Élet a Doberdó lövészárkaiban – 3. rész
„Állásban létünk harmadik napján találjuk meg a később oly nagy szerepet játszó Črnci barlangot. Egy keskeny, több emelet mélységű szakadék alsó részén tártuk fel a nyílást, amely egy nagy barlang bejárata volt...”– áll a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékkönyvében a katonák életében nagy jelentőségű természeti képződmény felfedezéséről.
A védelmi állások a Doberdó-fennsík északi részén 1915 őszén
(Forrás: József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam II. kötet)
„Mai napon Jenő főherceg, délnyugati hadseregarcvonal parancsnoka Laibachban Boroevič hadseregparancsnokkal tanácskozott, hogy miképp lehetne a rendkívül súlyos veszteségeket csökkenteni, melyet naponta el kell szenvednünk, még akkor is, ha az ellenség nem is támad” - írta József főherceg a VII. hadtest parancsnoka visszaemlékezésben az 1915. július 29-én lezajlott eseményről. Többek között arról határoztak, hogy az állásokat úgy kell berendezni, hogy az ellenséges tüzérségi tűzzel szemben védelmet nyújtsanak,valamint gondoskodni kell arról is, hogy a tartalékban pihenő katonák biztonságban legyenek, és ehhez fel kell használni a természeti képződményeket: dolinákat, barlangokat is.
Néhány nappal később, augusztus 7-én találták meg a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred katonái Črnci falu közelében azt a barlangot, amelyről a gyalogezred emlékkönyvének fent idézett bejegyzését olvashattuk.
A barlang berendezéséhez terveket készítettek, hogy miként lehet biztonságosan minél több honvédot elhelyezni a hatalmas üregben. Fából, három- és ötszintes priccseket készítettek a katonák számára, és a szellőzést is megoldották.
A barlang berendezésének terve
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A bejárattól jobbra egy hatalmas szikla természetes erkélyként nyúlik be a barlang légterébe. Itt kaptak elhelyezést a tisztek, akik így könnyen ellenőrizhették a legénységet. Mivel ez közelebb volt a kijárathoz, a levegő is sokkal frissebb volt itt, mint a barlang belsejében.
1915 őszén elkészítették a barlangrendet, mely az itt tartalékban lévő egy zászlóaljnyi katona életét szabályozta. A fegyelemért a zászlóalj ügyeletes tisztje, századonként a napos tizedes és egy ügyeletes őrvezető volt a felelős. A századok csak a nekik kijelölt körletekben tartózkodhattak, ezt még akkor sem hagyhatták el, ha kedvezőbb hely volt szabadon.
Részlet a barlangrendből
(Forrás Hadtörténelmi Levéltár)
Az egyik legfontosabb feladat a barlang tisztaságának megőrzése volt. A világítást biztosító petróleumlámpákat naponta ellenőrizték, nehogy kormoljanak, hisz ez a levegő szén-monoxid-tartalmának növekedése miatt veszélyes lett volna. A szükséges petróleumot a közeli črnci faluból szállították. Az idő múlásával a barlangot folyamatosan „komfortosították”, és az elektromos áramot is bevezették. Egy szemtanú így írt a barlangban szerzett benyomásairól:
„Ezt a barlangot most a háborúban fedezték föl. Ide már nem szállhat le srapnel sem gránát. Ebben a perczben villamos lámpák gyulladnak ki köröskörül. Szivárványossá lesz az egész barlang. Sárga, vörös, kék színben pompázik a cseppkő.”
A barlang berendezésének terve
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A barlang rendeltetésszerű használatáért a mindenkori zászlóalj ügyeletes volt a felelős.
A barlangban és az előtte levő dolinában a szemetelést szigorúan tiltották. A tábori árnyékszékeket naponta mésszel fertőtlenítették és felváltáskor betemették. Amikor egy alakulat távozott a körletéből, századonként négy honvédet hagytak hátra a takarításra. Ők csak akkor mehettek társaik után, ha a felváltó csapat megérkezett, és elfoglalta a körletet.
Az egyik legfontosabb feladat a barlang vízellátásának a biztosítása volt. Erről így rendelkezett a barlangrend: „A délkeleti részen felállított hordók virradatkor /a világosság beállta előtt / a črnci ciszternából vízzel megtöltendők, ahonnan a legénység a mosdáshoz szükséges vizet veszi. Nappal a vízért való járkálás nincs megengedve.”
A barlang előtti dolina napjainkban (a képen Stencinger Norbert és Rózsafi János)
Előírták azt is, hogy a katonák a barlang előtti dolina mely részén tartózkodhatnak. A lejárati lépcsőtől északnyugatra szabadon lehettek, míg a délkeleti részt csak mosakodásra és a ruhák szárítására használhatták. Ezzel is igyekeztek védeni őket az esetleges belövések következményeitől, s hogy nem alaptalanul, arra a székesfehérvári 17-es gyalogezred emlékkönyve a bizonyság: „az ellentámadáshoz készülő II. és III. zászlóaljnak súlyos vesztesége van már a crnci barlangtól való induláskor. Az ellenséges tüzérség a hátsó területeket is állandóan tűzzel árasztotta el. Egy nehézgránát éppen akkor csapott le a barlang kijáratához, amikor a két zászlóalj fejlődni akart. A legénység veszteségén kívül súlyosan megsebesültek Angyalossy Árpád százados, Szölössy Sándor főhadnagy, akit számos sérülésén kívül az arcán is talál el egy repeszdarab, amitől az egyik szemét elvesztette.” A belövés során megsebesült továbbá Tóró Tivadar hadnagy, Holczer Sándor zászlós és Szerdahelyi Sándor hadapród is.
A barlang bejárata
A barlang és környéke központi hely volt a katonák életében. Néhány méterrel arrébb egy nagy dolinában volt az ezredparancsnokság, ahonnan a védőállásokban harcolókat irányították. A közelben egy temetőt is kialakítottak, amely az itt elesett 17-es honvédek végső nyughelyéül szolgált. Mint a fenti idézet is mutatja, gyakran itt gyülekeztek a katonák, mielőtt az első vonalakban indultak volna. A dolina előtti út vezetett San Martino del Carso irányába, s arról elágazva a Monte San Michelére. A barlangban pihenőket mozgósították, és vettették tartalékként először harcba, ha az első vonalakban a helyzet úgy kívánta.
Pintér Tamás és Stencinger Norbert a barlang egyik teraszán
„Valódi állások még nincsenek...” Élet a Doberdó lövészárkaiban 1.
„Keskeny lövészárkok vésessenek...” Élet a Doberdó lövészárkaiban 2.
„Elepedünk egy kis víz után…” Élet a Doberdó lövészárkaiban 4.
