A Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz tartozó Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság az egyetlen szerv Magyarországon, amely eljárhat hősi halott magyar katonák maradványainak feltárásában és újratemetésében. A Belföldi Hadisírgondozó Osztály által exhumált Baló Benjámin esete kiváló példa a hadisírgondozás és hadisírkutatás összetett feladatrendszerére, amely nem válhatna teljessé más illetékes hivatalok és társadalmi szervezetek, önkéntesek munkája nélkül. Külön kiemelendő a világháló szerepe, ahol a hasonló elhivatottságú és érdeklődésű emberek könnyen tudnak információt cserélni és közölni a hősi- és katonasírokról is, amely hatékonyabbá teszi a munkánkat. Mielőtt bemutatásra kerülne a Nagy Háborúban fiatalon hősi halált halt nagybaczoni Baló Benjámin (1894-1917) huszár főhadnagy sírhelyének feltárása és hamvai további sorsa, a sorok írója köszönetét szeretné kifejezni a felkérésnek, hogy lehetősége nyílik kicsit közelebbről megismertetni a nyilvánossággal a mai magyar hadisírkutatás leginkább becsületbeli munkáját.
Felvezetés
Az első világháború magyar vonatkozású katonai vesztesége hősi halottakban megközelíti a szomorú és figyelemre méltó 660,000 főt, amelyből csak pár ezres számú sír található meg hazánk területén (ezek többsége már meg is szűnt, elenyésztek az időben). Ennek oka a háború természete: a hősi halált halt katonát közegészségügyi okból mindig a csatamezőhöz közel temetik el és az 1914-1918 közötti világháborúban nem dúltak harcok a mai országterületen. A Magyarországon található első világháborús sírhalmok többsége a hátországba szállított sérült vagy súlyos beteg, de felépülni nem tudott katonát fedi, kis részüket a család szállította haza harctéri katonatemetőkből tetemes összegért, de ezt kevesen engedhették meg maguknak. Az előbbi sírokról készült korabeli jelentés, hiszen a veszteségi nyilvántartásban, ahol tudták, feltüntették a halál és a temetés helyét, idejét. Utóbbi esetében a katonai források némák, mert azok csak az elsődleges temetést rögzítik, a többihez levéltári és terepkutatás szükséges, illetve nagy szerencse, mivel magánkezdeményezésűek voltak és a két háború között bármikor sok kerülhetett rájuk.
A Nagy Háború Blog munkatársai állhatatos munkájának köszönhető, hogy Baló Benjámin nyomára, vagyis sírkövére bukkantak, amiről cikket is közöltek. Idővel ez a blogbejegyzés az Igazgatóság figyelme elé került, így az ügy kivizsgálása kezdetét vehette. Mindez 2023 első negyedévében történt.
A hősi halottak sírhelyével kapcsolatban világosak a rendelkezések, erről a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, illetve a hadisírgondozással kapcsolatos ágazaton belüli feladatmegosztásról és az azzal összefüggő pályázati tevékenységről szóló 41/2021. (VIII. 13.) HM utasítás az elsődleges iránymutatók. A törvény alapján az ún. „hősi temetési hely” védelme és hozzáférhetővé tétele közérdek, mentes a megváltási vagy újraváltási díj megfizetésének kötelezettsége alól és a rendelkezési jogot felettük a mindenkori honvédelmi miniszter gyakorolja. Ezekből következően az igazolást nyert hősi halott sírjának fenntartása és állapotának óvása a hadisírgondozás elsődleges feladata. Amennyiben erre nincs lehetőség, mert a síremlék megszűnt, annak állapota menthetetlen vagy fennmaradása veszélyeztetett (lezárt vagy felszámolás alatti temetőben, közterületen ill. magánbirtokon helyezkedik el), a Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság kötelező feladata a hősi halott maradványait kihantolni és méltó körülmények között, védett sírhelyen újratemetni. Baló Benjámin sírhelyével kapcsolatban a helyszíni bejárás és kutatás az utóbbi eredményt hozta, ami alapján az igazgatóság a kihantolás és újratemetés mellett döntött.
