Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 11. rész
Hősünk kint van a Fajti hrib melletti állásokban. 1917. április 11. és 16. között szinte állandóan esik az eső, s a kavernákban tóban áll a víz. Szakadó esőben is a futóárkok mélyítésén dolgoznak, s közben az olasz tüzérség nyugtalanítja őket…
[1917.] április 11. Délelőtt nem csinálunk semmit, alszunk. Borús idő van még mindig, de néha, néha kisüt a nap. Délben Orbán hadnagy hívat a Kastor kavernába, hol zugunkból egy swarm, s a IV. zug, a század stábja és tisztjei laknak. Orbán közli velem, hogy a parancs értelmében századunk a stellungba fölvezető futóárkokat fogja mélyíteni ezentúl, s a munkát ma délután 2 órakor már megkezdjük. Majd kijön velem és megmutatja, melyik árokrészt kell javítanunk.
Délután 2 órakor a parancs értelmében kihaladok az egész zuggal, mindkét kavernában 1-1 embert (köztük Kószót) hátrahagyva, kik a risztungokra ügyeljenek. Szerszámot a rókalyuk melletti raktárból kerítünk, s kihaladunk a kijelölt munkahelyre, a Kastor és a batalion kommandó kavernája (a Pollux) kaverna közt egyenesen fel a csúcsnak tartó Hans Graben nevű futóárok mélyítéséhez. A futóárok elég mély, a kőkihányással együtt sok helyen csaknem 2 méteres, de följebb a csúcs felé mindinkább alacsonyabb. Beosztva az embereket, fel s alá járok köztük. Itt ahol dolgozunk meglehetős takart helyen vagyunk, s úgyszólván csak hátra, a Golnek és a Namenlose felé van kilátásunk, s így valószínű, hogy minket se látnak a digók, kivéve a Segeti lágernek a ¤363 előtti részét, mert az itt húzódó olasz stellungokat mi is látjuk. Mindenesetre elég nagy butaságnak tartom fényes nappal dolgoztatni ilyen helyen, hisz tudhatják feljebbvalóink, hogy a digó tüzér megfigyelők szeme soha sincs csukva. Törődnek is ők vele, őket ez lent a kaverna mélyén nem izgatja, hisz most sincs, Katz aspirántot kivéve, aki felügyelne ránk.
¾ 3 után vészes, s egyre erősbödő morgás hallatszik. Isten segíts! A jól ismert 28-asok egyike zuhog lefelé. Ijedten lapulunk mindannyian, én még ezt se tudom megtenni tökéletesen, mert egy Kovács nevű infanteriszta dekungnak használ s lábaim közé dugja a fejét. Néhány másodpercnyi, de óráknak tetsző várakozás... A gránát őrülten bőg lefelé. Meg vagyok győződve, hogy pont közibünk vág. Irtózatos robbanás. A gyomrom elszorul, szívverésem, lélegzetem kis időre eláll, a légnyomás az ezen a részen meglehetős mély futóárokból csaknem kilódít. Őrült füst, a nap néhány másodpercig nem látszik, még nem merünk felegyenesedni, mert a kőzápor még csak most kezd lefelé zuhogni, szerencsénkre oly közel vágott a gránát, hogy messze szóródnak tőlünk, ehelyett tele leszünk, mintha malomban jártunk volna, finom hófehér lisztporral, mely a porrá őrölt kövekből zúdul ránk. A 28-as 15–20 lépésnyire fölénk, kívül a futóárkon, a lejtőre vágott. Szerencse, hogy fölénk, mert ha alánk vág a légnyomás, még így a mély futóárokban is lehet, hogy megölt volna bennünket. Én épp a zug legszélső szárnyán voltam, itt nem lett veszteség, s így a többi résznek eo ipso nem. Katz rögtön avizálja, hogy „behaladni”, s ne is mondjam, hogy sietünk engedelmeskedni.
Alig vagyunk bent ½ óráig, ismét „kihaladni” van. Nem értem, miért akarják minden áron provokálni a digót. Ismét az előbbi helyen kellene dolgozni, de nem nagyon van kedve senkinek sem, csak nagyon óvatosan kaparásszák az árok fenekét, nehogy a digó ismét üdvözöljön bennünket. Néhány suttyogót küld előbb-utóbb, jobbra, balra tőlünk a digó a futóárokra, mégpedig meglehetős rosszul célozva, s gondolom csak vaktából. Baja senkinek se történik.
6 órakor Katz abba hagyatja a munkát, behaladunk. 7 órakor este váratlanul óriási tromliba kezd a digó, vereti az egész ¤464-et, s hátrafelé az utakat. A legnehezebb gránátok: 15-ösök, 21-es, 28-asok egymást érik. Még nehézgránát tromliban ez ideig nem is voltam, mondhatom borzalmas. Azon töprengünk, hogy hányas gránátot bírna ki rókalyukunk teteje, s megállapítjuk, hogy 15-öst talán kibír, de nehezebbet nem. Szerencsére rókalyukunk közvetlen közelébe csak suttyogó üteg lő, ettől pedig most nem félünk, de néha oly közel vág egy-egy 15-ös, hogy a lámpa minduntalan kialszik, s bent a kis rókalyukban majd megfúlunk a légnyomástól. Nem tudom, mi van a többi futóárokkal, előttünk a Golnek felőli homokzsák falat nagy darabon leverték már a suttyogók. Tanakodunk, mit akarhat a digó s nem tartjuk kizártnak, nem fog-e támadni, s megállapítjuk, hogy ebben az esetben a reservének a legrosszabb. A tromli 2 ½ órán keresztül egész ½ 9-ig tart, akkor megszűnik. ¼ 10-re megérkezik a menázsi, kiosztják s aludni térünk, néha-néha jön csak rókalyukunk közelébe egy-egy suttyogó láge, egyébként nálunk most csend van. Ellenben a Wippach völgyben lent kegyetlenül szólnak az ágyúk. Nagy rumli lehet odalent, rókalyukunktól azonban nem lehet odalátni.
Április 12. ¾ 2-kor ordonánc érkezik, hogy haladjunk ki azonnal dolgozni. Ne is mondjam, a bakák úgy káromkodnak, mintha könyvből olvasnák. Magamban igazat adok nekik, de mégis kénytelen vagyok őket kihajtani a munkára, s természetesen magam is velük megyek. Az éjszaka szép csillagos, hideg sincs. Nagyon jó dologidő lenne, de alig hogy kimegyünk, mintha megtudta volna az olasz tüzérség, suttyogózni kezdi a futóárkot. 5 percenként pontosan 3–4 gránát jön, épp elég arra, hogy ne tudjunk dolgozni.
½ 3-kor Orbán hadnagy beküld bennünket, meghagyva, hogy ½ 6-kor, ha nem is avizálna, s ha nem jönne is ki, haladjunk ki dolgozni. Lerakjuk a szerszámokat, aludni megyünk ismét reggel ½ 6-ig.
Reggel ½ 6-kor ismét kihajtom a bakákat, s amelyik lassan motoszkál kifelé kegyetlenül leszidom, s egy oláht meg is verek. Ez nem nagyon tetszik a bakáknak, de tagadhatatlanul sokkal jobban félnek már tőlem, s jobban is engedelmeskednek, mint Orbán hadnagynak. A rókalyukunktól a Batalions kommandó kavernáig számos helyen bedöntött, összelőtt árkot javítjuk ki. Se Orbán, se más tiszt felénk se szagol. 9 órakor befejezve a munkát bevonulunk.
Délután nincs foglalkozás, nyilván belátták, hogy itt a ¤464-en nem lehet nappal dolgozni a futóárokban, hisz a 43-asok is felhívták már rá a figyelmünket, hogy nappal mindenki húzódjon be.
Délután 3 óra tájban 3 repülőgépünk röpköd fölöttünk, az egyik háromszor száll az olasz Fajti fölé. Érdekes hallgatni, amint a digók a stellungból tüzelnek rá puskával és géppuskával. Bár ma szép tiszta idő van, az olasz tüzérség reggel óta csendesen viselkedik.
Este a menázsi gemüze alig van, aki megeszi, kiöntjük. Heccelik is a makóiakat: „Makóiak, hazaira antreten!” Szegény bakák még ebből is viccet csinálnak, pedig sírniok lehetne inkább rajta.
Április 13. Éjfélkor van „kihaladni” a munkára. Most a Pollux kavernától a Laibachi dolinába levezető futóárkot megyünk mélyíteni, mégpedig mi, az I. zug és a IV. zug, Balogh k. asp. állít be bennünket a munkába, s azt mondja, ezután itt fogunk dolgozni. A futóárok a Pollux kaverna közelében jó, ellenben innen vagy 80 lépésnyire alig 40 cm mély. Mi ezen a részen dolgozunk, mégpedig zugunk a Laibachi dolina felé eső részen, a Schönauer riegel kiindulásáig, míg a IV. zug a Pollux kaverna felőli részen. A futóárokban néhány dekung is van relais postok számára. Gyönyörű tiszta idő van, később a hold is világít. Szinte élvezet kint tartózkodni. A bakák is kedvvel dolgoznak.
A Laibachi dolina 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)
½ 2-kor Vályi jön a futóárokban egy ordonánccal. A Laibachi dolinába megy komázni Albertinyihez, magával hív, s kedélyesen elkomázgatunk a meglehetős komisz, s kb. ¼ óráig tartó úton. Erdeit és Weinbergert keresem, de nem tudok velük beszélni, csak Bach Ferivel, ugyanis a század dróthinderniszt hord az első stellung elé. No, akkor ezeknek még rosszabb dolguk van, mint a mi századunknak. Bach azt mondja, hogy Erdei épp ma ment el a kórházba. Na, fiú, így belőled is soká lesz zászlós, gondoltam! ½ 3-kor indulunk vissza, s kb. 20 percnyi kapaszkodás után felérünk oda, hol embereink dolgoznak. Vály aludni megy, én továbbra is kint maradok.
3 óra tájban 2 vörös rakétát lőnek fel a digók a Segeti lágerben, mire lassú, de hatalmas gránátokból álló zárótüzet ad le a digó a ¤378 és a ¤363 mögé a Kostanjevicai (Károly) útra, a Plenki völgyre és erdőre, s a Trieszti, Grázi és Wieni dolinákra. A holdfényben egész jól látni a hatalmas gránátok explodálását és füstjét, s utánuk hallani a hatalmas explodálásokat. A tüzelés kb. 4 óráig tart. Azután ismét csend lesz. 5 órakor kivilágosodik, mikor is Balogh a munka beszüntetését avizálja. Aludni megyünk mindnyájan.
Délután ½ 4-kor kicsődülünk a futóárokba, ugyanis egy repülőgépünk lelőtt egy olasz Capronit, s most szárnyszegetten siklózik alá a Wippach völgybe. A bakákat elragadja a ritka látvány, önfeledten ujjonganak, éljeneznek és hurráznak, s többen, hogy jobban lássanak, az árokból is kimásznak. Hamarosan üröm is vegyül az örömbe emiatt. A digó nyilván egyrészt bosszúból a lelőtt gép miatt, suttyogózni kezdi a futóárkot. Egykettőre behúzódunk ismét a rókalyukba, de ½ 7-ig majd minden percben küld futóárkunkhoz egy suttyogót a digó, annyira haragszik. Mi odabent csak nevetjük.
Caproni bombázókat saját gépek támadnak valahol a Komeni-fennsík fölött
(Kókay László hagyatékából)
¾ 6 tájban 12 gépünk (még ennyit egyszerre nem is láttunk) kering egy jó negyed óráig a digó stelungok felett. Az olasz tüzérség hasonló eredménytelenséggel, mint a mieink szokta, lövi őket. Este a szakácstól Ede csomagot küld. Nagydarab szalonnát, cukrot, rumot és 4 darab csinost. 11 óra után az eső esni kezd.
Április 14. Az eső esik, s emiatt Orbán hadnagy azt mondja, ne menjünk dolgozni, bár Vály alszik, s ő sem tud az esőzésről semmit. 4 órakor mégis kiküld Orbán bennünket dolgozni, a Laibachi dolina felé vezető futóárokba. 5 órakor kijön Vályi s beküld bennünket, mivel bőrig vagyunk ázva. A délelőtt folyamán behurcolkodom kis rókalyukunkból, ahol alig bírtam a szorosságtól megmozdulni, zugunk másik részéhez a Kastor kavernába. Jó széles priccset kapok, mely Katz k. asp-é volt, aki Vály mellé hurcolkodott be a Pollux kavernába. Kószó bácsit is magammal hívom, elég jól megférünk a széles priccsen, mely amögött a kis barakk mögött van, melyben Orbán hadnagy lakik. Hatalmas erős kaverna ez a Kastor kaverna, mégis a kis rókalyukat, ahol eddig laktam gránátbiztosabbnak tartom, mert ennek mindkét szája nagydarabon mesterséges, s homokzsákokból, vassínekből van felépítve. Ezenkívül a priccsemtől alig 3 méternyire egy üreg egyenesen fölfelé tart, s itt a kaverna tetején ki lehet látni oly gyenge és vékony, s épp emellett a hely mellett van egy oldalfülkében (amelynek lelakatolt ajtaja van) 300 kg ekrazit beraktározva. Ha ezen a helyen egy 15-ös volltreffert csinál, mindnyájunknak, kik a kavernában vagyunk régen rossz...
Rossz kis petróleum mécses mellett javítgatjuk Kószóval leendő fekvő helyünket, s ezt meglátva Vály, ki vendégségben van Orbánnál, három szál gyertyát küld nekem ajándékba. Aranyos fiú ez a Vály! Nagy nehezen elkészülve a vackolással aludni térünk. A digó az eső dacára sokat veret, nehézgránátokkal is lő, s sokszor felébredünk a légnyomásra.
Délután 3 órakor nagy káromkodásra, zajra ébredünk fel. A IV. zugbeliek káromkodnak, mert ki kell haladniok dolgozni. Az „öreg tökös” kibújva a Pollux kavernából néhány percre a futóárokba, rögtön azt észrevételezte miért nem dolgozik a 3. század. Erre Vály a IV. zugnak (de nem az egész századnak!) parancsot adott a munkát megkezdeni. Nem tudom mit akar ez a vén marha a nappali munkával, agyon akar veretni minden emberünket?
Délután a zugból négy embert jelölök ki, akik a sturmosokhoz fognak menni kiképzésre. Ne is mondjam, hogy a leglustább és legszájasabbakat küldöm. Este elég jó menázsit hoznak, de a cubust később fogjuk kapni, mert a csinos faszolás romlott lévén, nem engedte Szamek felhozni. Más szóval a bakák szerint „A csinosnak elütötte a maródi vizit.”
Április 15. Reggel 5 órakor megyünk ki dolgozni a Laibachi dolinába vezető futóárokba. Nagy köd van, egész bátran dolgozhatunk, a digó most nem lát. Csak az a baj, hogy a sűrű köd ruhánkat teljesen átáztatja. A munka elég jól halad, mert a talaj nem olyan kemény, sziklás, mint másutt. Ezen a részén fenyőerdő volt, melyből sajnos csak néhány lecsonkolt törzs maradt, s a fák a sziklákat jól meggyengítették. A ködbe lehet mászkálni is a futóárkon kívül. Néhány elhagyott, s szétlőtt unterstandot megyek megnézni, melyek még a múlt évből maradhattak itt. Sok digó felszerelési tárgy is hever szerteszét tönkre téve az időjárás viszontagságaitól, melyek azt tanúsítják, hogy tavaly mindenszentek napján a ¤464 is a digók kezében volt. A 2. kompanibelieket is látjuk. Szegényeknek hinderniszt kell cipelniök a stelung elé fel a 17-es abschnittba.
Délelőtt 10 óráig dolgozunk, amikor is három nagy 15-ös gránát kb. 80–100 lépésnyire alánk levág, mire Balogh k. asp. „abtretent” ad a munkának. Míg kint voltunk, Kószó a priccs fölé kátránypapírt húzott, mert a kaverna nem is csepeg, hanem folyik, s nem bírtunk volna a priccsen tovább megmaradni, minden pokrócunk csupa víz volt már. Majd egész nap alszom, de délután 6 órakor Strausz parancsából, bár szakad az eső, ki kell mennünk dolgozni. Szánalom nézni ezeket a szegény bakákat, én is el vagyok ázva, hát még ők. Ők nem bírtak föléjük kátránypapírt vonni a rókalyukban, mert nincs, s fekvőhelyről szó sem lehet, a kis rókalyuk nagy részében áll a víz, a többi részében pedig kucorogni is alig van helyük. Most ráadásba esőbe kell nekik dolgozniok. Könyörögnek, hogy menjek be Vályihoz megkérni, hogy engedje be őket ebben az esőben. Bár szégyellem a dolgot, kiválasztom a legjobban elázott embert, s bemegyek Vályinak megmutatni. Vályi kegyetlenül szidja az „öreg tököst”, s rögtön beenged bennünket. Odabent sincs jobb helyünk. A homorúbb helyeken a kátránypapír csepegni kezd, a víz pedig egyenesen zuhog a kavernában, nem is csepeg, s mivel a kaverna épp mellettünk fekszik a legmélyebben, nálunk állapodik meg a víz, s majd 40 cm mély. Fehérneműm csupa víz már, a kabáton és blúzon keresztül átázott. Ha így tart az időjárás egy hét múlva századunk fele kórházba kerül.
Április 16. Éjjel nem megyünk dolgozni, mert mint avizálják hajnalban a IV. batalionnál a digók ellen untersuchungot csinálunk, emiatt 3 órától kezdve századunk strenge bereitschaft. Na, majd kapunk mink ezért a digó tüzérségtől. Közlik azt is, hogy ma éjféltől kezdve előretolt időszámítás van. Azonban kivilágosodik anélkül, hogy valami történt volna, s később megtudjuk, hogy nem sikerült az untersuchung, mert a digó hindernisze sokkal erősebb, mint a mi stelungunkból hitték, s nem bírtak rajta keresztül hatolni, csupán néhány kézigránátot dobtak be a digókhoz. Este állítólag ismét meg fogják ismételni a vállalkozást.
Délelőtt 7–10-ig a szokott helyen dolgozunk a futóárokban. Ma nem esik az eső, kavernánk se folyik annyira, de az idő ma is borús. Beszélek egy 16. századbeli emberrel, aki azt újságolja, hogy egy gránát fent a stelungban századunknál beszakított egy rókalyukat, s 9 sebesült veszteségük lett.
Délután pihenünk. Orbán hadnagy megkér, hogy este 7–8-ig figyeljem a digó a környékbe hová, mennyit és mikor veret, s ezt jegyezzem fel. Wolff brigadéros parancsára ezt minden batalionból kell vezetni, s ezt a tisztek óránként felváltva csinálják. Orbán nyíltan kijelenti, hogy ő nem szívesen megy ki a kavernából, legyek olyan szíves végezzem ezt helyette. Nagyon szívesen ráállok, mert jó fiú, s a légynek se vétene.
Este 7–8-ig a futóárokból figyelem hová lő a digó, de nem sok feljegyezni való akad. Este 8–9-ig a szokott helyen dolgozunk, azután bemegyünk menázsiosztáshoz. Ma elég csend volt a fronton. Repülő is úgy részünkről, mint a digók részéről egy-egy mutatkozott csupán.
Következő rész: „Botrány! Még nyugodtan sz...ni se lehet!”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói
