Somogyi Lajos első világháborús naplója – 18. rész
1917. januárjában a naplóíró egysége a palesztinai front környezeti nehézségeivel küzd. A sivatagban a gépkocsik ellenére is nehezen haladnak. Februárban már rendszeressé válik a harci érintkezés a britekkel. A repülőkkel is rendszeresen meggyűlik a bajuk. 1917 márciusában a könnyebben védhető Gáza térségébe vonulnak vissza. A fejezet végén hőseink az ellenséges támadást várják.
1917. január. Az angolok ellen
Napokon át hideg csúnya esős időnk van. A nyári nagy hőségben kiszáradt „Wadik” (széles nagy folyómedrek) most a folytonos felhőszakadás következtében egyik napról a másikra teljesen megtelnek és hatalmas zúgó folyammá dagadva, piszkos árjaik állatokat, kocsikat ragadnak magukkal. Végre 6-án kiderül és szép verőfényes napok következnek tiszta holdvilágos, hideg éjszakákkal. A jó idő a homokos talajt annyira járhatóvá teszi, hogy 8-án elindulhatunk Hannyunisz irányába.
A sátrakat, muníciót, élelmiszereket és a tisztikar holmiját felpakoljuk a német teherautókra, ami nem fér fel (mert tiszti holmi meglehetős sok van), azt a török tevés csapatok hozzák. Minden egyes ágyúrészünk elé 4–4 bivaly van befogva, egy ágyú 3 részben, 12 bivallyal. Igazi expedíció képe van ütegünknek. Elől a teherautók az erős Benz és Horsch motorokkal utána a tevék végtelen sora, majd az ágyúk és legvégül a vágómarhák, tartalék bivalyok és vízhordó szamarak. Negyedmagammal egy autó lőszert kaptam, és abban a boldog tudatban voltunk, hogy igen kényelmesen fogjuk az utat megtenni. Azonban keservesen csalódtunk. Az út, amerre mehettünk igazi karavánút volt, tehát nem a nehéz teherkocsik, hanem hosszúléptű könnyű tevék számára. Dombokon, völgyeken, szegény szántásokon át dolgozott Benz kocsink teljes erővel, de még így is a homokos, süppedős talajon a 30 km. utat reggel 9-től esti 11 óráig tettük meg. Az átázott puha földben a tengelyig besüppedve az autók csak lépésben haladhattak és csakis az első kocsi által kivájt keréknyomban. Utazásunk már az út elején kezdett kedélyessé válni. Az első kocsink annyira megrekedt, hogy csak nehéz, megfeszített munka után tudtuk kiásni, és ez így ment minden 2-3 km-nél. A nagy munkát[ól] észre sem vettük, hogy már esteledik és az ágyúink bivalyok által húzatva szépen lassan elhagytak bennünket.
Az igazi mulatság csak most kezdődött, ugyanis olyan helyre értünk, hol minden 10 méternél bent ragadt kocsink a kátyúban, és nem tudtunk mást tenni, mint egyik kocsit a másik után kb. 1 km-en át drótkötéllel áthúzni. Nagy kínlódás után végre elértünk Selaléba ez alatt egy pár fekete rongyokra szakadozott beduin sátor és meglehetős jó vízű forrás értendő. Itt éjjeleztünk, reggel korán már jöttek a tevéink a lőszerekért, de vizitelt egy angol repülőgép is, egyúttal megtámadva az egy csomóban levő autókat. Miután a kocsik lőszerrel voltak tele, jónak láttuk illő távolságra húzódni, az angol 40–50 m-re leereszkedve, 4 bombát engedett, azonban egyik sem talált. A front felől heves ágyúdörgés hallatszik, az angolok megtámadták az előretolt török csapatokat és nagyobb részét elfogták. Ütegünket is megtámadta 4 repülő, alacsonyan szállva, gépfegyverrel lőttek belénk, de csak két szomorú vízhordó tevét találtak el.
Az ágyúkat úgy beástuk a homokba, hogy csak a gyakorlott szem vehette őket észre. Az állásunk előtti dombon egy régi arab temető volt, a kősírok között húzódott végig a törökök lövészárokja, a dombtetőn álló kis mecsetnél volt a megfigyelőhelyünk.
„Újra a fronton” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. Kék kereszttel jelölve a naplóíró
Amerre a szem látott, mindenfelé a távolban, beduin házak, sátrak, a szegényes földeken arabok, beduinok, a faeke elé fogott tevével, a jobbmódúak tevével és szamárral. Az angolok az előző napi győzelem után visszavonultak, sehol semmi ellenség a síkságon, török előörsök cirkálnak. Az egész harctér különben emlékeztet a régi jó hadviselésre, nincs drótakadály, se összefüggő harcvonal, itt táboroz egy csomó török, pár kilométerrel odébb megint egy csomó és a két harcvonal között levő pusztai lakosok élénk kereskedelmet folytatnak a törökökkel épp úgy, mint az angolokkal, közben persze nem feledkezve meg a „spionkodásról” sem, mert azt busásan kárpótolják a csillogó nehéz aranyak.
A napok egyhangúságát az angol repülők élénkítik, kik szorgalmasan ellátogatnak, és nem feledkeznek el a bombáikról sem, kárt azonban nem csinálnak, mert az ittlévő német elhárító ágyúk gondoskodnak arról, hogy mindig illendő magasságban maradjanak. A kis mecsetet, mert biztos tájékozódást nyújtott az angol repülőknek, a török ezredes parancsára felrobbantották. A repülők már rajokban jönnek 12- és 16-án és különösen Bir és Sebánál levő lőszerraktárakat és táborokat támadják. A temetőben egymás mellett vannak a tüzérségi megfigyelőállások, a kiásásuknál sok ősrégi csontvázat találunk befalazott üregekben, még a függők és gyűrűk meglehetős épségben vannak. Az egész terület óriási sátortáborhoz hasonlít, az első lövészárok mögött már kezdődnek a sátrak és hátrahúzódnak 6–10 km-re.
Megfigyelőállásban – Kép a naplóból. Kereszttel jelölve a naplóíró
20-án hatalmas zivatar szakad ránk, két napig ömlött az eső, a tevék, kik nem bírják az esőt, halomszámra döglöttek meg, arab vezetőik melegében lehúzták a bőrt róluk és a párolgó „illatos” hullákat a sakálok prédájának hagyták. Az ágyúknál szorgalmasan dolgoznak a fiúk és igyekeznek az állásokat a lehető legjobban eltüntetni a kíváncsi angol gépek elől.
Február 2. éjjel teljes holdfény mellett megtámadták táborunkat, bombázták, majd gépfegyverekkel lőtték sátrainkat. Az éjjeli szerenád több mint egy óráig tartott és éppen csak álmunkat zavarta. Esténként a sátraink között levő térségen football mérkőzéseket rendezünk, de legnagyobb dühünkre az angol gépek megjelenése „idő előtt” félbeszakítja a mérkőzést.
26-án a tenger felől óriási vihar jött, mennydörgéssel és jégesővel. A sátrainkból egy lépést sem tehettünk. Ömlött az eső köröskörül, minden víz volt, két napig tartott az Istenítélet, utána megint szép meleg napok következtek. A tetovált, függőkkel teleaggatott, rongyokba bújt beduin nők már hozzák a friss narancsokat és tojásokat. Tömegesen hagyják el családostul a front előtt levő tanyáikat, mert az angol előörsök visszazavarják őket. Szamárra és tevére felpakolva viszik a családtagokat és összes ingó vagyonukat, bútorukat. A legutóbbi Bir és Seba ellen intézett repülőtámadásnál lelőtt gép mindkét utasa elegáns, civilruhában volt, megrakodva aranypénzzel az esetre, ha arabok fogságába kerülnek, kik pár aranyért örömest hazaengedik foglyaikat. A német repülők jelentése szerint az angolok nagy megerősítéseket kaptak, és az egész haderejük mozgásban van a frontunk felé.
24-én megjelennek a láthatáron az első angol „luxusautók”, majd utánuk nagyobb lovasság. Rövid terepszemle után visszavonulnak. Ezt a manőverjüket napokon át folytatják, de már sokkal praktikusabbak, mert a frontunk előtt levő beduin lakosság egész háziállat készletét elkobozzák.
Március 3-án Enver Pasa és Dsemal Pasa megnézik a frontot, az ütegeinket is meglátogatják.
„Dsemal pasa a megfigyelőn” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
„A tiszti sátor előtt” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Másnap az angolok már ágyúink lőtávolába merészkedtek, az első lövések után azonban sietve visszavonultak. Miután egy nagyobb támadás esetére frontunkat képtelenség volna tartani, elrendelték a visszavonulást a hátrább fekvő, jobb védelmet nyújtó terepre. Este 7 órára az egész front indulásra készen van. A sötétség beálltával megkezdődik a visszavonulás, ami egész éjjel tartott. Reggel 8 órára már Bir Seba előtt támad meg egy korán kelő angol gép, azonban egy éppen menetelő török (gyalog) gépfegyver-osztag a hirtelen felállított géppuskával „leszedte” a levegőből és a bennülőket még élve elfogta.
Új állásaink Bir Seba előtt 3 km-re vannak. A hirtelen beállott esős napok után a város előtt levő Wadik, kiszáradt vízmedrek annyira megteltek vízzel, hogy teljesen elzárták a közlekedést és napokig tartott, míg a piszkos folyamvíz annyira leapadt, hogy kocsik átmehettek rajta. Az életünk meglehetős egyhangú. Itt is csak repülőtámadások, mik már annyira megszokottak, csak néha-néha hoznak egy kis változatosságot.
Az eddigi Div. parancsnoka, Marno őrnagy visszautazik a Monarchiába, helyét a másik üteg parancsnoka, Truszkovszky kapitány foglalja el. Az angol főerő a tengerparton húzódó homokhegyeken nyomul előre Gaza város ellen, hol a törökök előre elkészített állásokban várják őket. Ütegeink is parancsot kaptak az indulásra.
20-án este hagytuk el Bir Sebát, az éjjelt egy Wadinál töltöttük, hol jó vizet találtunk. Másnap reggel korán értünk be Gazára. Gaza dél Szíriának egy meglehetős fontos kikötővárosa volt. Ókori város, állítólag még a filiszteusok korából. A monda szerint Sámson emelte ki a kapuit és a városban halt meg. Homokhegyek környékezik, míg belül, a városban egymást váltják a gyümölcs- és olajfákban gazdag kertjei. Lakosai száma: 20.000 ezer. Nagyobb részük gyümölcstermeléssel, szövéssel és kereskedelemmel foglalkozott. Jelenleg kihalt, a lakosok elmenekültek. A város körül van véve pálma, narancs, cédrusfa ligetekkel, igazi oázis a kietlen sárga homokhegyek között, gyönyörű látványa a szemnek az óriási pálmafák, a sudár egyenes cédrusok, az éppen virágzó Szent János és citromfák, melyeknek a virágai az akáchoz hasonló pompás illatot terjesztenek. Egy csinos emeletes házban laknak tisztjeink, a háztól pár száz méternyire kezdődnek a homokhegyek és mögöttük a kéklő vizű Földközi-tenger, mint élénk ellentétek. A tenger mormolását jól idehalljuk. Ágyúinkat a sűrű, tüskés kaktuszsövények tövébe beássuk, hogy repülők ellen lehetőleg láthatatlanná váljon. A megfigyelőhelyünk 1 km előbbre az ágyúktól egy magas homokhegy tetején van, honnan remek kilátás nyílik Gazára, az előttünk levő hullámos-tarajos tetejű homokhegyekre és a végtelen óceánra. Nem messze tőlünk húzódnak a török gyalogság árkai, egészen a tenger partjáig a homokban kiásva. A tenger partján tevés járőrök cirkálnak, a csillogó homokban egy-egy tevés alaknak hihetetlenül megnő, óriásinak látszik. Az angol lovasok már mozognak, de a törökök előörsei visszaűzik őket.
„Török gépfegyver osztag” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
24-én másodmagammal 1 német 10 cm[-es] messzehordó üteghez lettem beosztva, mint telefonista. Tulajdonképen ezen ütegnek csak kisebb része volt német, a legénység majdnem mind török volt, a német altisztek és közlegények főleg oktatás céljából maradtak az ütegnél. A parancsnoka egy német és egy török főhadnagy, szépen megfértek egymás mellett.
„A német 10 cm. messzehordó üteg” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A képen jól kivehető a szövegben említett német, török, osztrák–magyar kezelőszemélyzet
A meglehetős rossz állapotban levő telefonkészülékeket hamarosan rendbe hoztuk, új vonalakat fektettünk stb. a hozzánk beosztott 5 török segítségével. Hamarosan minden funkcionál, a legfőbb ideje, mert a megfigyelők jelentése szerint hatalmas angol csapatok közelednek, kik éjjelente nagy sátortáborokat vernek, az egész fronton általános támadást bevezető lázas, mozgás van. Már itt vannak, minden jel arra vall, hogy holnap biztosan megtámadnak. Megtettünk mindent a fogadásukra. Jöjjenek!
Következő rész: „Mint megvadult démonok…”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