A helyszín Budapest, Fiumei Úti Sírkert, régi nevén a Kerepesi temető, amely 1849-ben nyílt meg, és már igen korán, 1885-ben dísztemetővé nyilvánították, ahova vagyonos, vagy társadalmilag magas rangú egyének temetkeztek. A nagy háború alatt a helyőrségi katonakórházakból legalább száz, harctéren szerzett sebesülésbe vagy betegségbe elhunyt hősi halott katonát temettek ide, a háború utáni években többet pedig a hozzátartozó család anyagi áldozatot nem kímélve hozatott haza. Baló Benjámin így került a Bukovinában található Frumosa katonai temetőből a szülővárosa kiemelt temetőjébe.
Az első sírhely
Ahogy a hamvaknak, a temetőknek is megvan a saját története. 1950-ben az új politikai városvezetés a Kerepesi temető lezárásáról döntött, amely 1952. szeptember 30-án a felszámolásával folytatódott. Ez a folyamat egészen 1957-ig tartott, mikor társadalmi nyomásra immár a megőrzéséről született döntés. Közben bizonyos fali sírboltokat és több parcellát kiürítettek, főleg a Salgótarjáni úthoz közeli hét parcellát, köztük a 40-est is, amelyben a huszár főhadnagy maradványai pihentek. Ezek a ma is elhagyatott, a természet által visszafoglalt ősállapotú parcellák jelenleg is a Fiumei Úti Sírkert szomorú szegletét alkotják. A felszámolás a síremlékek lebontását és a talaj planírozását, esetleg feltöltését jelenti. A maradványokat nem exhumálták. Sose tudjuk meg, milyen véletlen játszott abban szerepet, hogy a 40-es parcellában, törten és eldőlve, eredetei helyétől több méterre hogyan maradt meg Baló Benjámin sírköve, amely felfedezése indította el az áttemetéshez szükséges kutatásokat.
Nem volt kérdés, hogy harcban a hazájáért életét áldozó katona földi maradványa nem maradhat ilyen méltatlan körülmények között. De előbb meg kellett bizonyosodni, hogy még a parcellában van, illetve meg is kellett találni. A parcella méltatlan állapota miatt, és arra az óriási szerencsére tekintettel, hogy a hősi halott sírköve még megmaradt, ezáltal megismerhetővé és megtalálhatóvá vált a sírhelye, a légvonalban alig 300 méterre található 52-es Hősök Parcellájába való áthelyezése lehetett emlékének egyetlen megóvási módja. A sír karbantartására, felújítására nem volt lehetőség.
A helyszín
A hősi halott huszár a 40. parcella 1. sorának 31. sírhelyén lelte meg másodlagos temetési helyét 1918. május 8-án. A helyszínre érkezve őserdei látvány tárul a szem elé: a sűrű aljnövényzet 30-50 cm magasságú, a magoncként gyökeret eresztett, nem ültetett, borostyán által takart fák sűrűn és rendszertelenül uralják a helyszínt, a talaj egyenetlen, sírhantoknak nyoma sincs, azok a földdel egyenlők.
Dzsungel a parcella helyén
Az említett parcellát 1918. április 14-én nyitották hivatalosan és 1921. december 31-én telt be, majd 1952. október 31-én lebontották a temetőkönyvek alapján. Az 1944 áprilisában készült légifelvételen még gondozottnak tűnő parcella a sírrend meghatározásában segített.
1944 áprilisi légifelvétel a parcelláról
A parcellában maradt 20 felismerhető sírkőből 17-nek volt beazonosítható a sírhelyszáma, közülük a legnagyobb segítséget a kiskéri Vörös család ledőlt duplasírja nyújtotta, hiszen az volt a keresett hősi halott sír szomszédja. Ezt át kellett fordítani az azonosításhoz, mert valamikor elborult a több száz kilós, vörösmárvány sírkő.
A kiszabadított, forgatás előtti sírkő
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum hozzájárulást kért a temetőfenntartótól (Nemzeti Örökség Intézete), hogy exhumálhassa és áttemethesse a huszártiszt maradványait az 52-es Hősök Parcellájába, amely engedély hamarosan megérkezett, így a feltárás időpontját ki lehetett tűzni. Akkor még nem tudtuk, hogy holtában sem adja meg magát könnyen a főhadnagy.
A feltárás (2023.10.11.)
A feltáró hadisíros munkacsoport két katonából és két honvédelmi alkalmazottból állt, akik a jeltelen sírok között nyugvó hősi halott katonáért érkeztek. A kutatóárok megnyitása a Vörös család sírkövéhez, mint közvetlen sírszomszédhoz volt tájolva. Részlet a jelentésből: „A kutatóárok megnyitása ettől a ledőlt fejkőtől nyugati irányba, a feltételezett sírhelyen történt meg.
A munkálatok
Két méteres mélységben egy fémkoporsót találtunk, melyre egy további, fából készült koporsót is elhelyeztek. Az utóbbiban egy felnőtt, civil személy maradványai voltak, a fém koporsót már nem nyitottuk fel. Ennek oka, hogy a temetőkönyv alapján előzetesen ismert volt, hogy Baló Benjámin mellé 1923-ban a két éves korában elhunyt unokaöccsét temették, így nagy valószínűséggel valójában a Vörös család sírhelyét találtuk meg, ahol három felnőttet is eltemettek. Ennek az információnak a birtokában a kutatóárkot meghosszabbítottuk a nyugati irányba, kb. 1,5-2 méterrel, ahol egy kisgyermek földi maradványait valóban megtaláltuk, azonban semmilyen nyom nem utalt arra, hogy bárki más is nyugodna mellette. Nem leltünk Baló Benjámin maradványai nyomára, az elkövetkezendőkben a kutatást a Vörös család sírhelyétől kb. 2-3 méter távolságra, a nyugati irányba kell folytatni.”
Mivel a nap végére nem leltük nyomát a katona sírjának, nyilvánvalóvá vált, hogy a sírrend ezen a sarki részen eltérő, a főhadnagyot legközelebb sokkal távolabb kell keresni, amennyiben lesz rá lehetőségünk. A fellelt pár hónapos gyermekmaradvány minden jel szerint szabálytalanul lett eltemetve, a temetőkönyv se jelezte. Összegyűjtött csontjait kegyelettel lemélyítettük. Nem meglepő, hogy egy régi temetőben bárhova ásunk le, halottak maradványaira bukkanhatunk. És ekkor még nem tudtuk, hogy merre keressük tovább a főhadnagyot.
A második feltárás (2024.07.10-11.)
A második próbálkozáskor már három hadisíros katonából és egy honvédelmi alkalmazottból állt a munkacsoport. A HM-hez tartozó Igazgatóság mellett a Magyar Honvédség részéről is képviselve volt a hadisírgondozás (MH TVEP Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Főnökség). Harmadfokú hőségriasztás volt érvényben napok óta és a kutatók gyötrelmeit a dús növényzet miatti magas páratartalom és a felhőként rajzó szúnyogseregek is fokozták. Részlet a jelentésből: „Július 09-én egy 3 méteres kutatóárok került megnyitásra a tavalyi feltárás L-alakú kutatóárkainak közrefogásában, É-D irányban. Tekintettel arra, hogy az 1944-es légifelvételek alapján a parcella egykori sarka tompaszöget zárt be és hogy tavaly a Vörös család lebontott sírköve mellett nem találtuk meg a közvetlen szomszéd főhadnagy sírhelyét, a második sorba eltolva folytattuk a kutatást. A korszak kegyeleti szokása és a szintén első világháborús hősi halott Ballagi Tibor hadnagy tavalyi exhumálásából következtetve érckoporsót feltételeztünk. 120 cm mélységben végül 5 fős tömegsírra bukkantunk, a melléklet nélküli maradványok mind hason feküdtek egymásra fordítva. A temetőigazgatóság tájékoztatása után tanulmányozásra került a parcella-adminisztráció, de nincs nyoma a helyszínen ilyen betemetésnek. Tekintettel a csekély mélységnek, részleges feltárás mellett döntöttünk, hogy tovább tudjuk mélyíteni a kutatóárkot. Végül a sarki parcellakőtől számítva cca. 5 méterre, 165 cm-es észlelési mélységben érckoporsó fedélre bukkantunk, amelyre a következő felirat volt festve: »Baló Benjámin élt 23 évet«. A koporsó felnyitása és a kihantolás másnapra került halasztásra.”
A szinte csodával felérő heuréka-pillanat elképesztő időjárási körülmények között, egy teljes munkanapot elemésztő fizikai munka (ásás, lapátolás, rohangálás a temetőadminisztrációhoz) után, a tavalyi kudarc emlékétől terhes késő délutáni órában jött el, méghozzá a második lelkesedési hullámvölgy legalján. Az elsőt a szabálytalan tömegsír okozta és vele járó dilemmák, a másodikat a rendelkezésre álló idő és a fizikai erő vége. A helyzet miatt fejben már a második kudarccal végződő jelentést fogalmaztuk és már a helyszínről való levonulást terveztük. A lelkiismeret végső megnyugtatása miatt a tömegsír legtávolabbi sarkán egy apró szondarést emeltünk ki, ameddig a lapát tolla engedte. Váratlanul az utolsó, szinte apatikus lapátcsapás tompa, fémes hangot keltett a homokban. Készen állva a gödör teljes visszatemetésére, lekuporodva, kis kéziszerszámmal és ecsettel még ellenőrzésre került a vélt hang forrása. Egy fémkoporsó fedele tárult a szemünk elé és valódi katonaszerencse történt: a keresett személy neve tisztán és olvashatóan kirajzolódott az ecsetvonások alatt! Ennek a különleges pillanatnak a rögzítését érdemesnek találtuk.
A megtalált fémkoporsó
Erőfeszítésünk célhoz ért, immár nem volt szükséges a sírt körbeásni, hogy megbizonyosodjunk a benne nyugvó kilétéről. Készülhettünk a másnapi kiemelésre. A helyszínt szabályosan lezártuk és biztosítottuk.
Másnap, 2024. július 10-én, szintén hőségriasztásos napon a feladat az érckoporsó feletti földréteg eltávolítása és a maradványok kiemelése volt. Nehéz és fáradtságos, de egyben örömteli is volt ez a részmunka, hiszen ritka az olyan exhumálási alkalom, hogy biztosra tudjuk, azt fogjuk találni, amit és akit keresünk, mivel a földfelszín az idővel változhat (pld. fejkereszt-cserénél vagy pótlásnál az új arrébb kerülhet). A talaj tiszta homok, sűrűn átszőve vékony gyökérzetekkel, ezért lassan és fáradtságosan tudtunk haladni. Már a reggeli órákban nyomasztólag hatott a hőség, rekordmennyiségű folyadékot fogyasztottunk el.
Az érckoporsón, kissé oldalra borulva megtaláltuk az 1923. szeptember 21-én rátemetett Ács Tibor, a 2,5 éves rángógörcsben elhunyt unokaöccs maradványait. Apró fakoporsója elkorhadt, egyedül a piciny cipőtalpak voltak a sírmelléklete. Végül a teljes fémkoporsót körbeástuk, hogy felnyitása után kihantoljuk a bajtárs földi maradványait. Mérete és anyaga miatt nem lehetett szó a koporsó kiemeléséről, mert egyrészt a horganyzott fém morzsásan apró darabokra törik, illetve az 52-es parcellába saját egyenszarkofágokban temetünk. Ezeken felül pedig elhagyhatatlan a maradványok ilyenkor szokásos elemző, dokumentációs célú vizsgálata, amely sok esetben személyazonosítást, magasság, életkor és olykor halál okának megállapítását, illetve a sírmellékletekből származó további információk kinyerését szolgálja.
Maga a halottas láda – ahogy sejtettük – a kornak megfelelő alakú és anyagú, lehegesztett pléhkoporsó, a fejnél üvegbetéttel, ami a ravatalozáshoz szükséges. Felmerült a kérdés, hogy ez a Frumosában használt eredeti-e, vagy az újratemetéskor helyezték bele a huszár főhadnagyot. A hősi halál időpontja (1917.08.11.) és a család általi újratemetés (1918.05.08.) között eltelt idő az utóbbi esetet kétségessé tette, hiszen az autolízis, a holttest bomlása már előrehaladott állapotban lehetett. Tekintettel a kezdetben hermetikusan lezárt koporsóra, az exhumáló többszörös védelmi felszerelést használt munkája során, de előtte meggyújtottunk egy nemzetiszínű gyertyát az elhunyt emlékére.
