B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 33. rész
Kronauban
Kronau igen csinos, tiszta kis város, az Alpesek óriási hegyláncolata közé beékelve, Karintia osztrák tartományában fekszik. Lakói tiszta, dolgos, becsületes, igen barátságos katolikus osztrákok. Az olasz háború kitörésekor még ott mindent lehetett vásárolni, nem volt úgy kiélve, mint később. A völgyekben gyönyörű, gazdag fű, széna, vetemény és gabona is terem. Oly rendet, tisztaságot, mint azon a vidéken láttam, még álmomban sem képzeltem.
Kronau korabeli képeslapon
Azon épület hol engemet néhányad magammal június 2-án délelőtt elhelyeztek a Hotel Pri Posti (Szálló a Postához) volt, melynek két szobáját rendeztek be ideiglenesen gyengélkedőnek. Ezen a helyen feküdtem betegen június 2-től 7-ig. Imakönyvembe beírtam az ajándékozó pap nevét: Horeczky Aladár. Eközben egy másik pap is meglátta írásomat, ő is kikérdezett mindenről és vele is hamarosan megbarátkoztam.
Ez a második pap volt a 4. honvéd gyalogezred református tábori lelkésze, Papp Géza nagylaki tiszteletes. Azon öt napon keresztül, míg Kronauban tartózkodtam, Horeczky tiszteletes minden nap kétszer, sőt háromszor is meglátogatott a gyengélkedőben – a másik pap kiment a táborba –, és mivel református magyar ember csak hárman-négyen voltunk eleinte, előbb is mindig hozzám jött, létemről tudakozódott és velem beszélgetett sokáig.
A postahivatal éppen mellettünk volt, én sűrűn írtam haza lapokat, képeket is, de hazulról az ünnep óta nem kaptam, ami felett nem is csodálkoztam, mert ha jött is levelem, az vagy a századhoz, vagy az utászokhoz ment, ők pedig tőlem 50 kilométernyire voltak, fent a hegyekben a rajvonalban.
Volt ott a hotelben egy magyar asszony kisegítőként alkalmazva, aki – mint nekem elmesélte – Budapestről származott oda. Az ő ismeretsége révén aztán meg tudtam magam értetni a házigazdával és családjával, akik rendkívül derék, jólelkű emberek voltak. Kaptam tőlük már aznap délután igen jó tésztalevest, este pedig tejeskávét – először a harctéren 7 hét óta. Mily kitűnően ízlett e rég nélkülözött eledel? Azután a jó háziúr adott egy pohár veresbort, később két pohárral is. Általában ott nagyon jó dolguk volt a betegeknek és sebesülteknek. A jó civilek hordtak számunkra mindent, ami szegénységüktől tellett.
Délután 4 órakor megérkeztek a rajvonalból az első sebesültek, idegenek – hisz a mi ezredünk még oda sem ért –, ki kezén, ki lábán volt megsebesülve. Sebesültek minden délután jöttek, de azokat még aznap este vitték tovább a kórházba, Villachba és egyebüvé. Estefelé átmentem a közeli kereskedésbe – szabad volt kimenni pár percre – s vásároltam zsebkendőket, inget, gatyát, képeslapokat és aszalt szilvát, ami ott igen jó csemege volt.
Június 3-án, csütörtökön Úrnapja volt. 7 órakor jött a verter és ideadta az orvosságomat – egy kockacukorra öntött valami keserű folyadékot –, rossz volt, de megettem. A padlóra vastagon hintett szalmán, pokrócokon feküdtünk, s számolgattam a közeli szép templom tornyaiból hangzó óraütéseket. Sajátságos volt ez az óraütés. Például mikor 10 óra volt, előbb egyik haranghoz ütötte a kalapács a négy fertályt, azután a másodikhoz a 10 órát, s végre a harmadikhoz ismét a 10 órát, összesen tehát ütött 24-et. Szobánk ablakai az utcára és a templomra nyíltak. 9 órakor harangoztak, a nép tömegestől tódult a templomba.
Délután 5 órakor ismét jöttek sebesült bosnyákok a rajvonalból. A civilek valóságos búcsújárást rendeztek hozzánk. A nők hoztak rizskásalevest, sült húst, tejes- és feketekávét, forralt tejet, teát. A férfiak szivarral, cigarettával, rummal, borral, sörrel traktáltak bennünket. Még az ezredorvos is átjött a segélyhelyről és adott mindenkinek egy-egy finom cigarettát.
Falusi iskolában kialakított betegápoló hely
(forrás: keptar.oszk.hu)
4-én ismét megittam az orvosságot, vizitre nem kellett mennem. Valamivel jobban éreztem magam, bár a hasmenés és erőtlenségem csak oly mértékben megvan. E napon két kislány tojásokat osztogatott köztünk. Részemet odaadtam a magyar asszonynak, hogy süsse meg számomra rántottának, ami kitűnően ízlett.
Betegségemet leszámítva e helyen igen jól éreztem magamat, csak már a pénzem teljesen elfogyott – mert zsoldot sem kaptam –, nem tudtam többé semmit sem vásárolni. Haza nem írhattam pénzért, míg állandóbb helyen meg nem telepedem, mert azt tudtam, hogy onnan pár nap múlva, ha gyógyulok, elküldenek.
5-én ismét betegebb voltam, mint előző nap. Az éjszakát is rosszul töltöttem, talán az előző nap kapott sok jó étkek ártottak meg? Később éhes lettem, étvágyam kezd megjönni, hisz nyolc nap óta kenyeret, húst nem ettem, csak a kevés kávé és üres leves volt a táplálékom. Délben épp a folyosón voltam, a háziasszony meglátott, kérdett tőlem valamit németül. Persze nem tudtam rá felelni. Ő bement szobájába, de mindjárt kijött a kislánya, akkora mint Mariska lányom és hozott egy tányérban részemre sült marhapecsenyét krumplival, mely igen jóízűen esett. Olyant sem ettem már teljes négy hónap óta.
A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.
Következő rész: „Mától fogva hajtó honvéd vagyok”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
