargó Bodrog vize mellett. A vonatban olyan borzasztó hőség volt, hogy majd meggyulladtunk, s mégis egy hadapród még az ajtót is ránk zárta, talán hogy meg ne szökhessünk.
Este 9 órakor értünk Miskolcra. Itt sokáig állott a vonatunk. Egy közeli üzletben élelmet vásároltam, kenyeret, 8 darab túrós pogácsát, 3 főtt tojást és fél liter szilvapálinkát. Mily jó esett ez a kis hazai koszt a sok nélkülözés után. 10 óra után tovább indultunk. Alvásról szó sem lehetett a túlzsúfolt kocsiban, csak ülve szunyókálhattunk egy-egy keveset.
Másnap, 26-án reggel érkeztünk Hatvanba. Itt tudtam venni egy Nap újságot és egy Tolnai Világlapját, melyekből részletesen értesültünk, hogy „hű szövetségesünk” Olaszország mily nyomorult hitszegő módon támadott hátba bennünket. Fél 10-kor érkeztünk Budapestre, a rákosi rendező pályaudvarra. Itt ismét sok szükséges cikket, élelmet sikerült bevásárolnom, dacára az óriási tolongásnak. Egy óra múlva folytattuk utunkat az osztrák határ felé.
Budapestet elhagyva csakhamar Vác mellett elértük a széles Dunát, mely méltóságteljesen hömpölygette hullámait. Sokáig a Duna mentén robogott vonatunk. Kétfelől gyönyörű hullámos vidék. Nagyszerű lenne ezt szemlélni békeidőben, passzióból. De most háborúban, bezsúfolva 36-an egy marhaszállító vagonban ember-ember hátán a nagy hőségtől majdnem megfulladva nem valami kellemes élvezet. Mikor a vonat meg-megállt az állomásokon, a tisztek rögtön kiabáltak: „Nem szabad leszállni!” Még csak az ajtókba kiülni és a lábakat lelógatni sem. Valósággal az embert nem hagyták még félrevaló dolgát sem elvégezni. Gyalázatos cigányélet.
„Ajtóba kiülő katonák”
(forrás: fortepan.hu)
Nemsokára elértük Esztergomot. Láttam a hercegprímási bazilikát kupolás tornyával. Délután fél 2-kor Érsekújváron állt meg a vonatunk. Jó ebédet kaptunk, de én igen rosszul éreztem magam, nagy hasmenésem volt a sok víztől is, amit a nagy melegben igen sűrűn ittunk. Csokoládét is gyakran szopogattam, de nem használt semmit. Sűrűn találkoztunk szembejövő vonatokkal, melyek a másik vágányon temérdek katonaságot szállítottak Galícia felé. Egymás után hagytuk el a sok jó magyar községet, melyeknek népei kinn a földeken dolgoztak és kalaplengetéssel, kendőlobogtatással üdvözöltek bennünket.
Délután fél 6-kor értük el Pozsonyt, melyet elhagyva elértük az első alagutat. Csakhamar Dévénynél átrobogtunk a magyar határon. Ismét elhagytuk tehát hazánkat, miután mély érzelmektől áthatva elköszöntem tőle. Fél 9-kor értünk Bécsbe, a császárvárosba. Már este volt, úgy nézett ki ez óriási világváros millió és millió lámpásaival, mint a csillagos ég milliónyi csillagaival.
Itt megállt a vonat. Turi öcsémmel és még több cimborával elfutottunk egy nem messze levő kantinféle üzletbe. Volt köztünk, aki tudott németül, tehát sikerült vásárolnom két kis cipóforma kerek kenyeret, egy rúd szalámit, tíz kis szelet paprikás szalonnát, egy fél liter pálinkát. A bécsi nép óriási lelkesedéssel fogadott bennünket. Hoztak a vonathoz és osztogattak köztünk cigarettákat, levelezőlapokat, csokoládét, teát, tejeskávét stb. 10 óra után indultunk tovább a csillagos éjbe. Hová, merre? Nem tudom, mert aludtam úgy ahogy valamicskét.
Bécs, pályaudvari jelenet korabeli képeslapon
Másnap, május 27-én amint szétvirradt szemügyre vettem a vidéket, melyen vonatunk áthaladt. Nagyszerű panoráma kép bontakozott ki előttünk. Gyönyörű festői vidék, óriási hegyek, helyenként még most is hóval fedve, mély völgyek, szép erdőkkel, fenyvesekkel borítva. Szebbnél szebb épületek, csinos villák, nyaralók, sebes zúgású patakok egymást váltják fel. A völgyekben buja növésű búza, bodorka fű és veteményfélék. A nép roppant tiszta és barátságos. Mindenfelől futva szaladtak elénk, kalap- s kendőlobogtatással köszöntöttek bennünket. Ruhaviseletjük nagyon hasonló a mi népünkéhez. Hatalmas termetű erős lovakkal dolgoznak, egy lóval szántanak. Helyenként láttam, amint két erős tarka ökröt úgy fogtak a hámba, mint nálunk a lovakat. A szénaföldeken – nem a földön, renden – hanem magas karókba húzgálva szárítják a szénát. Meseszép vidéken robogott vonatunk. Alagút alagút után következett. Néha meredek hegyoldalban futott kanyarogva a vonat. Félfelől a magas sziklás hegy, másik felől a roppant nagy mélység. Borzadva szemléltük a természet és az emberi kéz csudás alkotásait.
Következő rész: „Csak az átkozott betegség ne gyötört volna”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
