Amikor a Doberdó-fennsíkon San Martino del Carso községből az Isonzó menti Poggio Terzarmata (egykor: Sdraussina) község felé haladunk a Via Brigata Sassari műúton, az utat sűrű bozótos szegélyezi. A kanyargós útnak majdnem a felénél érkezünk arra a területre, ahol a 2. isonzói csata után 1915 októberének közepéig igen súlyos veszteségeket követelő összecsapások zajlottak. Az utat átvágva itt húzódott a hírhedt „sdraussina út melletti” osztrák–magyar fővédelmi vonal. A hevenyészett, és tüzérségi tűzzel rombolt állásokban a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály frontszakaszának a védői harcoltak. A sűrű bozótos ma már elfedi az egykori összecsapások színterét.
Az út menti állások a közeli, és az ellenség által nagy erőkkel megszállt, délre húzódó 197-es magaslatról jól beláthatók voltak. A legkisebb mozgásra is azonnal tűz alá vették a magyar állásokat, jelentős veszteségeket okozva. A magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred századai jól ismerték az út melletti védőállásokat, mert 1915 augusztusának elejétől kisebb megszakításokkal zömében ők voltak ott védelemben. A folyamatos tűzérségi tűz és a gyalogsági támadások okozta veszteségek ellenére hősiesen kitartottak állásaikban. Több sikeres vállalkozást is indítottak az egyre közeledő olasz előretolt állások ellen.
Az egykori „sdraussinai út melletti” magyar állások helye
(Forrás: Google Earth Pro)
1915. október 1-én az ezred II. és III. zászlóalja volt állásban, az I. zászlóalj pedig tartalékban. A jelentés szerint puskalétszámuk 1359 fő volt és 12 géppuskával is rendelkeztek. Lőszerkészletük teljesen feltöltött volt. Az út melletti állásokról (III. zászlóalj) a következő felmérés készült: „Egyhangú vélemény szerint folytatólagos vonalú mellvéd, mely a bal részen összefüggő, 1-3 térdelő és ülő lövész részére berendezett, harántgáttal ellátott lövészgödrökből áll.” A II. zászlóalj által megszállt állások a lövészgödrök között több helyen meg voltak szakítva. A legnagyobb térköz 8 lépésnyi volt. Valamennyi fedezék srapneltetővel volt ellátva.
Gyalogsági fedezék rajza a székesfehérvári 17-es honvédek védelmi szakaszában
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 7. doboz)
Mivel az olaszok szívós munkával épített előretolt állásai egyre jobban megközelítették a 17-es honvédekét, október elejére egy járőr vállalkozást készítettek elő. Damó Elemér százados, a III. zászlóalj parancsnoka és védőszakaszának századparancsnokai az első vonalban hosszan meglapulva tanulmányozták ennek a lehetőségét. Nem az olasz előretolt állás megtámadása volt a legveszélyesebb, hanem az állás mögötti igen jól megerősített védelmi vonalban elhelyezett géppuskák tüze. Szembesültek azzal is, hogy az olaszok által megszállt 197-es magaslatról oldalazó tűzcsapás fogadhatja a vállalkozásban résztvevőket. Fontos feladatot kaptak a II. zászlóalj állásait védő honvédek is: puska- és géppuskatűzzel kellett támogatniuk a vállalkozást. A részletek megbeszélése után az önként jelentkező honvédeket és vezetőiket tájékoztatták, pontosították a feladatokat.
Damó Elemér százados
(Forrás: NHKA archívum)
1915. október 2-án hajnalban a gyalogsági (aknavető, géppuska és kézigránát) tüzet követő nagy „Rajta!” kiáltás után a honvédek hirtelen elcsendesültek, majd az állásban maradtak, és puskatüzet zúdítottak az olasz állásokra. Ekkor az olasz előretolt állásból szintén élénk puskatűz kezdődött, amelyből a járőrparancsnokok megállapították, hogy az állásban jelentős számú ellenség tartózkodik. A balszárny előtti előretolt állásból enyhébb volt a puskatűz, viszont a mögöttük húzódó állásból igen élénk gyalogsági tüzelés kezdődött. Az olaszok géppuskái a sdraussinai út környékét is lőtték. Amikor a honvédek befejezték a tüzelést, rövidesen az olaszok is abbahagyták. A tüzérségük viszont szórványosan lőni kezdte a magyar állásokat.
1915. október 2-ai általános helyzet
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 7. doboz)
Ezekben a percekben a III. zászlóaljnál már mindegyik századnál rohamra készen állt 30–40 önként jelentkező honvéd. A vállalkozás biztosítására a II. zászlóalj újra tűz alá vette az olasz állásokat. A III. zászlóalj jobbszárnyon elhelyezkedő századának önkéntesei egy adott jelre elsőként indultak rohamra. Kézigránáttal árasztották el az olasz árkot, majd puskatűz alá vették. Jajgatást hallottak, és látták, hogy az életben levők hátra futnak. A néhány ottmaradtat leküzdötték, a mellvédet ledöntötték, az árkot homokzsákokkal betemették. Az állás mögött egy másik olasz állás volt, ahonnan az újra elhangzó „Rajta!” után szintén elmenekült az ellenség. Viszont a támadást nem lehetett folytatni, mert a hátsó állásokból igen heves géppuskatűz érte őket, vissza kellett húzódniuk az állásaikba. Később a sebesülteket és az elesetteket bevitték az állásaikba. A vállalatot Ébner főhadnagy századparancsnok a védővonalból, az önként jelentkezőket Gergely László hadapród és Szakács törzsőrmester személyesen vezették.
Homokzsákokból és kőből épített olasz előretolt állás a 17/III. zászlóalj előtt
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 7. doboz)
A balszárnyon lévő század önkéntesei által végrehajtott vállalkozás hasonlóan előretörve történt. Az ellenség visszamenekült, és sikerült magukkal vinniük a géppuskájukat is. A honvédek az állásba betörve annak egy részét lerombolták, majd a második vonalból érkező igen erős géppuska- és puskatűz miatt vissza kellett vonulniuk. Ezt a vállalkozást Fehér Kálmán főhadnagy személyesen vezette. A vállalkozások zsákmánya néhány puska, kézigránát és távcső volt. Veszteség: 6 halott és 6 sebesült.
Olasz gyalogosok
A vállalkozások teljes zavart okoztak a szemben álló olasz erőknél. Ugyanis a sdraussinai út melletti állások ellen október 2-án egy támadást terveztek, ezért október 1-én a szürkületben előre hoztak egy tartalék zászlóaljat. A fehérvári III. zászlóalj vállalkozásai megzavarták az előkészületeket, ezért azt követően, délelőtt 10 óra felé indultak meg rohamoszlopaik a magyar állások felé.
Sipos Gyula alezredes, ezredparancsnok erről a támadásról a következőt jelentette: „A támadás legtöbb helyt tüzünkben megtört, csak a Damó zlj. balszárny századnál (Ébner szd.) jutott védővonalunkig, azonban itt is puskatüzünk hatása alatt, támogatva bombavetők, kézigránát alkalmazása és a saját, valamint a szomszéd 46. ezred oldalazó géppuska tüze által, összeomlott. Az életben maradt néhány ember elfogatott, azokból is két súlyos sebesült még állásunkban meghalt, egy súlyos sebesült az ezred segélyhelyén vétetett ápolás alá, a megmaradt négy sebesületlen fogoly hátra küldetett. A támadás rövid időre rá, del. 10h 30-kor megismételtetett, ez alkalommal mindjárt visszaveretett. Saját veszteség 10 sebesült, az ellenség vesztesége csak halottakban legalább 150 lehet.”
Az előretörő olaszok ellen a szegedi cs. és kir. 46. gyalogezred 3. századjának állásban levő géppuskásai oldalazó tűzzel támogatták a fehérvári honvédeket. Parancsnokuk Mezei Sándor hadapród volt.
Magyar géppuskaállás rajza
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai, 7. doboz)
Október 3-án 01 és 02 óra között a Damó zászlóalj jobbszárnya ellen újabb támadás indult, amelyet puska- és géppuskatűzzel visszavertek. Közülük néhányan kézigránátokkal felszerelve eljutottak a védővonalig, őket közelharcban leküzdötték, parancsnokukat, Casarin Ernestót elfogták.
Értesítés a fogoly Casarin Ernestóról: „1916. január 19-én a 61. sor gyalogezred, az anyakönyvi hivatal értesítése, hogy Casarin Ernesto di Giuseppe és Rigo Maria őrmester Mauthausenban van, 1915. november 13-tól az osztrákok foglyaként”
(Forrás: martellago.ve.it)
Sipos alezredes a jelentésében kiemelte a kézigránátos vállalkozókat: „Az aknatámadást páncél-pajzzsal (70X70 cm széles) felszerelt emberek hajtják végre, kik a drótakadályig, vagy annak szétrombolt részein egész a védővonalig igyekeznek előre jutni, a kézigránát átdobása után pedig pajzsuk védelme alatt fedezékeikbe visszamenni. A két állás közt fekvő halottaktól ilyen pajzs elvételét az éj folyamán meg fogjuk kísérelni.”
Kézigránátokkal felszerelt olasz testpáncélos katonák
(Forrás: La Prima Guerra Mondiale Facebook csoport)
A jelentés végén még olvasható: „A foglyok a gyalogság harci kedvét csökkentnek, az ország belsejében levő viszonyokat kedvezőtlennek (éhínség, drágaság) mondták.”
A sdraussinai út mellett húzódó osztrák–magyar állások ellen indított ellenséges vállalkozások harci tapasztalatokat is hoztak az olasz alszakasz parancsnokoknak. Tisztában voltak azzal, hogy a Sdraussina feletti 197-es magaslat és San Martino közötti „Nagy dolinaként” emlegetett terület közepe táján húzódó út menti állások áttörése után egy lendületes gyalogsági támadással elérhetik a falut.
Erre 1915. október 22-én került sor, amikor a magyar fővédelmi vonal áttörése után járőreik már San Martinóba is behatoltak. A sikeres olasz támadásról készülő tanulmány hamarosan olvasható lesz Műhely rovatunkban.
