Kókay László 1897-ben született Szegeden, s az első világháború kitörésekor a piarista gimnáziumban tanult. 1915 tavaszán, az érettségi vizsga letétele előtt önkéntesnek jelentkezett. Júniusban a szegedi háziezred brassói kiképző helyére, majd szeptemberben a nagyszebeni tisztiiskolára került. 1915 decemberében a XVIII. menetzászlóalj második századával került ki a 46-os harcoló ezredhez a délnyugati frontra, a Doberdó-fennsíkra. Egészen a háború végéig katonai szolgálatot teljesített a szegedi alakulatban. Részt vett az ezred Komeni-fennsíkon, majd a Piavénál vívott harcaiban is.
A háború után Szeged város számvevőségén dolgozott. 1921-ben vitézzé avatják a piavei átkelésnél tanúsított érdemei elismeréseként, amelyek tiszti arany vitézségi érmet jelentettek számára. A második világháború idején 1939-től kisebb megszakításokkal, majd 1941 áprilisától folyamatosan ismét katonai szolgálatot teljesített. Ezúttal nem harcoló alakulatnál, hanem a szegedi V. hadtestparancsnokság hadbiztosságán szolgált. 1945 áprilisában orosz hadifogságba esett. Egy év múlva hazatért, ezt követően nyugdíjazták. 1951-ben vitézi címe és birtoka miatt kitelepítették. 1972-ben halt meg Szegeden.
Kókay László a harctéri élményeiről kis noteszekbe írva a kezdetektől feljegyzéseket készített. Emellett összegyűjtött és megőrzött jó néhány a helyszínekkel és eseményekkel kapcsolatban keletkezett írott és képes dokumentumot is. Feljegyzéseit 1919–1920-ban keménytáblás, általa könyvnek nevezett füzetekbe másolta, amelyek így folyamatos naplókká álltak össze. Az eredetileg, valószínűleg, nyolc füzetből álló naplóból a család jelenleg néggyel rendelkezik. Az egyenként 100-150 oldalas, tintaceruzás sűrű sorokkal teleírt füzetből és az irathagyaték többi darabjából nagyon jól nyomon követhető hősünk katonai pályafutása, megismerhető, hogy az egyéves önkéntes tiszti tanfolyamra jelentkező fiatalember a háború során hogyan emelkedik a ranglétrán, s lesz őrvezető „sarzsiból” a 46-os gyalogezredben töltött közel hároméves frontszolgálat során szakaszvezető, zászlós, majd hadnagy. A rajparancsnokból miként lesz szakaszparancsnok, s a piavei átkeléskor már rohamszakasz-parancsnok, s hogyan szerzi meg a kis és nagy ezüst mellé a tiszti arany vitézségi érmet.
Kókay László doberdói naplója
1916
1. rész: „a patkány megérzi a dekung pusztulását”
Új sorozatot indítunk ma útjára. A szegedi Kókay László 1915-ben 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a 46-osokhoz, akikkel végigszolgálta a háborút. A vele történt eseményekről végig feljegyzéseket vezetett. Most induló sorozatunkban az 1916 tavaszán a szegedi ezreddel a Doberdón, San Martinó falu határában átélt élményeit közöljük.
2. rész: „Éljen a háború!”
1916. március 31-én a szegedi 46-osokat leváltják a San Martinónál lévő állásokban. Hősünk százada után indul, miután átadta saját védelmi szakaszát. A doberdói éjszakában különös szekérutazásnak lehetünk tanúi, ami nem nélkülözi a sajátos fronthumort… Másnap a segeti táborban zajló élettel ismerkedhetünk.
3. rész: „Múltkori helyemet foglalom le a kavernában”
A segeti tábori élet könnyű napjai gyorsan elszállnak. Négynapi pihenő után, 1916. április 4-én már hadosztálytartalékba rendelik előre hősünk zászlóalját. Nappal a kavernákban pihennek, éjjelente pedig dolgoznak. Önkéntesünknek a fényszórók kévéjében való gyönyörködés mellett arra is ügyelni kell, hogy a bakák a sötétben meg ne lógjanak...
4. rész: „Istenem, de szép is az a kitüntetés…”
A tartalékban töltött éjjeli munka – nappali pihenés kifordított világát az oltás, majd az iskolázás zavarja meg. Offenzívára készül a hadsereg, a bakák olaszul tanulnak, s örülnek, hogy szabadulnak az utálatos kőtengerből… Megérkeznek az 5. isonzói csata kitüntetései. Bőségesen hullik a dekoráció önkéntesünk szakaszára is. Sokaknak József főherceg személyesen tűzi fel.
