Nagykanizsai 20-as honvédek az Isonzónál – 1. rész

Az 1917-ben vívott 10. és 11. isonzói csata a nyugati front nagy összecsapásaihoz hasonló igazi nagy felőrlő „anyagcsata” volt, amelyben a szembenálló felek soha korábban nem látott mennyiségű hadianyagot használtak fel és haderőt vetettek be. Az isonzói front minden szakaszán küzdöttek ekkor is magyarországi kiegészítésű alakulatok. A déli szakaszon, a Komeni-fennsíkon Kostanjevica falu és a Fajti Hrib magaslat körüli területen a 17. közös és a 41. honvéd gyaloghadosztály nyolc magyar ezrede vívott nagy veszteségekkel járó harcokat. Új sorozatomban, mint cseppben a tengert, a nagykanizsai 20-as honvéd gyalogezred küzdelmén keresztül kívánom bemutatni az 1917-es év itteni harcainak a történetét, sajátosságait, amihez a helyszíni terepbejárásaink eredményeit is igyekszem felhasználni. Az első részben a zalai honvédek 1916. decemberi megérkezésétől az első állásperiódusuk végéig, 1917. július 27-ig tekintem át a velük történt legfontosabb eseményeket, mintegy kiindulópontját és hátterét adva a sorozat folytatásainak.

Kutatótársaimmal, Rózsafi Jánossal és Stencinger Norberttel 20 éve kutatjuk közösen az Isonzónál vívott harcok történetét és az ottani magyar vonatkozású emlékeket. Az Isonzó folyásának az alsó szakaszán a terepbejárásaink során az 1915–1916-os harcok helyszínéül szolgáló Doberdó-fennsík mellett sokszor megfordultunk a Komeni-fennsíkon is. Az elmúlt években fogalmazódott meg bennünk, hogy a kutatásainkat intenzívebben kiterjesszük Kostanjevica környékére, hisz az általunk korábban részletesebben vizsgált, a Doberdót védő VII. hadtest 1917-ben itt folytatta a tevékenységét. Ennek az alárendeltségébe tartozott a cs. és kir. 17. gyaloghadosztály négy magyar ezredével (debreceni 39., szegedi 46., karánsebesi 43. és a temesvári 61. gyalogezred). A hadtest korábbi másik hadosztályát, a 20. honvéd hadosztályt ugyan 1916 őszén átvitték egy évre az orosz hadszintérre, de 1916 decemberében megérkezett „helyette” a 41. honvéd gyaloghadosztály Schamschula Rezső tábornok irányításával. Ebbe szintén négy magyar ezred tartozott (szatmári 12., nagykanizsai 20., veszprémi 31. és a dési 32. honvéd gyalogezred). A VII. hadtest nyolc magyar ezrede, a Doberdó-fennsíkhoz hasonlóan a Komeni-fennsík védelmében is meghatározó szerepet játszott 1917-ben, együttesen markáns magyar jelenlétet biztosítva az isonzói harcok szempontjából frekventált területen. Így a korábbi doberdói harcokkal való összehasonlíthatóság is ösztönzött bennünket a kutatás kiterjesztésére.

S nem utolsó sorban az is motivált bennünket, hogy az 1917-es év nagy harcai, amit a nyugati front esetén Sam Mendes népszerű háborús filmjének a címében is megörökített hogyan zajlottak ebben a térségben? Mi volt itt jellemző erre az évre? Fontosnak gondoltuk, hogy ezeket magunk is mélyebben megismerjük és az olvasóinkkal is megismertessük. Továbbra is döntően a „háború alulnézetből” általunk eddig is gyakorolt nézőpontját követve.

A 41. honvéd gyaloghadosztály négy gyalogezredéről rendelkezésre álló szakirodalom mellett, azok levéltári iratanyagát egymás között felosztva és megismerve terepkutatásokat is folytattunk. Rózsafi János a veszprémi 31-es honvédokról írt sorozata és több további cikke (pl. a kostanjevicai „Hősök barlangjáról” – Barlangkavernáról és a Sternkuppe elleni, 11. isonzói csata alatti támadásról), már ennek a kutatásnak az eredményeként született, ahogy Stencinger Norbert 12-es szatmári honvédek 10. isonzói csata alatti harcairól szóló írásai is.

Kutatásaink folytatásakor igyekszünk a személyes emlékezet forrásait is összegyűjteni és az írásainkba beépíteni. A fenti források és kutatások „elegyéből” áll össze a most induló sorozat is, aminek az első két részében a nagykanizsai 20-as honvéd gyalogezred isonzói „jelenlétének” a történetét kívánom áttekinteni, majd a folyatásokban az egyes jelentősebb eseményeket, érdekesebb résztémákat s a frontélet mindennapjait igyekszem részletesebben bemutatni, kibontani. A sorozat egyes részei csak laza kapcsolatban fognak állni egymással, igyekszem azokat önállóan is kerek történetekként megírni. Az első részben a m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 1916. december 12-ei isonzói megérkezésétől a Kostanjevica körül töltött első állásperiódusának a végéig, 1917. július 27-ig tekintem át az alakulattal történteket. A következő részben a második nagy állásperiódust, az 1917 őszén Kostanjevicától délre, Selo körüli harcokat és eseményeket mutatom be. A két részben igyekszem a hátterét, egyfajta keretét is felvázolni a sorozat folytatásainak.

* * *

A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztályt 1916 decemberében vezényelték át az orosz frontról a délnyugati hadszíntérre. A nagykanizsai 20. honvéd gyalogezredet szállító öt vasúti szállítmány 1916. december 8-án indult a Poginki vasútállomásról és 12–13-án érkezett meg Sesanára.

 A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred sapkajelvényének rajza az ezredtörténetben. A Markó Lajos tartalékos főhadnagy által tervezett jelvény az ezred 1914–1916 között az orosz fronton vívott harcainak a legfontosabb helyszíneit örökítette meg
(Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Sopron, 1931. 124. oldal)

A zalai bakák hiába énekelték útközben a „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára” című, ma is ismert és népszerű nótát, a szerelvény elkerülte szülővidéküket, mert Nagykanizsa helyett Bécs felé és a Semmering-hágón keresztül, Graz érintésével Laibachon át vitt az útja az új hadszíntérre.

A hadosztályt először a XXIII. hadtest alá rendelték és a hadtest tartalékát képezve 1917. január 16-ig Divaca településen táborozva megkezdődött a karszton szükséges harcmodorra történő kiképzése.

1917. január 16-án a temesvári VII. hadtest kötelékébe került a hadosztály, a háború alatt először kerülve magyarországi magasabb parancsnokság alá. Az ezred elszállásolási körlete is megváltozott, közelebb kerültek a fronthoz, Ponikve, Gradinje, Dobraule településeken táboroztak ezt követően a zalai bakák.

Az ezredtörzs, a 9., 10. század és az ütközetvonat elhelyezése Ponikvén 1917. január 21-én készült vázlaton (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

A kiképzési időszak 1917. február 8-ig tartott. A január elején beérkezett XXIV., majd a február elején érkező XXV. menetzászlóaljak 1917. február 6-án történt beolvasztását követően három zászlóaljba besorolt 12 század erőt képviselt ez ezred. A századok ún. puskaállományát 170 főben határozták meg, így összesen 2040 főt tett ki az alakulat fegyveres létszáma.

 Bugsch Aladár ezredes (1867–1938) a 20-as honvédek ezredparancsnoka az Isonzói harcok idején. Az ezredet 1918. július 26-ig, 39 hónapon keresztül irányító parancsnok lett később az ezredtörténet összeállítója is (Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Sopron, 1931. 219. oldal)

A kiképzési időszakban még lehetőség volt otthoni látogatók fogadására. Sok hozzátartozó kereste fel a legénységet ebben az időszakban, az ezredtörténet megjegyzi, hogy amikor az ezred 1917. január 16-án Divacáról az új elszállásolási körletébe ment, „néhány asszony még oda is elkísérte férjét. A takaros menyecskék jó hazaival telt kosarakkal a fejükön kisérték férjük közelében a csapatot és illedelmes bakaviccekre vígan, találóan és csattanósan felelgettek. Minden századnak akadt néhány asszonykisérője.”

A saját és ellenség helyzetét mutató 1916. december 27-én készített vázlat Kostanjevica környékéről a 21–29. védőszakaszokkal, amit a 41. honvéd hadosztály vett át 1917 februárjában (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

A kiképzés akklimatizálódást segítő nyugalmas időszaka 1917. február 9-én ért véget, amikor az ezred először ment állásba a Fajti Hrib 464-es magaslata és Kostanjevica falu között húzódó 21–25. védőszakaszokban. Először az I–II. zászlóalj került állásba, a III. pedig Mali Dolban táborozott. Ekkor fordult elő, hogy a nagykanizsai 20-as honvédek a város másik háziezredét, a cs. és kir. 48. gyalogezredet váltották az állásban.

A cs. és kir. 48. gyalogezred II. zászlóalja által 1917. február 2-án készített vázlat a 24–25. védelmi szakaszról, amit február 9-én majd a 20. honvéd gyalogezred II. zászlóalja vesz át. Így kerülhetett a vázlat is a 20-as honvédek iratanyagához
(HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

Az ezred állásba kerülését követően első isonzói hősi halottjai között volt az 1917. február 13-án robbanás okozta légnyomás következtében elhunyt 42 éves Pörcz József népfelkelő, aki az I. zászlóalj 4. századában szolgált. A Zala vármegyei Kilimánról származó római katolikus vallású földművest másnap temették el a Suta községben lévő katonai temetőben.

Az ezred 1917. április 22-ig a szatmári 12. honvéd gyalogezreddel felváltva védte ezt a területet. Először 14, majd 10 naponként váltották egymást az első vonalban az ezredek. A tartalékban lévő alakulat parancsnoksága és egy-egy zászlóalja Mali Dolban állomásozott, ahol egy katonaotthont is kialakítottak. Ennek a történetét a későbbiekben külön is be kívánom mutatni.

Kostanjevica na Krasu napjainkban dél felől, a háttérben a Fajti Hrib és a Veliki Vrh. A két hegycsúcsot a korabeli vázlatokon egyaránt Fajti Hribként nevezték. A bal oldali, nyugati csúcs az olaszok, a keleti az osztrák–magyar csapatok kezén volt. A településtől északra, a falu és a keleti magaslat közötti területen küzdött a m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 1917. február 9. és 1917. július 27. között
(Fotó: Juhász Balázs, 2023. július 15.)

A megélénkülő olasz tevékenységet észlelve, a közelgő támadásra felkészülve 1917. április 22-től a hadosztályok átcsoportosítást hajtottak végre. A 21-23a védelmi szakaszok védelmét a 17. közös hadosztály vette át. A 23b–25-ös védelmi szakasz védelme maradt a 41. honvéd hadosztályon belül a 20-as honvédekre. Forgó rendszerben folyamatosan hátrafelé tolódva egy zászlóalj védte a védőszakasz 1a vonalát, s az ettől 100–150 lépésre hátrébb lévő 1b vonalat, egy zászlóalj az emögött 1500 lépésre lévő 1c vonalat, döntően kavernákban elhelyezkedve (ezredtartalék), míg a harmadik zászlóalj (hadosztálytartalék) Mali Dolban, vagy a temnicai barakkokban pihent.

Az állásokban és a mögöttes területeken éjszakánként lázas erődítési munka folyt, amelyben az ezred műszaki százada is aktívan kivette a részét: mélyítették a futóárkokat, megerősítették az állásokat, két betonozott géppuskafészket építettek. A várható összecsapásra készülve a létszámot is növelték, az 1917 áprilisában beérkezett a XXVII. menetzászlóaljból 556 főt osztottak fel a századok között.

A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred védelmi szakasza a 10. isonzói csata idején (Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A M. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Sopron, 1931. 46. vázlat 139. oldal)

1917. május 17-től június 7-ig az ezred a 10. isonzói csatában a fent jelzett terület védelmét látta el. Május közepén a folyamatos és intenzív olasz tüzérségi tűzben a 20-as honvédek állásai is megsemmisültek, s több olasz gyalogsági támadásra is sor került ellenük, amit a kavernákból előtóduló honvédek hősiesen visszavertek.

Az olasz offenzíva fő támadásai a térségben azonban nem ellenük, hanem északra a Fajti Hrib ellen, a 17-es közös hadosztály magyar ezredei és délre, 41. honvéd gyaloghadosztály Kostanjevicát védő veszprémi 31-es honvédjei ellen irányultak.

A 20-as honvédek 1917 tavaszi harcainak a helyszíne Kostanjevicától északra, a kostanjevicai templom mellől fotózva, a háttérben a Fajti Hrib és a Veliki Vrh
(Fotó: Pintér Tamás, 2022. július 16.)

A 41. honvéd hadosztály 10. isonzói csata alatti legdrámaibb eseménye 1917. május 23-án zajlott, amikor a támadó olasz egységek elfoglalták Kostanjevicát. A 20-asok állásai ellen is oldalirányú támadás indult, amit ők szerencsésen visszavertek. Ezt követően a 31-es honvédek tartalékainak az ellentámadásába észak felől a nagykanizsai 20. gyalogezred III. zászlóalja is bekapcsolódott Endrődy Leó százados és Jámbor László tartalékos zászlós vezetésével, ami hozzájárult a település visszafoglalásához.

A 20. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának parancsnoka, Endrődy Leó százados által 1917 tavaszán készített előzetes tervvázlat arra az esetre, ha Kostanjevica elesne
(HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

A délután 3 óra körül indult ellentámadásban a 12. és a fél 10. század vett részt, amelyhez a 11. század is csatlakozott. A támadás eredményeként 8 olasz tisztet és 90 legénységi állományú foglyot ejtettek, s egy géppuskát is zsákmányoltak. Haditettéért Endrődy százados a III. osztályú hadidíszítményes Vaskorona Rendet, Jámbor zászlós pedig az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet érdemelte ki.

A 20-as honvédek csata során elszenvedett veszteségei hősi halottakban 3 tiszt és 72 fő legénységi állományú, sebesültekben 10 tiszt és 312 legénységi állományú, míg megbetegedettekben 1 tiszt és 192 fő legénységi állományú honvéd volt, mind összesen 590 fő.

Az ezred a 10. isonzói csatát követően is állásban maradt egészen 1917. július 27-ig. A hadosztály védőkörlete délebbre tolódott, a 20-as honvédek átadták a 23a–24a védőszakaszt, viszont átvették a veszprémi 31-es honvédektől a Kostanjevica előtti 25b–27. védőszakaszt.

A 20/I. zászlóalj kostanjevicai állásairól 1917. június 11-én készített vázlata a saját (8–14. sorszámú kék) és az ellenséges (piros) tábori őrsök jelölésével
(HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

Június második felében folyamatos tábori őrs csatározások zajlottak a település előtti térségben. 1917. július 2-án a nagykanizsaiak I. zászlóalja az előretolt állásaikat zaklató olasz tábori őrsök elfoglalására támadást indított a 10. és a 12. számú tábori őrsből kiindulva a délebbre szintén támadó 31-es honvédekkel egyszerre.

A hat támadócsoporttal 1917. július 2-án végrehajtott vállalkozás Dömös Gyula főhadnagy által készített terve (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)

1917. július 2-án Nagy János tartalékos zászlós a 12. tábori őrssel szemben lévő ellenséges tábori őrsöt támadta. A Dömös Gyula főhadnagy, zászlóaljparancsnok által július 3-án írt harcjelentés szerint „a saját pergőtűz megszűnése után Nagy zls. a rohamjárőrökkel az ellenséges előretolt állásba betört és ott rövid kézitusa után 55 foglyot ejtett, 2 géppuskát zsákmányolt. Az itt bekövetkezett azonnali ellentámadást kézigránát harcban és heves puskatűzzel visszaverte.” Az egész vállalkozás során a 20-as honvédek 1 tisztet és 112 fő legénységi foglyot ejtettek, zsákmányoltak 2 géppuskát, valamint 2 golyószórót. A saját veszteségük 2 fő halott, 1 tiszti és 20 fő legénységi sebesült volt.

A bátor zászlós haditettéért az Arany Vitézségi Érmet érdemelte ki, míg az akciót kitervelő és irányító Dömös főhadnagyot a hadi díszítményes III. osztályú Vaskorona Renddel tüntették ki.

Az olasz tábori őrsök elfoglalását követően másnap este az olaszok indítottak sikeres ellentámadást. Éjjel újra a 20-asok támadtak, ismét sikerrel, amit követően az olaszok egy időre felhagytak a tábori őrsök megtámadásával. A vállalkozás részletes történetét a későbbiekben külön is be kívánom mutatni.

1917. július 27-én az ezredet a cs. és kir. 79. gyalogezred váltotta fel és pihenőtáborba vonult. Az ezredtörténetet összeállító Bugsch Aladár ezredparancsnokot idézve: „Mindenki örült, hogy egy időre a mindennapi halálveszélytől mentesülve zaklatott idegeit pihentethette.”

Az első olasz fronton töltött periódus, a Kostanjevica körül vívott harcok időszaka súlyos veszteségeket követelt az ezredtől. Az 1917. február 10-től július 27-ig zajlott állásharc alatt hősi halált halt 4 tiszt és 145 közlegény, megsebesült 13 tiszt és 746 közlegény, megbetegedett 14 tiszt és 1026 közlegény, összesen 1948 fő, közel az ezred teljes puskalétszámával megegyező katona.

A vizsgált időszakban elesettek többségét a Suta faluban kialakított katonai temetőben temették el.

Részlet a sutai temetőből, ahová a Kostanjevica körüli harcokban elesett nagykanizsai 20-as honvédeket is temették (Forrás: Schmaschula Rezső tábornok hagyatéka)

2016-ban a svetoi temetőben került sor a jelen írás szerzőjének társszervezésében zajlott Isonzó Expressz kegyeleti emlékutazás résztvevőinek a záró megemlékezésére
(Fotók: Pintér Tamás)

A temető helye a Google térképén

Kérjük a kedves olvasót, hogy ha a fenti írásban említett személyekről, helyszínekről, történetekről bármilyen írásos vagy tárgyi családi emlékkel rendelkezik, akkor keresse meg a szerkesztőségünket.

Felhasznált irodalom:

• Balla Tibor: A magyar királyi 41. honvéd hadosztály a 10. isonzói csatában (1917. május 12.–június 6.). Hadtudományi Szemle. 2017. évi 3. szám. 119–128. oldal.
• Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Reé László Könyvkiadó- és Terjesztővállalat, Budapest, 1940
• Kajon Árpád–Suslik Ádám: A Monarchia katonája. Schamschula Rezső tábornok élete. Magyar Napló. Budapest, 2019.
• Ligeti Dávid: Az anyagháború vége a Karszton – A 11. isonzói csata. Hadtudományi Szemle. 2017. évi 4. szám. 142–147. oldal.
• Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.
• Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Vitéz Tóth Alajos Könyvnyomdai Műintézete, Sopron, 1931.

Levéltári források:

• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 187. M. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratai
• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 336. M. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratai
• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai