Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója

2022.12.04. 13:14 :: Nagy Háború szerkesztőség

Az ezredorvos életének és gazdag első világháborús hagyatékának a történetét korábban már bemutattuk olvasóinknak.

Az itt közreadásra kerülő palesztinai napló három, tintaceruzával írt kézírásos, sorszámozott oldalakból álló füzet, amelyeket a szerző időnként kötetnek nevezett. Ezeket, a többi naplóhoz hasonlóan dr. Kemény Gyula legjobb barátja, Hary József őrizte meg és az ő hagyatékából származnak, amelyeket az unokája, Zika Klára adott át a részünkre. Illusztrációként felhasználjuk a dr. Kemény Gyula hagyatékának további részét megőrző oldalági leszármazottja, Kemény Szilárd által rendelkezésünkre bocsátott fotó- és tárgyi anyagról általunk készített digitalizált változatot, valamint a Kincses Károly muzeológus, fotótörténész által megőrzött, szintén Zika Klárától kapott fotóhagyatékot. Zika Klárának, Kemény Szilárdnak és Kincses Károlynak itt is hálás köszönetet mondunk!

1. rész: „Mintha paradicsomba cseppent volna az ember…”

1918. augusztus 7-én ezredorvosunk Belgrádból vasúton elindul Palesztina felé, hogy átvegye új beosztását az Osztrák–Magyar Monarchia által 1918-ban felállított Orientkorpsnál. Hősünk vezetésével augusztus 11-én érkezett Konstantinápolyba az egység tüzér ütege mellé beosztott héttagú egészségügyi csoport. A város és a tenger teljesen elvarázsolta ezredorvosunkat. Induljon doktorunk egzotikus keleti kalandja, s varázsoljon el bennünket is! – Dr. Kemény Gyula újabb naplósorozatát Pollmann Ferenc gondozásában adjuk közre.

2. rész: „Mert szép a török nő, gyönyörűségesen szép…”

Hogy a török főváros rabul ejtette Kemény doktort, az már az előző részből nyilvánvalóvá vált. Ezúttal Isztambul látnivalói közül különösen a hölgyek iránti elragadtatásának ad hangot. Láthatóan alapos ismeretekkel rendelkezik a fátyolviselés értelméről és jelentőségéről, miközben felvilágosít bennünket az európai férfiakra levantei hódításaik során leselkedő veszélyek mibenlétéről is. Emellett kritikus megjegyzésekkel illeti a helyi társadalom szélsőséges megosztottságát. A naplórészlet végén kiderül az is, hogy hamarosan búcsút int Isztambulnak és elindul a frontra.

3. rész: „Az egész utazás igazán exotikus, typikusan keleti…”

Kemény doktor elhagyja Isztambult és a Bagdad-vasúttal indul a közel-keleti frontra. Tudnivalók az utazáshoz: mire figyeljen az utazó le- és felszállásnál, mitől füstöl és tüzesedik a vonat, miért megszívlelendő az „ablakon kihajolni veszélyes” jótanács. A tajtékpipák alapanyaga. Hogyan vásárolnak a németek? És egyáltalán: honnan van ennyi német a világon?

4. rész: „Kétségbeesve ismerjük be kicsiségünket…”

A szerelvény, amely a frontra tartó egységet szállítja, végre átjut a zord Taurus-hegységen és eléri Adanát, majd Aleppót. Egyre több a szúnyog és egyre nagyobb a hőség, na meg a maláriajárvány. Ráadásul a helyi szembetegség is fenyegeti hősünket. Gazdag történelmi múlt, s szép lányok azért itt is vannak, és Kemény doktor tolla és kamerája ezúttal sem pihen. Megtudhatjuk, meddig terjed a török szultán hatalma, és hogy milyen a török sorozás…

5. rész: „Eljöttünk ide megcsudálni a világ múlandóságát…”

Kemény doktortól megtudhatjuk a németek közel-keleti tekintélyének és ugyanakkor rossz hírének is az alapját. Itt már veszélyes szakaszába érkezett hősünk vasutazása: fegyveresek védik a vonatot! S mi vár ránk még? Az arab sivatag jellegzetes állatai és növényei. Miért nem ajánlatos lemaradni a vonatról? Mi köze van Vilmos császárnak Baalbek romjaihoz? A doktor csodálatos leírása a városról és a libanoni cédrusról.

6. rész: „ezt már Allah sem akarhatja…”

Ezredorvosunk Palesztina felé tartó vonatáról Rajakban leszállva megtudhatjuk, hogy milyen veszélyek leselkednek a helyi tolvajokra, s milyenek a német katonákra. A mindent átható korrupció következményei elkeseredéssel töltik el. Kemény doktor megdöbbenve tapasztalja, milyen gyenge a török katonák ellátása, s elszomorító körülményeket tapasztal a török kórházban is. A doktor fényképezési szenvedélyének ezúttal nem sikerül hódolnia, amit nagyon sajnál, s amit mi is sajnálhatunk. 1918. augusztus 27-én végre elérik Damaszkuszt, ám hősünk időközben megbetegszik.

7. rész: „Legfontosabb szükséglete … ennek a frontnak a víz”

Ebben a részben Kemény doktor megismertet bennünket Damaszkusszal: érzékletes képet fest nekünk a város nevezeteségeiről csakúgy, mint a zsidónegyed és a bazár jellegzetességeiről. Ezután gyorstalpaló tanfolyamba kezd, hogy felkészítsen bennünket a küszöbön álló harcokhoz szükséges helyismerettel: a mai előadás témája a bazár (mint olyan), továbbá az élelmezés és a vízkérdés. Érdemes odafigyelni, mivel a doktor fontosakat mond ezúttal is…

8. rész: „Itt a hősi halál után sincs nyugalom”

Kemény doktor folytatja a palesztin front viszonyairól kezdett tanfolyamát: ezúttal főleg az éghajlati viszonyokról és a betegségekről lesz szó. Elmondja, milyen pokoli hőség uralkodik itt, amit szinte lehetetlen huzamosan elviselni. A térség állatvilágából a dögevőknek (sakáloknak, hiénáknak) és a nőstény moszkitóknak a szerepéről olvashatunk. Utóbbiak terjesztik a rettegett betegséget: a trópusi maláriát. A doktortól megtudhatjuk, érdemes-e a gyógyszereként alkalmazott kinin keserűségét elviselni…

9. rész: „A k.u.k. katonákat itt is szeretik, mert a németek mellett igen jó embereknek tűnnek fel…”

Kemény doktor mai leckéje: a frontok mögött is mindent a pénz mozgat, mindent az arany dirigál. A helyi arab törzsek vezetőinek megvesztegethetőségét valamennyi hadviselő kihasználja – már csak saját jól felfogott érdekében is… A gyűlölt, de egyúttal rettegett németek osztrák–magyar szövetségeseinek sajátos helyzetéről is képet kapunk. Bibliai tájakon járnak hőseink: a háború a Szentföldet sem kíméli…

10. rész: „De hát most egyszerre minden olyan sürgős lett, hadnagy úr!”

Kemény doktor ezúttal a palesztinai front egészségügyi viszonyairól fest érzékletes képet. Szívszorító, ahogy katonáink nem csupán a harcok következményeitől szenvedtek, hanem az illetékes katonai hatóságok nemtörődömségétől, a szervezetlenségtől és hozzá nem értéstől is. A betegek és sebesültek szállításának megoldhatatlan problémája: miért rekedt meg a szükséges felszerelés és a gépjárművek a távoli Konstantinápolyban?

11. rész: „A vihar előtti halotti csend honol itt a Szent földön körülöttünk…”

Amitől már hősünk és bajtársai régen tartottak, most bekövetkezett: 1918. szeptember 18-án megindult a brit hadsereg támadása. Bár az áttörés máshol történt, Kemény doktor és emberei számára világos volt, hogy ebből általános visszavonulás lesz. Csupán az erre vonatkozó parancs nem akart megérkezni. Végre aztán erre is sor került és hőseink megindultak visszafelé. Ugyanazon az úton, amelyen alig néhány héttel korábban megannyi szenvedés árán ide eljutottak…

12. rész: „Most jő a hadd el hadd…”

1918. szeptember 21-én Kemény doktor csapata is megkezdi a visszavonulást. A kis kaliberű ütegek dicsérete. Most hiányoznak csak igazán a korábban a törökök által „kölcsönvett” lovak! Megérkezés Es Saltba, majd indulás tovább Damaszkusz felé. A német ápolónők önfeláldozása. A brit légitámadások szörnyűségei. Megválaszolásra vár az örök drámai kérdés: mi legyen a sebesültekkel?

13. rész: „Hátha Allah jóakarata csak az igazhívőkre terjed ki …”

A sivatagban nem az egyenes a legrövidebb út – főleg, ha folyton légitámadásokkal kell számolni. Mindenki retteg a betegségtől és a sebesüléstől, mivel az itt szinte a biztos halállal egyenlő. A szőlő mint manna: jószívű török segítség a magyar testvéreknek. Végre víz! – de a lovaknak már nem jut belőle. Asim bég töretlen optimizmusa. Hogyan teszik próbára hőseink férfiasságát a helyiek. Mi az értékesebb: az ágyú vagy az ember? A sebesültek lóra szállnak…

14. rész: „Közös a sorsunk, segítsünk egymáson testvériesen…”

Hőseink sivatagi vándorlása folytatódik. Napok óta meleg étel nélkül, sakáloktól és hiénáktól kísérve, ellenséges repülőktől rettegve haladnak Damaszkusz felé. A török katonák sanyarú sorsa és Asim bég tragikus halála. Kemény doktor és csapata Dzseras városánál valósággal paradicsomi oázisban érzi magát. Örömük akkor válik teljessé, mikor német katonákkal találkoznak, akikhez csatlakozva folytatják útjukat. Az osztrák–magyar üteg ettől kezdve átmenetileg német alárendeltségbe tartozik. Az új parancsnok Hammerstein alezredes…

15. rész: „Itt vannak a sírásók…”

A sivatagi vándorlás gyötrelmei. A legfontosabb, hogy az összeköttetés megmaradjon. Egyre nehezebb a németek által diktált tempót tartani, de a lemaradókra biztos halál vár. Éjjel üvöltenek a sírásók. Újra brit repülők. Végre felbukkan egy falu, ahol van víz, ám az még szűrve és a doktor praktikái ellenére is szinte ihatatlan. Hőseinkben szörnyű gyanú támad, ami be is bizonyosodik: Hammerstein alezredes parancsát követve a menetoszlop jó ideje visszafelé halad!

16. rész: „No, gondoltuk, itt ma éjjel harc lesz…”

Most a Fiastyúk jobbra van Kemény doktor csapatától, tehát jó az irány. A cipőfeltörés okozta kínok miatt már orvosi segítségre szorulnak néhányan. Vajon hova szökdösnek éjszaka az arabok? Távírópóznák, mint a kultúra hírnökei. Derat pusztulása. Furcsa török hadi szokások. Félelem az arab lázadóktól és az üldöző hindu lovasoktól, valamint angol páncélautóktól. 1918. szeptember 29-ére virradó éjjel a sivatagban menetelő csapatban egy váratlanul felbukkanó autókaraván kelt nagy riadalmat…

17. rész: „De mi történt egyszerre a németekkel?”

A teherautók rejtélye ugyan megoldódik, hőseink helyzete azonban továbbra is nehéz. Toronyiránt vagy vargabetűket leírva érdemes a sivatagban közlekedni? Hogyan lehet megkülönböztetni egymástól az igazhitű és a hitetlen áldozatok tetemeit? Titokzatos puskadörrenések és az elmaradhatatlan sakálok macskaszerű nyávogása kíséri a csapat útját. Mintha a németek kevésbé bírnák a szenvedéseket… Kemény doktor rávilágít a különös jelenség lehetséges okára.

18. rész: „Ember és állat egyformán érzi a veszélyt …”

Kemény doktor csapata mind közelebb jut Damaszkuszhoz. A kegyetlen megpróbáltatásokat már a kitartónak ismert németek is egyre kevésbé bírják. A karavánúton ugyan gyorsabb a haladás, ám így is kérdéses, sikerül-e az ellenséges csapatok előtt elérni a várost. Egy felrobbant lőszerraktár okoz kis híján pánikot és a brit tüzérség is egyre hatásosabban támadja hőseink egységeit. 1918. szeptember 30-án Kemény doktorék végül ezúttal nem sokat láthatnak Damaszkuszból: a városban hatalmas a felfordulás. Hammerstein németjei és az osztrák–magyar csapatok azonnal tovább folytatják a visszavonulást észak felé.

19. rész: „Zizegve jönnek le a nehéz bombák…”

Hőseink alighogy elérték Damaszkuszt, máris indulnak tovább észak felé. Ráadásul az üldözők közelsége miatt újabb kerülőre kényszerül a csapat. Vajon mennyi szőlő fér egy emberbe? Újabb veszedelmes brit légitámadás. A doktor szerint tüzérnek lenni jobb, mint bakának. A vízhiány további kellemetlen következményei.

20. rész: „Mi biztosan csak a németek után kerülünk sorra…”

A sivatagban tüzelőt találni sem egyszerű: a szárított trágya dicsérete. Hőseink abban bíznak, hogy Homsban vonatra szállhatnak, ám addig még 130 km az út… Valóságos csodaként üres teherautókkal találkoznak, melyeket eléjük küldtek, de Kemény doktorék csak hármat tarthatnak meg: a többit a németek einstandolják. 4 tiszt, 26 ember és 30 ló továbbra is menetelni kénytelen. Végre eljutnak Homsba, ahol megkezdődik az élet-halál harc a vasúti kocsikért…

21. rész: „Nagyokat zuhantak az aszfalton a sovány testek…”

Homs vasútállomásán pokoli állapotok uralkodnak. Kemény doktor naplójában egészen szürreális jelenetek követik egymást. Miért jár sok török katona csak fél csizmában? Hogyan lehet a vagon tetejéről vásárolni? „Fejetlenség”, szenny és bűz, vérhas és kolera. Hőseink elválnak Hammerstein bárótól és németjeitől. Végre aztán az osztrák–magyar csapat vonata is mozdonyhoz jut és 1918. október 6-án elindul Aleppó felé…

22. rész: „Egész kis temető támadt egyik napról a másikra…”

Kemény doktorék csapata 1918. október 8-án végre eléri Aleppót, aminek mindenki nagyon örül. A betegek kórházba kerülhetnek, ám a legtöbben csupán azért, hogy ott hunyják le örökre a szemüket. A naplóíró keserű szavakkal emlékezik meg azokról a társaikról, aki eddig „a háborúnak mindig csak az előnyeit élvezték”: a hírhedt osztrák–magyar hadtápállomás tisztjeiről, akiknek a fejére olvassa, micsoda bűnöket követtek el elsősorban saját katonáik ellen. A doktornak még Liman von Sanders tábornok leányairól is gondoskodnia kell. A visszavonulás kulcskérdése továbbra is a hiányzó mozdony…

23. rész: „Sok baj van a Liman lányokkal…”

A naplóíró szerint bámulatos a török katonák igénytelensége és kitartása. Egy kis stratégia: miért lenne nagy baj egy angol partraszállás Adanánál? Kemény doktornak meggyűlik a baja Liman von Sanders leányaival, akikről néhány pletykát is megoszt velünk. Megismerjük Nazareth elfoglalásának a történetét. Lehet, hogy árulás okozta a szeptemberi vereséget? Hőseink az immár elkészült Taurus vasúton keresztül vonatoznak tovább és 1918. október 17-én visszaérkeznek Konstantinápolyba…

24. rész: „Hiába volt annyi év titáni küzdelme…”

Hőseink végre visszaérkeztek Isztambulba, ahol néhány hónapja e nagy, közel-keleti kalandjuk elkezdődött. A háborúnak vége, a győztes antant a város megszállására készül, ami 1918. november 28-án be is következik. A doktor siratja a németeket, de csodálja a győzteseket (már akik szerinte megérdemlik…). A török vereség következményei: fezek helyett kalapok. Kemény doktoréknak határidőre el kéne hagyniuk a várost, hogy elkerüljék a hadifogságot…

25. rész: „Tulajdonképpen szigorú fogságról nem is volt szó…”

1918. november 28-án Kemény doktor és társai hadifogolytáborba kerülnek. Sorsuk ugyan nem volt irigylésre méltó, ám élvezhették az antant „jóindulatát”… Bezzeg szegény németek! A naplóíró hosszasan elmélkedik arról, hogyan fogadták Vilmos császár bukását az egykori szövetségeseik, és végül arra jut, hogy nem szívesen lenne a franciák helyében… A hírhedt „Nebenetappe” züllött vezérkara újra botrányosan viselkedik. A doktort továbbra sem hagyja nyugodni Liman von Sanders és lányai sorsának alakulása.

26. rész: „Így maradtunk magunkra az osztrák sógorral…”

Kemény doktor továbbra is a németeket sajnálja. Mennyivel rosszabb a sorsuk a monarchiabelieknél, akiknek lám az áruló Habsburgok miatt az antant megengedi a hazautazást (igaz saját költségen), feltéve, ha nem engednek németet a hajójukra! Mi magyarok persze a végén pont olyan szerencsétlenek leszünk, mint a németek: nekünk is feldarabolják az országunkat… A korábbi török vezetők sorsát is izgalommal követik. A Monarchia nemzetiségei sorra elhagyják a süllyedő hajót és az antant védőszárnyai alá helyezik magukat. A doktor és emberei végül egyedül maradnak az osztrák sógorokkal…

27. rész: „Így mondott csődöt a készülő »szovjet« nálunk is…”

A napló ezen fejezetében Kemény doktor a konstantinápolyi hadifoglyok közötti bolsevik agitációról, egy szélsőbaloldali fordulat létrejöttének kísérletéről számol be. Hogyan és kik között működött a legénység körében a tisztekkel szembeni izgatás? A naplóíró megfejti az egész mozgalom fő motívumát: a „kassza” megszerzésének vágyát… A németekre (akikről a doktor megállapítja, hogy „derék, komoly nép ez”), valamint az osztrák–magyar tüzérekre persze nem hatott az izgatás…

28. rész: „Mégiscsak a törökök szántak meg bennünket…”

Különféle elképzelések a hazajutásra. A tengeri út megoldódni látszik, ám a szárazföldön már nehezebb a helyzet. Mackensen magyarországi internálásának híre Isztambulba is eljut és Kemény doktoréknak sok nehézséget okoz. Végre megvan a hajó, amely honfitársainkat reményeik szerint hazaszállítja majd. A Resid pasa azonban előbb alapos átalakítást igényel. Pomiankowski tábornok elemében: figyelme szinte mindenre kiterjed. 1919. január 6-án azután a hajó elindul Trieszt (és Magyarország) felé…

29. rész: „Rettenetes-irtózatos perspektíva tárul elénk!”

Az út hazafelé tengeri aknák között vezet. Egyéb lehetséges veszélyforrások: lázadás, tengeri rablók, antant ellenőrzés. A tengeri betegség ezekhez képest ugyan kevésbé súlyos, mégis alaposan megviseli az utasokat. Szénfelvétel karanténzászló alatt. A Monarchia felbomlásának szembetűnő jelei: a kikötőkben mindenütt olasz zászlók, a hazatérőknek külön osztrák és magyar vonat. Kemény doktor meggondolatlan közbeszólása majdnem komoly bajba sodorja hőseinket. 1919. január 19-én megérkezés Budapestre és a nagy háborús kaland keserű vége…

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság oszmán birodalom hadifoglyok Palesztina Konstantinápoly dr. Kemény Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4217994446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása