Nagykanizsai 20-as honvédek az Isonzónál – 2. rész
A Kostanjevica melletti első isonzói állásperiódust követően 1917. július végétől augusztus 19-ig pihenőn volt a 20. honvéd gyalogezred. A 11. isonzói csata kitörését követően azonban az alakulatot is riadóztatták, majd a hónap végén Selo falu mellett újra az első vonalba került, hogy részt vegyen az 1917. szeptember 4-ei nagyszabású ellentámadásban. A térségben a 41. honvéd gyaloghadosztály két magyar ezrede kapta feladatul a település körül elvesztett területetek visszafoglalását. A veszprémi 31-es honvédek célja a Sternkuppe, a nagykanizsai 20-asoké a falu elfoglalása volt. A támadás a „Bohrmaschine”, azaz fúrógép fedőnevet kapta. A Karszton gyakran alkalmazott eszköz neve nem bizonyult a honvédek számára jó ómennek, a két ezred akciója nem sikerült, a 20-as honvédek óriási veszteséget szenvedtek. A Selónál néhány óra alatt elszenvedett veszteségük nagyobb volt, mint a világháború bármely helyszínén korábban, vagy a későbbiekben. A település neve az alakulat történetének egyik leggyászosabb helyszínévé vált.
Pihenőn
A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred három zászlóalját az ezred első nagy isonzói, Kostanjevica környékén vívott harcainak az állásperiódusát követően, 1917. július 27-től kezdve két nap alatt vonták ki az első vonalból. Az ezredtörzs és a II-III. zászlóalj Kazlje, az I. zászlóalj és az ezred vonata pedig Štorje településen nyert elhelyezést. Teljes négy nap pihenő alatt a veszteségek pótlására megkezdődött az újonnan érkezett menetszázadok besorolása, majd intenzív kiképzés indult.
1917. augusztus 8-án Svetozar Boroević vezérezredes, az Isonzói hadsereg parancsnoka Kazljétől délre megszemlélte az ezredet, s megdicsérte a 10. isonzói csatában tanúsított helytállásáért.
A pihenő időszak emlékezetes eseménye volt, hogy 1917. augusztus 17-én, az uralkodó születésnapján az ezred parancsnoksága díszebédet rendezett a tisztikar részére, amelyen az alakulat tisztjelöltjei és tiszthelyettesei is részt vettek. Hosszú idő után először került ilyen eseményre sor, sokak számára utoljára is. Meghívást kapott a rendezvényre a kazljei bíró mellett a katolikus plébános is, aki régebben Kostanjevicán szolgált, amelynek rommá lőtt temploma mellett korábban a 20-asok is harcoltak. A díszebéd közben nyugaton megszólalt az olasz ágyútűz, s megkezdődött a 11. isonzói csata tüzérségi előkészítése. Másnap kezdetét vette a legnagyobb szabású isonzói olasz offenzíva.
Erőelosztás a 11. isonzói csata előtt, 1917. augusztus 18-án
(Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Reé László Könyvkiadó- és Terjesztővállalat, Budapest, 1940. 344. old.)
Augusztus 19-én már elrendelték az ezred harckészültségét, 20-án pedig elhagyta Kazljét (10-től már az I. zászlóalj is a településen állomásozott) és a riadó körletbe vonult az alakulat. Bugsch Aladár alezredes, az ezred parancsnoka nem volt túl elégedett a vonuló alakulatát megszemlélve, aminek a hdm.567/1917. számú intézkedésében írásban is nyomatékot adott, a mai olvasó számára is plasztikusan, s némileg humorosan megörökítve az elé tárult látványt: „A mai szemle alkalmával észleltem: legénységnek egy része mindenféle cók-mókot visz a kezében. Csak az előírt felszerelést vigye magával. Kulacsok a kenyértarisznyába valók. Gázálarcok, készültségi doboz a tartalék szívóval együtt a vászontartályban elhelyezve a derékszíjon a hátizsák alatt felcsatolandók. Tilos tehát készültségi dobozt nyakba akasztva hordani. Sapkajelvények és sebesülési piros szalagsáv a sapka jobb oldalán, a szám a sapka bal oldalán viselendő. Tilos sapka jelvényeket elől a sapkán viselni. Sok sapka jelvény viselése nem harcias. Bot hordása csak sánta tiszteknek van megengedve. Kocsik, különösen mozgókonyhák málházása nem előírásszerű volt. Láttam mozgókonyhán lavort, seprűt, kádakat és egyéb oda nem való tárgyakat.”
A viszonylag hosszabb pihenőt követően a fentebb ismertetett, némileg már cirkuszi karavánra emlékeztető vonulás végén az ezred elérte a riadó körletet: az ezredtörzs és az I. zászlóalj Hrusevica, II. zászlóalj Kopriva, III. zászlóalj Kosovelje településekre került. 1917. augusztus 26-án itt érte őket az első vonalban harcoló, a galíciai Lemberg környékéről kiegészített cs. és kir. 30. gyalogezred felváltására, a Selo falu és az attól délkeletre húzódó Stara Lokva magaslat körüli terület átvételére vonatkozó parancs.
A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály és soraiban a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 1917 őszi harcainak a tágabb helyszíne napjainkban észak felől, Kostanjevica na Krasuból. A kép bal szélén az Adriai-tenger sejlik fel a Trieszti-öbölnél, tőle jobbra a háttérben a Hermada magaslatai sötétlenek, előtte pedig a Stara Lokva karszti szikláktól fehérlő gerince látható, jobb oldalt (nyugati végén) a Sela na Krasu-i vízmű fehér színű épületével. A kép jobb szélén a falu templomának tornya és néhány házának a teteje látható. A kép előterében még Kostanjevica na Krasu házai láthatók
(Fotó: Pintér Tamás, 2023. március 25.)
Az ezred 3 zászlóaljba szervezett 160 fős puskalétszámra feltöltött 12 századdal, vagyis összesen 1920 fős puskalétszámmal, s zászlóaljanként egy-egy géppuskás századdal vágott neki a második isonzói periódusának, ezúttal a Kostanjevicától délre található Selo település előtt húzódó védelmi szakaszokat átvéve.
Újra állásban
A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály csapatai a cs. és kir. 9. gyaloghadosztályt váltották fel Selo falutól keletre, a 35c–40k közötti védelmi szakaszban. A felváltásról a honvéd hadosztály Op.2153/1917. számú 1917. augusztus 26-ai intézkedése rendelkezett. A Selo–Vojscica közötti úttól északra eső területet a veszprémi 31-esek, az úttól délre eső 38k, 39k és 40k védelmi szakaszokat a nagykanizsai 20-asok vették át. Az első vonal védelmét 1917. augusztus 27-ről 28-ra virradó éjjel az I. zászlóaljnak kellett átvennie. A II. zászlóalj ezredtartalék, a III. pedig dandártartalék lett. Elhelyezkedésüket az alábbi vázlat mutatja.
A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály Selo előtti elhelyezkedése az 1917. augusztus 26-ai felváltási intézkedések alapján (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 187. M. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratai, 38. doboz, Op.2153/1917.)
A hadosztály intézkedésének az érdekessége még, hogy a felváltó ezredek a nem csapatfelszereléshez tartozó műszaki szerszámok, lőszerek, kézigránátok, világítórakéták, valamint pergőtűzkészletek (vizeshordók, hordsaroglyák), kavernaberendezések mellett az acélsisakokat is átvették, mégpedig annyi sisakot, amennyit a 9. hadosztály is a korábban itt harcoló 12. hadosztálytól átvett. Vagyis az acélsisakok ekkor még nem a személyes egyéni felszerelés részét képezték, hanem az első vonalban harcoló alakulatok azokat egymásnak adták át. (A 20-as honvédek esetében 1917. szeptember 25-től vált az egyéni felszerelés részévé.)
A 41. honvéd gyaloghadosztály egykori védelmi területe észak felől napjainkban, Kostanjevica na Krasuból. A kép bal szélén a Stara Lokva gerincén a 274-es magaslaton a Sela na Krasu-i vízmű fehér színű épülete, a jobb szélén a falu templomának tornya és néhány házának a teteje látható. A Stara Lokva és a kép előterében húzódó enyhe magaslat közötti mélyebb szakaszon, terephullámban húzódik a Sela na Krasu és Vojščica közötti műút, ami a hadosztály északi és déli védelmi területét ketté vágta
(Fotó: Pintér Tamás, 2023. március 25.)
Schamschula Rezső hadosztályparancsnok másnap fontos egészségügy intézkedéseket is hozott, felkészítve a csapatokat a várható veszteségek kezelésére. Az északi, kiinduláskor veszprémi 31-es zászlóalj részére a Bahnhof, a déli, ekkor nagykanizsai zászlóalj részére a Kipfel dolinát jelölte ki a segélyhely felállítási helyéül. Kijelölte a sebesültek és a betegek hátraszállítási útvonalát és gyűjtőhelyeit, a 20-asok esetén a Stara Lokván és a 289-es magaslaton keresztül a Waldstaffel nevezetű gyűjtőhelyig. A szállításokra csak éjjel kerülhetett sor. A hadosztály egészségügyi oszlopa Berje és Zagrajce falvakba települt és létesített kötözőhelyet. Az elesettekről is intézkedett: „Az elesettek hullái Volcji Gradra szállítandók, s ott a 12. sz. h[ad]o[sztály] e[gészség]ü[gyi] oszlopnak adandók át, amely intézet gondoskodik az eltemetésükről.”
Kutyafogatok a 41. honvéd gyaloghadosztály egyik kötözőhelyén az alakulat isonzói harcai idején (Forrás: Schmaschula Rezső tábornok hagyatéka)
1917. augusztus 27-én éjjel a felváltás nem biztatott kedvező előjelekkel. Az ezredparancsnok levéltári anyagban fellelhető naplóját idézve „a felváltás igen nehezen ment végbe, a megszálló csapat a helyzetről igen rosszul volt tájékozva. Felváltás közben a Kipfel dolinába egy éles akna csapott be, mely folytán az ezredtől Németh Sándor és Szabó Imre tart[alékos] h[a]d[na]gyok, Balla Zoltán t[artalékos] z[ász]l[ó]s megsebesült, azon kívül 68 [fő] legénység, halott 12 fő.” A nyomtatott ezredtörténet szerint a 3. század nagy veszteségét emberi felelőtlenség okozta, mert valaki a tilalom ellenére cigarettára gyújtott, s a fényvillanás után vette tűz alá az olasz tüzérség a dolinát. A felváltás végül 28-án hajnal 3 órakor fejeződött be.
Napjainkban készült panorámakép a Kipfel dolináról, ami a nagykanizsai 20-as honvédek tragikus helyszínévé vált az ide érkezésüktől kezdve a később tárgyalandó eseményekig. A fotó Sela na Krasu felől, nyugati irányból készült, a dolina szélén Rózsafi János kutatótársam látható. Jobbra a háttérben a fehér épület a település korábbi helyszíni fotókon is látható vízműve a Stara Lokván (Fotó: Pintér Tamás, 2023. március 26.)
Az átvett védőállás korábban sem volt teljesen kiépített, hisz az olasz offenzíva előtt csak hátsó, tartalék védővonalnak számított, ami kiépült is, az a korábbi harcok alatt a tüzérségi tűztől jelentősen betömődött, a katonák sokfelé csak kőrakások mögött feküdtek, így fontos feladat volt az állások kitisztítása, megerősítése is.
Az olaszok állásai a 20-asok védőszakasza előtt Selóval szemben 500 lépésre (kb. 400 méter) voltak, a jobbszárny felé a távolság csökkent és a 31-es honvédeknél már gránátdobási távolságra közeledett. A balszárny előtt az olaszok állása távolodott, de kellemetlen helyzetet teremtett, hogy az olaszok a Hermadán az első vonalát elfoglalták és az ezred védővonalával ott egyenlő magasságban álltak, s abba beláttak. A Hermadán lévő állások ezért is voltak kiemelkedő jelentőségűek a Komeni-fennsík déli szakaszának a védelme szempontjából is.
Sela na Krasu napjainkban a Hermadáról, mögötte a Komeni-fennsík egy részével, a távolban a Görzi-medencével és a háttérben északnyugat felé egészen a Júliai-Alpok nyúlványaival (Fotó: Vinko Avsenak. Itt is köszönjük a nagyszerű fotó közreadási lehetőségét!)
Az ezredparancsnokság és a műszaki század kezdetben a Vojscicán, a templom mellett épült kavernában helyezkedett el, a harcvezetés azonban a fronttól túlságosan távollévő álláspontról nehéznek bizonyult. A templomban sok tüzérségi megfigyelő is volt és emiatt az olaszok a dombot gyakran lőtték és megrongálták a telefonvezetékeket. Az ezred ezért a Sturm kavernát rendeztette be álláspontul és a műszaki századdal együtt szeptember 1-jén oda átköltözött. A kaverna neve illett is a következő időszak eseményeihez…
„Vállalat rejtneve: „Bohrmaschine” – a selói támadás terve
A hadosztályparancsnok által a várható veszteségekre való részletes felkészülést az is megkívánta, amiről Schamschula Rezső már tudott, de az ide kerülő csapatok még nem: a felváltásra nem véletlenül volt szükség, a kipihent csapatokra nehéz feladat várt, a XXIII. hadtest parancsnokságának az intézkedésére hamarosan támadást kellett indítaniuk. A hadosztály időközben ugyanis újra ennek a hadtestnek az alárendeltségébe került. 1917. augusztus 22-től történt a felsőbb kötelékek módosítása, amikor a Svetozar Boroević vezérezredes alatt működő hadseregcsoporton belül két Isonzó hadsereg jött létre, a déli, 1. Isonzó hadseregbe Wurm vezérezredes irányítása alá a VII., XVI. és a XXIII. hadtest került. A 41. hadosztály és ezredei a Csicserics altábornagy irányítása alatt álló, legdélibb, tengermenti XXIII. hadtestbe nyertek besorolást.
A XXIII. hadtest a 11. isonzói csata kezdeti időszakában jelentős területeket vesztett a Hermadán és Selo környékén. A pihenőről visszatérő és a hadtest alárendeltségébe kerülő 41. honvéd hadosztályra a Selónál elveszett részek visszafoglalása várt. A hadtesttől kapott rendelkezés alapján a hadosztály 1917. augusztus 29-én Op. 2162/1917. számú intézkedésében fogalmazta meg a támadás tervét először: „Mivel a 23. hadtest jelenlegi védővonala tartós védelem kifejtésére kedvezőtlen, másrészt a tüzérségi megfigyelő szolgálatra kiváló fontossággal bíró Stara Lokva és Hermada magaslatoktól az ellenség távoltartása feltétlenül szükséges, szándék a 11. csata előtt birtokunkban volt 1a vonalat, Selótól nyugatra pedig a volt 1c vonalat elfoglalni. Ez a hadtest déli szárnyán (Medeazzától nyugatra) az állásban lévő 28. és 35. ho. által történne. A hadtestnek ezen ellentámadó akciója »Bohrmaschine« álnevet kapta, telefonbeszélgetés erről tilos” – olvashatjuk a támadás végrehajtására kijelölt 82. dandár részére készült rendelkezésben. A támadást 1917. szeptember 4-én tervezték végrehajtani, a dandárnak a részletes tervet szeptember 1-ig kellett kidolgoznia a két ezredével, a nagykanizsai 20. és a veszprémi 31. gyalogezreddel együttműködve.
A m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály Bohrmaschine fedőnevű támadás megtervezésére vonatkozó rendelkezéseinek a fogalmazványa az Op.2162/1917. számú irat előadóívén
(Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 187. M. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratai, 38. doboz)
Schamschula tábornok a támadási céllal nem volt teljesen megelégedve, mivel az a hadosztály védelmi viszonyain kevésbé javított volna, ezért azt tervezte, hogy a hadosztállyal a régi 1a vonalat foglalja vissza, s ehhez a hadtest támogatását is kérte. „A 82. ddr. parnokság ezen a régi 1a vonal visszanyerésére irányuló támadást is készítse elő, illetve a részletintézkedéseket dolgozza ki úgy, hogy szept. 4-én a 20., 31., 32. ezredekkel a támadás végrehajtható legyen.” Később végül ezt a kibővített tervet, tehát a dési 32. gyalogezred bevonását is az akcióba, elvetették.
A kapott parancs értelmében a dandár parancsnoka, Sypniewski György vezérőrnagy 1917. augusztus 31-én „Tájékozódás vállalathoz” címmel Op. 488/13. számmal a két érintett ezred parancsnokához intézett rendelkezésében feladatul adta, hogy „a legközelebbi időben végrehajtandó vállalathoz – melynek célja a Selótól nyugatra fekvő volt 1C. vonal s evvel kapcsolatban a d[an]dár északi szárnyán a »Stern Kuppe« illetőleg az eredeti »K« vonal visszafoglalása leend – a tájékozódás azonnal megkezdendő.” A tájékozódásnak ki kellett terjednie az ellenséges vonalak felkutatására, támadási terület milyenségének felderítésére, a csoportosításhoz szükséges elhelyezési körletek (kavernák) megválasztására, a tartalékok előnyomulási területeinek megállapítására, valamint az északi és déli szomszédos saját csapatok vonalainak a pontos megállapítására. A tájékozódást és a felderítést végrehajtó tiszti járőrök, valamint rohamjárőrök előtt azonban a „vállalat titokban tartandó, nehogy idő előtt jusson hívatlanok tudomására.” A tervezett támadásról ő is minden telefonbeszélgetést megtiltott. A dandárparancsnok a támadás pontos időpontját nem adta meg, holott ő azzal a hadosztálytól kapott intézkedésekből tisztában volt.
A dandárparancsnok 1917. szeptember 1-jén reggel 7 órakor a Löwen dolinában, a 31. honvéd gyalogezred parancsnokságán megbeszélést tartott a két ezredparancsnokkal és az érintett tüzérparancsnokkal, ahol a támadás tervét személyesen beszélték meg.
A megbeszélés hatásának tudható be Bugsch Aladár alezredes, ezredparancsnok aznapi bejegyzése az ezrednaplóban: „Az est folyamán a II. és III. zászlóalj rohamszakasza tájékozásra előre vonatott az első vonalba, ellenséges állás felderítése elrendeltetett.” Az ezred szeptember 1-től kezdve a támadás előkészítése céljából kezdve minden éjszaka rohamjárőrökkel erőszakos harcfelderítést hajtott végre. A műveletet az ezredparancsnokság irányította a zászlóaljak rohamszakaszait kiküldve. Az olaszoknak védőszakasz előtt három vonaluk volt, a főállás Selo keleti szegélyén húzódott, az első vonal és a főállás előtt a járőrök drótakadályt állapítottak meg.
A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 38k, 39k és 40k védőszakaszokból álló állásai Selo előtt 1917 szeptemberének elején. A dolinák és kavernák mellett vörösesbarnával az azokban elhelyezhető létszámot jelölték
(HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 336. M. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratai, 4. doboz)
Bugsch Aladár, a 20-asok ezredparancsnoka 1917. szeptember 2-án a hdm.298/2/1917. számú intézkedésében már a felderítések tapasztalatait is figyelembe véve részletesen összefoglalta a támadás tervét, amelynek csak a korszakban a támadó, felderítő kisebb-nagyobb akciók, vállalkozások elnevezésére alkalmazott „Vállalat” címet adta. „F. hó 4-én reggel vállalat hajtatik végre” – kezdődött a terv, a „vállalat rejtneve: „Bohrmaschine” – olvashatjuk később az ezred három zászlóalja és a dandárparancsnokság részére megküldött iratban. Az egész ezred részvételével zajló támadó akció célja a régi „c” vonal visszafoglalása, a csoportosításról vázlat tájékoztatott.
A terv nagyban épített az 1917-es évben az Isonzónál már rendszeresen alkalmazott rohamcsapatokra és rohamharcászatra. Ferenczy Sándor tartalékos hadnagy, az ezred későbbi rohamszázadának a parancsnoka, szervezte meg a rohamjárőrök elhelyezkedését és feladatait. „Rohamjárőrök feladatról tájékoztatva. Ferenczy hadnagy által állíttatnak fel. F. hó 3-ról 4-re való éjjelen éjfélkor a rohamjárőrök felállnak, mint tábori őrsök. Egyes rohamhullámok tartalékok a terep lehető kihasználásával vegyék fel a csoportosítást. Csoportosítás f. hó 3-ról 4-ére éjjel az étkezés elosztása után éjféltől felveendő. Rohamjárőrökhöz, első rohamhullámhoz egyes ezen terepet ismerő vezető sappeurök lesznek beosztva” – olvashatjuk az ezredparancsnok intézkedésében.
A romjárőrök mögött a támadási terület északi szakaszán a III., a délin az I. zászlóalj két–két százada indult támadásra, két–két százada pedig tartalékot képezett. A tűzvonalba kerülő századok három–három rohamhullámot alakítottak. Az ezred II. zászlóalja tartalékban maradt.
A m. kir. nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred támadási csoportosítása az 1917. szeptember 4-ei támadáshoz (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai, 4. doboz)
A legénység a támadás során csak a legszükségesebb felszerelést vihette magával: „puskát, tölténytáskát, kenyérzsákot töltényekkel és tartalék élelemmel és tart. vízzel, továbbá minél több kézigránátot”.
Az elfoglalt állás megerősítésére műszaki egységek álltak készenlétben és nagy mennyiségű műszaki anyagot is felhalmoztak a hátsó területeken: „Az elfoglalt állás berendezésére, kavernák helyreállítására f. hó 4-én este műszaki csapatok fognak előremenni. A szükséges műszaki anyag a Waldstaffelig előre hozatik. Előreláthatólag oda vitetik: 500 spanyol lovas, 300 rögtönzött drótakadály, 300 páncél, 30.000 homokzsák.”
A siker legfőbb biztosítékát az ezredes az „ellenség fergetegszerű megrohanásában” látta.
A támadás sikerével kapcsolatos kételyeit, olykor erős aggályát, s ellenvéleményét, az előkészületekkel kapcsolatos nehézségeket az alegységeknek és a feletteseinek írt intézkedéseiben nem fogalmazhatta meg, de a személyesebb hangot is megengedő, a Hadtörténelmi Levéltárban megőrzött ezrednaplóban nyoma van ennek is. 1917. szeptember 2-án írja: „dandár parancs érkezett, hogy 4-én reggel a támadás végrehajtandó. A parancs németül volt kiadva, ami az ezred intézkedések kiadását megnehezítette. Felderítés és tájékozás újra elrendelve. Tüzércsoport parancsnokkal megállapítatott, hogy a tüzérségi tűz a rohamjárőrök előtt fog hömpölyögni. A kiutalt műszaki anyag kiszállítása nehézségekbe ütközött, autók megakadtak és nem a kijelölt helyen rakták le az anyagot.” Szeptember 3-án reggel 6 óra 30-kor a 20-as ezredparancsnokságon egyeztetett a dandárparancsnok és a két ezred parancsnoka. Bugsch alezredes ezt követően írt ezrednapló bejegyzése újra kritikus hangot ütött meg: „A dandárparancsnoknak jelentettem, hogy 3 éve viselünk háborút, [de] nem tanultunk, hanem úgy támadunk, mint a háború kezdetén. 40 perces tüzérségi tűz előkészítés most nem elegendő egy eredményes támadáshoz.”
A támadás végrehajtása
A mindössze néhány nap alatt előkészített támadás 1917. szeptember 4-én 5 órakor a tervek szerint kezdődött. A saját tüzérség fél órás élénk tüzét 10 perces pergőtűz követte. Az olasz tüzérség és az aknavetők a saját tűzzel szinte egyidőben viszonozni kezdték a tüzet, különösen a kiindulási vonalnak számító „K” vonalra és a dolinákra, kavernákra irányult a tűz, valószínűleg tartva attól, hogy akár már gyalogsági támadás is megindulhat. 5 óra 30 perckor olasz gyalogsági és géppuskatűz is megindult.
5 óra 40-kor az olasz tüzérségi és gyalogsági tűz ellenére megindultak a rohamjárőrök és az első rohamhullámok, amelyek elérték az olasz tábori őrsök vonalát, a tábori őrsöket elfogták és hátra küldték. A tábori őrsökön és később az első vonalakban elfogott és visszakísért olasz foglyok közül az ágyútűzben sok elpusztult, beszállítottak összesen 47 foglyot, akik részben a 31., nagyobb részt a 146. ezredhez tartoztak.
5 óra 50 körül a rohamhullámok elérték az első olasz állást, ami előtt a saját tüzérség által alig megrongált erős drótakadályt találtak. Az ellenséges gyalogság és géppuskák hevesen tüzeltek. Különösen a veszprémi 31. gyalogezred előtti ellenséges állásból oldalazó géppuskák lőtték igen érzékenyen az ezred jobbszárnyának a rohamhullámait. Mindezek ellenére az első rohamhullámoknak, tetemes veszteséggel ugyan, de sikerült helyenként behatolni az ellenséges első állásába, ahol kézigránátharcra, sőt kézitusára is sor került.
Dolinák, kőfalak, állásmaradványok, az egykori harcok helyszíne napjainkban. Erről a területről indult az északi, III/20-as zászlóalj támadása. A háttérben a Sela na Krasu-i templom tornya látható, az egykor ugyanott ált romos templom elérése volt a támadó 20-as honvédek célja. Rózsafi János és Stencinger Norbert kutatótársaim a terepbejárásunk során (Fotó: Pintér Tamás, 2023. március 25.)
A legtöbb helyen azonban megakadt a támadás az erős ellenséges drótakadály, valamint gyalogsági és géppuskatűz, de különösen a vezető tisztekben, altisztekben bekövetkezett nagy veszteségek miatt. A rohamjárőrök parancsnokai közül Bulla Miklós tartalékos hadnagy elesett, Döbrössy Endre t. hadnagy, valamint Radits Ferencz t. zászlós megsebesült. Az első hullámban támadó századok tisztjei közül Bertalan László, a III. zászlóalj 11. századának t. hadnagya és Dávid Géza t. zászlós, mint szakaszparancsnokok az ellenséges állásba betörve estek el. A támadás során hősi halált halt összesen 3 tiszt és megsebesült 20. A vezető nélkül maradt és jelentősen megritkult támadó egységek megkezdték a visszavonulást.
Bugsch alezredes az ezred naplójában megőrződött harcjelentésében később megjegyzi, hogy a „támadás sikertelensége arra vezethető vissza, hogy sok vezető tiszt és altiszt megsebesült, illetve elesett”.
7 óra 23-kor az északi támadó III. zászlóalj megmaradt támadó egységei a „K” vonal előtt 150 lépésre húzódtak vissza és az ezredtartalék segítségét kérték. A déli I. zászlóalj ekkor még az olasz első vonalak előtt állt, ezért az ezredparancsnokság a tartalékban álló II. zászlóalj egy századát indította az újbóli támadásra. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a heves ellenséges tűzben az I. zászlóalj is visszahúzódott.
7 óra 50-re a támadóhullámok maradványai visszavonultak a „K” vonalba, a tartalékok a dolinákba és a kavernákba. Az olaszok egész nap olyan heves tűz alatt tartották az állásokat, hogy az összetorlódott egységeket nem lehetett onnan kivonni, erre majd csak éjszaka nyílt lehetőség.
Az alig kétórás támadás rendkívül súlyos veszteséget követelt a 20-as honvéd gyalogezredtől. A már említett 3 elesett és 20 sebesült mellett megbetegedett 2 tiszt, míg a legénységi állományúak közül hősi halált halt 66 katona, megsebesült 573 fő, megbetegedett 76, s eltűnt 112 fő, akik az ellenséges állásoknál meghaltak vagy hadifogságba estek. Az összveszteség 852 fő volt.
Bertalan László tartalékos hadnagy fotója, aki 1917. szeptember 4-én Selo mellett a támadás során halt hősi halált. A 21 éves néptanító halálának a körülményeivel a sorozat következő részében részletesen foglalkozom (Tóthné Bertalan Mária és testvérei, Bertalan János és Péter, a hajdúböszörményi Bertalan László oldalági leszármazottjainak a jóvoltából)
A sebesültek között sokan csak este, mint pl. Vajda Lajos t. hadnagy, vagy csak napokkal később tudtak az ezredhez visszatérni, mint a kezén és a lábán súlyosan megsebesült Herboly Zoltán t. hadnagy, aki két napig feküdt az olasz állás közelében. A tiszthiány és a nagy veszteségek miatt ideiglenesen össze kellett vonni századokat.
A hadosztály- és a dandárparancsnokság részéről a nagy veszteségek ellenére is felvetődött a támadás mielőbbi megismétlésének az ötlete, ami Bugsch alezredest azonnali írásbeli válaszra ösztönözte. Az 1917. szeptember 5-én a 82. dandár parancsnokságának írt, a Támadás új időpontja tárgyú hdm.611/1917. számú jelentésében sorra vette az előző napi támadás tapasztalatait, ezek közül a legfontosabbakat kiemelve:
„1.) A támadás sem tüzérségileg, sem műszakilag nem volt kellőleg előkészítve […]
2.) Támadás nyílt terepen mozgott előre […]
3.) Kiindulási […] terepnek túlzsúfolása következtében oly annyira veszélyes volt, hogy könnyen végzetessé válhatik, ha az ellenség azt felismeri […].
4.) Futóárkok szükségesek, mert a tegnapi nap tanúsága szerint a nyílt terepen előrenyomuló tartalékok igen nagy veszteséget szenvedtek.[…]"
A megfelelő műszaki és személyi előkészítés szerinte 4–6 hetet vesz igénybe, ha ehhez a feltételek adottak. Aktuálisan azonban a személyi feltételek egyáltalán nem voltak azok: „Egy újabb támadás végrehajtásához, – mint lényegesen nehezítő körülményt, – jelentem, hogy az ezred harcoló állománya jelenleg 53 tiszt 899 legénység. Gyalogszázadonként alig van 1-2 tiszt. Legénységből igen sok a rohamjárőr (81-ből 28 maradt), telefonista és sebesültvivő veszteség. Ez a hiány pillanatnyilag nem pótolható és egy újabb támadás végrehajtására nagy befolyással van.”
A 41. hadosztály parancsnokának a véleménye sok mindenben megegyezett a 20. honvéd gyalogezred parancsnokáéval. Schamschula Rezső tábornok az 1917. szeptember 9-én kelt Op. 2338./1917. számú, felderítésre vonatkozó rendelkezésében kitért a szeptember 4-ei támadás sikertelenségének az okára is, amelyet ő is az elégtelen felderítésben és előkészítésben határozott meg: „Folyó hó 4-i támadásaink bár sajnos nem csekély veszteségeket okoztak, látható eredmény nélkül végződtek, de mégis kétségkívül nagyobb olasz erőket lekötöttek. Mindnyájunknak kötelessége az okok után kutatni, nem, hogy kritikát gyakoroljunk, hanem hogy tanuljunk. A főok kétségkívül az elégtelen tájékozottság s ennek következtében a támadás elégtelen előkészítése volt.”
Az egész akciót elindító XXIII. hadtest részéről a sikertelen támadás alaposabb vizsgálatára és Selónál a támadás további erőltetésére valószínűleg azért nem került sor, mert a déli területen 1917. szeptember 4–5-én sikerre vezetett a támadás. A 28. és a 35. gyaloghadosztály az 1a vonalig tört előre és szerencsésen visszafoglalta a Hermadán korábban elvesztett állásait, így a Karszton a selói védőszakasz déli veszélyeztetettsége is csökkent. Az ott harcoló alakulatok, közöttük magyar egységek is, hónapok óta azon a területen voltak állásban és kiválóan ismerték a területet, s alaposabban fel is készültek az akcióra. Az ottani sikerhez a 41. hadosztály jelentős olasz erőket lekötő selói támadása, s 20-as és 31-es honvédek nagy véráldozata is hozzájárult.
A nagykanizsai ezred Selo melletti megpróbáltatásai az 1917. szeptember 4-ei támadással nem értek véget, a következő nap újabb tragikus eseményeket hozott az alakulat számára, amelyről a sorozat folytatásában fogok beszámolni.
Kérjük a kedves olvasót, hogy ha a fenti írásban említett személyekről, helyszínekről, történetekről bármilyen írásos vagy tárgyi családi emlékkel rendelkezik, akkor keresse meg a szerkesztőségünket.
Felhasznált irodalom:
• Balla Tibor: A magyar királyi 41. honvéd hadosztály a 10. isonzói csatában (1917. május 12.–június 6.). Hadtudományi Szemle. 2017. évi 3. szám. 119–128. oldal.
• Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok. Argumentum. Budapest, 2010.
• Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Reé László Könyvkiadó- és Terjesztővállalat, Budapest, 1940
• Herczegh Géza: A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred, a 31. 46. és a 79. honvéd menet zászlóaljak, valamint a 31/I. népfölkelő zászlóalj története. Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdai Műintézete, Cegléd, 1936
• Kajon Árpád–Suslik Ádám: A Monarchia katonája. Schamschula Rezső tábornok élete. Magyar Napló. Budapest, 2019.
• Ligeti Dávid: Az anyagháború vége a Karszton – A 11. isonzói csata. Hadtudományi Szemle. 2017. évi 4. szám. 142–147. oldal.
• Österreich–Ungarns Letzter Krieg 1914–1918. Herausgegeben vom Österreichischen Bundesministerium Für Landesverteidigung und vom Kriegsarchiv. Sechster Band. Das Kriegsjahr 1917. Verlag Der Militärwissenschaftlichen Mitteilungen, Wien, 1936.
• Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.
• Szepessy-Bugsch Aladár összeáll.: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. II. kötet. Vitéz Tóth Alajos Könyvnyomdai Műintézete, Sopron, 1931.Levéltári források:
• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 187. M. kir. 41. honvéd gyaloghadosztály iratai
• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 336. M. kir. 82. honvéd gyalogdandár iratai
• HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, II. 597. M. kir. 20. honvéd gyalogezred iratai
A sorozat 1. része: Mindennapi halálveszélyben Kostanjevica körül
A sorozat folytatása: Apokalipszis a Kipfel dolinában
