„beletaláltam magam új helyzetembe, és meg voltam vele elégedve”

2011.10.31. 08:02 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 44. rész

Az ezredtörzsnél

Azon katonai telep, hol én június 25-én reggel felvirradtam, az Isonzótól délre, mintegy 5 kilométernyire két óriási hegység közé beékelve a völgyben, egy zuhogó hegyi patak partján feküdt. 10–12 ház volt mindössze, ezen helyet Blázsnak nevezték. Itt feküdt a 4. honvéd gyalogezred kis ütközetvonata. Itt voltak a raktárak, konyhák, az ezredtörzs, a dandárparancsnokság, ezrediroda, tábori postahivatal, melynek kezelésével is Gazsó törzsőrmester volt megbízva. Ezután már leveleimet is rendesen kézhez kaphattam hazulról és én is sűrűbben írhattam haza. Ezredünk rajvonala a 2245 méter magas Krn sziklahegységen volt a Vrata és Vrsic nevű csúcsokon. Óriási fáradsággal járt oda a fel- és lekapaszkodás. Minden nap jöttek le emberek a rajvonalból és lent a raktárnál felvételeztek századonként, osztagonként az élelmet, italt, muníciót és azokat háton hordták fel a rajvonalba.

A Krn csúcsa A Krn csúcsa
(Forrás: kepkonyvtar.hu)

A kis trén parancsnoka Lindenfeld hadnagy, szalontai illetőségű zsidó hivatalnok volt. Ott volt egy tábori telefonállomás is. Gazsó törzsőrmester levezetett a raktárhoz, hol egy Kosztuc nevű oláh őrmester lézengett, mint parancsnok. De bizony ő nemigen értett semmihez, még írni és olvasni sem tudott. Gazsó előadta nekem, hogy mi lesz az új hivatásom. Mint raktárőrség fogok szerepelni másodmagammal, egy már régóta ott levő 40 éves oláhval, kit Zsurka Vazulnak hívtak, ki érdekesen törte a magyar nyelvet. Az éjjelt két részre osztva őrködünk. Nappal a raktár környékét kell rendbe hozni és ha a hadnagy, vagy a telefonisták küldenek valahova, oda megyünk. A felvételezők közt segíteni kiosztani az élelmet, vagy a megérkezett málhásoktól átvenni és a raktárban elhelyezni azokat.

Már az első napon beletaláltam magam új helyzetembe, és meg voltam vele elégedve. A ház végében, mely raktárnak volt berendezve, állott egy deszkákból összerótt kis féleresz, ott voltak a lovak számára elhelyezve a zabos, tengeris, s melaszos zsákok, és ott volt a telefonkészülék is, három telefonistával, kik közül 2 zsidó volt. Általában itt sok volt a zsidó, hisz ezek az urak mindenütt a könnyebb helyekre voltak beosztva, ahol lehetett életveszély nélkül szabadon lógni. Lindenfeld hadnagy is zsidó volt, tisztiszolgája Csillag Móric szintén szalontai zsidó. Ott voltak a jelentő lovasok is. Találkoztam Karton Szidorral, kivel Arnoldsteinben ismerkedtem meg. Raktárunk hátánál volt éppen Turi Sándor sátora is, ki az utászok felvételezője volt, és többnyire lenn a raktárnál tartózkodott 3–4 emberével, Csirtye Balázs tizedessel és Nagy Lajossal is. Üres óráimban gyakran átléptem hozzájuk és beszélgettünk. Gazsó törzsőrmesterrel is sűrűn találkoztam, hálásan megköszönve néki jóindulatát és pártfogását. Ő bíztatott, hogy ha valamiben is hiányom lenne, csak forduljak hozzá, és ő mindenben segítségemre lesz.

Íme, ilyen kedvező helyre jutottam a véletlen és Gazsó törzsőrmester úr pártfogása folytán. Itt nem kellett másznom a hegyeket életveszélyes utakon, mint a málhásoknál. Ételnek, italnak, dohánynak bővében voltam, nappal szabadidőm lett volna elég, de aludni azért nem volt szabad, mert ha a hadnagy, vagy valamelyik telefonista küldött valahová, azonnal menni kellett. És többnyire egyik-másik tiszthez kellett menni, hívni a telefonhoz, ilyenkor mindig engem küldtek, mert értelmesen elő tudtam adni küldetésem okát, míg Zsurka cimborát más, durvább munkára használták fel.

Lindenfeld hadnagynak általában mindig volt vendége. Bánffy főhadnagy, Podhracki százados, ki a sok szeszes italtól majdnem mindig részeg volt. A ház túlsó végénél terebélyes fák alatt asztal volt megterítve, és ott lumpolt a hadnagy a többi lógó tisztekkel.

Fél éjjel őrködni kellett, s bizony gyakran megesett, hogy a rövid éjjeleken puskával ölemben aludtam a ládán, vagy zsákon ülve, de az nem volt baj, hisz nem fenyegetett semmi veszély. Puskám nem volt a málhásoknál, de itt adtak, mert az őrségnek fegyver kell. Hátizsákot pedig Turitól szereztem a holmijaim számára.

Reggelenként jöttek a hegyről a felvételezők, s azoknak osztottuk ki a sok kenyeret, cvibakot, szalonnát, bort, rumot, kávét, dohányt, cigarettát stb. Viszont minden nap estefelé megérkeztek a málhás lovak és azokról a terhet segítettünk lehordani és elpakolni a raktárban.

Felszerelés- és élelmiszerraktár Felszerelés- és élelmiszerraktár
(Forrás: kepkonyvtar.hu)

26-án a hadnagy tisztiszolgája, Móric elküldött egy zsákkal a patak mentén, hogy hozzak újkrumplit. Találtam is szép virágzásban levő krumplitáblát. Tönkretettem vagy 200 négyszögölnyi területet, míg sikerült szednem egy félkosárra való apróságot. De hát a tisztek újkrumplira éheztek, és nem várták meg, míg az megnő.

27-én, vasárnap a málhások közt találkoztam Kotróval, kivel a nagy trénnél ismerkedtem meg és ő átadott nékem 5 levelet, melyeket ő felvett számomra a tréneknél. Ez este parancs jött, hogy mindenki teljes felszerelését készítse elő, mert az éjjel riadó lesz és mindenki sorakozik, még az őrség is, mert e helyről 3–4 napon belül elmegyünk, az egész hadosztálynál próbariadó lesz. De nem lett a riadóból semmi.

28-án Móric kezembe adott egy hosszú, gyenge tököt, hogy menjek el azzal Lepenjére, keressem fel a 2. zászlóaljat és a tököt adjam át Andriska hadnagynak. Én persze hírét se hallottam soha Lepenjének, nem tudtam azt se, hol keressem e vad, idegen hegyek közt. De azt mondták keressem és majd megtalálom. Tehát átmentem a patakon és a járt úton megindultam délkeleti irányban. Közben itt is, ott is házakat találtam, de mindenütt osztrák katonaság volt, nem tudtam velük beszélni. Egy óra múlva, sok keresgélés után végre megtaláltam a 15–20 házból álló Lepenje falut, s benne a 2. zászlóaljat, hol átadtam a tököt. Persze nagy örömmel fogadták a ritka újdonságot. Azután visszafelé indultam, az eső is rám eredt, egy háznál behúzódtam a szobába, és egy otthagyott szalmazsákon aludtam két órahosszát. Azután hazatértem Blázsra.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Az első lövés épp a Turi sátrába csapott”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

Szólj hozzá!

Címkék: isonzó b. sárközy gergely lepenje blázs lindenfeld hadnagy

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr133341497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása