Veszprémi honvédek védelmi harcai Kostanjevicánál 1917 tavaszán – 4. rész
A 10. isonzói csata idején, 1917. május 23-án lezajlott sikeres olasz támadás, Kostanjevica ideiglenes elfoglalása, majd a település lendületes ellentámadással végrehajtott visszafoglalása utáni napokban azonnal megkezdődött a harcok elemzése. A település védelméért felelős m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály parancsnokságán összesítették a beérkezett harcjelentéseket és Schamschula Rezső tábornok a helyes és helytelen intézkedések tanulságait kemény hangú elemzésben vonta le.
Schamschula Rezső tábornok, a település védelméért felelős magyar királyi 41. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka 1917. június 24-én adta ki ezredparancsnokai számára a „Kostanjevicai harcok tanulságai” című elemzését. A feljegyzésben azonnal kiemelte: „Előrebocsátom, hogy itt nem utólagos olcsó kritikáról van szó a csapatok s vezetőik magatartásához kritika nem férhet – hanem arról, hogy a lefolyt dicsőséges harcokból a jövendőre nézve hasznot húzzunk.”
Sorozatunk első részében megismertük a kostanjevicai kavernák elhelyezkedését, szerepét. A földig rombolt faluban az olasz tüzérségi tűzcsapások miatt a kavernáknak kulcsfontosságú szerep jutott. Mégis a kavernák voltak azok a helyek, amelyek az olasz támadás során egymás után sorban elestek. Említhető a Ciszterna kaverna, BK12 (Barlang) kaverna, Iskola pincéje, Maxim kaverna (a 31/III. zászlóaljparancsnokság kavernája). Kissé délebbre a Rudolf kavernába rekedt honvédek estek hadifogságba.
Utcakép napjainkban Kostanjevica na Krasuban, a háttérben a templomtoronnyal. Az egykori Rudolf kaverna környékét (a képen jobbra) ma már sűrű bozótos borítja
(Forrás: Google Earth Pro)
Schamschula tábornok ezért felhívta a figyelmet: „A kavernákból idejekorán kell kibújni. Ahol ez megtörtént (Hans kaverna), az eredmény nem maradt el. Sajnos, több kavernánál a figyelők már csak azt jelentették, hogy „Itt vannak az olaszok!”. De hogyan jutottak ezek észrevétlenül oda? Hiszen ők tájékozatlanok, azt sem tudják, hol egy kaverna, a lövegtűz jobban éri őket, mint a többé-kevésbé fedett figyelőket és mégis egyszerre tömegesen ott voltak a kavernák szájában?
Itt valami nem volt rendben!
Ha minden egyes kavernánál külön megállapítjuk a helyi viszonyoknak legjobban megfelelő, minden oldalra kiterjedő figyelő -, biztosító – és összekötő szolgálatot, ezt begyakoroljuk és szigorúan ellenőrizzük: hasonló sajnálatos és nagy veszteséggel járó esetek nem fognak megismétlődni.”
Kaverna bejárat egy dolinában a Karszt-fennsíkon
(Forrás: internet)
1917. május 23-án, a falu olaszok általi elfoglalását követően azonnal megkezdődött a fogságba esett honvédek hátra kísérése az olasz állások felé. A kötelékeiket rendező olasz századok nem mindegyike fordított azonban erre kellő figyelmet. A romok között őrzött foglyok között jelentős volt azoknak a száma, akiket a honvédek által indított ellentámadás kiszabadított. A fogságba esésről és a hadifogság elkerülhetőségéről Schamschula tábornok még keményebben fogalmazott:
„Aránylag sok az eltűnt, fogságba esett emberünk. Úgy látom, hogy még mindig nincs egészen legyőzve az a babonás balhiedelem, hogy ha oldalunkban vagy épen mögöttünk van ellenség, rögtön meg kell adni [magunkat] még akkor is, ha az csak egy a harcban eltévedt olasz szakasz vagy járőr lenne is.
Ne hagyjuk magunkat meglepni, de ha mégis meglepnének, támadjunk rá azonnal és legerélyesebben az ellenségre! Bízzunk saját erőnkben, de bízzunk tartalékban álló bajtársainkban is és tartsunk ki válságosnak látszó helyzetekben is, amint p.o. egy szomszédos zlj. – majdnem teljesen bekerítve – napokig kitartott, míg végre megszabadult, pedig azok nem is voltak honvédek!
Szomorú dolog, ha egy jelentésben azt kell olvasni, hogy 5 olasz kísért el a lövegtűzön át 30 honvédet. Hát 60 magyar marok nem elég ahhoz, hogy kicsavarja 5 csámpás olasz kezéből a puskát? Nem akadt egy sem, aki azt kiáltotta volna: üsd, nem az apád!”
Géppuskaállások és lőirányok Kostanjevicán egy 1917. június 4-én készült vázlaton
(Forrás: HM HIM, Hadtörténelmi Levéltár. II. 608. 3. doboz)
A csatanap elemzésének kiadása előtt már 1917 júniusának az első napjaiban új védelmi rendszer építését kezdték el Kostanjevicában. A munka kezdetét nehezítette az a tény, hogy a harcok során megsemmisült géppuskaállások még mindig romokban álltak. Csak az iskola épületénél volt aránylag épségben az állás. A jövőre szántan is tanulságként említi az elemzésében a hadosztályparancsnok, hogy „Állásul szolgált most minden kaverna teteje és épen maradt haránt gát, mellvéd. A lőirányt mindig az ellenség támadó tömege adja meg, vagyis ha puskánknak egyenesen neki jön, szembe lőjük mindaddig, míg teljesen meg nem semmisül, vagy megadja magát, esetleg fegyverét elhányva visszaszalad, akkor pedig tüzűnkkel üldözzük, mint ezt a mostani esetek mutatták.”
A géppuskák által lefedett állásrendszerek: a fél 25., 26 és a 27. védőszakaszok. A mellékelt vázlat segítségével megismerhetjük a géppuskák új elhelyezését. Az 1a vonalban három géppuska volt állásban. Feladatuk: Kostanjevica birtokban tartása.
Jobbszárnyon a Hans kavernánál egy géppuskás szakasz helyezkedett el, kettő géppuskával. Támadás esetén meg kellett szállniuk az 1b vonalat, ahonnan a gyalogság feje felett az 1a vonal elé tudtak lőni. Gondoltak arra is, hogy az egyik puskát előre vigyék, hogy egy esetleges áttörésnél a falu északi szegélyét tudja tüzével szórni.
Az 1a vonal balszárnya mögött, az 1b vonalban találhatóak a május 23-án fontos szerepet kapott Ludvig és Rudolf kavernák. Ismét nőtt a jelentőségük. A Rudolf kaverna két géppuskájának a 27. védőszakasz jobb szárnyát kellett tűz alatt tartania, amelyet az ellenség támadásai során betörési pontként használt.
A Ludvig kavernánál elhelyezett géppuskák a gyalogság feje felett az egész előterepet tartották tűz alatt. Itt is felmerült annak lehetősége, hogy ha szükséges, az egyik géppuskát előre viszik az 1a vonalba.
A BK12 (Barlang kavernában) helyezték el a tartalék géppuskás szakaszt két géppuskával. Feladatukat mindig az adott helyzet határozta meg.
Géppuska működés közben a Karszton
(Forrás: internet)
Az egykori iskola (amely épület az egy évvel korábbi doberdói harcok idején József főhercegnek, és a VII. hadtest parancsnokságának adott helyet) romjainak oldalába egy rés volt vágva, és onnan tudták tűz alatt tartani a Rudolf és Ludvig kaverna környékét. A fegyver úgy volt beállítva, hogy az 1a vonal előtti terepet is tűz alatt tudta tartani. Lőszer utánpótlásra a Ciszterna kavernában, az iskola épületében és a BK12-ben volt lehetőség.
Kostanjevicán végzett műszaki erődítési munkákról készül vázlat
(Forrás: HM HIM, Hadtörténelmi Levéltár. II. 608. 3. doboz)
A romokban heverő Kostanjevicában szigorúan titkos műszaki munka kezdődött. Az új állásokat rögzítő legkisebb vázlatlapra is piros színnel rákerült: „Szigorúan titkos, ellenség kezébe nem szabad kerülni.”
A műszaki egységek olyan belső védőöv építését kezdték el a romok között, amely segítségével még hatásosabban lehetett felvenni a harcot egy olasz betörés esetén. Nem ismétlődhetett meg az 1917. május 23-ai gyors olasz előretörés, amikor az ellenséges támadó hullámok aránylag gyorsan elértek a Maxim kavernáig. Fő hangsúlyt fektettek a balszárnyra, ezért két új kaverna építését is tervezték. A falu keleti szegélyénél elkezdődött egy új védővonal építése, amelybe már a géppuskaállásokat is betervezték. Ezek a munkák szorosan összefüggtek az új géppuskarendszer kialakításával. A műszaki intézkedéseknek is volt köszönhető, hogy a május 23-aihoz hasonló olasz betörés nem ismétlődött meg a későbbiekben.
A technikai feltételek mellett azonban a parancsnokságnak az emberi tényezővel számolnia kellett. Hiába a település műszaki megerősítése, a tűzerő ésszerű elosztása a védelem hatékonysága érdekében, ha a kavernaélet során megviselt honvédek alkalmatlanok a feladat ellátására. Dömös Gyula, m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezredbeli főhadnagy hadosztályparancsnokságnak írt jelentésében olvasható: „A hosszú kavernaélet igen sok orvosilag igazolt betegséget von maga után, amelyek közül főként a láz teszi az embereket a huzamosabb és jó erőállapotot megkövetelő harczra alkalmatlanná. A megnyilvánuló sápadtság, beesett arc, fáradság, fejfájás, álmatlanság és étvágytalanság mind arra engednek következtetni, hogy a fenti betegségek egyike általánosan terjed.”
A hadosztály parancsnoksága tehát tisztában volt az állásba töltött időszak hatásaival, ezért az ezredek részére kiadott irányelvekben a következőt javasolta: „Kellő felvilágosítás és oktatás, kiadóbb mozgás (éjjeli munka), az egyes zászlóaljak gyakoribb felváltása s pihentetése (szellőztetése, tisztálkodása) által a 2a vonaltól keletre fekvő erdőkben kell a mutatkozó bajokon segíteni.”
