Hegedős Károly harctéri emlékei – 2. rész
Az ország háborús lázban ég. Hősünk műegyetemi előmenetelének is csak egy akadálya van: látva a katonának bevonult társai népszerűségét, huszár akar lenni. Csakhogy az első hírek nem bíztatóak, már a harcok kezdetén látszik, hogy a huszárság nagy veszteségeket szenved, szerepe lényegesen csekélyebb az évtizedekkel korábbi háborúkhoz képest. Az idősebb ismerősök, valamint Béla gyámja így hát rábeszéli a kiválóan lovagló öccsét: legyen tüzér, ez nemcsak mérnökpalántának való, intelligens társak megismerését jelenti, hanem a lovaglótudására is szüksége lesz…
Ami most, évtizedek után – amikor ezeket az emléksorokat írom – az én emlékezetemben egy dolog él elevenen: minden emberben élt az a kötelességérzet, hogy hazafi legyen, hogy az országgal együtt érezzen; bírálhatták politikailag egymást a pártok, de azt, hogy nekünk az ellenfeleinkkel fel kell vennünk a harcot, azt senki sem vitatta. Igen, a nemzetközi szabadkőművesség, az a háttérben a „pozíciókat” osztogatta, a katonaszabadítástól kezdve a legzsírosabb hadseregszállításokig igyekezett a saját embereit anyagilag megerősíteni. Lesben állt! Mindenki kezdte érezni, hogy mi, magyarok nagyon is mellékszereplői vagyunk ennek a világháborúnak, de bármennyire is a német és angol világpiacokért folyó küzdelem kirobbanása is volt ez a háború, a mi parányi kis létünk forgott a kockán! A Monarchiát kellett szétrobbantani, Németország egyedüli komoly támaszát! Igen ám, de azt, hogy a Monarchia szétrobbantása egyszersmind Magyarország végét is jelenti, ezt csak öt év múlva tapasztalhattuk!
Mindegy! Az én magánéletemet szorosan a hazafias, az önérzetet és államhűséget becsületbeli dolognak tartó felfogás határozta meg. Kermeszky igazgatót, a nyugalmazott őrnagyot, reaktiválták és mivel alezredes, egy hadikórház parancsnoka lett.
Hadikórház! Igen, a nótás katonavonatok mentek s visszafelé a csendes, vöröskeresztes vonatok jöttek, telve rengeteg sebesülttel. Nagy ütközetek folytak már akkor Galíciában az orosszal, s mi szörnyűséges veszteségeket szenvedtünk. Magyar huszárezredek vágtattak a gépfegyvergolyók haláltorkába, bravúrosan, halált megvetően, de ostobán! A Simplicissimus bécsi vicclapban már megjelent egy tréfás kép: egy közkatona oroszlánfejjel, egy törzstisztünk: szamárfejjel s egy „aranygalléros” generális fej nélkül.
Hegedős Károly kiválóan lovagolt és már gyerekként is előszeretettel rajzolt lovakat: első palatáblás sikereiről az emlékiratában is beszámolt: „ilyen lovat rajzoltam én, ilyet ők”
Igen, a háború első hónapjaiban kiderült, hogy csődöt mondott a mi haditudományunk; mi úgy harcoltunk, mint valamikor Königgrätz-nél, az oroszok meg úgy, ahogy a japánoktól tanulták.
A Műegyetemet rendesen megkezdtem. A háború nekem egyelőre csak az újságok híreiben, az illusztrált folyóiratokban meg a környezetemben feltünedező katona-kollégák létezésében volt még csak jelen. Októberben behívták az 1894-ben született újoncokat, ez már azt jelentette, hogy a következő behívás, illetőleg sorozás az én korosztályomat fogja érinteni! […]
Szépen haladtam a II. évben. Már nem éreztem kásahegynek a Műegyetemet. Lassanként elérkezett november s bármennyire is élvezettel és szorgalmasan dolgoztam a Műegyetemen, restellni kezdtem, hogy én még mindig nem vagyok katona.
Az 1909-ben felavatott Műegyetem központi épülete a rakparton
(Forrás: Hauszmann Alajos: A Magyar Királyi József Műegyetem új épületei, 1909.)
Tabéry Ivánnal diskuráltunk erről. Ivánnak nem ízlett az ábrázoló geometria meg a matematika, ő is szívesebben felcsapott volna katonának, fess önkéntesi uniformisban sétálgatni a váradi korzón!
Tabéry Iván (1896-1960) neves építész, 1953-1955 között a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Tabéry Géza (1890–1958) író testvére. Hegedős Károllyal a két háború között számos közös tervpályázaton vett részt. Polidor a korabeli némafilmek egyik állandó vígjátékszereplője volt
(Fényképek az emlékiratból)
Be kellene vonulni katonának! A dolog egyszerű; ma már önként lehet jelentkezni, tizennyolc éven felül, szülői beleegyezéssel. Az ember szabadon választhatja a fegyvernemét, mint önkéntes, szerez valamelyik ezrednél egy „Dienstzettel”-t, ami szerint van hely ott az ember számára az önkéntes iskolában, ha ez megvan, akkor besoroztatja magát s egyszerűen bevonul.
Én huszár leszek, csak nem leszek baka! Lenézett fegyvernem volt a baka, meg a bakatisztek! Minden szerényebb anyagi viszonyok között levő fiatalember a gyalogsághoz vonult be békében önkéntesnek, mert ott – pláne, ha államköltséges volt – a legolcsóbban úszta meg az évet. A huszárokhoz az arisztokraták meg a földbirtokosok fiai mentek. Tudták, hogy jó csomó pénzébe fog ez kerülni az apjuknak, de hát ők lumpolni, a fiatalságukat „angyalbőrben” élvezni akarták ez alatt az év alatt. Ez volt az oka annak, hogy a bakáknál nagyon kétséges önkéntes-gárda, no meg nagyon szimpla tisztikar is volt. A felső–ausztriai kis házmestergyerekekből lettek a Monarchia gyalogságának csapattisztjei. Ezek a kispolgári szürkeséget vitték bele a szolgálatba, a bajtársi és egyéb érintkezésbe is.
Más volt a lovasság! Gazdag földbirtokos, aki nem szeretett gazdálkodni vagy nem is értett hozzá, lovas tiszt lett. Az arisztokraták közül sok volt aktív tiszt. Ezek között már más volt a hangnem, szolgálatban is meg a privát társaságban is. Ezért volt nimbusza a lovas tisztnek, mert ő belevitte a tiszti társaságba a maga feltétlen korrekt, úri és gavallér életformájának minden részletét – sok erényével, de sok hibájával is.
A bakatisztek egymásnak „hivatalnok–társai”, a huszárok meg sokszor rokonai, gyakran egy életszínvonalon gyerekkoruk óta együtt felnőtt jó barátai, de minden esetben egy exkluzív társaság közös tagjai voltak. Együtt lumpoltak, együtt udvaroltak, báloztak, éltek és most – nagy magyar virtussal, de buta osztrák vezetés alatt – együtt haltak kacagva közös halált lovasrohamban a muszka gyalogság gépfegyvereinek halált arató fergetegében.
Én mégis lovastiszt akarok lenni!
Kaptam-fogtam magamat, leutaztam Váradra. Elmentem az 1-es huszárokhoz Dienstzettelt kérni. Kaptam. A feltétel volt: gyámi beleegyezés és teljesen saját költséges szolgálat, beleértve egy saját költségen beszerzendő szolgálati hátaslovat, teljes felszereléssel.
Levélváltás a Nagyváradon állomásozó cs. és kir. 1. huszárokhoz történő egyéves önkéntesség ügyében
Mezőberénybe utaztam. Bélának előálltam a tervemmel. A háború maholnap véget ér! Én nem akarom, hogy háború után ujjal mutassanak az emberek utánam; ez a gyáva fráter is kihúzta magát, nem volt katona a világháborúban! Lovagolni tudok, a lovat szeretem, be akarok vonulni huszárnak!
Béla nagy nyugalommal hallgatta végig az én 20 éves fejű lelkesedéssel előadott dolgomat. Megnézte a Dienstzettelemet s azt mondta: aludjunk rá egyet, holnap majd megbeszéljük a dolgot. Elvitt a kaszinóba Berényben, ahol nagy feltűnést keltett, hogy idehaza vagyok, így évközben.
– Be akar Kari vonulni katonának! – újságolta Béla ott a kaszinóban az urak között.
– Katonának, Károly öcsém – szólt fel az újságja mellől nagy szemeket meresztve az öreg Strasser doktor bácsi –, hát hány éves is tulajdonképpen?
– Márciusban leszek húsz! 1895-ös évfolyam vagyok!
– Hát nem kell sietni Károly öcsém – folytatta az öreg Strasser. Van a Talmudban egy bölcs mondás: „Igyekezz utolsónak elmenni a háborúba, hogy elsőnek térhess onnan vissza!”
– Meglehetősen gyáva mondás – vágtam oda fiatalos önérzettel – ha mindenki ennek az aranyszabálynak hódolna, a muszkák már régen kiitták volna Pesten a Nemzeti Múzeum összes gyíkjai alól a spirituszt, akárcsak negyvennyolcban!
– Méghozzá huszár akar lenni! – magyarázta tovább Béla.
– Huszár, – vágott a szavába Szabó Árpád, öles léptekkel kelve át a billiárd asztal egyik sarkáról a másikra – megbolondultál kedvesem, hát létezik még huszár a mai világháborúban? Hát nem hallottad, hogy a rettentő nagy galíciai huszárveszteségek után (egész huszárhadosztályok mentek tönkre egy–egy rohamban) a hadvezetőség leszállította a huszárságot a lóról és bedugta őket a bakák mellé a lövészárkokba?
Az 1914 augusztusában lezajlott kraśniki csatában az Osztrák–Magyar Monarchia első győzelmét aratta. A huszárság ekkor még hagyományos, frontális rohamokat intézett az ellenséges állások felé
(Forrás: Wikipédia)
Ma már nem a huszárroham a döntő. A japánoktól megtanulták a muszkák, mi meg a muszkáktól, hogy kell harcolni. Lövészárkokban, rókalyukakban megbújni az ellenséges tüzérség szörnyű srapnel tüze elől s adott pillanatban szuronyrohamra rohanni gyalog, egy szál Mannlicherrel!
A kis Hegedős Károly az egyik első lován, Rébéken 1907-ben
(Fénykép az emlékiratból)
Hát bizony így beszéltek az én bevonulási szándékomról az urak a kaszinóban. Nagyon lelohadt a lelkesedésem, de Bélának nem szóltam semmit. Vacsora után Béla bekísért az „irodába”, ahol nekem ágyat vetettek, hogy megmutassa, hol alszom s búcsúzás előtt – mintha csak á propos mondaná – pár szóval megjegyezte:
– Azt, hogy be akarsz vonulni katonának, megértem. Elvégre most minden épkézláb-tisztességes embernek erkölcsi kötelessége, hogy helyt álljon az ország mellett. Egyedülálló ember vagy, utánad nem sírna gyerek, asszony, ha oda vesznél is! De hidd meg, ezzel édes–keveset használnál most az ország ügyének. A háború mesterségét csak most kezdik tanulni a mieink, a sok nagyfejű osztrák generális!
Hegedős Károly középiskolás korában kapta első fényképezőgépét. Ez első képe a Japán nevű lovukról: a hátoldali feljegyzés tanúsága szerint „párja, Muszka Geiszt Gáspárnál elpusztult, azért adta el Bélának. A lovat Tichy Mihály tartja, aki az 1914-18-as háborúban elesett, mint huszár.”
A huszárság – igaza van Szabó Árpádnak – tényleg csődöt mondott ebben a háborúban. A hadvezetőségnek fő a feje, mit kezdjen annyi huszárral? Leszállítják őket a lóról s lövészárkokba dugják! Igen, nekem semmi kifogásom, hogy bevonulj katonának. Elvégre Endre, három gyerek apja, meg Imre, egy három hónapos gyerek apja, szintén ott van. Abba azonban én a gyámi beleegyezésemet nem adom, hogy huszár légy! Nézd, most november vége van. Menj holnap vissza Pestre, a karácsonyi kollokviumaidat tedd le, azután a karácsonyi vakációban menj le Váradra s szerezz egy „Dienstzettel”-t a váradi tüzérektől. Még az ellen sincsen kifogásom, hogy saját költséges légy, ha kell, valahogy majd szerzek neked itthon egy arra való hátaslovat, elküldöm Váradra, de beláthatod, hogy mindehhez idő kell. Itt minden arra való lovat már összevásárolt a katonaság, de majd kerítek én neked egy jó tüzérlovat! Elvégre a jövő év tavaszán már valószínűleg így is-úgy is sorozni fognak; nem szeretném, ha akkor azután már oda osztanának be, ahová nekik tetszik, – elvégre a hadügyminiszter egy tollvonással hatályon kívül helyezheti háború esetén az önkéntes fegyvernem-választási jogát bármelyik napon – teszem azt bakának, ami olyan nehéz szolgálat, hogy te, mint gyenge testalkatú ember talán ki sem bírnád. Tégy úgy, amint mondottam s akkor a tavasszal bevonulsz Váradra tüzérnek. Amíg te tüzérönkéntesből tüzértiszt leszel, egy év is eltelik; a tüzérség drága csemege, drága ágyúk, drága lovak, azokat nem lökik csak úgy oda ukk-mukk-fukk ágyútölteléknek. A tüzérség az elitje a hadseregnek, a tüzértisztek nem korhely lumpok, mint a huszárok, de nem is savanyú kishivatalnokok, mint a bakatisztek. Képzettek, intelligensek, legalább jól megtanulsz németül a közös tüzéreknél s hiába, mérnöknek való az!
Dézsás oláh a lovaival. Hegedős Károly rajza az emlékiratból
Gondolkozóba estem! Ezt az ütközetet Béla megnyerte. Meggyőzött. Másnap visszautaztam Pestre, s a műegyetemi életet folytattam.
* * *
[… Hegedős Károly végül a tüzérekhez kér felvételt.]
Eljártam a katona-ügyemben is. Most nem kezdődik önkéntes iskola, nem lehet felvételt kérni a cs. és kir. 19. tábori tüzérezred (K. u. K. Feldkanonenregiment No. 19.) – pótütegénél, de január végén fognak bevonulni az elmaradt „öregebb” korosztályok, a „hadiönkéntesek” (Kriegsfreiwilliger), akkor majd adnak ki Dienstzettel-t. Iván nyilvántartotta ezt, valami összeköttetése is volt Cserey századoshoz, a pótüteg parancsnokához s innen tudtuk meg, hogy jó lesz a tüzérséghez kérni magunkat, mert itt teljes kiképzést kapunk, ami egy évig eltart, s mint „kadettek” megyünk majd ki a harctérre, míg a bakaönkénteseket 6-8 hét után kiküldik, mint tizedeseket!
Így azután visszamentünk Pestre. A félévi kollokviumaimat rendesen leraktam, eggyel sem maradtam le s vártuk Váradról a híreket, mikor kaphatunk Dienstzettelt.
A Műegyetem rajzterme
(Forrás: Hauszmann, i. m.)
Dolgoztam a rajzteremben, kezdett unalmassá válni a máskor élvezetes munka. Kinéztem a rajzterem ablakán és láttam, hogy a Műegyetem kertje melletti szabad gyepen tüzérönkéntesek lovagolnak longue-on. (Kifutószáron tartott, körben futó lovakon.) A város már teljesen háborús arculatú volt, mindenfelé a sok katona, jöttek már a harctereket megjárt tisztek, önkéntesek is vissza, kitüntetés volt a mellükön. Vitézségi érem! Nagy volt a becsületük a katonáknak, a közmorál még egészséges volt akkor, megbecsülték a katonát, ahol csak tehették.
Életem első nagy dilemmája előtt állottam, amikor január vége felé Tabéry Iván levelet kapott hazulról: megvan a „Dienstzettel”-je, felveszik a váradi tüzérek önkéntes iskolájába, de saját költségen, saját hátaslovat kell szolgálati lónak bevinnie.
Írták neki, hogy az 1895 és 1896–os születésűeket áprilisban már úgyis sorozzák s ezek májusban vonulnak be, de azután már kétséges lenne, hogy bekerülünk–e a tüzérekhez akkor. Azonnal írtam Bélának egy levelet; így áll a helyzet, a második évet már nem fogom tudni befejezni, az idő sürget. Leutazom Váradra, s megszerzem a Dienstzettelt.
Hegedős Béla gyám kötelező nyilatkozata öccse egyéves önkéntességéhez való hozzájárulásáról – ekkor még a huszárokhoz
Béla prompt válaszolt. Pénzt küldött. Menjek Váradra, szerezzem meg a tüzéreknél a felvételt, azután menjek vissza Pestre, a Luther Otthon visszafizeti a már előre 6 hónapra befizetett ellátási díjból azt a részt, amit már nem veszek igénybe, költözködjem minden holmimmal haza Berénybe, s Berényből átmegyek majd Békéscsabára a 101-es laktanyába, ahol állandóan van sorozás; ott besoroznak, s akkor a megfelelő átcsomagolással elmegyek Váradra, ott egyenruhát csináltatok és bevonulok. Ő már keresi a hátaslovat, még nincs megfelelő, de egy-két hét alatt ezt is lebonyolítja! Nincs más tennivaló, ha okosan akarok dönteni!
Így tettem. Beadtam még a félig kész rajzaimat ebből–abból a tantárgyból, s lezáratlan indexszel, január legvégén leutaztam Váradra. Tabéry Iván is jött, neki már megvolt a Dienstzettelje, elkészült az uniformisa s ő már akkor be is vonult.
Bementem a váradi tüzérlaktanyába. Ósdi, kopott nagy épületek ásítoztak egy hatalmas udvarú kaszárnyában. Váradon a Teleki–utca a Városháza mellett kezdődött a Szent László téren. A Teleki–utcán végig villanyos járt és a Teleki-utca végénél kezdődő Kaszárnyáknál megállt. Három Kaszárnya volt itt egymás mellett. Legelöl a közös huszároké, utána a közös tábori tüzéreké, leghátul meg a honvédhuszárok laktanyája. Eligazodtam, mert nekem az ősszel már volt egy Szolgálati jegyem a honvédhuszároktól, amiből azután az én berényi utam folytán akkor nem lett semmi sem. A laktanyában a pótüteg irodába kellett mennem. Cserey százados, kis alacsony köpcös ember volt itt az atyaúristen, a pótüteg–parancsnok. A laktanyában most csak a pótüteg, illetőleg a pótkeret (Ersatzbatterie, Ersatzkader) volt, az ezred kint volt Galíciában az orosz fronton. Megkaptam a Dienstzettelt s még aznap visszautaztam vele Pestre.
A Luther Otthonban egy fejjel nőttem a többiek előtt. Még nem kell bevonulnom és én önként vonulok be, mint önkéntes!
Következő rész: „Jegyezze meg magának, hogy maga katona!”
Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei
