Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 1. rész
1918. augusztus 7-én ezredorvosunk Belgrádból vasúton elindul Palesztina felé, hogy átvegye új beosztását az Osztrák–Magyar Monarchia által 1918-ban felállított Orientkorpsnál. Hősünk vezetésével augusztus 11-én érkezett Konstantinápolyba az egység tüzér ütege mellé beosztott héttagú egészségügyi csoport. A város és a tenger teljesen elvarázsolta ezredorvosunkat. Induljon doktorunk egzotikus keleti kalandja, s varázsoljon el bennünket is! – Dr. Kemény Gyula újabb naplósorozatát Pollmann Ferenc gondozásában adjuk közre.
Az ezredorvos életének és gazdag első világháborús hagyatékának a történetét korábban már bemutattuk olvasóinknak.
A most közreadásra kerülő palesztinai napló három, tintaceruzával írt kézírásos, sorszámozott oldalakból álló füzet, amelyeket a szerző időnként kötetnek nevezett. Ezeket, a többi naplóhoz hasonlóan dr. Kemény Gyula legjobb barátja, Hary József őrizte meg és az ő hagyatékából származnak, amelyeket az unokája, Zika Klára adott át a részünkre. Illusztrációként felhasználjuk a dr. Kemény Gyula hagyatékának további részét megőrző oldalági leszármazottja, Kemény Szilárd által rendelkezésünkre bocsátott fotó- és tárgyi anyagról általunk készített digitalizált változatot, valamint a Kincses Károly muzeológus, fotótörténész által megőrzött, szintén Zika Klárától kapott fotóhagyatékot. Zika Klárának, Kemény Szilárdnak és Kincses Károlynak itt is hálás köszönetet mondunk!
Dr. Kemény Gyula ezredorvos egy Palesztinában készült fotón
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kemény Szilárd jóvoltából)
A korábban már közreadott, letisztázott, Hary József által javított gépelt szövegeket tartalmazó szerbiai és olasz naplókkal ellentétben a palesztinai a „legnyersebb”, eredeti dr. Kemény Gyula-szöveg. A naplóíró a kézírásos szövegben gyakran végzett – néha nagyon nehezen nyomon követhető – utólagos javításokat, betoldásokat, sorrendi változtatásokat, de a szöveg utólagos, egységes átírására, letisztázására nem került sor sem általa, sem Hary József által, ezt mi végezzük most el. A szöveget Kemény doktor javításainak a figyelembevételével, a szerző vélelmezett szándéka – és a mi legjobb szándékunk – szerint közöljük.
A korszak hangulatát és a naplóíró személyiségét kifejező sajátos eredeti kifejezéseket meghagytuk, ezek mai alakját, jelentését – a blogunkon szokásos módon – felugró buborékban jelezzük, ahogy a hosszabb értelmezést, kiegészítést, magyarázatot igénylő részeket is a korábbi sorozatokban megszokott módon keretes szövegben közöljük. A rövidítések, hiányos kifejezések kiegészítéseit szögletes zárójelek [ ] között jelezzük. A nyilvánvaló hibákat, elütéseket jelölés nélkül javítjuk.
A kézírásos szöveg számítógépes átírásáért Kirilly Editnek, szakmai gondozásáért pedig Pollmann Ferencnek tartozunk hálás köszönettel.
A palesztinai napló első füzetének a borítója
(Forrás: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
Ezredorvosunk új egysége, az eredetileg hadtest erejűnek szánt Orientkorps végül csupán egy megerősített ezreddel felérő seregtest lett, amelynek négy gyalogzászlóalját a hadvezetés az 1918 nyári harcokban olyan alaposan elhasználta, hogy nem is látta értelmét a Közel-Keletre küldeni (ezek a zászlóaljak végül Albániába kerültek). A maradék: egy egészségügyi, hadtáp és egyetlen tüzér ütegből álló csapat indult útnak végül augusztus elején a palesztinai frontra. Az egység történetét a későbbiekben külön is bemutatjuk. Most induljunk útra dr. Kemény Gyulával!
* * *
Előszó
A német birodalomnak, de főleg a geniális császárnak II. Vilmosnak hatalmas nagy tervei voltak keleten is. A németek célja az volt, hogy egyrészről a keletnek gazdasági életét, iparát, kereskedelmét a saját érdekkörükbe kapcsolják, kincseit-bányáit kiaknázzák, másrészt, hogy a keleti kereskedelem vezetésének megkaparintásával érzékeny csapást mérjenek úgy kereskedelmi, mint politikai téren az angolokra. Ezt a nagy koncepciójú tervet, célt irányító német központot nevezte el az antant gúnyosan „berlini kalifatus”-nak, a nagy császárnak is előlegezvén a berlini kalifa nevet.
Vilmos császár török uniformisban
(Forrás: Reddit)
Óriási méretű, mélyen kigondolt s már a megvalósulás felé haladó dolgok voltak ezek, amelyeket a pontos cél és öntudatos német genialitás irányított. A törökországi összes haderők főparancsnoka Liman von Sanders volt, ez az ízig-vérig császárhű német tábornok, rajta keresztül Hindenburgék dirigálták az összes ázsiai török haderőket, így Törökországban minden hatalom valójában német kezekben volt. Akárcsak nálunk, ott keleten is minden fontosabb front német csapatokkal, német tüzérséggel, de mindenütt okvetlen német vezetéssel volt átszőve; a vasutak fölött mindenütt németek rendelkeztek. Liman v. Sanders vezérkarát németek, aztán török szolgálatban álló volt német tisztek, pár török tiszt alkotta. Magán a legelső frontban, a lövészárkokban már kevesebb német volt. A törökországi hadjáratnál u.i. a frontnál sokkal fontosabb volt a Hinterland állapota; nevezetesen a vasutak őrzése, az ellenséges s angol aranyakkal megvesztegetett vad törzsek fékentartása, az óriási sivatagokon át való élelem, munitio, utánpótlás etc. lebonyolítása, mert ezeket a török „javas-javas” módszer szerint nem volt szabad intéztetni. Röviden: a vezetés teljesen német volt, a frontot tartó török csapatok közt, a veszélyesebb frontrészeken német ezredek is feküdtek, a tüzérség nagyrészben német kezekben volt, még ha az ágyúk török ágyúk voltak is; a repülőgépek szintén németek, bár török pilóták is voltak.
1918-ig a Monarchia csak annyiban vett részt a keleti hadvezetésben, hogy pár könnyű Batteriet küldött le Palesztinába, ámbár a Dardanellák Gallipoli táján lefolyt harcokban ideiglenesen k.u.k. nehéztüzérség is működött. A Monarchia csak 1918 elején határozta el, hogy csapatokat is küld le Ázsiába, velük természetesen pár új tüzérüteget is.
Ez a felállítandó ázsiai csapat lett volna az ú.n. általánosan ismert „Orientkorps”, amelynek a felállítási, felszerelési helye Belgrád volt. Igen sok huza-vona után tudta csak a vezetőség ezen Orientkorps felállítását megkezdeni. Ennek fő oka azon óriási, hihetetlenül óriási összeg volt, amelybe ez az aránylag kicsi csapattest az előirányzat szerint került volna. De volt más nehézség is; keletre csakis a legedzettebb, legkitartóbb, a legegészségesebb szervezetű katonákat lehet leküldeni, akik a rettenetes keleti betegségeket, az óriási hőséget, a kínzó szomjúságot, a sok gyaloglást, a súlyos klímát, maláriát, és egyéb előre nem is sejthető nélkülözéseket – szenvedéseket ki fogják bírni, azokkal képesek lesznek megbirkózni! De honnan vegye a Monarchia az ilyen vasembereket a háború 4ik évében? Ennek is megtalálták a nyitját, az orient hadseregbe osztották be a háborúban minden népek közt a legtöbbet érő, a legjobban megfelelt bosnyákokat s másodsorban magyarokat. Heteken-hónapokon át soroztuk, válogattuk ki ezen embereket, akik keletre fognak menni. A keletre szükséges rengeteg sok felszerelés, az a sok különleges dolog, amire ott lent szükség van, a magas fizetések stb., mindez óriási összegeket emésztett fel.
Hogy mi minden kellett az Orientkorpsnál, hogy milyen intentiók, ideák vezérelték a mi vezetőségünket, arra nézve álljon itt az a hivat[alos] lista, amely előírja, hogy mi mindent kell egy az Orientk[orps]ba beosztott tisztnek beszereznie. Erre a célra kapott minden tiszt külön-külön 900 K[oroná]-t. Kecsegtető – irigyelt állás volt az Orientk[orps]ba bejutni, csak törzstiszt 600-on felül jelentkezett felvételre ahhoz az 5 Baonból álló ú.n. „Orientkorps”-hoz – már maga Belgrád is vonzotta az embereket, hisz ez a város volt a semmittevés Eldorádója, az erkölcstelenség, s a nemi bajok fő-fő fészke, ahol amellett kitűnően lehetett enni-inni is. Amikor aztán már készen állt az Orientkorps Duics vezérk[ari]. ezr[edes]. parancsnoksága alatt, akkor indult meg az olaszok elleni hírhedt júniusi offenzíva, amely – mert nem a németek vezették – nem csak nem sikerült, de óriási veszteségekkel is járt, ekkor pusztult el a veszély pillanatában a gyorsan odaszállított Orientkorps is a Piave mocsarában.
Duic alezredes
(Forrás: Reinhard Standner: Bosniens treue Söhne. Wien, 2003. 27. old.)
A híres elit csapat, az oly rengeteg – állítólag egy egész hadikölcsönt felemésztő – Orientkorps egyszerre megszűnt létezni. Az egész Orientkorps akcióból aztán csak annyi maradt és valósult meg, hogy egyetlen Batteriet és egy igen nagy méretű Brig. San. Anst.[-ot] küldött le a hadvezetőség Törökországba, Palesztinába.
És még valamit, ami aztán annyi szégyent hozott a Monarchiánkra a sok panamája révén: az ú.n. „Nebenetappe in Syrien”-t küldték még le. Kikből állt ez a Nebenetappe? Azon vezérkari tisztekből és egyéb beosztott urakból, akik az Orientkorps súlyos Piave menti harcaiban megmaradtak, mert állásuknál fogva el sem eshettek, s fogságba sem juthattak. A derék és szimpatikus Duič ezredes már nem jött le, de a sleppje az ázsiai németek minden ellenvéleménye dacára összeköttetései révén lement Syriába s Damaskusban mint a hírhedt „Nebenetappe in Syrien” működött. Hallani fogunk róla!
A Brig. San. Anst. sem jutott tovább, csak Konstan[tinápoly]ig, ott megrekedt s ezzel rettentően súlyos veszteséget hozott reánk ott lent, mert hiányzott, s betegeinket, sebesültjeinket etc. a sakálok-hiénák martalékának kellett otthagynunk, ahogy ezt látni fogjuk.
Az az egy üteg tényleg lement a Jordán partra Jerichóval szemben, ezzel mentem én is le, mint egyedüli orvos s lettem az üteg, a törökök, a németek orvosa, s végigcsináltam velük az arabs sivatagokon át amaz rettenetes Rückzugot a fogságig.
Belgrádtól – a Boszporuszig
Mint említettem, a Monarchia által olyan óriási költséggel felállított 5 Baonból álló Orientkorps a súlyos Piave menti júniusi sikertelen offenzívánk alkalmával majdnem teljesen megsemmisült, mert a legkritikusabb időben a legveszedelmesebb helyre dobta be a hadvezetőség ezt az elitcsapatot. Megmaradt belőle a vezérkari Apt s a többi odatartozó lógós, ezeknek sikerült aztán kijárni, hogy a semmi szerepet nem játszó, teljesen fölösleges „Nebenetappe in Syrien”-t felállítsák, s erre a célra őket küldjék le Damaskusba. Holott éveken át nagyszerűen fungált minden a németek kezében, most meg, hogy a csapatok le sem mentek, hát még kevésbé lett volna rájuk szükség. De azért július közepén lement a társaság. Valamivel később elment a Brig. San. Anst. is. Ugyanakkor ment le az üteg fele, a másik fele meg aug. első napjaiban, 1918. aug. 7-én indultunk el mi a beosztott állatorvossal, az egészségügyi legénységgel, köt- és gyógyszerekkel. Összesen heten.
A német urlauber vonat röpített bennünket Szerbián át le Nis-be, ebbe az ős szerb városba, amelyet a bulgárok tartanak megszállva. Csomagjainkkal sok baj van, a bulgárok igen nehézkesek, mindig ráérnek. Rengeteg sok a dohány s nagyon olcsó is. Élelem is van bőven, csak igen drága. Aug. 10-én vagyunk Bulgária fővárosában Sophia-ban, vagy ahogy a bulgárok szeretik nevezni, a keleti Párisban. Olyan büszkék a városukra. Keleti fogalmak szerint szép is, mert már sok benne a nyugatról átvett kultúra, sokkal tisztább, rendezettebb, mint a keleti városok. Főleg az új városrész nagyon szép. Hemzseg a lakosság, az utcán folyik le az élet, a kereskedelem. A férfiak aprók, de erősek, a nők majd mind csúnyák, terebélyes kövérek, olyan férfiasak, erősek. Délután innen is elindulunk, hálókocsit bérelünk Konstantin[ápoly]-ig. 18 levába kerül, 1 leva 1.25 Kor[ona]. A vonatot szerencsére németek vezetik s így rohanva haladunk át a bulgár lakatlan vidékeken. Átmegyünk Drinápoly városán, amely most ismét török kézben van, aztán a Balkán háborúkban olyan nagy hírnévre vergődött Csataldzá-n, a szent mohamedán várost védő ezen erősségekből-várakból alkotott övön. Egész utunkon egy dolog volt igen feltűnő: a bulgár katonaság rongyokban, legn[agyo]bbrészt mezítláb jár, igen sokan saját civil rongyaikban. Fegyvereik különfélék, szíj helyett madzag vagy kötél lóg rajta. Mind olyan öregek, roppant lesoványodtak, beteges-fáradt kinézésűek. Ami legfeltűnőbb, igen éhesek, ha minket enni láttak, egyenesen hozzánk jöttek kérni s ezt olyan kéregető módon csinálták, akármit megettek, amit a mi embereink el is dobáltak. Így az eldobott zöld dinnyehéjat is felszedték és megették. Vad-marcona kinézésűek, de ha az ember rájuk néz, mégis csak azonnal az annyit olvasott balkáni felkelők, komitácsik, bandák jutnak eszünkbe. Ez az állapota a híres vitézségű bulgár hadseregnek igen meglepő. Lezüllött, lerongyolódott, kiéhezett, elcsigázott állapotban vannak, ezt mindenki láthatja az első pillanatra. Itt azt hiszem minden már csak azon fordul meg, hogy van-e fegyelem ebben a hadseregben.
10-én du 5-kor indultunk el Sophiából, s 11-én vasárnap este 11-kor érkezünk Konstantinápolyba. Ennél szebb, ennél festőibb, érdekesebb várost nyugati ember képtelen el is gondolni – mintha paradicsomba cseppent volna az ember, mint egy kisgyerek a ragyogó karácsonyfára, úgy csodálkozik itt a nyugati egyhangú kulturált életet megszokott ember. Valóságos meseváros, minden lépésnél, minden utcában új és új dolgokat látni. Minden házat külön-külön meg lehet csudálni. Hát még az emberek forgataga! A földkerekség minden divatja, szokása, embere, beszéde, pénze forog-nyüzsög itt az utcán. Mindenki, minden emberfaj feltalálható itt, csak meg kell állni egy forgalmas utcasarkon. A legszőkébb némettől a legfeketébb négerig mindenfajta ember látható itt. Mintha ez lenne a világ központja, ahol mindenki találkát ad egymásnak. Mesebeli-gyönyörű város, elragadó, lenyűgöző ez a keleti paradicsom, aki egyszer itt járt, az soha el nem felejti, mindig ide vágyik vissza. Annyian leírták már szépségeit, annyi vaskos és illusztrált könyv jelent meg róla, de az mind-mind megközelítőleg sem képes visszaadni azt a mesés keleti szépséget, amellyel ez a keleti paradicsom rendelkezik. Megpróbálok én is pár dolgot feljegyezni a sok közül. Ahogy az ember este megérkezik az állomásra, eléje tárul köröskörül a millió és millió apró fény, amely a nagy fényűzéssel berendezett villanylámpáktól ered. Ez a millió és millió lámpa úgy ragyogja be a várost, olyan gyönyörű látványt nyújt, mint ugyanannyi csillag a sötét éjszakában, mintha az egész város egyetlen dúsan megaranyozott óriási karácsonyfa volna. De hiszen Nagyberlin, Bécs, Budapest stb. világváros tán még több villanylámpával rendelkezik! Mindhiába! Konstantin[ápoly]hoz hasonló hatást mégsem érhet el egyik sem, mert ehhez hasonló fekvése egynek sincs. Nem tud az ember betelni a gyönyörű látvánnyal.
Középen van minden tengerek legszebbje, a sötétkék vizű halotti csendes Bosporus, amelynek tükrén számtalan bárka, csónak, gondola úszik, siklik hangtalanul tova, amelyek apró tovasikló lámpáikkal idyllikus-mistikus-titokzatos külsőt kölcsönöznek a fenségesen nyugodt, nagy víznek. Ezen számtalan apró, ide-oda sikló, ragyogó csillárral ékesített fenségesen nyugodt víztükör körül köröskörül dombok emelkednek, amelyek a Bosporust, mint egy hegyi tavat övezik. Ezen dombokon terül el a város, a próféta szent városa, a paradicsom kapuja.
A Boszporusz 2012-ben
(Pollmann Ferenc felvétele)
Napnyugta, amikor elkövetkezik az est, amikor a nap búcsút vesz a török paradicsomtól, akkor meg egyszer – búcsúzóul ragyogó csókokat szór a városra, valóságos drágakő esőt hullat rája – de ezt is lassan, keleti nyugalommal. A lenyugvó nap bearanyozza a házakat, a csonka tornyokat, a karcsú minareteket, a kertek rózsáit, a rózsakarókon levő díszes ezer színű üveggömböket, a Bospor[us]on horgonyzó és hófehértől kezdve mindenféle színben pompázó hajókat, a sötétkék vízen támadt apró hullámokat, a hatalmas – a világ legnagyobb laktanyáját – az ezer ablakú, hófehér Taksim kaszárnyát.
A Taksim kaszárnya Isztambulban
(Forrás: Wikipédia. A kép készítője Guillaume_Berggren)
Úgy csillog, ragyog az egész város, mintha a mindenféle színű drágakövek millióival ékesítették volna fel. Alig van időnk benne gyönyörködni, máris fekete árnyék borul a Bosp[orus]ra, csak a hajók ide-oda imbolygó árbócai csillognak még, aztán lassan, nyugalommal borulnak árnyékba az előkelők mélyebben – a Bosp[orus] partjain fekvő házai, Stambul palotái, a Jildiz Kiosk misztikus ablakai, a híres Jildiz park, ahol ilyenkor már eunuchok óvatos felügyelete mellett üldögélnek, sétálnak, libegnek, mint valami mesebeli árnyak a szépségesen szép háremhölgyek s más előkelő török nők – fátyol nélkül, szélesen bő, finoman suhogó, mégis úgy tapadó selyem ruháikban s nyomukban rózsaillatot terjeszt a világ legfinomabb parfümje a rózsaolaj parfüm.
Végre már csak az Aranyszarv oldalán épült szegényebb, apróbb házak úsznak a ragyogásban, ők reggel az elsők s este az utolsók. Allah nagy és hatalmas, ő egyenlíti ki a földi ellentéteket, s hoz érdeme szerint mindenkire olyan éjszakát, amilyent kiérdemelt. Messze-messze minden vörös tűztengerben ég, a lenyugvó nap vesz végleg búcsút a Portától, a paradicsom kapujától, hogy holnap újra eljöjjön benne gyönyörködni. Aztán minden árnyékba borul. Sokszor egyszerre száz és száz müezzin hangja csendül fel a karcsú minaretek erkélyein, felhangzik az Úr dicsérete; „Allah ill Allah…” – Egy az Isten Allah s Moh[amed] az ő prófétája.
Hűvösebb lesz a levegő, mindenki az utcára siet, kezdődik az igazi élet, tódulnak az emberek a hajóállomásokra, szólnak a hajók syrenái, amelyek mindenünnen visszaverődve adják Konst[antinápoly] örökös, milliónyi harsány hangú szózatát. Megélénkülnek az utcák, amelyeket most a sürgő-forgó, kereskedelmüket s egyéb ügyeiket lebonyolító emberek helyett elegáns közönség lep el. Kettesével, négyesével jönnek a szebbnél szebb sétáló török nők, nyomukban felpezsdül az élet, katonatisztek, diplomaták, hivatalnokok, turisták ezrei lepik el a várost, kavarog, hullámzik a tarka-barka emberfaj, fezek, turbánok, kalapok, dervis süvegek mozognak ide-oda egymás mellett. Majd kigyúlnak a villanylámpák ezrei, újra ragyogásban, fényárban úszik a város.
Következő rész: „Mert szép a török nő, gyönyörűségesen szép…”
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója
