Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 7. rész
Ebben a részben Kemény doktor megismertet bennünket Damaszkusszal: érzékletes képet fest nekünk a város nevezeteségeiről csakúgy, mint a zsidónegyed és a bazár jellegzetességeiről. Ezután gyorstalpaló tanfolyamba kezd, hogy felkészítsen bennünket a küszöbön álló harcokhoz szükséges helyismerettel: a mai előadás témája a bazár (mint olyan), továbbá az élelmezés és a vízkérdés. Érdemes odafigyelni, mivel a doktor fontosakat mond ezúttal is…
Damaskustól a Holt-tengerig
Damaskus városa meglepően tiszta; közepén folyik a Barada folyó, amelynek partjai európaiasan ki vannak kövezve, két oldalt a szép sétatereken ezrével hullámzik a sok emberfajta.
A Barada folyó Damaszkuszban, korabeli képeslapon
(Forrás: www.levantineheritage.com/damascus.htm)
A sétatereket lombos fák övezik, alattuk csilingelve szalad a villamos kocsi. Már reggel nagy a hőség, dél felé egyenesen tűrhetetlen, árnyékban 48 fok, napon 68-70. Az emberek egész tömege hemzseg azért mindenfelé az utcákon. A város ugyanis az Antilibanon lábánál fekszik egy mély völgykatlanban, amelyben összeszorul a meleg, a várostól dél felé pedig kezdődik a végtelen forró arábiai sivatag. Damaskus egész Syria egyetlen legnagyobb városa, valóságos szent város, amelyet keleten a paradicsom ösvényének, a szépség nyakékekének neveznek. Remek vegetatiója van a városnak, amely felülről a hegyről nézve úgy néz ki, mint egy park, amelyet a Barada öntöz.
Damaszkusz látképe korabeli képeslapon
(Forrás: www.levantineheritage.com/damascus.htm)
K[örül]belül 300 000 lakosa van, majd mind mohamedán, akik közt az arabs és beduinok vannak túlsúlyban. Keresztények is – görög keletiek és görög orthodoxok – szép [Az előző szakasz eredetileg áthúzva szerepelt.] számmal vannak, ellenben rengeteg sok a zsidó, amit az is mutat, hogy 14 zsidó zsinagóga van a városban. A zsidók már teljesen külön negyedben laknak, ez a negyed Damaskus legmocskosabb része, itt is, akárcsak az európai városokban, reányomja a zsidó tisztátalanságnak, a ghettó piszkának a jellegét az illető városrészre. A zsidónegyed utcáiban hemzseg a sok göndörhajú, pajeszos, fürdővizet tán sohasem látott zsidógyerek, belekapaszkodnak az emberekbe, könyörögnek alamizsnáért. A legaljasabb erkölcstelenség tobzódik itt éjjel-nappal nyilvánosan. A leányok a függönyöket félrehúzva hívogatják be az embert, apró pajeszes szalad utánunk s arabbal kevert utálatos zsargon nyelven hívja vissza az embert fiatal 14 éves nővéréhez.
Zsidó gettó Damaszkuszban napjainkban
(Forrás: english.enabbaladi.net)
„Csak ½ Fond nagy úr, csak ¼ fond” csacsogja szüntelenül. A zsidóknak is minden fajtája van itt összekeveredve, el kell ismerni, hogy mesés szépek a spanyol zsidó leányok, náluknál gyönyörűbb szemeket, hajakat s arcot el sem lehet képzelni. Minden szemetet, éjjeli edények tartalmát az utcára öntik ki s csak a rendőr intézkedésére tisztogatják meg úgy ahogy az utcát. Ez ismétlődik minden nap. A zsidók itt is kereskedelemmel foglalkoznak, de a kereskedelem azon apró-cseprő mellékágait bonyolítják le, amelyekből nem igen tudnak meggazdagodni, ezért vállalkoznak mellékesen mindenféle piszkos üzlet lebonyolítására. Az igazi becsületes kereskedelem a török kezén van, de kereskedik az arab, a görög, az örmény is, akik az üzleti fogások, becsapások minden hájával meg vannak kenve, mellettük a zsidó úgy fest, mint nálunk Pesten a keresztény kereskedő a zsidó spekuláns mellett. Valaha a zsidó tragédiák egész sorozata játszódott itt le, itt folytak a legnagyobb mérvű zsidóüldözések, csak Nero császár 10 ezret öletett le egyetlen napon, hasonló zsidó mészárlások sokszor megismétlődtek itt, még a 18ik században is. Ma is roppant gyűlölik őket a bennszülöttek. A zsidóról csak úgy beszél az itteni mohamedán, mint valami piszkos rongyról, vagy valamely megvetett állatról.
Legnagyobb nevezetessége a városnak az Omajjada Mosche. Valaha kelet legremekebb temploma volt, ősrégi pogány templom volt még Kr. e., később a rómaiak tovább építették, majd a keresztények s aztán a mohamedánok folytatták. Ma is a mekkai, medinai szent helyek után következik. 3 gyönyörű karcsú minaretje van. Óriási építkezési csoda, bármit láttunk is eddig, mégis csudálatos bámulattal áll meg a nyugati ember ezen óriási mű előtt. Hatalmas gránit kockái, hihetetlenül nagy oszlopai, a különböző színű rengeteg márvány, a kövekbe vésett mindenféle díszletek.
A damaszkuszi nagymecset napjainkban
(Forrás: Wikimédia)
Kívül az udvarban mohamedánok térdelnek, hajlonganak. Itt állok az udvarában fényképezőgépemmel s nézem az imádkozó keletieket a hatalmas épülettömb falai tövében. Férfiak jönnek, lerakják áruikat, kosaraikat, letérdelnek, hajlonganak, mormognak, aztán helyet adnak az újonnan érkezőknek. Fátyolos török nők, főleg idősek tipegnek be, zokogva mormolnak valamit, aztán óvatosan kiosonnak az udvarból. Mindez kívül az udvarban. Le kell húzni a cipőt, avagy baksisért papucsokat kapunk s úgy megyünk be. Bent halotti csend, csak a saruk, a mezítlábak súrolják a rengeteg szőnyegeket, amelyekbe belesüllyed az ember. Mindenfelé a közepén, a sarkokban, ajtók mögött imádkozó mohamedánok hajlonganak, mormognak, mi európai keresztények pedig bámulva, mélyen meghatva állunk a közepén egy hatalmas szarkofág előtt – amelyre gyémántokkal, drágakövekkel kivarrt selyem zászlók borulnak özönével, körülötte ajándék szőnyegek, drága keleti értéktárgyak hevernek felhalmozva millió és millió értékben. A szarkofág közepén felhalmozott drága kézimunkák fölött két tenyérnyi széles, hosszú selyem szalag van művésziesen elhelyezve, a legfinomabb keleti selyemből készült, rajta ragyog-csillog a sok ékszer és drágakő; ez a selyem szalag a legfrissebb, de egyik legdrágább ajándéka is a templomnak. Törökország ma élő legnagyobb fia Enver pasa hódolt ezzel a remek szalaggal az Omajjada Moschenak.
Ha aztán megtudjuk még azt is, hogy ezen drágán feldíszített szarkofágon Keresztelő Szt. János feje nyugszik, akit Heródes nyakaztatott le a szép zsidó leány, Salome kívánságára, akkor ámulunk csak el! Hiszen Szt. János keresztény, ő a mi egyik legnagyobb szentünk; így gondoljuk, de amikor a török papot kérdezem meg, az olyan nyugodt flegmával magyarázza el, hogy ez a fej a mohamedánok egyik legnagyobb prófétájának a feje, aki már réges-régen az egy Istenben való hitet, Allah imádatát hirdette s ezért kellett meghalnia a pogány rómaiak bosszújából, de Allah nagy és hatalmas, s később elküldötte második nagy prófétáját, Mohamedet, aki aztán okulva elődje, Szt. János sorsán, s az egy Isten imádatát már nem csak prédikatióval, hanem fegyverrel is terjesztette és ahogy tudjuk óriási sikerrel, mert ma majdnem az egész világ Allah-nak hódol.
Érdekes dolgok ezek, itt ezen a tájon van a vallások keletkezésének, a vallási mondák, legendák ősi fészke, innen indultak ki a világ meghódítására a fanatikus hívők. Ahogy később látni fogjuk, itt kapcsolódnak egybe a zsidó, a keresztény, a mohamedán vallások, s majd valamennyi egyetlen egy forrásból táplálkozik, ugyanazon mondákon, legendákon épül fel. Baksisért megengedi a mosche őre, hogy a ker. Szt. János fejét őrző; ajándékokkal elhalmozott helyet lefényképezzem. Aztán kimegyünk, itt hagyjuk a suttogó, mormogó, hajlongva térdelő mohamedánokat. Hiába! A vallás a fel nem fogható Isten lénye, annak keresése a halál utáni egyetlen reménység, az örökös Hit az emberiség legnagyobb kincse. Ezért imádkoznak az emberek milliói a föld minden zugában A maguk módja, szokása szerint.
Elmondja a pap, hogy ez a hatalmas mosche, amely valaha pogány templom volt, amely már látta megszületni és elmúlni a perzsa satrapák önkényét, Nagy Sándor győztes seregeit, a hatalmas római Traján császár légióit, a kisgyermekek leöletését elrendelő Herodest, a vérengző Nero császárt, aztán Timur Lenk tatár hordáit, később a Szentföldre igyekvő keresztes hadakat, végül ma a mohamedánok Allah jóvoltából létező hatalmát hirdeti és fogja örökre hirdetni, rengeteg megpróbáltatáson ment át. Számtalanszor leégett, kirabolták, a földrengés megrongálta, de Allah nagy és hatalmas, megviselt, megrongált állapotban ma is hirdeti Allah örökkévalóságát, nagyságát s itt fognak mindig a gyarló emberek egyedül megnyugvást találni. Allah nagy és hatalmas, az ő akarata nélkül egyetlen falevél nem mozdulhat meg a fákon. Ezeket mondja nekem búcsúzáskor a magyarázó török pap. Nézek utána, Istenem de szerencsés ember ez a hodzsa, akit egyszerű, szent hite, mély meggyőződése ennyire boldoggá tud tenni.
A templomhoz közel van Szaladin szultán mauzóleuma, amelyben maga a híres hős alussza örök álmait. Amikor 1898-ban a nagy Vilmos itt járt, aranyozott bronz koszorút helyezett a mauzóleumra, amelyen a császár betűi állanak: W. II. I.R. a császári koronával és a sassal, alatta arabs és török nyelven ez áll: „Ezt a koszorút ő felsége II. Vilmos német császár emlékül a Saladin síremlék felkeresése alkalmával ajándékozta 1315. évben (1898). Isten óvja meg övéit.” A németek ma is igen nagy becsben tartják és nagyon büszkék nagy császáruk ajándékára.
1.) Bazárok
A bazárok, akárcsak Aleppóban, óriási kiterjedésűek, de azoknál szebbek, tisztábbak, viszont több bazár részlet zsákutcában végződik, vezető nélkül könnyen eltéved az ember. Aztán még egy dolog feltűnő, sok nyugati-európai árut is lehet látni, amit eddig nem láttunk. Hihetetlenül forgalmasak a bazárok délelőtt; lovak, szekerek, súlyos kosarakkal felpakolt tevék, szamarak, lóháton haladó arabok, terheik alatt roskadozó hordárok, kecske-birka tömegek hullámzanak össze-vissza minden irányban.
Damaszkuszi bazár az 1920-as években
(Forrás: Syrian History)
Ezen óriási forgatagot alkotják aztán a vásárló emberek minden elképzelhető fajtája; a messziről feltűnő, könnyen felismerhető európai, aki sokat kérdez, sokat beszél, idegesen mozog ide-oda s forgatja fejét minden irányban, ezekkel ellentétben szobrot megszégyenítő méltósággal ül árui mögött az arab-török kereskedő. Amikor az ember először beszél hozzá, elfog a méreg azon a kellemetlenül ható, előttünk nagyfokú udvariatlanságnak látszó flegmán, amivel a török-arab kérdéseinkre válaszol. Még ha válaszolna, de a legtöbbször csak szemeivel int, esetleg fejét is megbiccenti. Megkérdezzük, hogy mi az ára, erre ő ránk sem nézve egyetlenegy szóval válaszolja 12 Font. Erre mi kevesebb árat mondunk, amire már választ nem kapunk, csak szemével int nemet, amihez gyenge felfelé irányuló fejbiccentés járul, ez a „nem”. Nézhetjük aztán mi az árut, forgathatjuk kezeink közt akár órákig, egyetlen hangot nem szól az arab, vár, amíg letesszük s akkor ő méltóságteljesen visszateszi az árut a helyére. Ígérhetünk akárminő keveset, lebecsülhetjük az árut, nem segít itt semmi, a törököt flegmájából ki nem hozzuk, csak esetleg újra megismétli gyenge fejbiccentését. Igenlő válasz esetén lefelé biccent ugyanolyan szemmozgással és vérig ingerlő flegmával. Halotti csendben folyik így az alku.
Damaszkuszi papucskészítő a múlt század elején
(Forrás: pinterest.com)
Ha bennszülött kérdezi valaminek az árát, annak legtöbbször ujjaival mutatja a holmi árát a kereskedő. A felet (½) úgy mutatja, hogy jobb mutató ujjával keresztezi bal mutató ujját, a negyedet pedig úgy, hogy jobb keze 2 ujját (mutató és gyűrűsujj) keresztbe teszi bal keze hasonló 2 ujján. #. Fő dolog, soha nem izgulni, soha nem mérgelődni és lehetőleg semmit vagy keveset beszélni. Minél többször és több kereskedőt figyel meg az ember, annál elegánsabbnak, méltóságteljesebbnek tűnik fel ez a viselkedés, szeretnénk mi is utánozni, próbálja is mindenki folyton, de nem megy, nem sikerül, a legkisebb ellentmondásra már eltűnik a máz s messze kivirít alóla az átkos nyugati kultúra eredménye, az önuralom hiánya, az elnyűtt, enerváltan kóros idegrendszer kapkodó magatartása.
Dr. Kemény Gyula palesztinai naplója 2. füzetének a borítója. A történet innentől már ebben folytatódik (Forrás: Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány)
2.) Élelmezés – vízkérdés
Minden harcviselésnek a munitió kérdése után ez a sine qua non-ja. A munitió és az élelmezés! Ezen a két dolgon fordul meg minden. A munitió kérdést, ha csak lehetséges, mindig megoldják, mert a töltetlen fegyver el nem sül, s ezt úgy a mi részünkről, mint az ellenséges oldalról azonnal észreveszik, amire rögtön bekövetkezhetik a katasztrófa.
Egészen más az élelmezés kérdése. Itt lehet napokig úgy manipulálni, hogy senki sem kap enni, aztán hetekig-hónapokig úgy élelmezni a vágóhídra szántakat, hogy a járandóságuk nagy részét visszatartják, eltűntetik, avagy csak papíron utalják ki. A háborgó gyomrot pedig ráncba szedi mindig a becsületre-hírnévre való hivatkozás, végső esetben pedig a katonai fegyelem. Aki háborúban volt s látta az igazi hősök élelmezését a lövészárokban, aztán ezzel összehasonlította a hátul levő vezérkariak s egyéb druckerek stabjainak-lógósainak az élelmezését, akkor, ha lelke-szíve volt, sírva kellett fakadnia az emberi gonoszságokon, a vezetők lelketlenségén. A szerbiai s olasz hadjáratok elég szomorú példát mutatnak.
Ételosztás a török hadseregben
(Forrás: www.sant.ox.ac.uk)
A forradalmak alkalmával a legénység gyűlöletének tettekben való kirobbanása tisztjei ellenében itt leli meg gyökerét. Csak sajnos dolog, hogy itt is, mint az ilyen alkalmakkor történni szokott – azt a tisztet érte legtöbbször a megalázás, az inzultus, aki a legénységgel együtt koplalt a lövészárokban.
Itt lent messze-messze Európától a Holt-tenger partjain valóban igen súlyos nehézségekbe ütközött az élelmezés, a Rückzug alkalmával meg egyenesen katasztrófához, sok-sok ember halálához vezetett, mint majd látni fogjuk. Ha azonban meggondoljuk, hogy minden rangú és rendű élelmet Európából kellett ide leszállítani, akkor megértjük azonnal a nélkülözések okát. Kezdve a sótól egészen a cukorig mi mindent a világon Magyarországból kaptunk. Magyar liszt, lencse, bab, kecskeméti lekvár érkezett számunkra. De legnagyobb részben csak papíron. A Monarchiának 5 Batterija harcol itt lent elszórva [egész (?) – egy szó olvashatatlan] Ázsiában, ezeknek az élelmezését igazán kár volt [külön (?) – egy szó olvashatatlan] kezelni, mert ezzel ugyan kevéssé igazoltuk [önálló (?) – egy szó olvashatatlan] vezetésünket, hadviselésünket a németek előtt. A németek a hadviselés terén úgy sem engedték a k.u.k. csapatokat önállóan működni ott, ahol azokkal együtt voltak, s ez helyes dolog is volt az egységes vezetés szempontjából, de szívesen honorálták ugyanezek a németek önállóságunkat az élelmezés terén, s mi bekaptuk a csalétket. Bekapták azok, akik Bécsben, Pesten, az AOK-nál ennek hátrányát nem élvezték, s a mi gyomrunk korgása ezen talmi önállóság ellen nem hallatszott fel az AOK-ig.
Az egész ázsiai úton a németeknél ettünk saját költségünkön. Aki a kitűnő német katonai élelmezést ismeri, az tudja, hogy ez fehér kenyeret, húst, tojást, tésztát s az elmaradhatatlan lekvárt jelenti. A frontig vígan ment minden. Itt belestünk a k.u.k. élelmezési copf berkeibe. Fő-fő baj volt a kenyér, a kenyeret a töröktől kaptuk, ők sütöttek a mi számunkra. Ehetetlen szalma, korpa-szecska keveréket kaptunk tele lencse-bab-kavics és fadarabokkal. Emellett utálatosan ragacsos volt, teljesen ehetetlen. Katonáink kitették a forró napra, ott száradt össze egész nap, hogy így valahogy lenyelhető legyen. Miért van ez így? Mert nincs állítólag elég lisztünk, nincs kemencénk, berendezésünk etc. A németek itt sütnek mellettünk, de nekünk a törökhöz kell menni. Nincs zsír, a teve-kecske-birka zsír annyira bűzös, hogy orrát kell az embernek befogni az evés alkalmával, avagy mentholos vattával betömni, hogy le tudja nyelni a pézsma illatú eledelt, amíg meg nem szokja.
Állítólag ezek az anomáliák idővel elmúlnának, mert mi nemrégen vagyunk itt lent, de a mellettünk lévő k.u.k. Batt[erie] évek óta van itt lent s ott is ugyanezek az állapotok uralkodnak. Messze vezetne a k.u.k. copf és lelketlenségek okozta nélkülözések részletezése. Mindenki ismeri ezeket a dolgokat, amelyek 1914 óta grasszálnak az összes frontokon, de javulni sohasem javulnak, ellenkezőleg! Mindig rosszabb és kevesebb lesz.
A Jordán folyó partja 1912-ben
(Forrás: www.israel21c.org)
Különös specialitása s legfontosabb szükséglete mindenek fölött ennek a frontnak a víz. Minden hadviselt katona tudja mi az a vízhiány, az a rettenetesen kínos őrjöngésre vezető szomjúság. Mindez itt a 70-71 C fokos hőségű sivatagban ezerszeresen érvényesülő, kínzó állapot. Itt, ahol nincs sehol egyetlen egy bokor, ahol árnyékos helyre napokig nem akad az ember s emellett irtózatosan tüzel a nap, csak itt tudja meg igazában, hogy mi is az a szomjúság!
A mi Batterink víz tekintetében roppant szerencsés helyzetben van. Itt folyik a Jordánnak egyik patakszerű mellékfolyója, ha arany folyna a patak medrében, nem lenne ennyire értékes. Ebben a patakban üldögélünk egész nap, ha a repülők engedik, ebben mossuk összes edényeinket, ruháinkat, lovainkat, ebből főzünk, s ezt isszuk.
Dr. Kemény Gyula fotóhagyatékában megőrzött, valószínűleg általa készített, fürdőző férfiakat ábrázoló jelöletlen kép, ami elképzelhető, hogy a naplóban említett helyszínen készült (Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)
500 lépéssel odább már szenvednek az emberek a szomjtól, óriási távolságokból vánszorognak ide a török katonák, vállukon, kezeikben a tábori kulacsoknak mindenféle formájával megrakodva. Megfizethetetlen jótétemény ez nekünk szemben azokkal, akik a Jordán partján hasalnak, amely folyónak a vize élvezhetetlenül sós.
Következő rész: „Itt a hősi halál után sincs nyugalom”
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója
