A Nagy Háború

A m. kir. szatmári 12. honvéd gyalogezred harcai Kostanjevica térségében 2/2. rész

„Ezen zlj (II.) veszteségei felülmúlják a két első vonalbeli zlj vesztségeit, igen tetemesen” – rögzíti a szatmári 12. honvéd gyalogezred ezrednaplója az 1917. május 23-i harcokról szóló összegzésében. Az említett két zászlóalj Kostanjevicától délre húzódó védőszakaszokban volt állásban ezen a napon. A két alakulat több megújuló ellenséges támadást is visszavert, azonban a bejegyzés szerint a szatmári honvédek II. zászlóalja mégis nagyobb veszteségeket szenvedett el. Ők pedig tartalékban kezdték a napot…

„Egyébként különösebb esemény nem volt. A III. zászlóalj a vonalban felváltotta a II. zlj-at veszteség nélkül, a II. zlj. ezredtartalék viszonyba került” – számolt be az ezrednapló 1917. május 11-i bejegyzése a felváltásról. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a II. zászlóaljra nyugalmas idők jöttek. Mivel egy nappal korábban megkezdődött 10. isonzói offenzíva, az olaszok nemcsak az első vonalakat, hanem az ezredtartalékokat, sőt az ezredparancsnokságot is gyakran tüzérségi tűz alatt tartották.

Május 13-án hozott újabb rendelkezések értelmében az ezred I. zászlóalja hadtesttartalék lett a temnicai táborban. Az 1917. május 1-étől alezredesi rendfokozatú Gabányi János vezette II. zászlóalj a köztes állásban, míg az alakulat hátsó lépcsője az 1. c vonalban foglalt állást, ahol május 23-ig váltakozó erejű tüzérségi támadásokat szenvedett el. Ugyanekkor az első vonalban, a 31-33. védőszakaszban szolgált a 12-esek III. zászlóalja, illetve tőlük északra a 28-30. védőszakaszban a m. kir. dési 32. honvéd gyalogezred II. zászlóalja Vermes Gyula őrnagy vezetésével.

A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály állásai Kostanjevica térségében 1917 májusában. Az alakulat kötelékében a m. kir. nagykanizsai 20., illetve veszprémi 31. honvéd gyalogezredek alkották a 82. gyalogdandárt, míg a m. kir. szatmári 12. és dési 32. gyalogezredek a 40. gyalogdandárt. A hadosztály parancsnoka ekkor Schamschula Rezső altábornagy volt (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m.kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 34. doboz)

 Olysói és héttársi Gabányi János, a II. zászlóalj parancsnoka a háború után készült felvételen. 1918 novemberétől 1920 szeptemberéig a Magyar Királyi Hadtörténelmi Levétár és Múzeum első vezetője (Forrás: m.militaria.hu)

A sorozat első részében a III/12. zászlóalj 1917. május 23-án megvívott harcait követtük nyomon, most a II. zászlóaljét ismerjük meg. Az alakulat napi harci tevékenysége a 28. védőszakaszra és környékére tehető, amely védőszakaszokat a m. kir. 32. honvéd gyalogezred II. zászlóalja védett, így a két alakulat története szorosan összefonódik ezen a napon.

Május 23-án, szerdán reggel 5 órától az olasz tüzérség támadása fokozódott. Kezdetben az első vonalakat lőtték, majd a tűz egyre inkább a mögöttes területekere tevődött át. Ekkor már komoly támadások érték a tartalékokat, illetve a honvédek védelmére kialakított dolinákat, kavernákat. A 32. honvéd gyalogezred által védett védőszakaszokkal szemben a Lombardia dandár kötelékében szolgáló 73. és Barletta dandárhoz tartozó 137. gyalogezred részei várták a támadást. Itt is, csak úgy, mint a III/12. zászlóalj esetében, legalább három-négyszeres túlerő érvényesült a támadók javára.

A 28. védőszakasz és környéke (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 33. doboz)

A hajnali óráktól tartó tüzérségi támadásban az állásban levő csapatok gyorsan elvesztették az összeköttetést a tartalékkal, illetve a parancsnokságokkal. A megfelelő tájékozódásnak, a csapatok közötti kommunikációnak mindig nagy szerepe van, így természetes, hogy a kialakult helyzetet igyekeztek megoldani, az összeköttetést fenntartani. Az első vonalban szolgáló II./32 zászlóalj parancsnoka, Vermes Gyula őrnagy így emlékezett: „Ezen pergőtűzben a telefon összeköttetés nem volt helyreállítható, ezért az eddigi megfigyeléseink szerint, ha az olasz tüzérség időközönként legalább 3 percig nem tüzelt a vonalamra, úgy 20-23 perces tűzszünetet tartott, ezen tűzszünetet felhasználva küldöncökkel juttattam parancsaimat, illetve jelentéseimet rendeltetési helyükre és magam is a tűzszünetek alatt siettem Lázár zászlós figyelőhelyére vagy a vonalba.” Ez az összeköttetési forma a nap első szakaszában jól működött. Fél kilenckor két küldönc közreműködésével harcjelentést küldött a zászlóaljparancsnok a 12-es ezredparancsnokságnak, ahonnan a következő választ kapta: „Nyugodtan várni a kézitusát azután veszetten verekedni, stb. Minden jót kívánok! Szeifert”.

Reggel 9 órakor, többórás tüzérségi előkészítés után megindult az olasz gyalogság rohama a 32-esek által védett állásokkal szemben. Az első támadások az első vonal előtt elhelyezkedő tábori őrsök ellen irányultak. Ők minden erejükkel próbálták visszaverni az ellenséget, de ez nem mindenhol sikerült. 10 óra 40 és 11 óra között a 19. és a 20. tábori őrs honvédei kénytelenek voltak visszavonulni. Zászlóaljparancsnokuk így idézte fel az eseményeket: „Renner Dénes az 5. századbeli zászlós a 20. számú tábori őrs parancsnoka a hozzá zárkózott 19. sz. táboriőrs embereivel erősödve a többszörös túlerejű ellenséggel a küzdelmet felveszi.[…] a két egyesült tábori őrsöt a dolinájukban bekerítik, a két tábori őrs vesztesége súlyos, a még megmaradt honvédek utolsó 30 kézigránátjukat vetik az olaszokra, azokon áttörnek, egyes némi fedezéket nyújtó pontokon állást foglalva harcolva vonulnak vissza.”

Térképvázlat a tábori őrsökről, amelyek az első támadás után olasz kézre kerültek (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 34. doboz)

Azokban a pillanatokban, amikor a 32-es honvédeknek el kellett hagyni a tábori őrseiket, tőlük északabbra még nagyobb volt a baj. A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred kritikus pillanatokat élt át és az olasz gyalogság már betört a településre. Erről lehetett tudomása a 12. gyalogezred parancsnokságának, amikor kiadta az alábbi parancsot: „A 28. védőszakaszba – melyben az ideérkezett jelentés szerint bent vannak az olaszok – egy tiszti járőr küldendő, mely álljon 1 tisztből és 15 emberből. Feladata előrenyomulni a »Siegfried« kavernáig, mely a 28. védőszakasz mögött van, ott mindent felderíteni, – ha kell erőszakosan is! –, és a helyzetről pontos jelentést küldeni az ezred és fél zlj. parancsnokságnak.”

A tiszti járőr vezetését Reinholtz Zoltán zászlós vállalta, aki 12/6. századból kikerült további 15 fővel 12 órakor indult el az első vonalak irányába. Az út nem volt veszélytelen, hiszen az olasz tüzérség erőteljesen lőtte a területet. „Hogy milyen volt az utam az akkor legjobban dühöngő pergőtűzben, azt úgy hiszem le se kell írnom.” Emlékezett a zászlós a háború után, majd így folytatta: „A rettenetes füst és porban, – amit a srapnelek, gránátok becsapódásától és a felvágott karszti kövek okoztak – alig láttunk. A poklok poklán kellett keresztül mennünk. Mozgott, remegett a Föld és Ég! A gránátok, srapnelek százai röpködtek és robbantak körülöttünk! Én hol előre, hol középre, hol meg hátra szaladtam, hogy állandóan buzdítsam és lelkesítsem ebben az észbontó percekben embereimet.”

A Karl kaverna és a Siefried kaverna korabeli vázlaton (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 34. doboz)

A vállalkozás érdekes helyzetbe került. Megérkeztek a Karl kavernába, ahol a 32-es honvédek zászlóaljparancsnoksága volt. Itt szembesültek azzal, hogy téves információ alapján indultak útnak, mivel a 28. védőszakasz és a Siegfried dolina még saját kézen van. „D.u. 1 óra 10 perckor Reinholtz zászlóst és embereit, Urbantsek segédtisztem és Pöll tüzér hdgy jelenlétében rögtön megnyugtattam, ilyen felderítésre szükség nincs, a 28. védőszakaszban Flórián hdgy van az 5. századommal, oda sokszoros túlerő sem tud betörni” – emlékezett Vermes őrnagy a parancsnokságon történtekre.

A zászlóaljparancsnokkal folytatott rövid megbeszélés után, úgy döntöttek, hogy az eredeti parancs értelmében folytatják útjukat a Siegfried kavernáig, ahová sikeresen meg is érkeztek. „A Siegfriedbe megérkezve Flórián hdgy.-ot századparancsnokot találtam, aki amikor jelentettem jövetelem okát és célját, azt mondta ma még nem is látott olaszt.” Ezt követően a zászlós jelentést küldött az ezredhez, miszerint a „28. védőszakaszban minden rendben van, csupán a tábori őrsöt foglalta el az ellenség”. Majd a Karl kaverna érintésével, visszatértek századukhoz.

 Kavernabejárat a Siegfried dolinában 2017-ben
(Rózsafi János felvétele)

Eközben azonban 12.25-kor a 12-es ezredparancsnokság nem várta meg a zászlós jelentését és újabb téves parancsot adott ki: egy század négy géppuskával induljon előre a 28. védőszakasz visszafoglalására. A 8. század a parancs értelmében el is indult az védőszakasz felé, de a 275-ös magaslat közeléből, valószínűleg a fent említett jelentés kézhezvétele után a parancsnokság visszarendelte őket. A tévesen előre vonult csapatok egy része az 1.b vonalat szállta meg, másik részét pedig a 304-es magaslat környéki kavernákban helyezték el az őket folyamatosan támadó olasz tüzérség elől.

A 275-ös magaslat környéke korabeli vázlaton (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 34. doboz)

16 órakor az olasz gyalogság ismét rohamot indított. „Kezdetben látszólag vontatottan, túlnyomó erejű olasz gyalogság támadása állásaim ellen. A géppuskások és a századok, parancsom szerint oly közelre engedték a támadókat, hogy meglepő és pusztító tűzükkel nemcsak megtorpantak, de pánikszerű menekülésre kényszerítették őket.” 16.45 perckor azonban az olaszok tartalékok mozgósításával újabb rohamra indultak, de ezt is visszaverték a védők, csakúgy, mint az ezt követő harmadik rohamot. Azonban 17.10 perckor újabb támadás indult: „Ekkor láttam, hogy a 28. védőszakaszomban az 5. század piros rakéta felbocsájtásával tüzérségünktől tüzet kér” – számolt be a zászlóaljparancsnok a kritikus helyzetről.

Az olaszok támadása ezúttal sikeres volt. Betörtek a településre és a 28. védőszakasz egy része, a tüzérségi támogatás ellenére, a kezükbe került.

Eközben, 16 óra 45 perckor, megérkezett az újabb parancs, hogy a 12-esek II. zászlóaljából a 6. és a fél 8. század ellentámadásra megy a megszállt védőszakasz visszafoglalására, a 7. század tartalékban maradt. A kirendelt csapatok az előrenyomulást megkezdték.

„Az ellenség gyilkos zárótűzében előbb a 6. század indult el és rövidesen követett bennünket a 8. és a géppuskások is” – emlékezett vissza a történtekre Reinholtz Zoltán szakaszvezető. Az előrenyomulás közben az alakulatok súlyos harcokat vívtak, és csak nehezen érték el a számukra kijelölt állást. „Lassan lépésről-lépésre vonultunk vissza az R.IV. laposállásba. […] Mikor az R.IV. állásban elhelyezkedtünk érkezett be és sűrített meg bennünket a 8. szd. […] Itt jött a rajvonalunkba géppuskás szakasz is. Fent elfelejtettem megjegyezni, hogy az olaszok egy kis ideig üldöztek bennünket, de hamarosan felhagytak vele. A vasútnál állhattak meg.”

A térképvázlaton halvány zölddel jelölve az R.IV. állás
(Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 366. m. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratanyaga, 4. doboz)

Szavait alátámasztják Gregor Károly tartalékos hadnagy 8. század parancsnoka 17.55-kor küldött jelentése is, amely beszámolt arról, hogy a K vonal mögött található kőfalat elérték, megszállták. 18 órakor érkezett jelentések szerint pedig a R.IV állásban, valamint az 1.b vonalban összekeveredtek a századok, de felkészülnek a támadásra. Az újonnan megszállt állást az olaszok folyamatos gyalogsági és tüzérségi tűzzel támadták, illetve folyamatosan 12-16 repülőgépről bombázták.

 Kőfalak védelmében harcoló osztrák–magyar katonák a 10. isonzói csata idején
(Forrás: Wikipedia)

A tábori vasút töltése védelmében az olaszok is készültek a gyalogsági támadás folytatására. Innen akartak megindulni déli irányba, hogy még az első vonalakat tartó alakulatok hátába kerüljenek.

A legválságosabb pillanatok 1917. május 23-án este fél hét és negyed nyolc között. Kék vonal: saját csapatok helyzete az ellentámadás előtt, zöld: olasz csapatok helyzete fél 7-kor, barna: ellenséges erők negyed 8-kor, sárgás barna, saját csapatok előretörése negyed 8 után (Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 609. 1. doboz)

A parancsnokok felmérték, hogy kritikus a helyzet, és lehetőleg minél gyorsabban ellentámadást kell vezetni, amely 19 óra 10 perckor meg is indult. A csapatok, a két 12-es század, 12/7. század egy szakasza, és a 32. honvédek 5. és 7. századai, valamint a 31-esek töredékei az R. IV. állásból indultak rohamra. Heves kézitusa és elkeseredett küzdelem után, az olaszok halottaikat hátrahagyva menekültek. Így nagy veszteségek árán, de sikerült visszafoglalni a 28. védőszakaszt. A küzdelemben a 12/6. század harcaira így emlékezett a szakaszvezető: „Mi az ellenséges gyalogság puska, géppuska és golyószóró tüzében nyomultunk előre, az állást az ellenségtől visszafoglaltuk és elfogtuk a fent jelzett ellenséges tömeget kb. 2-300 vagy még több is lehetett.”

Nem sokkal 21 óra után Vermes őrnagy jelentette, hogy sikeresen visszafoglalták a nap során elvesztett állásokat, illetve „a 12. honv. gy. ezred 6. és 8. századát és azok géppuskás szakaszát a Siegfried, Vilmos, Karl kavernákban tartalékba” helyezte.

A 28. védőszakasz egy része napjainkban
(A szerző felvétele)

Ezzel le is zárult 1917. május 23-a a szatmári honvédek számára. Az alakulatok továbbra is tartalékban maradtak, igaz sokkal közelebb az első vonalhoz, mint korábban.

Felváltásról még napokig szó sem lehetett. A hosszú ideje szolgálatban levő honvédek visszaverték az olasz támadásokat.

Az 1917. május 23-ai harcokban nyomon követett három zászlóalj veszteségei 1917. május 22–25. között (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 187. m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga, 34. doboz)

A m. kir. 12 honvéd gyalogezred II. zászlóalja fenti időszakban lezajlott harcai során hősi halált halt Gregor Károly és Remes Gyula hadnagy, sebesülést szenvedett Nobilis Tibor, Kovács Károly és Scheber Gyula hadnagy. A 32-esek II. zászlóaljában nem élte túl a harcokat Flórián Antal hadnagy, az 5. század parancsnoka, a Siegfried dolina védője. A táblázat adatait nézve, magasnak tűnhet az eltűntek száma. Ez azzal magyarázható, hogy az adatokat a zászlóaljak segélyhelyein vették fel, és lehettek olyanok, akik „ezideig nem találhatók fel, illetve a saját zlj. segélyhelyén nem mentek keresztül”.

A szatmári 12. honvéd gyalogezred 1917 májusában megvívott harcainak gyorsan híre ment. Az ezredparancsnokság 1917. május 28-ai keltezéssel az alábbi táviratot kapta: „A vezérkar főnökének mai jelentéséből örömmel és büszkeséggel vettem tudomást az ezrednek a király és a haza védelmében kifejtett hősies harcairól. Szívből gratulálok az ezrednek ezen az újabban szerzett dicsőséges győzelemhez. Vezérelje a Mindenható továbbra is ezen bátor és vitéz ezredet a dicsőség útján a teljes győzelem felé. Éljen a 12. honvéd gyalogezred! Szíves üdvözlettel: Báró Karg, a honvédség főparancsnoka.”

A heves harcok híre néhány nap alatt eljutott a hátországba is. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának 1917. május 31-én Nagykárolyban tartott közgyűlésén a vármegye főispánja javaslatára az alábbi határozat született:

„A törvényhatósági bizottság főispán indítványát egyhangúlag lelkesedéssel teljesen magáévá tette s kimondta, hogy a 12. honvéd gyalogezred hősi tetteinek eme lélekemelő nyilvánulását az indítványnak a jegyzőkönyvbe vételével megörökíti, erről jegyzőkönyvi kivonatban a 12. honvéd gyalogezred parancsnokságát értesíti.”