A Nagy Háború

A 4. isonzói csata (1915. november 10. – december 14.) napjaiban nemcsak a súlyos harcok miatt szenvedtek a harcoló felek, hanem az időjárás is megkeserítette napjaikat. A Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele magaslatain lévő és a San Martino del Carso község melletti védőállásokat több esetben víz borította a nagy esőzések miatt. Az átázott, átfázott katonáknak nem volt lehetőségük a megfelelő tisztálkodásra, ruhacserére, az olasz tüzérségi tűzcsapások miatt pedig igen nehéz volt az élelmezésük. A még kezdetleges védővonalak, fedezékek és kavernák, a nem megfelelő ruházat semmilyen védelmet nem nyújtott a novemberi időjárás egészségromboló hatásai ellen.

A m. kir. székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezred III. zászlóalját 1915. november 11-én váltották fel az első védővonalból.

  Panoráma a Monte San Michele felől az Isonzóra
(Az NHKA gyűjteményéből)

Az előzetes jelentések is közrejátszottak: az ezredparancsnokság azonnal elrendelte, hogy a zászlóalj orvosfőnöke vizsgálja meg a legénységet. Dr. Lévay Ödön igen lelkiismeretesen teljesítette ezt a parancsot, és részletes jelentést készített a zászlóalj legénységének egészségi állapotáról.

  San Martino del Carso melletti magyar védelmi vonal
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166 26. doboz, M. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)

„Črnci, 1915. november 12.

Jelentem, hogy a zászlóaljparancsnokságtól vett szóbeli parancs folytán a XI/11-én az állásból jött legénység egészségi állapotát megvizsgáltam és ezen vizsgálat eredményeképpen a következőket jelentem:

a 9. században betegnek találtam: 101 ember

a 10. században betegnek találtam: 152 ember

a 11. században betegnek találtam: 123 ember

a 12. században betegnek találtam: 111 ember

Összesen: 487 ember

Ezek közül 46 ember kórházi kezelésre szorul, miért is azokat a mai napon kórházba küldöttem, még pedig:

a 9. századból 12-öt

a 10. századból 18-at

a 11. századból 9-et

a 12. századból 7-et

A fenti kimutatásban felsorolt betegségek fő okain a rossz egészségügyi viszonyok, azaz a huzamosabb idő óta tartó és meg nem felelő táplálkozás, a viszontagságos időjárás, a tisztálkodás lehetőségének hiánya, a fekvő és pihenőhely alkalmatlansága és egyéb hasonló körülmények. Ezen bajok most még jó részben ugyan nem súlyos természetűek, de olyanokká válhatnak, tekintettel azoknak részben ragályos természetére. Ezen körülmények szemmelláthatóan alábbszállították a legénység fizikai és erkölcsi erejét s amennyiben a szükséges egészségügyi és egyéb intézkedések meg nem történnének, bekövetkezhetik azon sajnálatos eset, hogy a betegek számára nem csak hogy napról-napra növekszik, hanem ez idő szerint még egészséges egyének is veszélyeknek tétetnek ki.”

  Dr. Lévay Ödön zászlóalj orvosfőnök aláírása a jelentésen
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 381 4. doboz, M. kir. 16. népfelkelő hegyidandár iratai)

Dr. Lévai Ödön, a zászlóalj orvosfőnöke az első vonalak mögötti mély dolina aljában található hatalmas természetes barlangban végezte el az orvosi vizsgálatot. Ugyanis a Črnci barlangban helyezték el a leváltott legénységet rövid időre, mint tartalék. Lévai doktor valószínűleg járt az első védelmi vonalban is, mert tisztában volt a sziklába vájt fedezékekben harcoló honvédek helyzetével, ami az egészségi állapotukat is rombolta.

  Lövészárok részlet a Doberdó-fennsíkon
(Az NHKA gyűjteményéből)

Labotka őrnagy, a védelmi csoport parancsnoka november 13-án reggel 8 órakor küldte el az orvosfőnök jelentését a 17. népfelkelő ezred parancsnokságára. Az általa írt jelentésből is valós képet kapunk az első vonalakban harcolókról, helyzetükről, körülményeikről, a doberdói valóságról: „A fokozott figyelmet követelő nehéz szolgálat, amely úgy szólva megszakítás nélkül 22 napig tartott, továbbá az erősebb harcok, az állandó tüzérségi tűz az emberek idegeit teljesen kimerítették, gondolkodó képességét megbénították. Ehhez járult még a folytonos esőzés, az emberek napokig vízben feküdtek, ruhájuk átázott, tönkrement, bakancsaikból a lábuk kibúvik, fehérneműjük pedig a testükön rothad el.

Midőn pedig tartalékviszonyban voltak, sem pihenni nem tudtak, sem pedig ruháikat nem hozhatták rendbe, mert nappal folytonos mozgás, ágyúdörgés nem hagyta őket aludni, éjjel pedig munkára kellett menni, vagy pedig más zászlóaljaknak kellett vacsorát vinni.

Mindezekhez járul még a körülmény, hogy a fegyverek teljesen berozsdásodtak a sok eső miatt, a závárzatot egy részénél egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen lehet kihúzni, a szuronyt pedig nem lehet feltenni a fegyverre, mert a nyomásnál teljesen be van rozsdásodva. Tisztogatni a rajvonalban alkalom híján, a tartalékban pedig szintén alkalom és eszközök híján nem lehet, s ha abban a barlangban meg is tisztítják valamennyire a rozsdától, úgy ez a gőz, pára miatt megizzad és ismét rozsdás.”

  Mannlicher M95 zárszerkezete
(Forrás: https://www.exordinanza.net/schede/mann95car.htm)

A 17/III. zászlóalj (amelynek legénysége idősebb honvédekből állt) századparancsnokai is tájékoztathatták embereik fizikai állapotáról Labotka őrnagyot, mert jelentését a következőkkel zárta: „a legénység fizikai és erkölcsi ereje tönkrement, teljesítőképessége igen alacsony fokra süllyedt, miért is sürgős szüksége volna hosszabb, nyugodtabb helyen való pihenésre, hogy magát teljesen rendbe hozza, a hiányai pótoltassanak, egyszóval, hogy ismét harcképes csapat legyen.”

A zászlóaljat csak néhány napra vonták vissza a Segeti táborba, majd ismét az első vonalakba kerültek. Semmi nem változott. November 19-én súlyos tüzérségi tűz alatt állt a védelmi szakaszuk, majd gyalogsági támadások következtek, ezért jelentős volt a veszteségük. Az este 10 órakor készült jelentésben olvasható: „A saját veszteség: 2 tiszt megsebesült, míg a legénységben veszteség 112 ember. Halottak és sebesültek arányát megállapítani pontosan meg nem lehet, mert a könnyebb sebesültek a szürkületben már eltávoztak a segélyhelyre, viszont igen sokat a fedezékek és kövek teljesen beborítottak.”