Az exhumálás előtti pillantok
Az üveg nem volt ugyan törött, de réseken keresztül mégis be tudott áramolni a talaj és a nedvesség, így a bomlási folyamatok már végbementek, lágy szövetet már nem lehetett találni a koporsóban. Az érckoporsóban egy nyirkos, de egyenruhás csontváz volt található. A kabátzsebéből mellékletek kerültek elő, mint pld. tájoló, radírgumi, tele gyufásdoboz. Az életkora megfeleltethető volt Baló Benjáminéval.
Mellékletek
Lapátolni lehetett a rovarlárvák maradványait a koporsó és a ruházat minden részéből, így megerősítést nyert, hogy bajtársai a Stermnina magaslat körül elesett századparancsnok Baló holttestét jóval később tudták csak az arcvonal mögé szállítani.
Korabeli képeslap a limanovai hősi halottak sátorlapos temetéséről
Ezt csak megerősíti, hogy a sujtásos, nyakprémes pelzrock felöltőt viselő huszárfőhadnagy teste sátorlapba volt tekerve. Erről annak megmaradt zárógombjai és fémszeme tanúskodik.
Leletek
A tiszti bőr lábszárvédős lábbeli meglepően jó állapotban maradt meg, a bakancsszögek jól láthatók a felvételen.
A megmaradt lábbeli
A nagy nedvességtartalom miatt a fémtárgyak mind elrozsdáltak, így a gombozat felismerhetetlenné vált, egyéb ékítményt pedig nem lehetett azonosítani. A huszárcsákóból csak az ún. sild, vagyis szemellenző maradt meg. A hiánytalan váz háton feküdt, a karjai ölben, a lábai nyújtva voltak.
Vizsgálat és betemetés
A leletek kiszáradása után a vizsgálóhelységben egy orvosi fémasztalon összeállításra került a csontváz a kötelező vizsgálatok végrehajtásához. A csontozat alapján az elhunyt becsült életkora 21-25 év, ami mutatja, hogy az életmódbeli sajátosságok (pld. táplálkozás, erős fizikai megterhelés) mennyire befolyásolják az ún. életkor markereket, hiszen pontosan ismerjük a huszárfőhadnagy életkorát. Átlagolt testmagassága 174 cm.
Lövésre utaló sérülést a csontozat nem mutatott, viszont egy jobb szeméremcsonti perimortem repedés nagy erőbehatást (pld. robbanásból eredő légnyomás) jelez, ami halálközeli volt. A jobb lábszáron gyógyult törés volt észlelhető, ami a halálnál jóval korábbi sérülést jelzett. A koponya a kiszáradás alatt összeroskadt, mivel a nedves csontozat száradáskor berepedezik és elmállik. Fejsérülést ezért megállapítani nem lehetett.
A dokumentációs fényképek elkészítése után a főhadnagy maradványa az új, hadisírgondozói szarkofágba kerültek és várta a technikai betemetést, illetve a katonai tiszteletadással egybekötött újratemetési eseményt immár sorstárs bajtársai, a többi megtalált magyar hősi halott katona örökkétartó szent kötelékében.
A Fiumei Úti Sírkert 52-es Hősök Parcellájában 2024. november 26-án a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök jelenlétében Baló Benjámin, az élete virágában hazájáért hősi halált halt huszár főhadnagy is végre megkapta azt a méltatást és búcsúztatást, amire 107 évet kellett várnia.
Az újratemetési szertartás
A Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai erejükhöz és lehetőségükhöz mérten azon fáradoznak, hogy a lehető legtöbb hősi halott magyar katona sírja méltó körülmények közé kerüljön és emlékük fennmaradjon, áldozathozataluk pedig ne merüljön feledésbe. Ez esetben az indító ok mindössze egy blogbejegyzés volt, ami kiváló példáját mutatja, hogy a hadisírgondozás ügye közügy és hogy a kommunikáció az egyik legfontosabb kritériuma.
Szerző: Kőszegi Ádám százados
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság
