Veszprémi honvédek védelmi harcai Kostanjevicánál 1917 tavaszán – 3. rész
A 10. isonzói csata során 1917. május 23-án délután 5 órakor a veszprémi 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága tisztában volt azzal, hogy Kostanjevica elesett. Az olasz támadásban felmorzsolódott 31/III. zászlóalj állásainak visszavétele a Herczegh Géza százados vezetése alatt álló 31/II. zászlóaljra várt. Az ellentámadás során kiemelt szerep jutott az 5. századnak, amelyben az elesett és megsebesült tisztek helyére lépő Moravcsik őrmester, valamint Schmidt sebesültvivő tizedes különleges haditetteket hajtottak végre. Észak felől a nagykanizsai 20. honvéd, míg déli irányból a dési 32. honvéd gyalogezred is bekapcsolódott az ellentámadásba…
Tartalék zászlóaljak az 1/c vonal mögött
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 608. 3. doboz)
A Kostanjevicát elfoglaló olasz századok kötelékeit rendező tisztek tisztában voltak azzal, hogy bármelyik percben megindulhat az osztrák–magyar csapatok ellentámadása. Mielőtt a következő órák történetét megismernénk, még tekintsünk vissza a déli órákra.
Vitéz Herczeg (más forrásokban Herczegh írásmóddal) Géza nyugállományú alezredes (Forrás: Vitézek albuma, 1939)
Az 1/c vonal mögött tartalékban levő, Herczegh Géza százados vezette 31/II. zászlóaljat már a déli órákban előrevonták a védővonalba. Szilárd Béla főhadnagynak, az 5. század parancsnokának később készült feljegyzéséből információkat kaphatunk a „C” vonalban történt néhány eseményről is. Ebben visszaemlékezik Schmidt Miklós sebesültvivő járőrparancsnokra is. Az 1876-ban született, erzsébetfalvai lakhelyű, nős, polgári foglalkozása szerint kereskedő tizedes a nap során több kiemelkedő haditettet is végrehajtott. Parancsnoka így írt erről: „1917. május 23. Századunk a második C vonalban van ezred tartalékban. Délelőtt pergőtűz a taliánok részéről. Délfelé és délután különféle hírek az ellenség támadásáról, 4h-kor pedig már arról, hogy az ellenség az állásokat és Kostanjevicát elfoglalta. Megtámadják a C vonalat. De nem láttunk semmit. Előttünk egy kis erdőcske fái, füst, por, a kilátást akadályozzák. Schmidt észreveszi, hogy nyugtalankodom, nézek erre-arra, de nem láthatok. »Főhadnagy úr majd felmászok erre a magas fára, onnan majd tán látok!« »Ne menjen, hisz erősen ágyúznak, ott könnyebben baja támadhat!« »Nem muszáj abba a fába vágni a gránátnak!« Azzal csak felmászik, elkezdi a távcsövezést és nézegelődik. Amennyire a portól lát, jelentget.
A tüzérségi erőviszonyok 1917. május 23-án egy olasz vázlaton
(Forrás: NATURA NASCOSTA)
Egyszerre tán 15-20 lépésre tőlünk a vonalba becsap egy 28-as. Schmidt látja, hogy emberek elesnek. Hivatása tudatában gondolkodás nélkül szinte önkénytelenül mászik a fáról, odaszalad a baleset színhelyére. Jungi zls félig betemetve, kihúzza, szolgája több sebtől vérzik, beköti, a másik hármon nem segíthet, meghaltak. Szalad egy másik sebesültvivőért, beviszik Jungit és szolgáját egy segélyhelyre. Kijön, ismét jelentést tesz, és arra, mint akinek az a feladata, felmászik újra a fára és adja tovább jelentéseit és csak akkor jön le, mikor egy gránátszilánk lábán megsebesíti. »Mi a baj?« – kérdem. »Semmi, egy csekélység. Bekötöm, azután rendben van. Most nem szabad minden kis sebbel hátra menni.« Szól, és mellettem marad.”
Herczegh százados délután 2 óra 20 perckor még kézhez kapta Weidner ezredesnek, a 31/III. zászlóalj parancsnokának tájékoztatását, de a továbbiakban teljes volt a tájékozatlanság. Miután a falut védő századokkal, valamint Weidner ezredessel megszakadtak a kapcsolatok, csak a figyelőire, és járőreire hagyatkozhatott. Délután 4 óra 50 perckor a dandárparancsnokság újabb felderítést rendelt el a helyzet tisztázására. Az olasz foglyokkal visszatérő járőrök jelentették, hogy a felkutatott tereprész tele van ellenséggel.
A veszprémi 31/II. zászlóalj tisztikara 1917 tavaszán
(Herczegh Géza: A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred, a 31. 46. és a 79. honvéd menetzászlóaljak, valamint a 31/I. népfelkelő zászlóalj története. Cegléd, 1936. című kötetből)
Herczegh Géza századosnak gyorsan kellett döntenie. Vagy kivárja, hogy az ellenség megtámadja a zászlóaljával védett „C” vonalat, vagy kihasználva a sorait még nem rendezett olasz gyalogság pillanatnyi megtorpanását, megtámadja őket. Az utóbbi mellett döntve felhívta az 5. század (Szilárd Béla főhadnagy), 7. század (Stróbl Pál hadnagy) és a 8. század (Jeszenszky Elek főhadnagy) parancsnokainak figyelmét, hogy „felszerelni rohamfelszerelésre”: kézigránát és megfelelő mennyiségű lőszerrel rendelkezzenek a honvédek.
Osztrák–magyar rohamszakasz kiképzés közben a Karszt-fennsíkon, 1917
(Forrás: internet)
A felszerelés, majd a részletek pontosítása és egyeztetése után este 7 órakor indult meg a veszprémi honvédek ellentámadása. A Kostanjevica visszafoglalására indított ellentámadást a viszonylag jól dokumentált 5. század harcain keresztül mutatom be.
A század támadásában főszerepet kapott Moravcsik László népfelkelő őrmester, akinek „a f. hó 23-án történt ellentámadás alkalmával tanúsított vitéz és bátor magatartása tárgyában” 1917. május 25-én jegyzőkönyvet vettek fel. Az 1878-ban Ógyallán született, polgári foglalkozása szerint kőműves, nős, római katolikus vallású, ekkor már I. és II. osztályú vitézségi és „német harcos” éremmel rendelkező altiszt komoly haditettet hajtott végre.
A támadásra indult 5. század szinte azonnal szemben találta magát az ellenséges gyalogság nagy erejű járőr szakaszaival. Moravcsik őrmester így emlékezett vissza ezekre az órákra: „Az 5. századnak két szakaszparancsnoka már az 1/c vonal elérésekor harcképtelenné vált. Ekkor én átvettem a félszázad parancsnokságát, az 1/b vonal előtt. Félszázadom előnyomulása közben erős ellenséges járőrökkel találta magát szemben, melyek közül 2 tiszt és 35 főnyi legénységet foglyul ejtett és hátra szállított.
Olasz gyalogosok a drótakadályok között
(Forrás: internet)
További előnyomulás közben elértük az 1/b vonalat, melyből erős géppuska tüzet kaptunk. Az ellenséget az 1/b vonal 26. védőszakaszának balszárnyától és a 27. védőszakaszból heves kézitusa után kivetettük, 1 olasz géppuskát hasznavehetetlenné törtük össze. Az ellenséges gyalogságból kb. 60 főnyi foglyot ejtettünk. Az 1/b vonal megtisztítása után az ellentámadás célja, az 1/1 vonalra vetettük magunkat. Itt találtunk leghevesebb ellenállásra. Századparancsnokom megsebesült, a másik félszázad parancsnoka pedig elesett s én akkor átvettem a század parancsnokságát.
Olasz géppuskások
(Forrás: internet)
Századom egy oldalazó ellenséges géppuskát és kb. 15 főnyi legénységet, valamint 1 tisztet ejtett foglyul. A géppuskát századom leolvadt létszáma s a helyzetnek akkor még bizonytalan volta miatt használhatatlanná tettem. Legfőbb igyekezetem az összeköttetés helyreállítására irányult, mely a sok akadály dacára sikerült. A vonalat ezután még megerősíteni, lőszer és világítóanyag utánpótlásáról gondoskodtam s a századparancsnokságot ezután a kirendelt zászlósnak átadtam.”
Moravcsik őrmester helytállásáról a jegyzőkönyv tanúsága szerint így nyilatkoztak a rohamban részt vett társai: „A legénységet harcszerűen vezette, a bátrakat dicsérte, a csüggedőket bátorította s a félszázadnak minden honvédjét ott alkalmazta, hol az egyénisége folytán jól megfelelt. Mindenütt maga járt elöl s az ellentámadást akkor sem engedte ellanyhulni, amikor századparancsnoka megsebesült és az egyetlen szakaszparancsnok elesett. A század parancsnokságot átvette, a foglyokat nagyon kevés és a harcban kevésbé használható legénységgel kísértette hátra, s mindnyájunkra személyes bátorságával oly benyomást gyakorolt, hogy gondolkodás nélkül vakon követtük őt. A legénységnek az állásban való elhelyezését szabályozta, összeköttetést folytonosan fönntartotta. A sebesültek bekötözéséről és lehetőség szerinti elszállításáról, s a pótlásra érkezett legénység elhelyezéséről személyesen gondoskodott. A beállott lőszer hiányon úgy segített, hogy egy bedőlt kavernában elhelyezett lőszert kibontatta s a legénység között kiosztotta. Bátor és példás magatartásával tette lehetővé, hogy az ellentámadással elért eredményt az ellenség kezünkből vissza ne ragadja. Helyét még akkor sem akarta elhagyni, amikor gránátbecsapódástól arcban megsebesült. Ezt csak Hegyi zászlós határozott parancsára tette.”
Schmidt Miklós népfelkelő tizedes visszaemlékezésében szintén részletesen beszámolt az ellentámadásról: „Az 5. század, melynek állományában sebesült vivő járőrparancsnok vagyok, ellentámadást intézett. Az ellentámadás kezdetén két tisztet erős ellenséges tűzben a segélyhelyre szállítottam. A tisztek bekötözése után újra századomhoz mentem. Mindaddig, míg ellenséges járőrökkel nem találkoztunk, a sebesültek bekötése volt a legfőbb gondom.
Szanitécek egy csoportja, amikor csendes volt a front
(Forrás: internet)
Amikor azonban századunk erős ellenséges csapattal találta magát szemben s a parancsnokok száma megfogyott, az első segélynyújtás mellett még arra is törekedtem, hogy a harcképtelen parancsnokokat helyettesítsem. Az időközben megfogyatkozott lőszerrel, illetve annak pótlásáról oly módon gondoskodtam, hogy az olaszok által megszállott s az ellentámadás által visszafoglalt III. zászlóalj lőszerraktárából a könnyebben sebesült legénységgel az előnyomuló század után szállítottam a nagy mennyiségű gyalogsági lőszert, s különösen sok kézigránátot. Ugyanitt elfogtam 10 itt rejtőző olasz gyalogost, kiknél a III. zászlóaljparancsnokság iratainak, parancsainak egy részét s a segédtiszt fényképét megtaláltam s elkoboztam. Amikor az I/a vonalba érkeztem, századparancsnokomat – ki megsebesült – nagyon erős tüzérségi tűzben hátra szállítottam. Ugyanott történt, hogy egy géppuskát s annak kezelő legénységét furfanggal oly helyzetbe hoztam, hogy rájuk zúduló ütéseimtől csak századparancsnokom közbelépése mentette meg őket. Századparancsnokom sebesülten az állásban leült s az előbb említett foglyokat figyelemmel kísérte, míg én a legénységet a visszaszaladó olasz tűzzel való üldözésére bíztattam s ebben magam is részt vettem. A szürkület beálltával századparancsnokomat visszaszállítottam, s minthogy én magam is nem súlyos haslövést kaptam az orvos főnök a segélyhelyen marasztott. Az előbb említett foglyok beszállításáról gondoskodtam.”
Schmidt tizedes furfangjára Szilárd főhadnagy így emlékezett vissza: „Egyszerre látom, Schmidt megáll, lehajol. Vajon mi van? Jobbra tőlem 20 lépésre 3 talián egy gránáttölcsérből lövöldözik ránk. A fegyvertelen Schmidt nem veszti el a fejét, sőt feltalálja magát. Úgy tesz, mintha követ venne fel és ráhajítaná a taliánokra. Azok egy pillanatra megijednek, lebuknak, a pillanatot Schmidt felhasználja, odaszalad és már az egyik talián kezéből kiragadja a fegyvert. A 3 talián az erélyes fellépésre megadja magát. Nekem kellett megakadályoznom, hogy le ne szúrja őket Schmidt dühében.”
Moravcsik László őrmestert és Schmidt Miklós egészségügyi tizedest a bátor helytállásukért az Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. Az 5. század lendületes támadását vezető Szilárd Béla főhadnagyot a Lipót rend lovagkeresztjével, majd később a tiszti Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. Sebesüléséből felgyógyult. Herczegh Géza százados, a 31/II. zászlóalj parancsnoka a Lipót rendre volt elterjesztve, végül a III. osztályú Vaskorona Rendet kapta meg.
A Petrean Oktavian főhadnagy vezette ellentámadás kezdete a falutól délre, a Rudolf kaverna irányába (Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 609. 1. doboz)
A veszprémiek támadása mellett dél felől támadást indított a dési 32/II. zászlóalj 7. százada is, amely délután 7 óra 10 perckor kezdődött. Ebben részt vett az ehhez a századhoz visszavonult veszprémi Mercz hadnagy is a megmaradt honvédjeivel. A Petrean Oktavian főhadnagy vezette század rövid és heves tűzharc után megrohanta a 27-es védelmi szakasz balszárnyát, és súlyos kézitusa után visszavették az állást. Az ellenség halottait és sebesültjeit visszahagyva Kostanjevica házai közé rohant be. A támadó csoport elérte a Rudolf kavernát, és kiszabadította az olasz támadáskor foglyul ejtett 31/12-es század honvédjeit.
A jobbszárnyhoz csatlakozó (a 25. védőszakaszt megszálló) nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred csak az ellenük indított olasz támadás visszaverése után kezdhette meg a Kostanjevicába betört olaszok ellen az ellentámadást. A 346-os magaslatról indított rohamuk során jelentős számú olasz gyalogost elfogtak. Szívós ellenállásuk megakadályozta az ellenség támadásának kiterjesztését.
1917. május 24-én a 82. honvéd dandárparancsnokság arról rendelkezett, hogy a támadásban legsúlyosabb veszteséget szenvedő veszprémi 31/III. zászlóaljat olvasszák be a 31/II. zászlóaljba. Herczegh századosnak, a parancs végrehajtásának kezdetekor küldött jelentéséből megtudható, hogy a 31/III. zászlóalj ekkor 158 fő volt, amelyből a harcoló létszám 104 főt tett ki. A besorolás után az 31/II. zászlóalj századainak létszáma átlagosan 120 fő lett.
És az olasz offenzíva folytatódott…
Herczegh Géza százados jelentése a dandárparancsnokságnak, 1917. május 24-én
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 608. 3. doboz)