5. rész: „Minden nap szoktak 4-5 üres sírt ásni…”
1916. április 10-én hősünket nappali munkára vezénylik Vizintinibe. A ciszternák kitisztítása után kábelt húznak. Útjuk a vizintini hadosztálytemető mellett vezet el, ahol a fűben sorban fekszenek az éjjel elesett és temetésre váró debreceni 39-es gyalogezredbeli hősi halottak. A látvány mélyen megrázza Kókay Lászlót…
6. rész: „A digó egy kissé ráijesztett a mai ablézra”
Hősünk a nappali munkából visszatérve értesül, hogy este felváltják San Martinónál az állásban a temesvári 61-eseket. 1916. április 10-én éjszaka megtörténik az „abléz”, amit az olaszok is felfedeznek.
7. rész: „A kézigránát harc egész éjjel tart”
San Martinónál a kézigránátozás, macskázás, tüzérségi tűz, vaklárma, eltévedt találatok, állásépítés, menázsiosztás körforgásában viszonylag nyugalmasan telnek a napok. Hősünknek így van lehetősége rácsodálkozni egy-egy új fegyverre, vagy bátor katonatársára, s mindezt megörökíteni naplójában. A lövészárokélet mindennapjai 1916. április 11-12-én.
8. rész: „Az egyik 28-as volltreffert csinál a mine raktárban”
1916. április 13-a nyugalmasan indul San Martinónál. Az olaszok egyre közelebb igyekeznek férkőzni az állásaikhoz, amivel önkéntesünk alakulata nem nagyon tud mit kezdeni. Délután kezdetben humorosan veszik az olaszok tüzérségi támadását, később azonban egy telitalálatot követően fordulatot vesznek az események.
9. rész: „Felköltjük az egész legénységet, gázmaszkát teszünk fel”
Hősünk számára az 1916. április 14-ei és 15-ei nap is a különböző bűzök és gázok elleni küzdelemmel kezdődik San Matinónál. Mindezeken túl az egyre közelebb kerülő és „megsturmoltatni” tervezett olasz előretolt állás mellett a saját tüzérség is állandó életveszélyt jelent. A gondviselés, avagy a szerencse és a különféle túlélési taktikák szerepe a doberdói mindennapokban.
10. rész: „Érdekes ez a telefon, egyszerre 8-10 féle beszélgetést is lehet rajta hallgatni”
Váltás történik az olaszoknál, máshová lőnek az új posztok. 1916. április 16-17-e is viszonylag nyugodtan telik hősünk védelmi szakaszán, akit ezúttal leginkább a tábori telefon és a puskagránát működése nyűgöz le. Meg is örökíti tapasztalatait a noteszában, aminek takarót varr a dekungjában. Hajnalban József főherceg is feltűnik az árkokban, de szinte mindenki alszik, amikor elviharzik…
11. rész: „A digó is kap már macskákat”
1916. április 18-án hősünk századát vállalkozásra készítik fel az előretolt olasz állás megrohanására. Aznap szólal meg először a 22 cm-es aknavetőnk is San Matinónál, aminek a hatását megelégedetten szemlélik. Másnap este újra megszólal a 22-es, azonban a macska elvéti a célt. A szegediek aggódva lapulnak a lövészárok fenekére…
12. rész: „Oly sürgős ennek az alagútnak az építése, hogy még éjjel is dolgoznak rajta”
Az állásukat ért saját aknavető találat hatására hősünk 1916. április 20-án kábultan ébred. Ő könnyebben megúszta a robbanást, aminek halálos áldozata is volt. Ezen a napon említi először egy aknafolyosó fúrásának megkezdését, amelynek a funkcióját egyelőre csak találgatják. Másnap megérkezik végre a felváltásra vonatkozó parancs. A tábor felé haladva román anyanyelvű 43-asok keverednek közéjük, ami komikus jeleneteket szül.
13. rész: „A pompásan eltöltött húsvét…”
A váltást követően hősünk és társai 1916. április 22-én hajnalban a szembe fújó heves bórától teljesen kimerülve érnek a Segeti táborba. Az elkövetkező húsvét viszont „pompásan” telik. Egy vidám ünnep leírása a front mögötti táborban.
14. rész: „Fürdeni megy az egész század”
A jól telt húsvét után folytatódnak a tábori élet mindennapjai. A tíz hónap frontszolgálat után szabadságra távozókat mindenki irigykedve figyeli. Az újra kezdődő gyakorlatozásért nem nagy a lelkesedés, ellenben az 1916. április 26-ai fürdőzés és ruha gőzöltetés vidáman telik. A lerongyolódott ruházatuk helyett még újat is kapnak…
15. rész: „Idelent is kínoznak bennünket”
A Segeti táborban pihenőn lévő, lefürdetett és új ruhába öltöztetett legénység mindennapjai állandó gyakorlatozással telnek. 1916. április 28-án Diendorfer Miksa zászlóaljparancsnokot elvezénylik az ezredtől. A másnapi fárasztó gyakorlat után önkéntesünk és társai magas rangú látogatót kapnak a barakkjukban, akit alig vesznek észre…
16. rész: „Itt hamarosan cifra komédiák készülnek…”
1916. május 1-jén lejár a pihenő 10 napja és újra állásba megy a szegedi 46-os ezred San Martinónál. Vesztét érző, megmagyarázhatatlan jókedv lengi be önkéntesünk századát az indulás előtt, ami felérve elpárolog, különösen, amikor kiderül, hogy az olaszok aknát fúrnak alájuk…
17. rész: „A föld alól is várni kell az ellenség támadását”
1916. május 2-ától a szegedi 46-osok folyamatosan fegyveres szolgálatot adnak a föld alatt készülő aknafolyosóban. Hősünk raja is sorra kerül, s Kókay László is lent jár az aknában, részletesen leírást adva a tapasztaltakról. A doberdói földalatti hadviselés testközelből…
18. rész: „A szapőrök megkezdik hordani az ekrazit ládungot az aknafolyosóba”
1916. május 4-5-én a föld felett és alatt is harci tevékenység zajlik San Martinónál a Templomdomb környékén: lelőtt léghajóról, rosszul sikerült vállalkozásról, kölcsönös kézigránátharcról olvashatunk a mai részben. S közben elkészül az aknafolyosó is…
19. rész: „Ma este menázsi után megkezdődik a fojtás”
1916. május 6-a nyugtalansággal telik San Martinónál. Megélénkül az állások lövése és a kézigránátharc is állandósul. Sebesülésekre is sor kerül. A robbantótöltet után a föld alatti aknafolyosóban elkezdődik a fojtás elhelyezése is…
20. rész: „A robbantás valószínűleg ma meglesz”
Eljön 1916. május 7-e, vasárnap. San Martinónál a szegedi 46-osok izgatottan készülnek a 6. század védőszakaszán tervezett aknarobbantásra. Hősünk dekungját le kell bontani a robbantás után az olasz állásokba való gyors kijutás végett. Az olaszok is befejezték a fúrást, sürgetővé válik a cselekvés…
21. rész: „Szegény digó! Mit vétettél te nekünk, s mit mi teneked?”
1916. május 8-án az éjfél utáni órákban tetőfokára hág az izgalom a szegedi 46-osok 6. századánál. Az aknafolyosóban elkészül a fojtás és fél háromkor kiürítik az állásokat. Három órakor azonban, amikor a robbantásnak meg kellene történni, semmi különöset nem tapasztalnak. Visszatérve az állásokba viszont megdöbbentő látvány fogadja őket…
22. rész: „Heim meg szándékozik szállatni előttünk a tölcsért”
San Martinónál az 1916. május 8-án hajnali 3 órakor megtörtént aknarobbantást követően, látva a tölcsért, az összeomlott saját és olasz állásokat, gyors cselekvés szükséges. Heim Géza főhadnagynak, a 46-osok 6. százada parancsnokának kell a súlyos döntést meghoznia a továbbiakat illetően…
23. rész: „Kezdődik a hecc…”
1916. május 8-a hajnali 4 óra után virradni kezd San Martinónál. A világossággal együtt megindul az olasz tüzérségi és gyalogsági tűz a robbantott aknatölcsérre, amibe a saját tüzérség is bekapcsolódik... Megrendítő jelenetek zajlanak a tölcsérben és környékén.
24. rész: „Add neki, az anyja istenit!”
1916. május 8-án San Martinónál az olaszok folyamatos tűz alatt tartják a robbantott aknatölcsért és környékét, aminek a következtében hősünk is elveszti két dekungbeli társát. A tölcsért megpróbálják az olaszok elfoglalni, amelyet a szegedi 46-osok mindenre elszántan védelmeznek…
25. rész: „Micsoda emberpusztulás alig 20 méternyi frontszakasz birtokáért”
1916. május 9-én San Martinónál folytatódik a küzdelem a robbantott aknatölcsér birtoklásáért. Az olaszok reggel és este is támadásra indulnak a tölcsér ellen. Közben folyamatos tűzben áll a környék. A harcok során Heim Géza főhadnagy, a század legendás parancsnoka is megsebesül…
26. rész: „Lelőlek kutya, ha nem mégy előre!”
1916. május 10-én minden korábbinál hevesebb összecsapás kezdődik a robbantott aknatölcsérnél, amely az olaszok meg-megújuló támadásai közben sorra nyeli el a szegedi 46-os szakaszokat. Hősünk alig győzi feszegetni a kézigránátos ládákat és adogatni a tölcsér felé a Lakosokat… Újabb harcedzett századparancsnokot veszítenek, akinek a helyét egy gyáva, de annál arrogánsabb tiszt veszi át.
27. rész: „Arcomból erősen ömlik a vér…”
1916. május 10-én napközben is folytatódik a mindennapossá vált olasz tüzérségi és gyalogsági támadás a robbantott aknatölcsér és a környező terület ellen. Temesvári 61-esek érkeznek a megfogyatkozott szegedi 46-os védők segítségére. Hősünk és társai élete állandóan veszélyben forog. Sorra dőlnek ki mellőle a társai, s ezúttal ő is könnyebb sebesülést szerez…
28. rész: „Halálos és elkeseredett elszántsággal…”
1916. május 10-én délben újabb századparancsnokot veszít az ezred az aknatölcsér körüli harcokban. Néhány órára szünet áll be, amikor az olaszok is elhordják a halottaikat, majd újra indul a támadás a környék ellen. Bedől a dekungok egy része. Hősünk és társai mindenre elszántan, kezükben kézigránáttal és szuronyos puskával várják az olaszok betörését…
29. rész: „Lűjje a ződ rakétát, önkéntes úr!”
1916. május 10-én délután az olaszok ugyan nyugtot hagynak hőseinknek, azonban a saját tüzérség hatékony tüze, az állások közelsége miatt ismét veszélyezteti őket is. Éjszaka megérkezik a már olyannyira várt „abléz” és a jelentősen megfogyatkozott szegedi 46-osokat a temesvári 61-esek váltják a San Martino előtti állásokban. A tölcsér körül harcok hatására azonban a segeti táborban sem tudnak nyugodtan pihenni…
30. rész: „Néhány pillanatra megfeledkezik az ember róla, hogy hol is van…”
1916. május 11-én hősünk már a segeti táborban ébred. A doberdói aknaharc után számba veszik a veszteségeket, s elosztják a megmaradt állományt. A túlélés, a pihenő, az ismerősökkel való találkozás örömét csak a skorpiók zavarják meg. Váratlanul egy levél is érkezik otthonról... A pihenőn lévő alakulat tábori életébe nyerünk ma bepillantást.
31. rész: „Görz mesés pompájában már jól látszik…”
1916. május 13-án a segeti táborból bevásárló útra indulunk Görzbe, a Doberdó poklából kiszabaduló hősünk számára mesebeli pompával tündöklő városba. A kocsiút számtalan érdekes látnivalót tartogat önkéntesünk számára. Élvezzük mi is az utazást vele együtt…
32. rész: „Egy pillantást vethetünk csak a gyönyörű Görzre…”
1916. május 13-én hősünk megérkezik társaival az eddig csak messziről, vágyakozva csodált Görzbe. Csodálattal tölti el az olasz tüzérség bombázása ellenére is nyüzsgő életet élő ódon város szépsége. A kellemes görzi vásárlás, nézelődés, kávézás ideje gyorsan eltelik és fájó szívvel térnek vissza a táborhelyre…
33. rész: „Nyugtalanok vagyunk mindannyian, nem tudjuk mi van odafent”
A kellemes görzi látogatást követően 1916. május 14-15-e hősünk számára a segeti táborban telik. Ekkor egészítik ki az aknaharcban megcsappant létszámú ezredet is. A tábori élet olykor már idillikusnak leírt nyugalmát egy közeli légitámadás és a fronton megélénkülő küzdelem zavarja meg…
34. rész: „Megkapom, ha Isten segít, szabadságomat az érettségi letételére…”
1916. május 16–17-e is a Segeti táborban telik, ahol a Dél-Tirolban zajló offenzíva hírei mellett a latrina körül történt „érdekes esetről” is leírást kaphatunk. Hősünk rendkívül fontos hírt kap, ami folyamatosan izgalomban tartja: mehet érettségizni, ami a tisztté válás lehetőségét jelenti a számára. Persze csak ha addig meg nem sebesül a közelgő állásba menet során…
35. rész: „No, finom kis helyen vagyunk…”
1916. május 18-án bekövetkezik az, amitől hősünk tartott: az érettségi szabadsága előtt újra fel kell menniük az állásokba. Ezúttal San Martinónál nem a tölcsérhez kerülnek, hanem a 18-as védelemi szakaszba, a 197-es magaslat oldalában. Részletes leírást kaphatunk a mai részben a stellungba menetelükről és az alakulat új állásáról.
36. rész: „Bármennyire is küzdök a félelem ellen, nem sikerül legyőznöm”
1916. május 19-én hősünk először éjszakázik az új állásban. Az éjjel az olaszok aknát robbantanak a közelben, s ő is riadóztatja a századot. Azon félelme, hogy jövőbeni nagy terveit egy esetleges sebesülés meghiúsítja, szinte már beteggé teszi. Persze a tét nem kicsi…
37. rész: „Hol annyi ezer és ezer ember pusztult el…”
1916. május 19-én délelőtt hősünk a csendet kihasználva az új állásból alaposan szemügyre veszi az előtte elterülő tájat. Míg neki balra az Isonzó felé lenyűgöző a környezet, addig észak felé előtte és jobbra a doberdói pokol valósága tárul fel a szeme előtt…
38. rész: „Nem valami jól érezhetik most magukat a digók…”
1916. május 19-e, majd a következő nap is a szokásos ágyúzással, macskázással, fegyverlövöldözéssel telik az új állásban. A bakák élvezik az újdonságnak számító tüzérségi fölényt, azonban hősünk fél az olasz ellencsapástól, mert az érettségi szabadságról még mindig semmi hír…
39. rész: „Ez mögin möghajigál bennünket!”
1916. május 20-a macskázás jegyében telik hősünk és társai számára. Az előző napi tüzérségi fölényre kiadós válasz érkezik az olaszoktól. Az érettségi szabadság ügyében keresik a századparancsnokságtól…
40. rész: „No, aztán focizni visztek-e magatokkal egynéhány Lakos gránátot haza?”
1916. május 20-án estére végre megérkezik a várva várt parancs hősünk számára: megkapta a szabadságot, mehet haza Szegedre letenni az érettségi vizsgát. A búcsúzás után az állásban történő szabadságkiadás részleteivel ismerkedhetünk meg a mai részben.
41. rész: „Hálát adok az Istennek, hogy megsegített”
1916. május 21-én hősünk szerencsésen lejut a Segeti táborba, ahol folytatódik a búcsúzása és a szabadság kiadási procedúra. Még aznap este vonatra szállnak és elindulnak Magyarország felé. Május 23-án délután Szegedre ér, ahol sikeres hadiérettségi vizsgát tesz. Önkéntesünk naplójának doberdói sorozata a mai résszel véget ér.
Kókay László brassói naplója a román hadba lépés idejéből
„Azt hiszem, háborúba megyünk…”
A császári és királyi szegedi 46. gyalogezrednél szolgáló Kókay László 1916 júniusának végén újra a Brassóban állomásozó pótzászlóaljhoz került, miután a Doberdóról szerencsésen visszatérve Szegeden letette a hadiérettségi vizsgát. Itt érte a román hadba lépés. Naplójában megörökítette az 1916. augusztus 27–28-ai izgalmas napok eseményeinek egyes részleteit is.
Kókay László naplója az olasz frontról
1917
1. rész: Bóra, géppuskaállás-építés és kódorgások
A császári és királyi szegedi 46. gyalogezredben szolgáló Kókay László több füzetből álló naplót írt a háborús élményeiről. Az 1916 tavaszán játszódó doberdói doberdói naplóját [lásd lejjebb] már korábban közreadtuk. A Doberdóról szerencsésen visszatérve Szegeden letette a hadiérettségi vizsgát, majd 1916 júniusának végén újra a Brassóban állomásozó pótzászlóaljhoz került. Naplójában megörökítette a román hadba lépés izgalmas napjainak egyes részleteit is. Az itt megszakadt írás külön füzetben, 1917 januárjában folytatódik, amikor már újra az olasz fronton találjuk. Ennek a közreadásába kezdünk most. Kókay László hathetes műszaki kiképzésre került Minarik százados csoportjához, amelyik a Komeni-fennsík műszaki védelmének a megerősítését végzi a várható újabb olasz támadást megelőzően. Az osztaguk Lipa mellett egy dolinában táborozik. Hősünk számára kevésbé érdekes ez a tevékenység és közvetlen felettese sem túl szimpatikus a számára, azonban a környék érdekli, s ha teheti, akkor „kódorog”, nézelődik, felkeresi ismerőseit, beszélget velük, s megörökíti a közvetlenül a front mögött zajló mindennapokat…
2. rész: 30 és felesek, kavernák, röpcédulák, temetők
Megszaporodtak a 30 és felesek – állapítja meg hősünk 1917 februárjának első heteiben Lipa környékén. A viszonylag nyugalmas időszakot kihasználva – a Golneken folyó műszaki munkálatok felügyelete mellett – a környékben tesz látogatásokat és érdeklődve szemléli Komeni-fennsík mozgalmas életét.
3. rész: „Istenem! De szerencsétlen is vagyok én az előléptetéssel…”
1917 februárjában hősünk a Golneken folyó műszaki munkák közben, szabadidejében megszemléli a Dutovlje és Kostanjevica között épített tábori vasutat, és gyűjtögeti az olasz röplapokat. Az erődítési munkákkal elégedettek a felettesei, azonban ő egyáltalán nem az előmenetelével…
4. rész: „Élvezzük a csodaszép kilátást…”
1917. február végén - március elején hősünk már alig várja, hogy leteljen a hat hetes műszaki tanfolyam. Az állásépítés untatja, a tájban és a körülötte zajló események megfigyelésében leli örömét, amit szerencsére aprólékosan meg is örökít naplójában…
5. rész: „No, ez finom kis frontrész!”
A műszaki tanfolyam keretében 1917. március 7-én hősünket egy másik építőosztaghoz vezénylik. A többségében csehekből álló császári–királyi 6/14-es népfelkelő munkásosztagban rajta kívül csak egy magyar szolgál. Kostanjevicától délkeletre magyar honvéd ezredek részére építenek kavernákat. Az építési területet azonban belátják az olaszok, és egyes emberekre is ágyúval vadásznak, többek között Kókay Lászlóra is…
6. rész: Csehektől a bosnyákok közé
Négy hónapi frontszolgálat után hősünk már a zászlósi kinevezésére vár, de egyelőre a szakaszvezetői sem jelent meg. Előléptetés helyett 1917. március 12-én a cseh műszaki alakulattól a bosnyák 4. gyalogezred építő osztagához helyezik át, ahol újabb érdekes kalandok várnak rá…
7. rész: „Vissza minél előbb az ezredhez!”
Hősünk az állandóan mulatozó vad bosnyákok között sem érzi jól magát. Kap ugyan egy magyar társat, de a műszaki osztagban teljesített szolgálatot nem ismerik el frontszolgálatnak, ezért nem lehet zászlós, amit pedig már nagyon szeretne. A szegedi 46-osok kikerültek közben az állásba, de már ez sem számít, mielőbb vissza akar kerülni közéjük.
8. rész: „Hál’ Istennek csakhogy megszabadultam ettől a társaságtól…”
Hősünk nagy örömére 1917. március 26-án visszakerül az ezredéhez. Ivanigrádban le is fotóztatja magát az ismeretlen halottak megörökítésére szolgáló fényképezőgéppel. Új beosztása a szegedi 46-osok műszaki századához szól. Az ezred épp lejön az állásból, Reifenbergben és környékén pihen.
9. rész: „No, megálljatok, majd rendbe szedlek én benneteket!”
1917 áprilisának elején a szegedi 46-osok pihenője alkalmával hősünket kérésére beosztják az I. zászlóalj 3. századába, a „dicső hármasok” közé. Nagypénteken a lakóépületük udvarán felfedezi a doberdói dekkungbeli társát, akinek a holthírét ő írta meg a feleségének. Húsvétkor megteszik az első szakasz altisztjévé, s megfogadja, hogy rendbe szedi a társaságot…
10. rész: „Mivé lesz ilyen viszonyok közt itt 10 nap múlva zugunk?”
1917. április 9-én, húsvét másnapján állásba mennek a szegedi 46-osok. A reifenbergi szerpentinen felfelé vezető út megizzasztja ugyan a társaságot, de a „vesztüket érző” századok egymást ugrató vidám viccelődésével telik. A barakkokban, majd a kavernákban már jóval komorabb lesz az élet…
11. rész: „Meg vagyok győződve, hogy pont közibünk vág…”
Hősünk kint van a Fajti hrib melletti állásokban. 1917. április 11. és 16. között szinte állandóan esik az eső, s a kavernákban tóban áll a víz. Szakadó esőben is a futóárkok mélyítésén dolgoznak, s közben az olasz tüzérség nyugtalanítja őket…
12. rész: „Botrány! Még nyugodtan sz...ni se lehet!”
Az állásperiódus alatt hősünk továbbra is tartalékban van szakaszával az első vonalak mögött, s az árkokat mélyíti, javítja. Az olasz tüzérség azonban a latrinán sem hagy nyugtot nekik. Nagyon várják már a váltást, ami végül 1917. április 20-án éjjel megérkezik…
13. rész: „A sarzsik egy része közben passziózik”
1917 áprilisának végén hősünk alakulata hadosztály tartalékban van. Az állandó műszaki munkák mellett „passziózni” is van idejük, azonban az olasz tüzérség itt sem hagy nyugtot nekik…
14. rész: „Itt vagyunk Monarchiánk jelenlegi határán…”
1917 májusának elején Kókay László alakulata pihenőjét tölti, azonban mindennap várják az újabb, immár tízedik olasz offenzívát és az állásba indulási parancsot. A periódus 15. napján erre is sor kerül, és elindulnak a 20. védelmi szakaszba, a Monarchia akkori határára…
15. rész: „Ha zászlós akarok lenni, ilyesmikre jó képet kell vágnom…”
1917. május 7-én hősünk átveszi a 20. védelmi szakasz balszárnyát a 378-as magaslat déli oldalán. Alaposan megismerkedik az állással. Heves tüzérségi tűzbe kerülnek, amikor hívatja a századparancsnoka, s parancsba kapja, hogy a beijedt szakaszparancsnoka helyett az ágyútűzben neki kell végigjárnia a védelmi szakaszt, majd éjjel a tábori őrsöket…
16. rész: Macska földön, égen
1917. május 9-11-én hősünk alakulata a Fajti hrib melletti állásában egyre hevesebb ellenséges tűzbe kerül. Az olaszok lebontják a drótakadályaikat is. Készülnek az újabb offenzívára. Macska tűnik fel a földön és az égen egyaránt…
17. rész: „No, emberek, megkezdődött a 10. isonzói csata”
1917. május 12-én hajnalban hősünk a tisztje helyett újra kimegy az állások elé a tábori őrsöket ellenőrizni, amikor majdnem lelövik saját oldalról. Nem neki szánták. Napközben borzasztó tüzérségi tűz zúdul az állásukra. Némán ülnek a rókalyukakat is belepő füstben és imádkoznak…
18. rész: Szétlőtt állások, beomló kavernák, síró és nevető katonák”
1917. május 13–14-én az olasz tüzérség szünet nélkül lövi hősünk alakulatának a Fajti hrib körüli állásait. A szögesdrót akadályok az állásokkal együtt eltűnnek, a századparancsnoki kaverna egyik bejárata beomlik, katonákat temet maga alá, az embereken az őrület jelei mutatkoznak. S ekkor megindul az olasz gyalogság támadása…
19. rész:„Alarm! Gyorsan kifelé, gyünnek a digók!”
1917. május 14-én délben az olasz gyalogság is támadásba lendül hősünk alakulata ellen. Az első rohamot még megállítja az osztrák–magyar tüzérség, de másodszor már betörnek az állásokba és a 378-as magaslatot is elfoglalják. Kritikussá válik a helyzet…
Kókay László 1918-as naplóihoz kattintson ide!