Hegedős Károly harctéri emlékei – 1. rész
Új sorozat indul a Nagy Háború Blogon. Hegedős Károly építész (1895–1972) hosszú éveken keresztül írta összesen több ezer oldalt kitevő, gazdagon illusztrált emlékiratát, amelyet fiának szánt tanulságul. Az egész életét felölelő írás egyik kötete a Nagy Háborúban megélt kalandokat elevenítette fel. Az egyéves önkéntesként tüzériskolát végzett műegyetemi hallgató a temesvári 17. tábori tüzérezrednél kezdte meg szolgálatát, majd a 20. honvéd nehéztüzér-ezrednél folytatta. A háború alatt megjárta az olasz, az orosz majd az albán frontot is.
Az emlékirat első részében megtudjuk, hogy az építésztanulmányait nagy reményekkel folytatni kívánó fiatalembert nyaralás közben éri – villámcsapásként – a szarajevói merénylet híre. Mindenki lázasan töpreng az eseményeken és a lehetséges nemzetközi következményeken. Szeptemberben elkezdődnek a tanulmányok a Műegyetemen. A diákok közül ekkor már sokan jelentkeztek önkéntesnek, amivel kivívják társaik csodálatát. Előbb-utóbb Hegedős Károlynak is döntenie kell a bevonulás ügyében…
Hegedős Károly (1895–1972)
„Megkezdtem ma, rettenetes viharos történelmi idők közepette, hogy pótoljam fiamnak azt, ami nekem hiányzott: az apám szava és irányító tanácsai”. Nem mindennapi vállalkozás kezdősorai ezek: Hegedős Károly (1895–1972) építész monumentális hosszúságú kéziratos emlékiratának bevezetőjében olvashatjuk. Ki volt ő? Ha szakmai pályafutásáról a lexikonokat, újságcikkeket böngésszük, a kiváló képzettségű műegyetemi mérnökök reprezentánsa áll előttünk. A mezőberényi gazdag polgárcsaládból származó, korán árvaságra jutott fiatalember eredetileg festőművész szeretett volna lenni, de végül az építészmérnöki pálya felé fordult. 1913-ban kezdte meg tanulmányait az alig néhány éve az új helyén, Lágymányoson felépített, akkoriban igen korszerű műegyetemi campuson, de tanulmányait a háború félbeszakítja, ő maga is a frontra került. 1917-ben végzett volna, így csak 1921-ben vehette át oklevelét. A két háború között dolgozott Cegléden, Békéscsabán és Mezőberényben, de Kolozsváron, Bukarestben is: Párizsban tanulmányúton járt.
A ceglédi Iparosok Kultúrháza (a mai Kossuth Művelődési Központ) tervezése is nevéhez fűződik
1939-től magán tervezőirodát vezetett. Számos kiváló középületet tervezett az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) számára: a békéscsabai és a kolozsvári székházakat, a budapesti Madách téri vörös téglából épült bérházat, a Csepeli Rendelőintézetet, valamint a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) Ügyviteli Székházát. A Bauhaus stílusjegyeit is magán viselő OTI Bányanyugbér Biztosítási Ágazatának Bérháza (az egykori Endresz György téren, ma Magyar Jakobinusok tere) legsikerültebb alkotásainak egyike.
Hegedős Károly mesterjegyét barátja, Búza Barna szobrászművész készítette
(A BME Levéltár tulajdona)
A második világháború után különböző tervezővállalatoknál tevékenykedett, 1958-ban vonult nyugdíjba, 1971-ben még átvette aranydiplomáját, a következő évben érte a halál.
Ha Hegedős Károly szakmai pályafutását a magánéletével együtt szeretnénk megismerni, egy egészen különleges dokumentum áll rendelkezésünkre, amely néhány évvel ezelőtt került a BME Levéltár birtokába: ez a már említett, kilenc kötetes kéziratos emlékirata, amelyet az intézmény az NKA támogatásával vásárolt meg. Érdekesség, hogy a lánya, Piroska az elveszettnek gondolt hagyatékról a levéltártól értesült, majd a gyűjteményt végül édesapja egyéb személyes tárgyaival, irataival és fotóival is kiegészítette.
Az emlékirat egy lapja
A mű születésének körülményeit jól ismerjük az első kötet végi bejegyzésből: fiának, Mihálynak (Hegedős Mihály (1945-1998), sportújságíró,) szánta az írást: „leírtam emlékezetből, 1945 augusztus 19-től 1947 január 6-ig Budapesten, (…) szabálytalan időközökben, mintegy elmenekülve a keserves jelenből a szép, emlékekkel teli fiatalságom múltjába, mint a legolcsóbb narkotikumba.” Az idilli gyerekkor felidézése valóban menekülés lehetett számára a jelen megpróbáltatásaiból: mivel Hegedős Károly a háború alatt egy munkaszolgálatos századnak volt a parancsnoka, az igazolóbizottság előtti procedúrák és az elmarasztaló határozatok, valamint a napi egzisztenciális problémák életének újabb küzdelmes időszakát hozták. Mindenesetre az emlékiratírással később sem hagyott fel: az évek során további nyolc kötet, összesen mintegy hatezer oldalra rúgó, kronologikus sorrendben feldolgozott, fényképekkel és rajzokkal, tervrajzokkal gazdagon illusztrált írásmű jött létre, felbecsülhetetlen értékű dokumentumaként a boldog békeidők utolsó éveinek, két háborúnak, forradalmaknak és egy mérnökember szakmai és emberi küzdelmeinek.
Hegedős Károly emlékiratírás közben,otthonában, rajzasztalánál a Wallenberg utca 4-ben (Phönix-ház). A falon az építész mesterjegye
Lánya visszaemlékezése szerint édesapja számára az emlékiratírás-dokumentálás szinte szenvedéllyé vált, amit nem zavarhattak meg napi apró-cseprő ügyek. Hegedős Károly gyöngybetűkkel írt: a lapszéli bejegyzéseiből tudjuk, hogy – részben naplóira támaszkodva, amelyek sajnos elvesztek – gondozta is a szöveget. A fényképeken látható egyes ismeretlen személyeket néha a több évtized után felbukkanó régi barátok azonosították. Az írás elkészült részeit beköttette. Egész életében művészi színvonalon rajzolt, nagyszerű alkotásait és karikatúráit a blog olvasói is élvezni fogják. A festői véna azonban mérnöki szemléletét nem szorította háttérbe: aprólékos részletességgel mért, rajzolt, fényképezett, dokumentált mindent, ami a szeme elé került, a lakószobájától a frontvonalig, a bútoroktól a fegyverekig.
Alaposan dokumentált szülői ház Mezőberényben, méretaránnyal, szobabeosztással, szomszédok neveivel, feljegyzéssel a ház további sorsáról: értékes helytörténeti és építészettörténeti forrás
„Olvasgasd szeretettel, ha nehéz lesz a sorod, akkor majd a második kötetben böngéssz, nekem is keserves volt az életem második szakasza” – szólt az apai tanács fiának, arra a kötetre utalva, ami a Nagy Háborúban tapasztalt kalandokat örökíti meg. (Ez a szöveg egyébként 1947 februárja és 1948 januárja között született.)
Hegedős Károly 1915-ben egyéves önkéntesi szolgálatra jelentkezett a cs. és kir. 19. tábori tüzérezredhez Nagyváradra. Az iskola elvégzése után – melyről az emlékiratban részletesen beszámolt – az olasz frontra került. A temesvári 17. tábori tüzérezred 7. ütegénél kezdte szolgálatát, amelyet rövidesen – 1916 elejétől – a közös hadseregből „honvéddá vedlett” 20. honvéd nehéztüzér-ezred 2. ütegénél folytatott. Részt vett a San Michele és San Gabriele körüli harcokban. Kadétként került a frontra, főként tüzérfelderítői beosztásban tevékenykedett: zászlóssá előléptetése napján sebesült meg, majd hadnagyi rendfokozatban szerelt le. Összesen 16 hónapot szolgált a fronton, majd egy viszonylag eseménytelen oroszországi tartózkodás után újra az olasz, majd az albániai frontra került: maláriásan, kórházban érte a Monarchia összeomlása. Katonai pályafutása során megkapta a Károly csapatkeresztet, a bronz és ezüst érdemérmet, a sebesülési érmet és a Signum Laudist.
Hegedős Károly Temnicán, 1917 januárjában
Az emlékirat szövegének gondozásakor figyelembe vettük, hogy szerzője az írást nem a nagyközönségnek szánta. Azokat a részleteket kihagytuk, amelyek túl személyesek voltak, vagy nem tartoztak szorosan a háborús tematikához, emellett néhol apróbb helyesírási és stiláris változtatásokat tettünk. Hegedős Károly írását tanulságul szánta fiának, ezért sokat moralizál, személyes döntéseinek hátterét megmagyarázza. E részek többségét benne hagytuk: érdekes adalékul szolgálnak a háborúról alkotott korabeli közfelfogás jobb megértéséhez, mentalitástörténeti perspektívákat is kijelölve.
A Hegedős-család 1964-ben: Hegedős Károlyné Adler-Stoffa Erzsébet, Hegedős Mihály, Hegedős Károly, Hegedős Piroska
A BME Levéltár és a szöveg gondozója köszönetet mond az építész lányának, Hegedős Piroskának, aki hozzájárult a mű publikálásához és értékes információkkal szolgált a keletkezéstörténethez. Szintén köszönet illeti a blogra kerülő szövegrész átírását elvégző Nagyné Vágó Andreát, a BME Levéltár asszisztensét. Az intézmény az emlékirat minden kötetét digitalizáltatta, így azok elektronikusan kutathatók a levéltár kutatószobájában.
„Úgy látom kisfiam, téged az én egyéni életem nem is érdekel annyira” – szívszorító olvasni a nagyszabású mű címzettjéhez intézett szavakat a szövegfolyam vége felé. Hegedős Károly, a hiábavaló munkától irtózó, a jól végzett munka örömét gyakran megélt mérnökember valószínűleg elégtételt érezne, ha látná, hogy erőfeszítése mégsem volt értelmetlen: a blog olvasói élvezetes és tanulságos írásművéből ismerhetik meg a Nagy Háború izgalmas fejezeteit.
* * *
1914. június 28. Délután, mint rendesen, kint vagyunk Gyopároson. Mint mindig nagyobb társaság, Berthóty Károlyné is a két lányával, Ilával meg Mancival, Berthóty Magda, B. Pistáné, Ilonka nénénk, az elmaradhatatlan Kökény Misa meg Margonyaiék.
Hegedős Károlynak küldött képeslap a fürdőző rokonoktól, barátoktól Marosvásárhelyről, egy évvel a háború kitörése előtt adták postára
„A vízaknai meleg sósfürdő épülete, rajzoltam természet után, 913 július hó.”
(Rajz Hegedős Károly emlékiratából)
Megfürdünk, utána uzsonnázunk; estefelé Kökény Misa hozza a hírt valahonnan: Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst meg a feleségét Chotek Zsófiát. Mind a ketten meghaltak. Bomba, meg revolveres merénylet! Pesten nagy felfordulás van! Szarajevó? Bosznia, az annektált osztrák terület!? Szerb irredenta? Anarchisták? Hogy – mint történhetett??
– Ez háborút jelent! – mondja Kökény Misa. Szerbiának hadat üzen a Monarchia s három hónap alatt meghódítja!
– Szerbiát nem engedi Oroszország! Szerbiát Oroszország uszította eddig is ellenünk, Oroszország beleavatkozik ebbe! – magyarázza hevesen Margonyay Gyula.
– Ha Oroszország beleavatkozik, akkor minket meg megsegít Németország. Erre az esetre a hármasszövetség működésbe lép (Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország) – magyarázza lázasan Berthóty Pista bátyánk, aki szintén előkerült.
– Jó-jó, de Franciaország Oroszországgal szövetségben van, akkor ő is beleavatkozik. Anglia is a francia mellett áll s így szörnyű nagy háborúvá, világháborúvá dagad ez a szarajevói gyilkosság!
– Áh fenét – szól bele Jeszenszky Kari is – Szerbiát három hónap alatt annektáljuk s azzal kész!
De kár, hogy ilyen rövid idő alatt végződik majd a háború – gondoltam magamban – hiszen akkor én már részt sem vehetek benne, pedig hát de szép dolog volna, mint magyar huszár részt venni egy győzedelmes háborúban! Én még csak jövő tavasszal leszek 20 esztendős! Csak 21 éves koromban kerülök sorozásra! Kimaradok a háborúból! Óh, be kár!
Talpra magyar: egykorú képeslap az emlékirat lapjai közé fűzve
Egyelőre azonban még nem tört ki a háború. Az Osztrák–Magyar Monarchia egy erőshangú demarsot intézett Szerbiához, amikor kiderült, hogy szerb földre vezetnek a merénylők nyomai. A tettest mindjárt a helyszínen elfogták, sok tettestársat is, megindult a nagy nyomozás.
Az újságokat lázasan lestük, Béla meditált a híreken. Elsősorban: Ferenc Ferdinánd volt a Monarchia kardja, ezt ütötték ki az ellenfelek a kezünkből. Ferenc Ferdinánd magyarfaló és bigott katholikus volt, nem tudjuk nekünk előnyös-e vagy hátrányos, hogy meghalt, de a háború szempontjából biztosan nagy hátránya a Monarchiának.
Azután: most csak diplomáciai harc folyik, ezzel időt akarunk nyerni, hogy az aratási, cséplési munkákat be tudjuk fejezni. Azután – ha Szerbia nem enged, – mert nem engedheti azt, amit mi követeltünk a demarsban, hogy tudniillik a Monarchia nyomozó-közegei szerb földön dolgozhassanak, egy szuverén állam ilyet meg nem engedhet – aratás után általános mozgósítás lesz. A 7. hadtestet – Temesvár – már mozgósították, az a szerb határon van már.
Lestük az újságokat, de én szép nyugodtan készültem naponként az én két utóvizsgámra. Sőt – nagy meglepetésemre, amikor Bajcsy bácsi elküldte az indexemet, azt látom, hogy mechanikából nincs jegyem beírva! Szent egek, hát megbuktam volna ebből is? Az anyaggal teljesen tisztában voltam, ez lehetetlen! Az index mégis ezt mutatja! Itt nincs mit tenni, átfutom ezt az anyagot is és leteszem ezt az UV-t is!
Azután jöttek megint az újságcikkek! Németország biztosította a Monarchiát, hogy hű a hármasszövetségi egyezményhez.
Teltek a hetek. Altnöder Imrétől sürgöny jött: Kislányuk született, mindketten egészségesek! Azután pár nap múlva megjelent a mezőberényi piacon a Községháza meg a templomok falán az általános mozgósítási parancs. Népeimhez! – szólt I. Ferenc József kiáltványa –, trónjának örökösét gyilkolták meg bűnös kezek – az értelmi szerzők a szerb királyság felelős államférfijaival állottak összeköttetésben. A szerb királyi kormány a kért elégtétel adását megtagadta! A Monarchia becsülete megköveteli, hogy megbüntesse a bűnös szerb uralmi klikket!
Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam – szólott a királyi kiáltvány – kénytelen voltam az utolsó eszközhöz nyúlni. Hadseregeimnek parancsot adtam, hogy döntsön a fegyverek ereje. Oroszország mozgósított. Határainkat fenyegeti. Ezennel elrendelem az általános mozgósítást. Minden katonaviselt ember 24 órán belül jelentkezzen az illetékes csapattesténél! Előre, vitéz hadseregeim, Isten legyen veletek!
A kiáltvány megkapott. Minden épkézláb embernek kötelessége, hogy fegyverbe álljon! Háború! 1848–49 óta nem emlékeztem, hogy háború lett volna, mert a boszniai okkupációs hadjárat rövid volt s nem nagy jelentőségű.
Minden ember megrendülten állt a plakát előtt. Azonnal hazasietett. Csomagolt, asszonytól-gyerektől búcsúzkodott, tarisznyát akasztott a vállára, előkereste a katona-igazolványát és már indult is a vasútállomásra!
A nyugalmas, csendes Berény képe egy csapásra megváltozott! Jött a hír, hogy a rendes személyszállító vonatok járása teljesen bizonytalan. Talán csak Szolnokig járnak a vonatok. A honvédlovakat azonnal be kell vinni Váradra. Délután indult Hudák János, az Idesék kocsisa a váradi honvédlovakkal, ő maga is váradi huszár: mindjárt bennmarad.
Tichy Mihály, a két Toldy fiú Kérhalomról, ezek mind a váradi huszároknál kell, hogy jelentkezzenek, több Békéscsabára igyekezett a 101-es bakákhoz.
Az öreg Klein Miksa futkározott, táviratozott, telefonált Pestre. Mennyi gabonát vásároljon? Minden mennyiséget, amit kérnek érte, azt fizesse! De hogyan szállítja? A vonatok, a beláthatatlanul hosszú katonavonatok robogtak, minden 8–10 percben átfutott Berényen egy-egy ilyen katonavonat. A „standbeliek” már mennek, vígan, fellobogózott teherkocsikban. Zöld gallyakkal van díszítve minden waggon, rajta a felírás: 40 embernek, 6 lónak. Csikorgós új minden, a katonákról lekerült a békebeli ragyogó, sujtásos, fényes gombos sokszínű egyenruha, csak egy-egy huszárszázadot, ezredet lehet még látni piros nadrágban, égszínkék mentékben fehér prémmel szegve. A lovak kifogástalanul etetve, pucolva, patkolva. Minden új s minden megy a harcba, a tűzbe! Háború! Ütközet? Valami régi-régi emléke merül fel mindenkinek a régmúlt meséiből; mindent elsöprő huszárattak fergetege; kivont karddal neki az ellenségnek! A magyar huszár a világ legelső katonája!
De azután bakákat is vitt a vonat. „Csukaszürkébe” voltak öltöztetve, nem a passzent sötétkék nadrág, sárga csíkkal meg vitézkötéssel, hanem bő nadrág, bő zubbony, köpönyeg, vadonatúj, pompás anyagból.
Dalolva mentek;
„Ferenc Jóska nem mehet el a bálba,
Mert hogy igen elnehezült a lába,
Sohse búsulj, édes öreg királyunk
királyunk, de királyunk
Megforgatjuk helyetted is a rácot!
Azután Erdély is mozgott; Altnöder Imre is bevonult – írja Tuli, ottmaradt a pár napos kis Sárikájával Tuli Marosvásárhelyen.
Vonultak az erdélyi bakák is, külön nótájuk volt:
Megy a gőzös sebesen, székelyt visz-e-gyenesen a
Hegyes Szerbi-ába!
Megállj! Megállj! Kutya Szerbia,
Nem lesz tiéd Hercegovina
Mer’ a székely nem enged,
Míg a vére nem ered a
Hegyes Szerbi-ába!
Pár hét, s a világ két sarka egymásba gabalyodott. Oroszország kiadta az Osztrák–Magyar Monarchia követségének az útlevelét, megszakította a diplomáciai viszonyt s pontos időt szabott: ha holnapután déli 12 óráig a Monarchia meg nem szünteti Szerbiával az ellenségeskedést, „hadi állapotban levőnek tekinti magát”!
Másnap Németország adta ki az orosz követség útlevelét; szerződési kötelezettségének tesz eleget abban az órában, amikor az orosz hadsereg az első puskalövést teszi a Monarchia ellen!
Következett Franciaország! Azután Anglia! Azután jöttek a sok kis csip-csup amerikai, dél-amerikai köztársaságok, ahol véletlenül egy-egy értékesebb német kereskedelmi hajó vesztegelt a kikötőjükben: hadat üzentek Németországnak, hogy a hajóját elkobozhassák.
Megindultak a milliós hadseregek; Vilmos császár a kardjára ütött és azt mondta: mire lehullanak a fákról a levelek, a győzelmes német hadseregek hazatérnek!
Eljött az ősz s én szépen elkészültem az utóvizsgáimra. Béla nyugodtan számolgatta; te Kari, te a jövő márciusban leszel 20 esztendős; egyelőre nem fognak sorozni, de lehet, hogy már jövőre, 1915-ben sor alá kerülsz! Csak menj Pestre, nyugodtan végezd a dolgodat, tedd le ezt a pár kollokviumot és igyekezz minél többet végezni! Ki tudja, meddig tart a háború. Lehet, hogy a főiskolai hallgatók haladékot kapnak a bevonulásra, lehet, hogy neked is sor alá kell menned a tavasszal. Az én időmben szigorú volt a sorozás; én minden áron bent akartam maradni huszárönkéntesnek, de a szemem miatt (3.5 dioptriás rövidlátás) háromszor kidobtak. Most enyhe lesz a sorozás, te elég vékony vagy, de egészséges, neked csak 2.5 dioptriás rövidlátásod van. No, de még remélhetően van egy éved, menj nyugodtan Pestre a technikára.
Újra a Luther Otthonba mentem vissza, de most volt olyan szerencsém, hogy az I. emeleten megkaptam az 5. szobát. Ez a szoba valamivel szélesebb volt, mint a tavalyi II. emelet 13-as. Persze a fő téma a Luther Otthonban is a háború volt. Ez már egy világháború, jóformán minden ország benne van. Az északi kis államok meg a skandináv államok ki tudták magukat vonni, semlegesek maradtak. Olaszország, a hármasszövetségünk harmadik nagyhatalma egyelőre még nem lépett be a háborúba, szintúgy Románia sem.
A Luther Otthonban a felsőbb évesek közül sokan hiányoztak: bevonultak katonának. Megjelent Reök Iván is egy napon, vadászönkéntesi uniformisban; bejött, kutyafuttában Scholtz Ernő is; tüzér önkéntes volt; mindenkinek a háború vonta magára a figyelmét.
Az Üllői út Pesten, 1914 szeptemberében
(Hegedős Károly felvétele az emlékiratból)
A Műegyetemen is meglátszott. Mindennapos lett az egyenruhát viselő hallgató, aki nagy kardcsörtetve, sarkantyút pengetve haladt át az aulán, kollokviumra vagy pláne gyorsan még egy szigorlat letevésére. Bekövetkezett a katonaruha varázsa, az első ember a katona, mindenki álljon félre, ha egy katona jön soron valahová.
A közmorál természetesnek tartotta ezt; elvégre a katona most az életét kockáztatja értünk, mindannyiunkért, akik idehaza vagyunk. Ha még most történetesen itt is van a katona, bizonyosan csak kiképzésen, ha ki lesz képezve, megy a frontra.
Kevés volt még eleinte az óvatos ember, aki igyekezett magát kivonni a katonáskodás alól. Az én korosztályomban levők közül pláne csaknem mindenki lelkesedett. Már hogyne, az állam, a magyar haza kívánja, hogy eleget tegyünk – mint férfiak – állampolgári kötelességünknek, s személyes katonai szolgálattal álljunk az ország rendelkezésére.
A katonák, katonatisztek, a rendes fizetésükön felül megkapták a „Feldzulag”-ot is, a „tábori pótdíjat” is, ami olyan nagy volt, hogy jóformán dupla fizetést tett ki. Telve is voltak a kávéházak, a mulatóhelyek katonatisztekkel. A kávéházi zenekarok sorra játszották a nemzeti himnuszokat, indulókat. Magyart, németet vegyesen, a magyar himnusz mellett a Rákóczy-indulót, azon kívül a német himnuszt, a „Wacht am Rhein”-t meg a „Prinz Eugen marsch”-ot harsogták. Ilyenkor a katonák feszes „vigyázz” állásban állva hallgatták végig a zenét, a civilek is felálltak a helyeikről.
Az újságok kiadóhivatalai előtt hatalmas betűkkel kiírva megjelentek a hadijelentések, a Höfer-jelentések, hogy állunk a harctereken, Szerbiában meg Galíciában, ahol az orosz gőzhenger tört be. Mi van már Szerbiában, hiszen az első hetekben már elfoglaltuk Sabácot, hatolunk be Szerbiába!
Az előadások, beiratkozások, utóvizsgák rendben folytak le. A két utóvizsgán, az ábrázolón meg a mathematikán könnyen átestem, szinte kár volt olyan sokat tanulni reá. Későbben következett a mechanika. Elmentem a questurába és vettem erre is egy „U.V. jegyet” 10 korona 50 fillérért. Megyek Czakóhoz az U.V.-re. A többiek csodálkoznak, mi az, hát Czakó még kolléga urat is elvágta? Hát igen, nincs jegyem beírva. Kimegyek Czakóhoz felelni, nézi az U.V. jegyemet, amit az asztalára tettem s nézi a jegyzetét, keresi a nevemet: Hát maga mit akar? – förmed rám.
– Utóvizsgázni professzor úr!
– Minek, hiszen magának van jegye! Nem hozta el az indexét, hogy beírjam, ilyen rendetlenséget! Fogja, itt az U.V. jegye, ezért visszakapja a pénzét!
Óh, jaj, hát ez a nyavalyás Bajcsy bácsi nem ment át tavaly év végén, hogy beírassa a Czakó tanszéken a jegyemet s ezért tanultam én újra az anyagot?
No, nem baj. A questura visszafizette nekem a 10 korona 50 fillért.
Ezt a pénzt nem teszem be többé a zsebembe – gondoltam! Elvittem a „gyors-segély Auguszta” aranyat – vasért akciójának, ami már háborús dolog volt. Hordták az emberek az aranytárgyaikat s egy egyszerű vasgyűrűt kaptak helyette, amit az ember azután arannyal kibéleltetett és hordta büszkén, mint aki egy aranytárgyát a haza oltárára tette le! Az U.V. jegy áráért én is kaptam egy vasgyűrűt.
Hegedős Károly vasgyűrűje
(A BME Levéltár tulajdona)
Következő rész: „…hát létezik még huszár a mai világháborúban?”
Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei
