Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 9. rész
Kemény doktor mai leckéje: a frontok mögött is mindent a pénz mozgat, mindent az arany dirigál. A helyi arab törzsek vezetőinek megvesztegethetőségét valamennyi hadviselő kihasználja – már csak saját jól felfogott érdekében is… A gyűlölt, de egyúttal rettegett németek osztrák–magyar szövetségeseinek sajátos helyzetéről is képet kapunk. Bibliai tájakon járnak hőseink: a háború a Szentföldet sem kíméli…
4.) Front mögötti zavarok
Az európai frontok mögötti jól ismert nehézségekhez itt egészen új, speciális jellegű zavarok járulnak. Az óriási távolság a tulajdonképpeni európai Hinterlandtól már magában leküzdhetetlen nehézségeket okoz, amikor velünk ellenséges törzsek közt kell az élelmet, muníciót Európából ide leszállítani. Még ha fennakadás nélkül gurulnának a vasúti kocsik, akkor is 3000 km-es úton, idegen országokon át, keskeny és rendes vágányú vonalak találkozása közben nagy időbe kerülne a szállítás.
De van itt egy igen nagy akadály, amely ellen a frontnak hátra felé is kell harcolni s ez a beduinok-drúzok s egyéb ellenséges arabs törzseknek irántunk való ellenséges érzülete. Az arabs a világ legkapzsibb népe, csak az arany-ezüst pénz az a fétis, amelyért mindent kockára tesz, csak az boldogulhat ideig-óráig, aki az arabot meg tudja fizetni. Pénzért ezek a törzsek mindenre képesek. Az angolok nem annyira a frontjukkal, mint inkább az itteni beduin-drúzok ellenünk való uszításával operálnak Lim[an]. v[on]. S[anders]. csapatai ellen. A frontunk éltető ere az egyetlen vasúti vonal. Ezen vonal ellen követnek el a bennszülöttek állandó merényleteket, támadnak meg vasúti szállítmányokat, ezen a vonalon szokták, s épp a legkritikusabb időkben, felszedni vagy meglazítani a síneket, avagy felrobbantani a hidakat. Mindezeket a veszélyes és nagy rizikóval járó vállalkozásokat az angol arany dirigálja. Őrizni ezen óriási hosszú vonalat lehetetlen, akkor erre a célra egész hadseregek kellenének ágyúkkal-gépfegyverekkel. Nincs más mód, mint nekünk is aranyakkal kell elérni azt, amit seregekkel úgyis képtelenek volnánk. Fizetjük mi is a törzseket. A veszélyeztetett területen áthúzódó vasúti vonal őrzését egyszerűen arra a törzsre bízzuk, amely azt felrobbantani szokta. A sejkkel bizonyos időre egyezséget kötünk, esetleg 1 hóra, hogy ezen idő alatt ő őrizteti a vasutat s ezért ennyi meg ennyi aranyat kap. Sok apró láda arany vándorol ide erre a célra Németországból! A sejk és környezete zsebre vágja az őrzésre szánt összeget, magát a törzset pedig valami módon leszereli s a német belga vasúti kocsik vígan gurulnak a síneken a vonalat őrző arabsok között. Ha a megegyezés szerinti idő lejárt, akkor „nem őrzi” tovább a törzs a vasutat s tényleg lazulnak a sínek, robbannak a hidak. Az új szerződés aztán még többe kerül, a ravasz arabs főnök kihasználja a súlyos helyzetet, néha nem is akarja a további „őrzést” vállalni, mert titokban angol részről többet ígértek neki. Erre aztán mi még többet adunk s egyelőre elsimult a veszély, valószínűség szerint azonban mindkét oldalról pénzelteti magát a sejk, ezért áll be néha vasúti zavar az „őrzött” területen is.
A leggyakoribb eset azonban a következő: az egyik törzs jó német-török aranyért őrzi a vasúti vonalat, de ugyanakkor az angoltól is fizetést húz azért, hogy vasúti zavarokat idézzen elő. Erre egy másik idegen törzs támadja meg, avagy rongálja szét a pályát, bizonyára közös megegyezéssel. A legérdekesebb a dologban, hogy a megrongáló idegen törzs ellen felvonul a német büntető expedíció mellett az „őrző” arabs törzs is. Pár arabsot felakasztanak, avagy agyonlőnek s a dolog el van intézve. Pár ember élete itt nem megy eseményszámba. Az egyhúron pendülő sejkek pedig markukba nevetnek, hogy így becsapják Allah jóvoltából a hitetlen gyaurt. Így lógunk mi a levegőben, az egyetlen pár vasúti sínből álló fonálon, mely fonál fölött a két oldalról pénzelt beduin-drúzok Damokles kardja függ.
A bennszülöttek adják meg ezen front érdekességét más dolgokban is. Pl. amikor Es Salt egy hétre angol kézre került, akkor a balszárnyunk háta mögé került a színes angol haderő, élelemtől-muníciótól el volt csapataink egy része vágva. A kritikus helyzetből az ellenséges törzsek mentették ki a csapatokat úgy, hogy az angol vonalakon át tevéken, gyalog a hegyi ösvényeken át élelmezték a német-török sereget s szállították ők maguk a muníciót is. A dolog vége az lett, hogy a bekerített német-török katonák az ellenséges érzelmű beduinok jóvoltából rövid idő alatt minden eddiginél jobban fel voltak szerelve, megtámadták az angolokat, Es Salt-ot visszavették s az angolok a régi frontjukra szorultak vissza. Ezek a törzsek maguk félnek a legjobban attól, hogy befejeződik a háború, amikor is újra egymásra lennének utalva, úgy vannak ők a harcoló felekkel, mint a kocsmárosok a képviselőjelöltekkel, ha nincs ellenjelölt, akkor nincs ellenpárt s egyhangú lesz a választás, ez pedig a kocsmákra roppant hátránnyal járna.
Es Salt látképe
(Forrás: W.T. Massey: Allenby's Final Triumph. London 1920. 217. old.)
A hiénák erősebbek, vadabbak, még az elhullottak csontjait is megeszik. Soha sem járnak egyedül, hanem mindig a sakálok társaságában, azok mögött ólálkodnak. Talán azért van ez így, mert a hiénának nincs szaglása, míg a sakáloké meg éppen kitűnő. Igaz az is, hogy a hálátlan hiénák a gyengébb sakálokat elverik a koncról.
De mint láttuk, nemcsak a vasúti szállítások járnak nehézségekkel, hanem az autók, tevekaravánok szabad mozgása itt veszedelmes, sőt ez a legkritikusabb lehet. Hanem itt már a németek nem értik a tréfát. A végállomás a fronttól 60–75 km-re van, ezen az úton csak autókkal, tevékkel lehet a vasúton érkezett holmikat a frontra szállítani, ezen utat aztán őrzik a németek, a lakosság nagy részét elkergették. Itt kegyetlen szigorral torolnak meg minden ellenséges megnyilvánulást. A büntetésnek csak egyetlen módja van, a kötél. Mégis gyakoriak az incidensek. Mert ki tudna a sivatag szabad fiaira vigyázni, hogy közel ne lopóddzanak az utakhoz, villámgyors paripáik mindenen átsegítik őket.
Errefelé is, mint az eddigi úton mindenütt, igen nagy a németek elleni gyűlölet, amit főleg az első időkben való agresszív fellépésükkel idéztek elő. Amikor alig vették a németek emberszámba a bennszülötteket, amikor minden német közlegény valóságos pasaként rendezte be az életét, mikor mindennemű dolgát bennszülött szolgáival végeztette. A minden téren való s mindenben érvényesülő német egoismus, – amelyet a legnagyobb agresszivitással, a durván erőszakos fellépéssel erőszakoltak ki maguknak – tette gyűlöltté őket a bennszülöttek, sőt a jólelkű törökök előtt is. Ugyanaz Szerbiában, mint Bulgáriában, Romániában, mint Erdélyben sajnos, de tény, ugyanez volt a németekről a vélemény. Számtalanszor győződtem meg magam ezekről, párszor egyenesen a saját bőrömön. A k.u.k. katonákat itt is szeretik, mert a németek mellett igen jó embereknek tűnnek fel. A k.u.k. baka, k.u.k. tüzér, ha a beduinok kezébe kerül, a legtöbb esetben meztelenül, pár ütleg árán s az elmaradhatatlan homoszexuálás után élve kerül vissza, de jaj annak, aki német sapkával a fején jut a kezükbe, annak nem ér az élete egy hajítófát sem, testileg, szellemileg agyonnyomorítják s aztán nyakát metszik.
5.) A Jordán völgye
A frontunk csupa történeti nevezetességű helyeken húzódik a Jordán völgyében.
A Jordán völgyét a mi oldalunkon levő – 258 m – magas El Hodról lehet teljes egészében belátni. Gyönyörű kilátás nyílik innen a tiszta reggeli időben.
Palesztina vázlatos térképe az események idején, pirossal jelölve az El Hod
(Forrás: Der Zusammenbruch des Ottomanischen Reiches. Erinnerungen an die Türkei aus der Zeit des Weltkrieges von Joseph Pomiankowski. Zürich-Leipzig-Wien, 1928.)
Kopár sziklás hegység az El Hod, ez lenne a biblia szerint az a hely, ahol a sivatag rettentő fáradalmaiban az egyébként is elöregedett Mózes utolsó perceit élte, innen mutatta meg a zsidóknak az ígéret földjét, a Jordán völgyét, benne a virágzó, oázisként virító Jerichot és Jeruzsálemet, mielőtt a nagy vallásalapító és tudós szent pap a lelkét kilehelte.
Amit Kemény doktor az El Hodról, illetve Mózes sírjáról a naplójában állít, ellentmondani látszik a Bibliának. Erről a kiváló keletkutató, Sajó György így írt egy 2013-as levelében Pintér Tamásnak: „[…] a Biblia szerint Mózest Isten egy titkos helyen, az El-Hodtól délebbre fekvő Nébó hegy közelében levő völgyben, nem pedig egy hegyen temette el, ezért egyik monoteista hagyomány sem tiszteli Mózes sírját egy adott helyen, kivéve a palesztinai moszlimokat, akik szerint Isten csodálatos módon áthelyezte a sírt a Jordántól nyugatra, a mai Ciszjordánia vagy West Bank területére, hogy az ottani moszlimok könnyebben tudják tisztelni.”
A kopár hegy tetején két emlékmű áll, egyik az ú.n. Mózes emlék – egyszerű kövekből összerakva, a másik Nurim pasa márvány sírja, aki mint vezérkari török alezredes itt esett el, itt is temették el.
Dr. Kemény Gyula és társai az El Hodon az általa leírt helyen
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatékából Kemény Szilárd jóvoltából)
Az emlékoszlopok mögött kaverna van, benne 3 török guggol egy tiszttel, aki periszkóppal figyeli az ellenséget, a jerikói és jeruzsálemi életet. A hegy tele van szórva gránát- és srapneldarabokkal, jeléül annak, hogy az angol ágyúk gyakran lövik a megfigyelőhelyet. Mi is periszkóppal gyönyörködünk a hosszú völgy érdekességeiben, amely völgy fent jobbra a Nazarethi tónál kezdődik s a Holt-tengeren át Egyiptom felé húzódik le dél felé. Katonailag az El Hod uralja a Jordán völgyét, tényleg a IV. Armee minden számba vehető ereje, főleg az ágyúk, mind az El Hod-on nyernek elhelyezést. Lent folyik a hegy lábánál a bibliai nevezetességű Jordán vize.
A Genezáreti-tó látképe napjainkban
(Forrás: Wikimedia)
A Jordán folyót alkotó több apró folyó a Libanon hegység tövéből ered, a Nazarethi tó fölött egyesülnek egy folyóvá, innen kezdődik a tulajdonképpeni Jordán vize, amely beleömlik a Nazarethi tóba s aztán annak vizét viszi le a Holt-tengerbe. Széles, gyorsan folyik, vize szőke színű, kissé sós, de élvezhető, az ellenség minden nap lehozza lovait, tevéit ide itatni. Ahol a Jordán a Holt-tengerbe szájadzik, valamivel feljebb közvetlen a Jordán partján van egy egyszerű kápolna, azon a helyen, ahol Szt. János Krisztust a Jordán vizében megkeresztelte. A templomot a mi ágyúink békében hagyták eddig, pedig az angolok Fassungsstellének használják. Körülötte főleg éjjel zajjal járó élénk forgalom van.
A Jordán partjától 1 órányira van Jericho városa, egyenesen belelátunk az El Hod-ról (250 m-re van a tenger színe alatt). Angol parancsnokságok vannak benne, a város túlsó szélén mozgalmas repülőtér van, ide lövi gránátjait a messzehordó német ágyú. Helyenként látszanak a régi bibliai falak romjai. Környéke sivár, terméketlen sivatag, pedig valaha a Biblia szerint igen termékeny föld volt. Tiszta időben jól látjuk Jeruzsálemet s környékét. Sajnos, hogy ezek a helyek, Jeruzsálem, Jericho, Krisztus keresztelési helye etc. ma mind ellenséges kezekben vannak s így közelről meg sem nézhetjük őket.
Régi-régi hatalmas népek, még nagyobb kultúrák egykori látói, hordozói Jericho-Jeruzsálem-Jordán völgye itt fekszenek lent előttünk. Régi emlékeink – araboknak, phoeniciaiaknak, zsidóknak és rómaiaknak dicső kora elevenedik meg előttünk. Aki szintén birtokolta ezeket a helyeket, a szépségesen szép Kleopátra a vérszomjas Heródes, Józsué falai, a nagy Mózes, a szent sírért harcoló keresztes vitézek, Jericho pálmaerdői mind-mind a rettenetes, vissza nem hozható múlté.
Itt, ahol valaha Krisztus 40 napi böjtjét tartotta, ahonnan utolsó útját tette meg Jeruzsálem felé, ma gránátok búgnak a levegőben, s nyomukban emberi roncsok jajdulnak. Itt ülünk a félsötét cavernában, történelmi emlékeinket soroljuk fel egymásnak, elkedvetlenedve gondolunk arra, hogy tán soha-soha nem jutunk többé vissza a kevesebb történelmi emlékekkel rendelkező, de azért mégis csak szebb, sokkal szebb hazánkba. Mennyivel könnyebb ott tűrni, szenvedni! Csak későn tanulja meg az ember mindezt a saját kárán.
Egyszerre felugrálnak a törökök a kavernában. Hosszú, szikár, gyertyaegyenes, öregedő török ezredes búvik be közénk a keskeny nyíláson át a föld alá. Asim ezredes ez, a mi div. Kmdansunk, pár lépéssel lejjebb lakik itt a föld alatt. Mi is jelentkezve bemutatkozunk. Németül beszél, elmondja, hogy ő is európai, Drinápoly tájára való, 16 éve álladóan harcokban van, hol Mezopotámiában, hol a Kaukázusban, avagy Afrikában. 5 éve mit sem tud a családjáról, feleségeiről, de hát Allah akarja így – aztán kezet nyújt nekünk Asim bég, majd a periszkóphoz ül s törökül tárgyalni kezd a tiszttel, mi pedig egyenkint kibújunk a föld alól, s gyorsan leereszkedünk a forró, lapos köveken mielőtt az angolok reánk zúdítanák srapneljaikat.
Asim Gündüz tábornok portréja
(Forrás: Wikipedia)
Idehallatszik még utánunk a kavernából a keleti komoly férfi typikus képviselőjének, Asim bégnek mélyen férfias hangja. Szegény Asim bég, ha tudta volna, hogy rövidesen ő is Nurim pasa szomorú sorsára jut! De nem hősies harcban, hanem leselkedő, vérszomjas drúzok kegyetlenkedése folytán!
Következő rész:
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója