B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 47. rész
Út a „paradicsomi vidék” felé
[1915.] július 8-án, reggel 6 órakor mi is felszereltünk és átballagtunk Kronauba, hol bevásároltam némi szükséges dolgokat is. 9 óra után én is néhányad magammal beültem, illetve beálltam a vonatba, de mily kényelmes helyre? Lőszeres kocsik közé, nyitott, kavicshordó vagonba. Egyik sarkában helyet foglaltam. Kifeszítettem a sátorlapomat a meleg napsugár és a kéményből jövő szénpor ellen. 10 órakor elindultunk délkelet felé. 12 óra után egy szép város, Krainburg mellett haladtunk el. A vonat már itt elég lapályos helyen, jó termőföldek közt robogott. A nagy hegyek elmaradtak. Láttam szép árpa-, zab-, rozsvetéseket és sárga búzatáblákat is, melyet már arattak sarlóval. De krumplivetést is sokat láttam.
Krainburg korabeli képeslapon
2 órakor értünk Laibachba, Krajna fővárosába, hol sokáig állt a vonat. Megebédelés után tovább haladtunk délnyugati irányban, ismét hegyesebb, sziklásabb vidéken. Sokszor oly magas, kősziklákból kivájt utcában robogott vonatunk, mint nálunk a templom teteje. Alagutakon sűrűn mentünk keresztül. Később szép, erdős vidékeket hagytunk el, melyekben gyönyörű fenyőfák nyílegyenesen emelkedtek az ég felé. Pipámra gyújtva, felültem a lőszerkocsira és a szép nyári estén elmerengve szemléltem a vidéket, míg be nem sötétedett. Este 8 órakor Adelsberg mellett haladtunk el. Itt már kopárabb, kövesebb a talaj, kevés a termőföld. Adelsberg alól egyenesen nyugatnak fordultunk és egész éjjel sokat ácsorogva a tengerparthoz és Trieszthez közel fekvő Opcina állomáshoz értünk. Éjfél után egyenest északi irányban futott a vonat, és másnap 9-én napfeljöttkor Reifenberg állomáson állott meg velünk. Tehát a Karintiai-Alpesek közül egy nagy kerülőt leírva, ide érkeztünk a kopár, köves Karsztvidékre.
Reifenberg egy háború után kiadott képeslapon
Reifenbergben kivagoníroztunk és a sok, rengeteg holmikat osztályoztuk. Az idő rendkívül meleg. Délfelé Zsurkával lementünk a városba – mely lenn a völgyben terült el –, hogy megkeressük a konyhánkat, melynek itt már Ertsey őrmester volt a parancsnoka. Kacskaringós szűk utcákon, magas házak közt haladtunk. Itt óriási szőlőtermelés van. Nemcsak a kertek, domboldalak, hajlások vannak szőlővel beültetve, hanem az útfélen a kerítést is, drótokra futtatott szőlő képezi. Sőt a keskeny utcákon, fejünk felett a házakat is szőlővenyige köti össze, rajta sok szép szőlő, melyeket azonban nem érhettük el, oly magasan voltak. Egyébféle gyümölcs is sok volt a fákon, de még mind éretlen volt. Az itteni lakosoknak a gyümölcs-, szőlőtermés, marha- s kecsketenyésztés képezi jövedelmi forrásukat, mert itt bizony nemigen lehet gabonát termelni.
Csakhamar megtaláltuk a konyhánkat, hol jó ebéd után a forró napsugarak elől a szőlőlugasok árnyába menekültünk. Délután 6 órakor fölszereltünk és elindultunk délnyugati irányban, neki az előttünk levő hegynek. Jókarban tartott köves úton mentünk fel a magaslatra. Igen meleg volt, alaposan kiizzadtam. Néhol erdők közt, más helyen kopár földek közt haladtunk az úton. A talaj csupa kavicsos, nem is terem a föld semmit, de helyenként láttam kis földdarabokat, melyekből a gazdája kiszedte a nagyobb köveket, s azokat felrakta a kis birtoka köré kerítés gyanánt, és az ilyen valamennyire kitisztított föld termett a marhájának egy kevés sovány füvet. Késő este, 9 óra után értünk Comen kisvárosba. Rövid pihenés után erőltetett meneteléssel 11 órakor értünk el Gorjansko falut, hol megállapodtunk, s tengeri szőlőlugasok szélében holtra fáradtan pihentünk le.
Gorjansko mai látképe
(forrás: worldatlaspedia.com)
Másnap, 10-én az egész napot azon a helyen töltöttük. Sok dolgom nem volt. A nap forró melegen sütött, és a szőlőlugasok árnyékába húzódtunk. A szomjúság nagyon kínzott, semmi italom nem volt. Fogtam a kulacsom és bementem a faluba, hol már többen is kerestek vizet. Láttam, hogy majdnem minden háznál van kút, mégpedig közvetlen a ház sarkánál, de sem kútágast, sem vedret nem láttam. Benéztem a kútba, melynek fala kődarabokból volt kirakva, a feneke is sima kő, de víz egy csepp sem volt benne. Szent Isten! Hát hová lett a kútból a víz? Hogyan jön belé víz, ha a feneke is sima kővel van borítva? Föltekintek, hát látom, hogy a ház csatornájából egy hosszú cső nyúlik a kút szája fölé. Most már értettem a dolgot. E sivár, kopár, köves Karszt-fennsíkon nincs víz, a lakosok az égből hulló esővizet levezetik kőkútjukba és onnan használják fel. De mivel akkor éppen nagy szárazság volt, a kutakból is kifogyott a víz. Borzasztó helyzet! Na, szép paradicsomi vidékre jöttünk ide, e vízben, gabonában teljesen szegény, köves, sivár Karszt-fennsíkra, ahol a szlovén fajta, rendetlen, piszkos lakosok a legbarátságtalanabbul fogadtak bennünket. Minő ellentéte a kronaui derék, barátságos tiszta népnek?
A Karsztvidék napjainkban
(forrás: Wikipedia)
Este 8 órakor az egész ezred újra útnak indult északnyugatnak. A vidék mind szegényebb, kövesebb és kopárabb. Nyugaton óriási felleg keletkezett, a villámlásokat és mennydörgéseket nem tudtam megkülönböztetni a rajvonal felől jövő ágyúlövések villanásaitól és dörgéseitől. Koronként fényszórók világították be az eget. Éjféltájban értünk el egy szép várost, Kostanjevicát. Hajnali 3 órakor egy tágas, mély völgykatlanba ereszkedtünk le és egy kis falu házai alatt lepihentünk.
A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.
Következő rész: „Nem paradicsom, hanem a pokolnál is borzasztóbb…”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
