Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 21. rész
1916. május 8-án az éjfél utáni órákban tetőfokára hág az izgalom a szegedi 46-osok 6. századánál. Az aknafolyosóban elkészül a fojtás és fél háromkor kiürítik az állásokat. Három órakor azonban, amikor a robbantásnak meg kellene történni, semmi különöset nem tapasztalnak. Visszatérve az állásokba viszont megdöbbentő látvány fogadja őket…
[1916.] május 8. Senki sem alszik zugunkból, szinte felesleges is az inspekció tartás, mindannyian ébren vagyunk.
A homokzsákokat szünet nélkül hordják egész 2 óráig, akkor abbahagyják, elegendő a fojtás. Állítólag 1000 darab kővel töltött homokzsák van az akna folyosóban elhelyezve. Ezt már csak nem fogja a ládung robbanása visszafújni?
½ 3: avizálják a rüsztung felvételét és a balra húzódást. Csak a swarmonkénti egy-egy ember marad még, tőlem ez Szabó Batancs. A rüsztung már ezeken is rajta van. Megindulunk lassan, csendben, einzeln abfallen balra a futóárokban.
A szegedi 46-os gyalogezred védelmi szakasza San Martino előtt 1916. május 2-án. A vázlaton Kókay László kézírása látható az általa állásban töltött időszakok és helyek jelölésével. (A Kókay László hagyatékában található, jegyzetekkel kiegészített Ajtai Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. című kötetből.)
A bőrsisak mindnyájunknak fent van. Hátha addig hullanak a robbanás erejétől elhajított kövek, ahová megyünk. Apróbb követ felfogni bizonyára jó lesz a sisak is, melyet megtanultunk becsülni, mióta Balázsnak talán az életét mentette meg. Szép csendes éjszaka van. A csillagok ragyognak. A digók, úgy látszik, nem is sejtik, mi készül ellenük. Nyugodtan tüzelnek fegyvereikből az egész fronton, még az a digó őrszem is, aki alatt egy fél órán belül ez az új fajta vulkán fog megnyílni, hogy nyomtalanul maga alá temesse. Szegény digó! Mit vétettél te nekünk, s mit mi teneked? Amint balra megyünk az elkövetkező eseményektől való félelem eszembe juttatja helyzetemet, s újból imádkozom, hogy a pusztulásra ítélt szerencsétlen, mit sem sejtő digók közt ne legyen özvegy édesanyának egyetlen fia. Közben csendben, lassan húzódunk balra lefelé a futóárokban einzel abfallen egymás mögött. A fegyver és rakéta lövöldözéstől eltekintve teljes csend uralkodik. Istenem, micsoda detonáció fogja hamarosan ezt a csendet megtörni! Talán még Laibachban is fogják hallani a hangját. Lassan meg-megállva még mindig ballagunk, s már lent a völgyben a 13. század abschnittjában járunk. Végre megállunk, jó messzire vagyunk a robbantás színhelyétől, remélem idáig nem fognak a kövek elrepülni. Hirtelen tompa, inkább morajlás-, fúvásszerű dördülés hallatszik, a talaj megrázkódik alattunk. Nyilván a faluba macskát küldött a digó, mely nem explodált teljesen, azért van ilyen gyenge hangja.
Már 3 óra, s még mindig nem történik meg a robbantás. Hirtelen avizálják balról: „Kerdájk!”, „Vissza a helyünkre!” Megindulunk csendben vissza, lassan haladva a lefelé lejtős futóárokban. Nem hallottunk semmit a robbanás detonációjából, nyilván nem sikerült. Pedig ha már úgy állunk, hogy a digók is ládolnak, inkább sikerült volna. Az a kérdés, észre vett-e a digó szándékunkból valamit, mert ha észrevett, a robbantás nem sikerülte esetén is megfizet szándékunkért. Már pedig bajosan sikerült, hisz semmiféle detonációt se hallottunk az előbb a macska explodálásán kívül. Nagyon lehangol ez a sikertelenség mindnyájunkat.
Az állások robbantás előtti állapota. Kókay László vázlata a szegedi 46-os gyalogezred 6. százada jobb szárnyának állásairól San Martino del Carso előtt 1916 áprilisában
(Forrás: Kókay László hagyatéka)
Közben folyton haladunk, s már a II. zug abschnittjában járunk. A digók nyugodtan lövöldöznek fegyvereikből az egész fronton, ellenben itt és jobbra, zugunk előtt egy lövés sem esik, szinte halálos csend borul erre a részre, mely éjnek idején nagyon meglepő ránk nézve. Itt vagy történt valami, vagy készülő félben van. Elérjük a II. zug latrinájához vezető futóárkot. Innentől kezdve a dekungok teljesen össze vannak dőlve, a függő traverzák az árokba szakadva, hatalmas kövekkel, homokzsákokkal, deszkával, hullámlemezzel tele az árok. A futóárok hátsó oldaláról a sánckosarak belefordulva az árokba. Egyik romhalmazról le-, s a másikra felhaladunk, sokan fel is buknak benne. Olyan ez a stellung rész, mintha árvíz, vagy forgószél pusztított volna itt. Úgy látszik az akna felrobbant, de a mi állásunkat rombolta össze. Istenem, micsoda rombolás! Milyen lehet zugunknál, ha már itt így elsöpört a légnyomás mindent. Érdekes! Mi nem hallottunk a robbanásból semmit, nyilván azon okból, hogy a ládung feletti kőzet elfogta a hangot? Mikor mi az előbb a macskát véltük explodálni hallani, nyilván az volt a robbanás zaja. Tényleg! Most már határozottan emlékszem, hogy erősen rezgett alattunk akkor a sziklatalaj, de bár meglepett, izgatottságomban nem gondoltam róla semmi különöset. Hát bizony, amint látom a robbantásnak nem sokat köszönhetünk, csak azt, hogy tönkrement az állásunk. Nem tudom a digóknál okozott-e akkora kárt, mint nálunk? Valószínű. Velünk szemben a digók mintha nem élnének. Teljesen csendben vannak. A légnyomás és a kövek, úgy látszik, megölték valamennyijüket.
Továbbmegyünk, a rombolás mindinkább növekszik. Régi erős dekungom, melyben három stellung perióduson át laktam, romokban hever. Itt már nem kellett egy dekungnak se leszedni a tetejét, mint az enyémnek az este, hogy a patrul kimehessen rajta. Leszedte a robbanás maga. Régi dekungom előtti erős függő traverza az árokban hever. A Csibész-lakra, no erre az eddig se erős bódécskára nem lehet rá sem ismerni, deszkafalai, mint valami kártyaváré, összeomolva. A kompani komando kavernájának, úgy látszik nem történt semmi baja, azért gondolom senki se bírta volna kiállni benne a robbanás okozta légnyomást. Megérkezünk dekungomhoz. Zugunkban mindenki régi dekungjához megy. Dekungomnak le lévén a teteje szedve nem hever romokban, de alaposan tele van szórva kővel, földdel, melyek maguk alá temették azt a municiós verschlágot, amelyben itt felejtettem elemózsiám egy részét.
Tanácstalanul állok Sántával együtt, nem tudjuk mihez kezdjünk. A digókra ügyeljünk-e, nem akarnak-e támadni, vagy dekungunkat, s mögötte a futóárkot tisztítsuk-e ki, hogy legyen hová húzódnunk a virradatkor bizonyára meg kezdődő olasz tüzérségi tűz elől. A digók még mindig teljes csendben vannak, se ők, se mi nem lövöldözünk. Egy rakéta sem száll fel közelünkben. Nagyon rossz ez a bizonytalanság, s nyomasztó. Mögöttünk a futóárok tele van emberrel, a 7. és 5. század embereivel.
Kadét aspiráns Ormost hallom beszéli Heimmel, hogy felesleges a pionírok robbantása, az aknarobbantás teljesen megsemmisítette előttünk az olasz állást. Majd őrmester Molnár kerül elő. A stellung előtt mászkált. Részeg, s hangosan kiabálja Heimnek: „Tyűh, micsoda gödör, főhadnagy úr! El se képzeli! Nincs a közelben egy élő digó se, meg kellene szállnunk a stellungjukat!” „No még csak ez hiányzik!” - gondolom magamban. Így is elegendő lesz, amit fogunk kapni a robbantásért, hát még úgy. Remélem Heim nem fog rá hallgatni!
A robbantási tölcsér. Kókay László vázlata a szegedi 46-os gyalogezred 6. százada jobb szárnya előtti területről 1916. május 8-án
(Forrás: Kókay László hagyatéka)
Most Heim, Medzihradszky, Ormos, Somjai, Vass és Molnár őrmester kimennek a stellung elé. Egész bátran megtehetik, senki se lő rájuk, rakétát se lőnek fel.
Többedmagammal én is kedvet kapok, kimegyünk a stellung elé megnézni a robbantás hatását. Szörnyű kép tárul elénk. Egész megváltozott előttünk a terep felszíne. A zugunk bal és a II. zug jobbszárnya előtti keskeny mély dolina északi része teljesen betemettetett, befúvatott a robbantás következtében lezuhant tömérdek kősziklától, ellenben zugunk bal szárnya előtt új dolina keletkezett. Óriási, 15–20 méter átmérőjű gödör ez, kb. 2–3 méter mély. Széttépett és egymásra hányt sziklatömbök hevernek a fenekén, közülük még most is fojtó nehéz füst szivárog elő. A 960 kg. ekrazit hatalmas munkát végzett.
A robbantott aknatölcsért ábrázoló állítólagos fotó
(Újságkivágat Kókay László hagyatékából)
Az olasz előretolt állásnak, a benne lévő kavernának, honnan alánk fúrtak, nyoma sincs. Digó pedig nem csak itt, hanem még a közelben sincs nagydarabon, se jobbra, se balra. Nincs egy lövés sem. Közel fél órája, hogy megtörtént a robbantás, s még mindig nincs semmi életjel a szemben lévő digó stellungban, s azt se mutatja semmi, mintha a szomszéd szakaszokban, vagy hátrább lévő digók tudnák mi történt. Azaz, hogy mégis van életjel, egyszerre tompa nyögésszerű jajgatás hallatszik messziről, mintha a föld alól jönne. A tölcsér előtt valahol valami betemetett kavernában jajgatnak a digók! Eleget láttam. Idő nincs sok, a virradat, s vele együtt olasz részről a megtorlás ideje közeleg. Nem szeretném, ha készületlenül találna bennünket.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Heim meg szándékozik szállatni előttünk a tölcsért”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
