Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 4. rész
A szerelvény, amely a frontra tartó egységet szállítja, végre átjut a zord Taurus-hegységen és eléri Adanát, majd Aleppót. Egyre több a szúnyog és egyre nagyobb a hőség, na meg a maláriajárvány. Ráadásul a helyi szembetegség is fenyegeti hősünket. Gazdag történelmi múlt, s szép lányok azért itt is vannak, és Kemény doktor tolla és kamerája ezúttal sem pihen. Megtudhatjuk, meddig terjed a török szultán hatalma, és hogy milyen a török sorozás…
Sok helyen megállunk, kanyargunk ide-oda. Fent a magasabban fekvő erdőségekben nagy tűz pusztít, kigyulladt az ősrengeteg. Egyébként éjjel mindenfele az erdőkben számos tábori tűz ég. Kérdezősködésünkre megtudjuk, hogy a Taurus-hegység rengetegeiben számtalan török katonaszökevény tanyázik, valóságos „zöld káder”-eket képeznek, ők gyújtják éjjel ama sok tüzet, miattuk bizonytalan egyesek vagy kisebb csoportok számára az utazás is. Déli 12 órakor végre sikerül leereszkedni a Taurus alatti végtelen adanai síkságra, Gelebeck az első állomása, ahol a keskeny vágányú vonatot újra normális vágányú váltja fel. Újra átrakodunk. Képzelhető itt is a nagy zenebona, amivel az összes kocsik tartalmának átrakása jár. 9 kofferunkat egy II. oszt. fülkébe rakjuk be.
A gelebecki vasútállomás
(Forrás: Darabanth.hu. A kép közlési lehetőségének a megszerzéséért hálás köszönetet mondunk Kirilly Editnek!)
Óriási hőségben érkezünk meg Adanába, igen mélyen fekszik, híres maláriafészek. Nagy vashídon visz át a vonat. Angol-francia repülők gyakran megjönnek ide a hidat bombázni, de még nem találták el.
Justinianus korabeli híd Adanánál
(Robert Fraser: The Short Cut to India. Edinburgh and London 1909. 79. old.)
Átmegyünk Topra Kale, Osmanije, Mamure és Airán állomásokon. Valamennyi annyira közel fekszik a tengerhez, hogy hadihajókról lehet őket ágyúzni. Mersina híres kikötő előtt nagyszámú antant hadihajó áll, itt és Alexandrette városnál várjuk, hogy az antant partraszállást próbál meg. Nagyszámú török csapat áll itt fogadásukra.
A legszebb állomás Islahie, ahol német fürdő, katonaotthon stb. van berendezve. A hőség szinte tűrhetetlen. Közben lépten-nyomon számtalan alagút következik egymás után, amelyekben majd megfúlnak az emberek a fával fűtött mozdony óriási füstje miatt.
Kemény doktor útja Isztambultól Aleppóig
Aug. 23-án du. 6 órakor érkezünk meg az ókorban is már olyan híres Aleppóba. Két állomása is van, mert itt ágazik el a vasút két irányba, egyik dél felé Jeruzsálem–Medina–Mekka felé, míg a másik keletnek fordul Bagdadba. Ezért Ázsia egyik legfontosabb vasúti csomópontja, ahogyan az volt már Kr.[isztus] előtt is mint a keleti tevekaravánok, a sivatag hajóinak találkozóhelye.
Az utazás hasonló volt itt is az anatóliaihoz azzal a különbséggel, hogy errefelé már óriási a hőség és sok a szúnyog, nagy a maláriajárvány. Rengeteg vasúti kocsi van mindenfelé felhalmozva, éppúgy mozdony is, valamennyi belga tulajdon. A németek Belgium minden nélkülözhető vasúti szerelvényét ide szállították, minden belga felírást rajta hagytak, csak még minden kocsira és mozdonyra egy nagy sárga félholdat rajzoltak.
Részlet a városból és az aleppói vár a XX. század elején
(Robert Fraser: The Short Cut to India. Edinburgh and London 1909. 114. old.)
Maga a város typusa a keleti építkezésnek. A sivatag közepén fekszik, közepéből messze kiemelkedik a Zitadella. A házak mind kőből vannak, majd mind egyformák. Egy tudós hodsa kísérőnk magyarázza el a város nevezetességeit. Már Kr. előtt 2000 évvel világközpont volt a város, Mezopotámia, Arábia, Palesztina minden kereskedelmét itt bonyolították le. Itt jártak a perzsa hadak, feldúlták a tatárok Timur Lenk alatt, párszor megszállták a Szentföldre induló keresztes hadak. De legtöbbet szenved a földrengésektől, már sokszor elpusztította. Minden földrengés óriási emberáldozattal jár, mert a mohamedán nem szalad ki a házából, ellenkezőleg, abba menekül be, hogy aztán romjai alatt maradjon halva. Óriási por van, itt grasszál a híres aleppói szembetegség, amely elcsúfítja az emberek szemeit, mindegyik sebes, eccemás szemekkel jár s törölgeti piszkos rongyaival folyton csorgó könnyeit.
Szánalmas látvány, ahogy a szép kisgyermekek egész arcát, a nőket főleg szemeik környékét kimarja a fertőzött folyton csorgó könny. Oka az aleppói szembajnak egyesek szerint a homokszemcsékben keresendő, mások szerint a sivatagban tenyésző virág pora lenne. Egy tény: az európainak szinte elképzelhetetlen folytonos finom porfelhők okozzák a chemiai ingerét a szemnek, amely a híres és súlyos aleppói szembajban nyilvánul; tünetei: szúró szemfájdalmak, túlságos fényérzékenység, nagyfokú folytonos könnyfolyás, reggelre teljesen összeragadnak a szemek. Az emberek alig pislognak, mert ez is fájdalmas. Én magam is megkaptam s 6 hétig tartott, amíg kikúráltam. Legjobb orvossága a szemüveg, amely bolyhos szemvédőbe van befoglalva.
Legérdekesebb része a városnak a Zitadella. Magas, mesterségesen összehordott dombon fekszik, vizes árok, erős falak veszik körül. Dupla erős vaskapui vannak, a belső vaskapu előtt két kőoroszlán van, amelyek közül a bal oldali nevető, a jobb oldali síró oroszlánt ábrázol.
Az aleppói citadella bejárata a XX. század elején
(Forrás: levantineheritage.com)
Az arab művészet remekei láthatók lépten-nyomon, sajnos a földrengések miatt majd mind romokban hever. Megvan a házi kápolna, a hárem, a fürdők, a kőkoporsók s egyéb, a világ mulandóságára és saját kicsiségünkre emlékeztető dolgok. Micsoda hatalmas kényurak, török basák uralkodtak itt valaha, tán éppen itt ültek, itt fürödtek, ahol mi is állunk a háremhölgyek fürdője helyei. Kelet minden gyöngyét, kincsét-gazdagságát, a leányok legszebbjeit hordták ide valaha össze. Óh, ha ezek a kövek, szobrok, koporsók, ablakok, titkos lépcsők beszélni tudnának – micsoda hatalomról, boldogságról, mennyi emberi könnyről, bánatról, fájdalomról és örömről tudnának számot adni.
De elmúlt minden, senki sem emlékezik rájuk. Ez a közös emberi sors, akár szegény – akár gazdag az ember. Fenséges kilátás nyílik innen messze-messze ki a végtelen sivatagba, ez a fenséges kilátás, az alattunk elterülő sokezeréves város, a mély érzéseket kiváltó ősrégi hatalmat, kincset, gyönyört, boldogságot és bánatot jelző romok, a méla halotti csend, belemarkolnak az ember lelkébe.
Érdemes-e szenvedni, érdemes-e annyit küzdeni az emberi rövid életkor alatt! Hol vannak azok, akiket ezek a romok boldognak vagy boldogtalannak láttak! Itt állunk csendben elmélázva s érezzük, kétségbeesve ismerjük be kicsiségünket a fenséges környezettel szemben. A vár legfelső udvarában németek álldogálnak az általuk felállított óriási magasságú dróttalan távíróoszlop mellett. Odább egy német ágyú áll a célból, hogy vele minden délben pont 12 órakor jelző lövést adjanak le. Mindent lefényképezek, aztán elmegyünk és itthagyjuk ezeket a világot jelző romokat.
Kilátás az aleppói fellegvárból a XX. század elején
(Forrás: levantineheritage.com)
Másik igen híres nevezetessége Aleppónak a bazárjai. Sokkal nagyobbak, hosszabbak, mint [a] konst[antinápoly]-iak. A város élete valójában itt zajlik le. A föld alatti vendéglők tömve vannak étkezőkkel. Kiabáló csoportok, lovak, szekerek etc. hemzsegnek itt. Az utcák piszkosak, benne számos kutya heverészik a kövezeten.
Az aleppói bazár
(Forrás: www.hoogeduinpostcards.com)
A lakosság száma 200 ezer, ennek 1/3 része török, 15000 a zsidó, ugyanannyi a görög, 2000 r. k. is van. Arábia minden népe itt jár-kel a bazárokban, festői látványt nyújtanak a turbános arabok, beduinok, fellachok, drusok stb. Ezen vad nomádok csoportosan jönnek be a városba ló- vagy szamárháton, de soha sem gyalog. Mindegyiknél fegyver és handzsár van. Aki először látja őket életében – mint mi is, annak égnek áll a haja, ha egyedül találkozna velük valami elhagyott helyen. Némelyik asszonyaival vagy asszonyával jön be, akik a férj mögött 4-5 lépésre, mint alázatos kutyák cammognak, lesve annak parancsait. A mindenható férj ül a lovon, mellette vagy mögötte gyalogol terhével az asszony.
A városban tobzódik a két ellentét, a féktelen kicsapongó gazdagság s az éhhalállal járó nyomor. Míg a gazdag arabok formálisan bíborban járnak dúsan pompával berendezett lakásaikban, amíg asszonyaik kártyán esténkint pár ezer aranyat nyernek vagy veszítenek, addig az utca hemzseg a koldusoktól, a síró-rívó könyörgő nyomorékoktól, meztelen emberektől. Sok ember hal éhen, senki sem törődik vele, ott hempereg a földön, beszélni sincs ereje. Néha odább mászik nagy kínnal, csak kezét tartja ki alamizsnáért, ha valaki arra megy, mint egy eleven csontváz, amelyet a legyek százai lepnek el s a csont-bőr embernek nincs ereje őket elűzni, hogy az eldobott dinnyehéjat felszedje, a végén aztán elalszik örökre. Senki sem keresi, kutatja a halál okát. Allah akarata volt, az ellen pedig igazhitű mohamedánnak még gondolatban sem szabad ellenszegülnie.
Sőt, ami egyenesen megbotránkoztató, a rendes török katonák is kéregetnek, roppant soványak, csak úgy lézengenek. Egynek dinnyét vettem s mérlegen megmértem: 44 kg volt ez a sorkatona.
A szegénység és gazdagság mellett tobzódik még valami, ami keletre annyira jellemző, s ez az erkölcstelenség, vagy talán az itteni fogalmak szerint a nemi élet túlhajtása, az élvezetek hajhászása. A nagy kékszemű, fekete hajú, gyönyörű arcú spanyol zsidó leányok vezetnek e téren, de vannak cserkesz, örmény s görög leányok is, akik a spanyol zsidó leányokhoz hasonló életet folytatnak. Megy az ember az utcán, az udvarokban, a kapukban teljesen meztelen, avagy csak a köldöktől térdig érő kis ingben állanak, traccsolnak, dolgoznak, mosnak a fiatal 12–14 éves leányok. Mondhatni, egyik szebb a másiknál. Szeméremérzet nincs. Akármelyik zsidó házba bemehet az ember s az anya odaadja azt a leányát, amelyiket a férfi kiválasztja, ára ½ font, esetleg 1 font, vagyis annyiért mérik polgári házban a boldogságot, mint amennyibe egy dinnye kerül. Maga az anya csinálja meg a fekvőhelyet s húzza rá az üvegajtóra a függönyt, de az ajtót már nem zárja be. Egyik ajtón benézünk, 4 szép leány mos egyetlen teknő mellett, 2 ingben, kettő csak egy rövid kötényben van. Mosolyogva néznek ránk, pedig mi öten vagyunk. Én azonnal felállítom a fényképező gépemet, erre ők összenevetnek, valamit mondanak utálatos zsargon nyelvükön s egyszerre mind elszaladnak. Már ki akarunk menni, amikor jönnek vissza, de már felöltözve, amely öltözet egy hosszú tiszta csipkés ingből, egy kézimunkás kötényből állott, amely a derékon volt megkötve. Egészen csinosan néztek ki, gyönyörű szemeik, hajuk, mellük pedig elragadóvá tették őket.
Damaszkuszi zsidó család
(Forrás: Wikipédia)
A tolmács kívánságunkra elmondja nekik, hogy én nem így, hanem amúgy akarnám lefényképezni, amire ők nevetve mondják, hogy így szebbek, mint meztelenül, avagy félmeztelenül. Ők azt hiszik, nálunk Európában is az ő divatjuk járja. Végre megegyezünk abban, hogy előbb így, aztán meg amúgy fényképezzük le őket, odaállt közéjük az anyjuk is. Így is lett. Egyik külön is kérte a felvételt magáról ruha nélkül. Kérdezték, hogy nekünk hogyan szebbek ők, válaszunkra olyan jóízűen nevettek. Felmentünk a lakásba is, ahol az anya főzött. A tolmácsot kérdezte, hogy már választottunk-e mi a leányai közül. Mikor a kapun kimegyünk, csúfos jelenetnek voltunk tanúja; a kapu előtt megáll egy hosszú török férfi, fején nagy kosár gyümölcs, mellette leánya van, aki szintén kosarat cipel. Az apa leveszi fejéről a kosarat, leteszi a földre, leányát mellé ülteti vigyázni, míg ő maga bemegy a mi mosó leányainkhoz s kiválasztja a legkisebbik 11 éves spanyol zsidó leányt s viszi fel a szobába, míg a többi tovább mos. Tolmácsunk megkérdezi a kosarat őrző leányt, hogy hova ment az apja, amire ő hamiskás mosollyal mondta, hogy mindjárt jő, hogy minden nap bemegy ide, amikor erre mennek. Látszott hamis arca mosolyából, hogy mindent tud. Bementünk más házba is pro forma. Mindenütt elérhető minden, csak meg kell fizetni. Itt a nemi szerelem nem szégyen, hanem erény. De szégyelljük magunkat mi magyarok! Van itt nyilvános ház is fehér európai leányokkal s ott 5 közül három magyar. Ezen typikus magyar export sajnos másutt is mindenfelé előfordul.
Aleppó a nyelvi határváros, itt már nem a török nyelv, hanem az arabs dívik. De másban is itt a határ; Aleppótól kezdve a török szultán hatalma csak árnyékhatalom. Innen kezdve már különböző, de egy fajba tartozó törzsek laknak s ezek fejei, vezérei a sejkek, akik azt tesznek, amit akarnak. A szultán rendeletét csak úgy hajtják végre, ha a rendelet mellé pár tekercs arany is van mellékelve. A sejket pénzzel meg kell kenni. De a sejk ravasz ember, két urat szolgál egyszerre, mindkettő dúsan megfizeti őt, egyik a szultán, a másik az – angol. Így lesz ő a két fizető közt az igazi úr, mert mégis csak azt tesz, amit akar. A nép, a törzs persze erről nem tud, az aranyból nem részesedik, neki beadnak a bennfentesek valami hangzatos jelszót, mint pl. a súlyos adó, a hazaszeretet, vallásháborítás, szent háború stb. – s az arab megteszi kötelességét. Aleppóban már nem fogadják el a szultán papírpénzét, ők csak aranyat, avagy ezüstöt ismernek el pénzül, vagy pedig ötszörösét kell fizetni a kért árnak, ha papírban fizetünk. Tán sehol a földkerekségen nem forog annyi arany közkézen, mint Arábiában. Ha az ember papírpénzzel fizet, ki van téve annak, hogy meg is verik.
Már itt is, de később más helyeken is tanúja voltam az igazi török sorozásnak. Ezt aztán igazi orientális módon hajtják végre. Rendesen éjjel, de néha nappal is hirtelen nagy csapat török lovas katona jelenik meg, körülvesz egy városrészt, aztán elkezd a levegőbe lövöldözni, mire mindenki bemenekül a legelső házba, különben agyonlövik. Most a kijelölt kommissiók házról házra járnak s összefognak minden férfit, csak az egészen fiatal gyerekek s túl öregek maradnak otthon. Az összefogott tömeget aztán kisebb csoportokban hosszú kötélre fűzik, igazi rabláncra. Az ilyen összekötözött csoportot marcona anatóliai és kurd lovasok lövésre készen tartott fegyverrel kísérik a megjelölt helyre. Igen szomorú, sajnálatra méltó látványt nyújt egy ilyen összekötözött újonc csoport, mialatt az asszonyok, hozzátartozók a nyitott ablakokban (az utcára tilos kijönni) sikítoznak, sírnak, azalatt a rabláncra fűzötteket csorda módra hajtják s agyba-főbe verik őket. A legtöbbje soha sem kerül többé haza, hacsak a Taurusban levő zöld káderokba nem sikerül megszöknie. Ha az ilyen újoncok közül valamelyik csak a legkisebb gyanús mozdulatot is teszi, az őr rögtön lelövi. Itt olcsó az élet. Különben a sorozás alkalmával általános a lövöldözés. Damaskusban majdnem engem is agyonlőttek hasonló körülmények közt. Máskor meg egyszerűen rendelet megy valamelyik faluba, hogy ennyi és ennyi katonát adjon a falu bírája, avagy a törzs sejkje. Ha nem adja meg, akkor gépfegyveres igazi török katonaság indul meg sorozni, s a besorozandók a harc alkalmával mindjárt el is esnek. Persze korrupció van bőven. Jó pénzért előre meg lehet tudni a sorozás helyét s akkor az illető azon időre másik városrészbe megy át. Egyébként aki 150 drb. aranyat fizet, az írást kap arról, hogy azon évben mentes minden katonai szolgálattól. A következő évben újra lefizeti a 150 aranyat. A tiszti állásokat is pénzért adják őrnagyi rangig. A török seregben az igazi tiszti állás az őrnagyi ranggal kezdődik. Meg kell gondolnunk, hogy egy hadnagy havi fizetése 6 font, főhadnagyé 8 font, gaget kap papírban! A pénz itteni értékéül szolgáljon alapul az, hogy egy dinnye ½ fontba kerül. Világos, hogy ebből a pénzből a tiszt ki sem jöhet. De hát akkor miből él? Majd látni fogjuk.
Következő rész: „Eljöttünk ide megcsudálni a világ múlandóságát…”
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója
