A Nagy Háború

Apuska levelei a harctérről

Egy emlékművel kapcsolatos kutatás során fedeztem fel egy képet és ismertem meg amatőr készítőjének a nevét. Akkor még ez a név nem mondott semmit. Némi kutatómunka után viszont egy rendkívüli embert, katonát, a gyermekeit és családját nagyon szerető „Apuskát” ismerhettem meg benne. Dr. Szemenyei Kornél harctérről gyermekeinek írt levelei közül kettő megjelent Az Én Ujságom című korabeli gyermeklapban is.

Vitéz dr. Szemenyei Kornél József László 1877-ben született Budapesten, 1900-ban szerzett jogász doktori oklevelet. Az Állami Munkásbiztosító Intézet aligazgatója volt és közgazdasági szakíróként is tevékenykedett. 1906-ban vette feleségül Vajda Jolánt, házasságukból három fiúgyermek született.

Dr. Szemenyei János budapesti köz- és váltóügyvéd, 1881–1884-ben országgyűlési képviselő, és családja. Baloldalt Kornél, a képen látható még Ilona és Andor is, a testvérei (Forrás: családi magángyűjtemény)

Szemenyei Kornél jogász egyetemi hallgató korában
(Forrás: családi magángyűjtemény)

Az első világháború idején a nagyváradi IV/4. honvéd népfölkelő hadtápzászlóalj főhadnagyaként szolgált. A családi emlékezet szerint 1916. január 10-ére szólt a végleges leszerelő parancsa. 1916. január 8-án a montenegrói Lovcen-hegy bevételénél hősi halált halt, hadidíszítményes III. osztályú Katonai Érdemkereszttel tüntették ki.

Dr. Szemenyei Kornél katonaportréja, amelyen még hadnagyi rendfokozatban látható
(Forrás: családi magángyűjtemény)

A sokrétű társadalmi tevékenységet kifejtő dr. Szemenyei Kornél halálhíre szinte minden korabeli lapban megjelent, több nekrológot is közöltek róla, így az Egyetemi Lapokban is
(Forrás: családi magángyűjtemény)

A háború idején több levelet küldött a frontról a fiainak, „Jancsikának, Lacikának, Andriskának”. A meleg hangvételű, szeretetteljes írásokban a harctéren történő, s a valóságban borzalmas eseményeket meseszerűvé alakítja át gyermekeinek, mintha csak játék lenne a háború: „ropogott a sok puska, arra a szomszédos őrségekről is mind nagy sietséggel jött a sok derék katona és azok is kezdtek lőni; akkor aztán az ellenség is kezdett puffogtatni, de a mi katonáink ügyesen benn voltak a lövészárokban és senkinek semmi baja sem történt. […] az ellenség elhallgatott és elbújt.”

Dr. Szemenyei Kornél 1910-ben a Svábhegyen első gyermekével, Jancsikával
(Forrás: családi magángyűjtemény)

További kutatások eredményeként sikerült megismernünk a három fiú későbbi életét, és nem utolsó sorban dr. Szemenyei Kornél unokájával és dédunokájával is fel tudtuk venni a kapcsolatot.

„Jancsika”, azaz a későbbi dr. Szemenyei János Adolf Kornél (1909–1972) a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált jogból, második világháborús hadifogsága után a Nemzeti Banknál dolgozott, halála előtt a Pénzügy Minisztériumnál osztályvezetőként tevékenykedett. „Lacika”, Szemenyei László Zsigmond Ödön (1911–1981) piarista áldozó pap, biológia-földrajz szakos gimnáziumi tanár, lelkipásztor, a budapesti rendház főnöke, a rendtartomány vagyongondnoka lett. „Andriska”, Szemenyei András Ákos Ferenc (1913–1991) devizapénztárosként dolgozott.

A felnőtt Szemenyei fiúk, balról jobbra: László, János és András a nagymamával
(Forrás: családi magángyűjtemény)

Dr. Szemenyei Kornél gyermekeinek 1915. február 27-én és április 2-án írt levelei jelentek meg Az Én Ujságom című képes heti gyermeklapban. Az Én Ujságom egy hazafias szellemű és irodalmi értékű gyermeklap, ami főként a 6 és 10 éves korosztálynak szólt. Az újságot Pósa Lajos és Benedek Elek indította újtára, első száma 1889. december 15-én látott napvilágot.

Az Én Ujságom első számának a címlapja
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Az említett két levél az Apuka levelei a harctérről 3 részes sorozat első és harmadik részeként jelent meg 1915. június 27-én a XXVI. évf. 27. számában, illetve 1915. július 11-én a 29. számban. (A sorozat 2. része nem dr. Szemenyei Kornél írása.)

A sorozat első részeként is megjelent levélben papa elmeséli, mit csinál a többi katonabácsival: „a lovacskákat nyergelték”, „a huszárok vágtattak a tábornok bácsihoz jelentéssel”, Pista is „ott volt a lövészárokban és sokat lövöldözött, amiért papától kapott egy barackot a fejére”.

Egy korábbi, a családnál megőrzött, de nyomtatásban nem megjelent 1915. január 27-én kelt levélből tudhatunk meg többet „Pistáról”, az ügyes és bátor kis katonáról: „A papának van kis katonája is, a Pista fiú”, azaz a 15 éves önkéntes Déri István, aki a IV/4. hadtápzászlóalj 3. századánál utász málhás-állat kísérő volt. „Le is fényképeztette magát és mondta, hogy ad egy képet a papának is és ezt majd elküldöm haza”. Ezt a képet családi fotókkal, iratok és az eredeti levelek elektronikus másolataival együtt, dr. Szemenyei Kornél unokája (Szemenyei János fia), Szemenyei László bocsátotta rendelkezésünkre, amit itt is hálásan köszönünk!

„Déri István 15 éves önkéntes […] Az apuska legfiatalabb katonája”
(Forrás: családi magángyűjtemény)

A kép verzója

Az újságban is közölt második történetben a papa gyalogsági őrjáratra indult Bessenyi bácsival, a „Lacika futóárkon” át a „Jolán-vári őrségig” (Jolán a levélíró feleségének a neve volt), aztán a „Jancsika sánc” után az „Andris toronyig”, míg végül eljutnak az „Ilona-várig” (Ilona a levélíró édesanyjának a neve volt). A „mesében” a zord katonai történet helyszínei a gyermekei számára ismerős személyekhez kötődő mesebeli helyszínekké alakultak át, ahol apuska és Bessenyi bácsi ügyesen teljesíti a járőrszolgálatot.

Az első levelében a történetek elmesélésének a célját is leírja dr. Szemenyei Kornél, ami miatt a gyermeklap is közlésük mellett döntött: „Úgy akarja a papa, hogy ti is ügyes, bátor, becsületes és jóravaló emberkék és katonák legyetek. Akkor majd rólatok is szépet fog írni az újság.”

Alább az eredeti leveleket adjuk közre a keletkezésük sorrendjében. A nyomtatásban is megjelent második és harmadik levél minimális szerkesztőségi javításokkal, szinte az eredetivel teljesen megegyező változatban jelent meg Az Én Ujságom említett lapszámaiban. Az összehasonlíthatóság kedvéért ezeket képfájlokban mutatjuk be.

Jancsika, Lacika és Andriska a levelek keletkezése idején
(Forrás: családi magángyűjtemény)

* * *

Első, 1915. január 27-ei levél

1915. I. 27.

Kedves Jancsika, Lacika és Andriska!

Merthogy a papa még nem mehet haza, hát így levélben mesél a katonákról.

A papának van kis katonája is, a Pista fiú. Neki is van katona ruhája és puskája is van. És mikor most lövöldözni voltunk a Pista nagyon örült és sok töltényt lőtt ki. Mikor a papa mondta neki, hogy majd ad új töltényeket, azt mondta, hogy már szerzett. Látod, ilyen ügyes kis katona a Pista. Le is fényképeztette magát és mondta, hogy ad egy képet a papának is és ezt majd elküldöm haza, hogy lássátok. És írt róla a nagyváradi újság is, hogy milyen kis katona van itt a papánál, és a Pista visszaírt az újságnak, hogy nagyon jó dolga van itt a papánál és megalapította az „Első Drinaparti Mozgó Nagyáruházat”, nagyon mulattunk a levelén. Majd fog jönni ez a levél is az újságban. Aztán meg akartuk próbálni, hogy milyen ügyes és bátor fiú a Pista és hogy jó katona lesz-e belőle. Hát mondja a kapitány úr este, mikor már sötét van. Pista! Meglássuk ügyes fiú vagy-e? Át kell menni Szerbiába megnézni, hogy merre vannak a szerb katonák. Kimész a II. főőrsre, ott lesz egy török katona, meg kapsz egy csónakot, vállalkozol-e? Igen, mondja a Pista. Hát szereld fel magad. Eljött a Pista, volt a kenyérzsákjában kenyér meg szalonna, meg szalámi, meg gyertya. Volt rajta szerb táska, papirossal, ceruzával, hogy jelentést írjon. A kapitány úr adott jó puskát, töltényt. A papa adott levelet, parancsot, hogy minden őrségen áteresszék, és levelet a főőrsparancsnoknak, hogy tudja, hogy ez csak próba és küldje vissza szépen a Pistát, hogy ne legyen baja. El is ment a Pista egymaga és hogy soká nem jött, mind tisztek eléje mentünk – még kinn sem voltunk a faluból, hát jön szembe egy kiskatona, lekapja a puskát, ránk tartja és szól: Állj – Ki vagy? Ilyen ügyes kis katona a Pista. Hozta a levelet, hogy igen ügyesen és bátran viselkedett és hogy mikor hallotta, hogy a török katona nincs ott, maga akart átmenni a Drinán. Megdicsértük a Pistát és kapott 10 koronát, hogy olyan ügyes és bátor volt. Úgy akarja a papa, hogy ti is ügyes, bátor, becsületes és jóravaló emberkék és katonák legyetek. Akkor majd rólatok is szépet fog írni az újság. –

Most megint csúnya idő van, tegnap éjjel óta folyton havazik és olvad, megint csupa víz és sár minden, úgy, hogy a Petrilla bácsi alig győzi letakarítani a bakancsokat meg a bőrkamáslit.

De azért a Papa jól van, egészséges és sokat gondol az ő kis fiacskáira, meg az édes jó Mamára. Most sok pacsit és puszit küldök mindenkinek.

Apuska

Az 1915. január 27-én kelt levél első oldala
(Forrás: családi magángyűjtemény)

Második, 1915. február 27-ei levél

1915. II. 27.

Kedves Kis Jancsika, Lacika, Andriska!

A papa megint mesél [x] nektek a katonákról. Sötét éjszaka volt és a papa ablakán kopogtak, és az ügyeletes mondta, hogy azonnal legyen készen mindenki, és mind a tisztek villámgyorsan felöltözködtek és a Petrilla bácsi meg a többi tisztiszolgák gyorsan pakoltak, a papa meg a tisztekkel sietett a századhoz és a házakból jöttek gyorsan a katonák, teljes felszereléssel és töltött puskákkal. Szó nélkül álltak be a sorba. A lovacskákat nyergelték, a huszárok készen várják a parancsokat, a szekereket befogják és pakolják, rájuk rakják az irodákat, a konyhákat, a raktárt, a pakkokat. Jön a kapitány úr és a papa jelenti, hogy a század teljesen készen van.

És akkor mondták, hogy az ellenség valahogy megtudta a jelszót és nagyon kell most vigyázni. És szólt mindenfelé a tábori telefon, aztán jött a parancsba az új jelszó, amit minden katonának kell tudni, aki őrségen van, és gyorsan leírtuk és megkapta két-két huszár együtt, és megsarkantyúzták a lovakat és elvágtattak a sötétben, hogy minden őrség megkapja a parancsot. És ekkor jöttek kívülről huszárok, hogy úgy hallatszik ott, mintha hidat akarna verni az ellenség, és a jelző toronyból is jelentették, hogy fényszóró világít. És a papa parancsot kapott: a készültség előre. És azok rögtön mentek egy tiszt bácsival. És megint a huszárok vágtattak a tábornok bácsihoz jelentéssel és habos, izzadt lovakon jöttek vissza a paranccsal: minden áron megakadályozni az átkelést, és minden rendelkezésre álló puska szólaljon meg ott és a tábornok bácsi is küld katonákat, meg ágyúkat. És rögtön az őrségekről jöttek mind a katonák és innen is meg onnan is húzódtak az éjszakába egy irányba és a papa katonái is mentek gyorsan a készültség után és bele a lövészárokba és a papa, mikor világosodni kezdett, kiadta a parancsot: tüzelni. És ropogott a sok puska, arra a szomszédos őrségekről is mind nagy sietséggel jött a sok derék katona és azok is kezdtek lőni; akkor aztán az ellenség is kezdett puffogtatni, de a mi katonáink ügyesen benn voltak a lövészárokban és senkinek semmi baja sem történt. És egyszer csak bumm-bumm! Roppant nagy durranással megszólaltak mögöttünk az ágyúk és a fejünk fölött átlövöldöztek az ellenségre. És a tábornok bácsi még mindig küldte a sok katonát úgy, hogy reggel amerre csak látni lehetett, mindenütt csak katona volt. De akkor már nem is kellett, mert mikor a nagy ágyúkkal kezdtek lövöldözni, akkor az ellenség elhallgatott és elbújt. És a Pista is ott volt a lövészárokban és sokat lövöldözött, amiért a papától kapott egy barackot a fejére, de aztán megkapta a hiányzó töltényeket is. Aztán mikor láttuk, hogy nincs már baj, a katonák elvonultak, erre-arra, kiki a helyére és tovább vigyáznak az őrségen. És ha megint lesz valami mesélni való, akkor megint meg fogja írni azt Jancsikának, Lacikának, Andriskának. Az apuska.

[x] Andriskának[?]: nem kell megijedni, mert csakugyan mese.

Az 1915. február 27-ei levél borítékja
(Forrás: családi magángyűjtemény)

A levél Az Én Ujságom 1915. június 27-ei XXVI. évf. 27. számában megjelent változata
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Harmadik, 1915. április 2-ai levél

1915. IV. 2.

Kedves kis Jancsi, Laci, Andris!

A papa most tovább mesél nektek, hogy mit csinál, mikor gyalog megy őrjáratba. Éjjel egyszerre csak felkel, veszi a töltött puskát, ami vele van az ágyban és óvatosan kimegy. Szép holdvilágos éjszaka van, oda oson a legénységi házhoz és beszól: „Készültség! Fegyverbe!” Egyszerre mozgás hallatszik, aztán egy pillanat múlva bújnak elő a katonák teljes felszereléssel, töltött fegyverekkel és a fedezék mögött szépen 2 sorba állnak; a parancsnokló altiszt végig szalad a sorok előtt és hamar megolvassa, itt van-e mindenki és jelentést tesz a papának. Jól van, mondja a papa, járőrbe megyek, egypár ügyes embert mellém! Aztán kiválaszt a papa, rendesen csak egyet, mert nem szeret sok emberrel menni, de az az egy legyen gyorsjárású és ügyes. „Bessenyi! Maga jön velem!“ Ez leteszi a borjút, csak fegyvert és tölténytáskát hoz, hogy könnyen tudjon mozogni. A többi bevonulni! A többi emberek bevonulnak és tovább vigyáznak, hogy mingyárt készen legyenek, ha valami kell.

Aztán a papa a Bessenyi katonabácsival nekivág a terepnek. Elmegyünk a Jolán vár felé. Megyünk egy darabot, megállunk. Figyelünk. A nagy csöndben minden kis nesz meghallatszik. Nincs semmi gyanús, csak a békák kuruttyolnak, a bagoly huhog, a tölcsérmadár fütyül. A kukoricaszár pattan egyet-egyet a szárazságtól. Megyünk tovább, valami reccsenés hallatszik. Megállunk, figyelünk. Csend. Éppen menni akarunk, újabb reccsenés. Tovább figyelünk. Lehasalunk, úgy kutatjuk az ég peremét, mert így lehet legjobban észrevenni, ha valami mozog. Egy pár kukoricakóró ing. Óvatosan arra lopózkodunk. Egy kaffantás, aztán gyors futás a száraz kukoricán át. Valami éhes kóbor kutya. Kibújunk megint a kukoricásból, mert ott nagy recsegést csinál a járás. Nagyon halk egyforma tompa nesz hallatszik. – A csendőrök!? Elrejtőzünk a fűzfák mögött és kémleljük az ég alját. Egyszerre a folyó felől egy magas alak, puskával. Katona. 10-14 másik mögötte. Barát-e vagy ellenség? Közelednek. A mi csendőreink. — Állj! szól a papa. Megállnak és egyszerre rajvonalba fejlődnek, minden fegyver a hang irányában. — Ki vagy? Csendőr őrjárat! Parancsnok előre! — mondja a papa, még mindig elrejtőzve. Kilép egy nagy katona, jön a hang iránt. A többi utána. — „Állj, mert lövünk!“ szól a papa — csak a parancsnok! Erre megállnak és csak a parancsnok jön. A papa is megmutatja magát a fűzfa mellett, a fegyver a parancsnoknak szegezve. Közeledik. Mikor már majdnem a szurony végénél van, a papa újra „Álljt“ parancsol. Megáll, ő is lövésre készen; a két szurony hegye majdnem összeér. A papa súgva kérdi: Jelszó? — „Szurony.“ — „Helyes, mehet.“ Erre ő kérdi: „Jelhang?” „Szeged“ súgja vissza a papa. – Helyes, mehet, mondja ő is. Aztán tiszteleg a papának és jelenti honnan jön, hány embere van, mit látott és hova megy. A papa megmondja, hogy mit látott eddig. Aztán a csendőrök is tovább mennek, a papa meg bekanyarodik egy fűzfasor mentén és egyszerre már a Lacika futóároknál vagyunk. Az első kanyarodónál szeges drótajtó. De a papa ismeri, a Bessenyi bácsi kiemeli, átbújunk alatta, aztán megint becsukja. Zajtalanul lopózkodunk előre, — már egész közel vagyunk a Jolánvári őrséghez, de az utolsó pillanatban még észrevesznek, egy pillanat alatt rajvonalban vannak s megállítják a papát. — Állj, ki vagy? Tiszti járőr. — Parancsnok előre. A papa előre megy, a szuronyok hegye megint összeér; megkérdezik a jelszót, a papa megmondja. Rendben van. Bemegyünk. A Lacika árok egész bevezet. Be van ásva a fűzfák közé a földbe; két fűzfára gerenda fektetve, 2 oldalt ágak hozzávetve és tele szórva kukorica kóróval és nagyon vastagon körülvéve földdel. A másik oldalánál már a Jancsikasánc kezdődik. Bemegyünk. Mélyen a földbe ásva kis parázs ég, a füst csípi a szemet. Megkérdezem mi újság. – Semmi, mondja a parancsnok. Ebben a pillanatban éles durranás. A csendes éjszakában úgy hallatszik, mintha 10 lépésről jönne. Mindenki szó nélkül kapja a puskát és megyünk ki. Amint kilépünk, második lövés; hallani a golyó zizegését. „Megszállani a Jancsika sáncot, egész az Andris toronyig“ — adja ki a parancsot a papa. Mindenki a helyére megy, a fegyverek kibújnak a lőréseken. Halálos csend. Egyszerre poccs! mintha egy evezőlapát csapott volna a vízen. Az emberek a ravaszra teszik a kezüket és lélegzetüket visszafojtva figyelnek. Nem ismétlődik. A papa int a parancsnoknak, aztán az Andris torony melletti átereszen kimásznak a víz széléig. Egyszerre újra poccs-poccs. De ekkor már látni, hogy egy pár béka ugrott a vízbe. Azért csak figyelünk tovább, aztán megjön az összekötő járőr a déli szomszédtól és jelenti, hogy ott nyugalom van. Északról az Ilonavártól nem érkezik. Hiába várunk. A hold leszáll, felhők jönnek. „Bessenyi! Megyünk az Ilonavárhoz.“ — A töltésen? Nem, a Sombereki mellvédeknél! Csóválja a fejét, de nekimegyünk az erdőnek. Vak sötét lesz, kezd verni a hideg eső. Út nincs. Tapogatózva megyünk. Csur! Bele valami vad vízbe. Nem baj, ki az erdőből át az ugaron. Térdig esünk az iszapba. Csak előre. Ilonavár előtt egy sebesen futó vad ér van. A szurok fekete éjszakában szinte a kezünkkel tapogatózva keressük a pallót. Csak a nyomai vannak meg, a dagadó ár elseperte. Ezért nem jött összeköttetés! Bizonyosan a töltésen megy. No, most már mindegy, nem kerülünk, bele a hideg vízbe, mire átmászunk, a sáros föld úgy locsog, cuppog alattunk, hogy az Ilonavári őrség már messziről meghallotta, hogy jövünk. Kivonul az egész őrség, mert nem tudják elképzelni ki jöhet arról, mikor nincs már hidacska. A papa megadja a jelszót, beeresztik; jelentést tesznek; itt is nyugalom van. „De az Istenért, hogy néz ki, a főhadnagyúr” Ilonavárban szép házikó van; a mécsnél látja a papa, hogy nyakig csupa sár, víz, iszap, a Bessenyi bácsi is. Kicsit megszárítjuk magunkat a tűznél. Már pitymallik – megyünk. Egy kis dombon megállunk és látjuk, hogy minden irányból mennek az éjjeli őrjáratok a főőrs felé. Mi is hazamegyünk, a Bessenyi bácsi kap egy jó cigarettát, a papa pedig megy a tábori telefonhoz és jelentést tesz a magasabb parancsnoknak. Aztán a Petrilla bácsi csinál jó forró reggelit és míg kezdi tisztogatni a cipőmet, a papa jóízűen falatozik, így csinálja a papa a gyalogjárőr szolgálatot. Puszi nektek aranyosak: Apuskától

A levélnek Az Én Ujságom 1915. július 11-én XXVI. évf. 29. számában megjelent változata (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Tótpál Klaudia levéltári asszisztens, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársának írása.