A bilećai osztrák‒magyar katonai temető 2/1. rész
A bosznia-hercegovinai Bileća, vagy ahogy akkoriban hívták, Bilek neve fogalomnak számított az Osztrák‒Magyar Monarchia területén belül, de még azon kívül is. A montenegrói határon fekvő város és katonai temetője azonban nem csak az 1903-as „halálmars” áldozatai és itt álló emlékművük miatt érdekes a számunkra. Az osztrák‒magyar uralom négy évtizede alatt a temetőben több emlékmű és síremlék is épült, amelyek napjainkban is láthatók. A temetőt bemutató sorozatunk első részében az első világháború előtt keletkezetteket vesszük ezek közül sorra.
1. Bileća az Osztrák–Magyar Monarchia idején
Bileća (szerbül: Билећа) napjainkban Bosznia Hercegovina délkeleti részén, Szarajevótól 160 km-re délre, Mostartól 90 km-re délkeletre, a montenegrói határ mellett a Boszniai Szerb Köztársaság területén található város. A település lakossága a 2013-as népszámlálás szerint 7476, a teljes területi önkormányzaté 10807 fő volt. Napjainkban 98,50 %-ban szerbek lakják.
A település Osztrák–Magyar Monarchia idején ismert neve Bilek volt. 1466-tól a törökök birtokolták, a korabeli neve talán a török bilek=csukló szóból eredhet. 1879-ben 60 ház állt a településen és 236-an lakták, a lakosságból 125 fő mohamedán, míg 109 fő ortodox vallású volt.
Az okkupációtól kezdve jelentős fejlődés kezdődött a városban és a környékén is. A település urbanizálódott, 1885-ben városi rangra emelkedett. Itt székelt a járási közigazgatási hivatal, a járásbíróság, az adó- és vámhivatal, de rendelkezett kórházzal, postával és távíróhivatallal is. 1880-ban kezdte meg működését a település első általános iskolája.
A Bilek körül kiépült erődrendszer – Trebinjével és Avtováccal egyetemben – a Monarchia délkeleti határának első számú erődvonalát képezte. Az erődítmények építése 1883–1884-ben kezdődött. A településen belül létrejött egy új katonaváros Neu Bilek (Újbilek), az itt kialakított táborban, majd laktanyában 3818 katona és 33 tiszt állomásozott. Óbileken 97 katona és 5 tiszt nyert elhelyezést. A Trebišnjica folyón vízierőmű és szivattyúház épült, ami a város polgári és katonai létesítményeinek árammal és vízzel való ellátását biztosította.
A településen az osztrák–magyar megszállás kezdetétől az első világháború végéig tömegesen fordultak meg magyar katonák és polgári tisztviselők, valamint a velük érkezett hozzátartozóik.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idején több híressé és hírhedtté vált, a nemzetközi sajtóban is megjelent esemény köthető a városkához és az ott működő helyőrséghez. Ezek közül a legnevezetesebb az 1903. július 20-ai ún. „bileki halálmars”, valamint ugyanennek az évnek a decemberében kirobbant lázadás története.
1914 nyarán a Bileken szolgáló dr. Kemény Gyula ezredorvos, így írta le naplójában a települést: „A Monarchia egyik legismertebb, de legrettenetesebb garnizonja Bilek. Aki ide lekerül, az három, négy, öt évre teljesen el van temetve. A városnak pár ezer lakosa van, főleg törökök, ez az ún. Alt Bilek. Maga Neu Bilek, a tulajdonképpeni megerősített kaszárnya kőfallal, dróttal, páncélkapuval, rengeteg lőréssel körülbástyázva. Benne lagerezik négy zászlóalj, sok tüzér, train stb. Szép csapatkórháza van a közepén. Bilek egy igen mély katlanban, formálisan lyukban, fekszik a tenger színe felett 476 méterrel. Köröskörül a hírhedt Karszt hegyláncok veszik körül. Ezeken a hegyeken vannak az ún. erődök, őszintén szólva nyaralók, amelyek igen messziről látszanak tisztán, a hegyre ráépítve, igen vastag, terméskőből való falakkal. Nyolc ilyen erőd van, amelyek közül a legmodernebb a nyolcadik, de a legerősebb egyelőre a második. A másik t. i. épülőfélben van. Minden erőd 40 napi élelemmel és vízzel van ellátva, megszálló csapatai főleg tüzérek, de van gyalogsága is. Az összes erődökön, a negyediket kivéve, van összesen 44 ágyú. Ez igen szép szám, de az ágyúk régi, ósdiak, füstös puskaporuk van és nem visszafutó csövűek, valamennyi 7 és 9 centiméter kaliberű s 6 kilométerre hordanak. Minden erőd drótakadállyal van körülvéve. Szóval olyan vár, amely puskagolyónak igen, de tüzérségnek nem tud ellenállni egy napig sem.”
2. Galgótzy Antal tábornok és Bilek
Bilek kiépítésében és a város körüli építkezésekben kiemelkedő szerepe volt egy magyar tábornoknak, Galgótzy Antalnak (1837, Sepsiszentgyörgy–1929, Bécs), aki 1882. január 19-től volt a településen állomásozó 6. hegyidandár parancsnoka. Még ezredesként részt vett 1882-ben a dél-dalmáciai és hercegovinai felkelés leverésében, 1882. november 1-től léptették elő vezérőrnaggyá. 1886. április 15-ig volt a dandár parancsnoka, majd a Szarajevóban állomásozó 1. hadosztály parancsnokává nevezték ki.
Galgótzy Antal
(Forrás: https://www.geschichtewiki.wien.gv.at)
A korabeli lapok, s lexikonok Galgótzy tábornokot, mint Bilek kiépítőjét, újjáépítőjét mutatják be. A Nemzet című lap 1883. július 9-ei számában így írnak róla és a tevékenységéről: „Galgóczy tábornok, aki ma is, tábornoki egyenruhájában is, tősgyökeres székely fiú, a székely vér egész erélyével, bátorságával, fáradhatatlanságával és élelmességével rendelkező, aki sokkal többet törődik a dolgok lényegével, mint a külsőségekkel, kérlelhetetlen szigorral, imponálni is meleg magyar szívességgel egyaránt tud, aki rendben tartja katonáit, elveszi pontosan a polgári igazgatást, épít várost, utat, hidat, kordonállomást és erődítést, pihenőül pedig bebarangolja magányosan éjjel úgy, mint nappal a járatlan hegycsúcsokon végigmenő zárvonalat, – Galgóczy tábornok Bilek romjaiból egészen új várost épített.”
A Pallas Nagy Lexikona írja Bilek kapcsán: „Az uj Bilek Galgóczy tábornok alkotása.” (A Pallas Nagy Lexikona III. kötet, Budapest 1893., 289. oldal).
Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben könyvsorozat 1901-ben megjelent, Boszniát és Hercegovinát bemutató kötete mind Bilek, mind Új Bilek kiépítését a magyar tábornokhoz köti: „Bilek vagy Bileć városka két, sok helyütt megszakadó házsorból áll, amelyek egészen újak és az őrláncz mentén igen népszerű Galgóczy tábornok parancsára épültek. A néhány ezer lépéssel tovább fekvő Uj-Bileknek is ő az alapítója. Ahol ugyanis régebben a megerősített török tábor világos-zöld sátrai állottak, ott most erődítmények töviskoszorújában egy védelmi czélra fölszerelt nagy kaszárnya áll. Ritka ékességei a szépen díszlő kertek, bőven termő zöldséges ágyakkal, melyekhez a katonák robbantással egyengették a talajt s a kenyeres iszákjaikban hordogatták a földet.” (Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Bosznia és Hercegovina. Budapest, 1901. 148. oldal)
A XIX–XX. század fordulója népszerű, a korabeli lapokban számtalan anekdotában is megörökített figurájának számító Galgótzy tábornok bileki tevékenységének a megítélését tekinthetnénk a korabeli elfogult magyar vélekedésnek is. A tábornok máig élő emlékét és pozitív értékelését felfedezhetjük azonban a mai bosznia-hercegovinai sajtóban is. Különösen meleg hangvételű írás született a Bilek alatti, hegyekből kibújó Trebišnjica folyó mellékfolyóján, a Čepelicán épült gyönyörű hídról, népies nevén Ćuprijáról, amit Galgótzy építtetett a mellette álló őrházzal együtt. A bileki szerb fatemplom építésének az engedélyezése miatt szintén pozitív színben tűntetik fel, a tevékenységét méltató egyik cikk egyenesen „A tábornok, aki szerette a szerbeket” alcímmel jelent meg róla 2017-ben a Herceg Televizija internetes portálján.
A Galgótzy Antal által épített, Čepelicán átívelő hídat 1903-ban a halálmars útvonala is érintette és szerepelt a korabeli beszámolókban is.
A Čepelica hídja
(Várady Géza: Emlékeim Boszniából címmel Budapesten 1914-ben megjelent könyvéből)
3. A bileki katonai temető első világháború előtti magyar vonatkozású emlékei
A bileki katonai temető története szorosan kapcsolódott a város osztrák–magyar időszakbeli történetéhez. A Habsburg Birodalom területén 1869 és 1887 között végzett harmadik katonai felmérés során készült 1:75000-es térképvázlaton már látható a temető, ami Neu Bilektől északra, Bilektől délnyugatra volt található, ahová a katonavárosból kiépített út vezetett.
A bileki temető a harmadik katonai felmérés térképén
Az osztrák–magyar katonai hatóságok által kialakított katonai temetőben a Bileken és a környékén elhunyt katonák és hozzátartozóik mellett folyamatosan temették a civil közigazgatás településen elhunyt tagjait is. A temetőben a napjainkban is számtalan monarchiakorabeli katonai és polgári sír található, Bosznia–Hercegovina megszállásának az időszakától kezdve az első világháború végéig. A következőkben a még beazonosítható magyar vonatkozású síremlékeket és emlékműveket mutatjuk be kronologikus rendben haladva.
3.1. A cs. és kir. nagykanizsai 48. gyalogezred emlékműve (1890)
A bileki temetőben a halálmars áldozatainak monumentális emlékgúláján túl egy másik, jóval szerényebb, de szintén itt meghalt magyar katonák emlékére emelt emlékmű is található. A temető laktanya felé eső oldalán, a sírkert egykori főútja mellett álló emlékművet a felirata szerint 1890-ben építette a cs. és kir. nagykanizsai 48. gyalogezred az itt eltemetett katonái emlékére: „48. INFT. REGMT. SEINEN HIER BEGRABENEN SOLDATEN 1890”.
1889–1890-ben a 6. hegyidandár kötelékében Bileken teljesített szolgálatot a cs. és kir. nagykanizsai 48. gyalogezred II. kikülönített zászlóalja. A gyalogezred bécsi Hadilevéltárban fellelhető halotti anyakönyvei alapján a településen és a környékén az alakulat kilenc katonája hunyt el.
Az emlékmű hátoldalán németesített formában betűrendben szerepelnek az itt eltemetett katonák nevei. Az elhunytak névsora magyarul:
Az anyakönyv száraz adatai az itteni szolgálat nehéz, sokak számára elviselhetetlen körülményeire is rávilágítanak: a kilenc katonából négy tífusz következtében hunyt el, kettő pedig öngyilkos lett. Az anyakönyvben még az öngyilkosságuk módját is rögzítették.
A nagykanizsai 48-asok halotti anyakönyvének további érdekessége, hogy a katonák mellett két Bileken elhunyt és ott eltemetett családtagot is találunk. Hadacsy Mihály fegyverkovács a családjával együtt kerülhetett a településre, ahol előbb a már bosznia-hercegovinai Jajcán született 2 éves József keresztnevű kisfiát vesztette el 1890. január 27-én diftériában, majd február 2-án Erzsébet nevű 14 napos újszülött leányát általános gyengeség következtében. Ők is a bileki katonai temetőben nyugszanak, a sírhelyük egyelőre ismeretlen. Mindkét gyermeket Liptay Edvárd katonai lelkész káplán temette el, ahogy a nagykanizsai katonák többségét is.
A 48-asok emlékműve
Az emlékmű egy egymáshoz erősített betonlapokból emelt csonka gúlára állított kereszt. A betonlapok az évek során szétcsúsztak, megrepedeztek, azokat valakik megpróbálták már kijavítani. A feliraton is javítás nyomai láthatók, de az egyes betűk esetén ez nem jól sikerült. Az egész emlékmű helyreállításra és tisztításra, a felirat kijavításra szorul.
3.2. Adamovich Bálint síremléke (1899)
A bileki temetőben nyugvó osztrák–magyar polgári alkalmazottak közül minden bizonnyal a legmagasabb rangú hivatalt betöltő magyar nemzetiségű tisztviselő Adamovich Bálint volt, aki a bileki járás vezetőjeként hunyt el 1899. június 15-én.
Az Adamovich Márton és Thuróczy Anna gyermekeként 1851. február 9-én Nyitrán született Adamovich Bálint Imre István a budapesti jogi egyetemi tanulmányait követően az 1870-1880-as években Nyitra vármegyében a szenári járásban segédszolgabírói, a szenici járásban szolgabírói, majd a vármegyénél számvevői munkaköröket látott el. 1880-tól a szenici Felvidék című hetilap szerkesztője és kiadó tulajdonosa volt, s a Felvidéki Nemzetőr és a Nyitramegyei Közlöny munkatársaként is tevékenykedett. 1878-tól a Magyar Történelmi Társulatnak is tagja volt.
1888-tól az élete Bosznia–Hercegovinában folytatódott, ahol előbb Stolacon, majd Kostajnicán végül 1895-től Bileken töltött be járási vezetői hivatalt. Bileki tevékenységéről a korabeli sajtóban is megőrződött egy eset, amikor 1895-ben éhező montenegróiakon segített. A Budapesti Hírlap 1895. május 29-ei száma így örökítette ezt meg: „Bilek hercegovinai városba érkezett hírek szerint a határszéli montenegrói részekben éhínség ütött ki. A szarajevói országos kormány intézkedése folytán Muhamed Hadzsics effendi bileki polgármester és Adamovich kerületi főnök kihirdették, hogy aki élelmiszereket akar, jelentkezzék Bilekben. Jött is vagy 600 éhező montenegrói, akik ezután kaptak segítséget. Nevükben egy öreg ember köszönetet mondott s a beszéd végére mindnyájan azt kiáltották, hogy Zsivio car Franjo Joszip! A montenegrói kormány azzal hálálta meg az alattvalóinak nyújtott segítséget, hogy vizsgálatot indított mindazok ellen, a kik őfelségét éltették. A pörbe fogottak közül most többen Hercegovinába menekültek.”
A 49 éves magyar származású járási elöljáró váratlan haláláról több magyarországi napilap is megemlékezett. A Magyar Ujság 1899. június 22-ei száma a pályafutását is áttekintette és azt követendő példaként mutatta be: „Adamovich Bálint bileki járási főnök, mint lapunknak Szarajevóból jelentik, hirtelen meghalt. Az elhunyt 1851-ben Nyitrán született, a Teréziánumban nevekedett, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1888 óta állott bosnyák-herczegovinai szolgálatban és mint a stolaczi, majd a kosztajniczai, legutóbb a bileki járási hivatal feje, mindenütt derekasan megfelelt kötelességének. Egyike volt azoknak a – sajnos – nagyon csekély számú honfitársainknak, akik mint kitűnő hivatalnokok becsületet szereznek a magyar névnek Bosnyákországban és Hercegovinában. Bár példájuk minél több követőre találna.”
Adamovich Bálint síremléke
A betonozott talapzatra állított, míves kidolgozottságú fém feszület a rajta található táblával a temető egyik legszebb osztrák–magyar időszakból megmaradt síremléke. A kereszt baloldali szára letörött. A sír és a síremlék mindenképp védelmet és felújítást kíván.
3.3. A bileki halálmars áldozatainak az emlékműve (1904)
Az 1903. július 20-án zajlott bileki halálmars történetét Bálint Ferenc részletes tanulmányban dolgozta fel blogunkon.
A tizenöt ember életét követelő katonai gyakorlat egy évtizedre a hadseregben zajló embertelen bánásmód szinonimája lett. Az ott történteket csak az első világháború borzalmai tudták később elfeledtetni.
Az elhunytakat egymás melletti sírokban temették el a bileki katonai temetőben. A koporsókat – a családi emlékezetben megőrzött történet szerint – az ekkor Bileken szolgáló Varga János, a cs. és kir. székesfehérvári 69. gyalogezred kikülönített I. zászlóaljának a katonája, később székesfehérvári temetkezési vállalkozó készítette a halottak számára.
A Herczegh Ferenc által szerkesztett Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap 1904. szeptember 25-ei (X. évfolyam 39.) száma 301. oldalán megjelent egy fotó „A bileki katasztrófa áldozatainak ideiglenes síremléke, amelyet a múlt héten állítottak. Szemenyei Kornél amatőr-fényképe” képaláírással. Ez a szöveg annyiban igaz, hogy a kép valóban az ideiglenes állapotot mutatja, az egymás melletti sírokkal és egy nagy kereszttel, amit a temetéskor állítottak, azonban a készítésének az időpontja téves, mivel a lap megjelenésének az időpontjában már állt a végleges emlékmű. A kép készítési időpontjának a meghatározásában segítséget jelent, hogy az azt készítő dr. Szemenyei Kornél tartalékos hadnagy 1904 tavaszán vett részt gyakorlaton Bileken, amikor több más helyszínen, így például a bileki mecset előtt is fényképet készített. A családi hagyatékban megőrzött fotó hátoldalán lévő felirat szerint „Jobbról a második dr. Szemenyei Kornél t. hdgy. a 69. cs. és kir. gyalogezredben fegyvergyakorlaton Bileken (Hercegovinában) 1904 májusában.” Valószínűleg ekkor készült az Uj Időkben közölt, kordokumentum értékű temetői fotó is, ami a kezdeti, ideiglenes állapotot örökítette meg. A középen álló nagy fakeresztre magyarul került a „Meghaltak 1903. júl. 20-án” alatta pedig a „Béke hamvaikra!” felirat. A sírok fakeresztjein felül az alakulat száma olvasható, majd magyar írásmód szerint (elől a vezetéknév, s utána keresztnév), de németesített alakban a nevek (jobbról az első pl. 9/12. Budai Michael, mellette 9/12. Hladky Augustin stb.).
A bileki halálmars áldozatainak ideiglenes sírjai - Uj Idők
A bileki mecset előtt készült fotó
(Forrás: A Szemenyei-család magángyűjteménye)
Az eseményeket követő évben a hadgyakorlat során elhunyt 15 katona emlékére az ezred tisztikara kőből készült emlékoszlopot emeltetett, amelyet 1904. augusztus 30-án avattak fel. Felirata német nyelvű: DAS OFFIZIERSKORPS DES K.U.K. INFANTERIEREGIMENTS SCHMIDT NO. 12 DEN AM 20. JULI 1903 IN AUSÜBUNG IHRER PFLICHT GESTORBENEN SOLDATEN, azaz „A cs. és kir. 12. Schmidt gyalogezred tisztikara [állíttatta] az 1903. július 20-án kötelességük teljesítése közben elhunyt katonáknak”. Az emlékmű két oldalán az áldozatok neve és rendfokozata olvasható, a hivatalos németesített formában. Az áldozatok névsora és főbb adatai magyarul:
A temető mai bejáratától balra ma is megtalálható az emlékmű, amelynek talapzata 205 x 205 cm a legszélesebb ponton, magassága kb. 4 méter.
A halálmars emlékműve 2024. július 17-én, miután a Nagy Háború Kutatáséért Közhasznú Alapítvány a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával felújíttatta és a környezetét kitisztíttatta
3.5. A cs. és kir. kaposvári 44. gyalogezred halottainak síremlékei (1907–1913)
1907-ben került Bilekre a 6. hegyidandár alárendeltségébe a cs. és kir. kaposvári 44. gyalogezred kikülönített IV. zászlóalja. A somogyi alakulat 1913-ig állomásozott a településen. A katonai temetőben – jelenlegi ismereteink szerint – négy „rosseb” baka síremléke található.
Burcsi János síremléke (1907)
A Hadtörténelmi Levéltárban és a bécsi Hadilevéltárban is fellelt katonai anyakönyve alapján a Somogy vármegyei Beleznán 1884. január 25-én született Burcsi János 23 éves római katolikus földműves 1907. december 5-én szívbetegségben hunyt el a bileki csapatkórházban. A gyalogos katona síremlékén csapattesteként a 15. század szerepel, míg a halotti anyakönyvi bejegyzései a 13. századot említik.
Csernák János síremléke (1908)
Az 1884-ben született 44-es katona a síremléke szerint a 16. században szolgált. A Hadtörténelmi Levéltárban és a bécsi Hadilevéltárban fellelhető anyakönyvekben nem szerepelt.
Firle Ádám síremléke (1913)
Az 1887-ben született 44-es katona a síremléke szerint a 16. században szolgált. A Hadtörténelmi Levéltárban és a bécsi Hadilevéltárban fellelhető anyakönyvekben nem szerepelt.
Janata Károly síremléke (1913)
Az 1891-ben született 44-es katona a síremléke szerint a 14. században szolgált. A Hadtörténelmi Levéltárban és a bécsi Hadilevéltárban fellelhető anyakönyvekben nem szerepelt.
A bilećai osztrák‒magyar katonai temetőről szóló sorozat második része itt érhető el.
A kutatásra a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum HHI/140-6/2023. Nyt. számú Támogatói okirata alapján a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány „Kutatási program Bosznia-Hercegovinában” című projektterve szerint került sor.
A kutatási program résztvevői voltak:
Pintér Tamás történész–levéltáros, a kutatócsoport vezetője
Aleksandar Djokić helyi megbízott, helytörténeti kutató
Babos Krisztina történész–muzeológus
Bartók Béla PhD történész
Djokić Éva turisztikai vállalkozó, helytörténeti kutató
Molnár Tibor levéltáros
Tótpál Klaudia levéltári asszisztens
Vas Annamária logisztikai koordinátor, adminisztrációs segítőFotók: Babos Krisztina, Pintér Tamás, Vas Annamária
Köszönjük dr. Lenkefi Ferencnek, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, valamint dr. Domokos Györgynek és dr. Kiss Gábornak, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár bécsi kirendeltsége munkatársának a temetővel kapcsolatos kutatásainkhoz nyújtott segítségét!
Bosznia-hercegovinai utazásunkat a Magyar Nemzeti Levéltár is támogatta.
