Somogyi Lajos első világháborús naplója – 19. rész
A napló ezen fejezetét Somogyi Lajos az 1917. márciusi első gázai csata leírásának szenteli. Sikerül nagyon érzékletes képet festenie a hadieseményekről: az olvasó szinte maga előtt látja a rohamozó angolokat és a hősiesen védekező német, török és osztrák–magyar csapatokat. Beszámolója érthető módon különösen a monarchiabeli tüzérség tevékenységére vonatkozólag részletes és életszerű: félelmetes alapossággal mutatja be a kudarcot vallott és menekülésre kényszerített angolok soraiban végzett pusztítás méreteit, a harctéren maradt angol áldozatok tragikus látványát. A fejezet végén ágyúink még a német filmesek figyelmét is felkeltik…
A Gázai csata [1917.] Március 26.
Ütegünknek több figyelőállása van. Egyik a már említett tengerparti homokhegyen, a másik a város közepén, magasan fekvő temetőben, majd a tüzérosztályunk parancsnokának megfigyelője a város bejáratánál levő Dsebel Montár nevű hegyen, hol szintén egy kis síremlék állt. Ez a domb uralta a környéket, a legjobb hely volt a minden irányú megfigyelésre, de egyben a legveszedelmesebb. Korán reggel sűrű köd és a tengerből felszálló pára eltakarja a szemhatárt, úgy, hogy az angoloknak sikerült észrevétlenül az egész frontjukkal előbbre jönni és vonalainkig nyomulva az egész fronton egyszerre támadni. Főerejükkel a Dsebel Montár előtt levő állásokat támadják. Heves gyalogsági harc kezdődik, majd a köd felszálltával ágyúik is megkezdik a tüzelést. A köd szétoszlott, most látjuk csak mily hatalmas erővel támad az angol, minden irányból gyalogsági tömegek, lovasság, motorkerékpárosok, majd a tengeren hadihajók jelennek meg.
A legrövidebb idő alatt benne vagyunk az általános támadásban. A túlerejükkel a balszárnyunkon támadnak, és nem mint vártuk a tengerparton. A Dsebel Montár előtti völgyben állt a II. ütegünk, ezt a szakaszt és a Dsebel Montárt akarta [az angol] elfoglalni, de az erős támadást a török gyalogság és a maroknyi gépfegyveresek és a tüzérség, főként ütegeink 8 ágyúja véresen visszaverte.
„Német gépfegyverosztag a homokdombon” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Az egész vonalon megszólalnak az ágyúk, majd a gépfegyverek és csakhamar a páncélautók is. A fejünk felett állandóan 16 repülőgép cirkál, ezek alacsonyan repülve, kitűnően megfigyelhették ütegeink állásait és 10 óra felé már jelezték a hadihajóknak – ledobott füstrakétákkal – ágyúink állását. Percek múlva már búgtak a levegőben a 34-es hajóágyúk gránátjai, de mert meglehetősen mélyen voltunk, majd minden lövésük messze mögöttünk vágódott be. A 2 messzehordó ágyúval százfelé kellett volna lőni, minden percben jött a jelentés: ...ellenséges nehézüteg lövi a gyalogságot, elhallgattatni..., nagy teve kolone jön lőszerrel megrakva Hanyunisz irányából..., csapatszállító hajók közelednek a part felé..., lovasság csoportosul támadásra..., a homokhegyeken páncélautók kapaszkodnak... és így tovább.
„A nagy homokhegy az angolok temetője lett” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
A német hadnagy adta a kommandót, amit az ágyúknál levő török legénységnek a németek őrmestere tolmácsolt – öröm volt nézni, hogy a törökök a pár némettel együtt milyen precízen és gyorsan dolgoztak. Hiába volt minden igyekezetünk, az angolok túlereje a Dsebel Montar előtti balszárnyunkat áttöri, a II. ütegünk már kartáccsal lövi a térdnadrágos, ingujjban rohamozó angol gyalogságot, de miután belátták, hogy hiába minden védekezés, az elfogatás veszélye elől menekülve – az ágyúk zárzatát magukkal víve – otthagyták az ágyúkat. Ezalatt az angol osztag a védtelenül levő Dsebel Montárt rohamozta, hol tüzérosztályunk parancsnoka Truskovszky kapitány a helyén maradva, revolverrel lőtte a felnyomulókat és mint igazi hős esett el. Adjutánsa egy magyar főhadnagy, súlyosan megsebesülten, és az angolok azon hiszemben, hogy halott, otthagyták.
Truszkowski századosról ajánljuk olvasóink figyelmébe Sajó György írását a Wang folyó versei blogon.
Nem messze az elfogott ütegtől volt az osztályunk parancsnoksága egy oszlopos arab épületben. A gyorsan előnyomuló gyalogság elől, az ott levők közül csak kevesen menekültek meg, a többiek, 24-en, 3 tiszttel fogságba jutottak. Az angolok ügyes taktikával, oldalaikon lovasság védelme alatt, teljesen körülzárták Gázát, a benne levő és tovább harcoló csapatainkal együtt. A veszély oly nagy volt, hogy a trénünk legénysége, jóval az ágyúink háta mögött, rajvonalba fejlődve, várta az angolok támadását, kik hamarosan egy könnyű ütegüket is odahozták, ezzel aztán hátulról alaposan lőtték az ütegeinket, de főleg a nagy füstöt terjesztő messzehordó ágyúkat.
Hiába, nem hallgathatunk el, tovább kell lőnünk, az angol ágyúknak pompás célt szolgáltatva, kik sajnos, nagyon pontosan lőnek, az első lövéseik a telefon fedezéket találják, barátom, ki éppen kilép a drótot igazítani, több srapnell golyótól találva, összeesik, a törökök felkapják és a közelben levő szanitéc sátorba viszik, már jönnek a többi lövések... Az első ágyúnak is jut belőle egy telitalálat. 3 török halott és 4 török és 1 német sebesült az eredménye. Az ágyú is megsérül, nem lehet vele dolgozni.
Most már csak egy ágyú van, azzal dolgozunk tovább, a sebesülteket elcipelik, a halottakat félrehúzzák.... Tovább lőni. A harc tombol... Teljesen körül vagyunk zárva, szabad út, csak a tengernek van, az angol bizonyára nincs tisztában a városban levő erők nagyságával és mert a török gyalogság a még meglévő 4 ágyúnk segítségével minden támadást fényesen visszaver, a sötétség beálltával teljesen abbahagyja a harcot, döntést másnapra halasztva.
Még a délután folyamán egy török zászlóalj bravúros ellentámadással visszafoglalja az ágyúnkat, amit a kényelmes angolok még nem szállítottak el. Az üteg megmaradt első tisztje a legénységgel és a török gyalogság segítségével este felé, heves angol puskatűzben, visszahúzza az ágyúkat egy beljebb fekvő állásba. A sötétség meghozza a várva várt pihenőt. A fiúk az egész napi szakadatlan munka után holtrafáradtan heverésznek az ágyúk körül, a tisztek megpróbálják buzdítani őket... Nincs semmi baj... Csak kitartani, utolsó leheletig... Ha reggelig segítség jön, mentve vagyunk. Még megteszik az utolsó előkészületeket, minden lőszert az ágyúkhoz hordanak, majd összecsomagolják a legszükségesebb holmijukat, hogy fogságba jutás esetén azonnal kéznél legyenek és azután semmivel sem törődve, szótlanul várják mi lesz, mit hoz a reggel.
Jellemző a tisztikarra, hogy az agyondolgozott, kiéhezett legénységnek, még e napra sem akart mást, mint a megszokott teát és szardiniát a vacsorához kiadni, holott az élelmiszer raktár tele volt konservákkal és az éhes fiúk kérték a tiszteket, hogy legalább most adjanak nekik eleget enni, ki tudja holnap nem az angoloké lesz-e minden.
Aludni egyikünk sem bír. Csüggedten, szomorúan bámulunk egymásra, talán ha már fogságba lennénk, jobb volna, így ez a nagy bizonytalanság, most szeretjük az életet és egyetlen vágyunk, hogy élve kerüljünk az angolok keze közé. Késő éjjel hozzák a megváltó hírt, a körülzárás után a még épségben levő szikratávíró által azonnal segítséget kértek... A Marconi állomást nemsokára szétlőtték... A segítség már útban van, gyalogság, lovasság, a könnyű tüzérség, ha semmi akadályuk nem lesz, hajnali 5 órára itt vannak. A hír vétele után azonnal új állásba megyünk, a gyalogságot is átcsoportosítják és most már bizakodva, új erővel várjuk a fejleményeket.
Sajnos az 50 km utat egyhuzamban masírozó fáradt, segítő csapatoknak előbb még az angolok erős lovasságát kellett szétvernie, akiket a szárnyak védelmére hagytak, így történhetett, hogy ezt az időt felhasználva, sikerült nekik a körülzáró csapatokat még idejekorán visszavonultatni, de már közeledtek a felszabadítók, kik azonnal ágyú- és gépfegyvertűzzel támadták meg a visszavonulókat. A lassú hátrálásból rendetlen menekülés lett, ennek dacára az angol utóvédek derekasan tartották magukat, a gyűrű azonban oly szűkre szorult, hogy hátrálásuknak egyetlen útja maradt csak, a Dsebel Montár előtt húzódó dombláncolat. Ezek azonban még a tegnapi harcból kifolyólag alaposan be voltak lőve ágyúinktól és a tömegesen, rajokban haladó angolokat ágyúink iszonyatos kereszttűzbe fogták. Nem kellett parancs, vezényszó, mint megvadult démonok a megszabadulás lázas örömében tüzéreink egymást múlták felül a munkában és felujjongtak, amint a srapnellek és gránátok a tömött sorokba hatalmas lékeket vágtak. Hullottak az emberek, mintha kikaszálták volna őket a sorból. Már nem is dolgozott a többi tüzérség, csak a mienknek volt még lőszere, de mink aztán az egész helyett dolgoztunk. Félelmetes biztosan lőttünk és ezt látva, a török gyalogság még nagyobb elszántsággal vetette magát a visszavonulók után.
Az angol tüzérség kétségbeesett erőlködése hasztalan volt, hiába bombáztak a repülők és hiába gránátoztak a félelmetes hajóágyúk, tüzérségünk nem hagyta magát zavartatni és bámulatos nyugalommal pusztították a visszavonulókat. A harc lassan-lassan az egész fronton visszahúzódott, az angolok tüzérsége megvadulva lőtte az előretörtető török gyalogságot, mindez nem használt, a győzelem teljes volt. Ágyúink már csak a szétszórt gyönge utóvédeket ritkították, majd egészen elhallgattak. Az ellenség lőtávolon kívül volt.
A győzelmes harcok után beállott csendet csak az üldözők gépfegyverének kattogása, és egy-egy repülőbomba zavarta. Az egész front újraéledt. Az angolok kísérlete, hogy Gázát elfoglalják és mint a foglyok mesélték, pár nap alatt Jeruzsálemben legyenek, egyelőre véres kudarccal végződött.
„Angol foglyok” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A fotó bal szélén kereszttel megjelölve a naplóíró, már szakaszvezetői rendfokozattal
A számító angol politikának az a hódító terve, hogy Palesztina birtokában megteremtse a közvetlen összeköttetést Mezopotámiával, a győzelmes gázai csatával jó időre bizonytalanná vált.
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Március 28. A törökök nagy győzelme a Sinai fronton.
Március 20-án megkezdődött a régóta várt és az ellenségtől gondosan előkészített támadás. A harc, amely 27-én Gaza körül fejlődött ki, a törökök fényes győzelmével végződött. Az angolok körülbelül 4 hadosztállyal, nagyszámú nehéz és könnyű tüzérséggel valamint páncélautókkal vettek részt benne. A 2 napig tartó harc folyamán az ellenség súlyos veszteséget szenvedett és nagyszámú halottat hagyott a csatatéren. Fogságba esett 200 ember, 2 páncélautót zsákmányoltunk. Az ellenség délnyugati irányban vonul vissza. Ebben a harcban különösen a 125. gyalogezredünk tüntette ki magát.
Március 30. Sinai arcvonal. Az angolok utóvédjei állásaik elsáncolásával foglalkoznak. Repülőink megfigyelése szerint megállapítottuk, hogy számos angol kocsioszlop visszavonulóban van. A harctér átvizsgálásánál kitűnt, hogy az angolok 3000-nél több halottat hagytak vissza és 150 sebesült angolt vettünk fel kórházainkba. A sebesültek beszállítása még egyre tart. A foglyok vallomása szerint az angolok az élelmezés dolgában nagy zavarokkal küzdenek és vizet is nehezen tudnak szerezni.
A jelentés eredeti szövegei a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Konstantinápoly
Április 5. A gazai győzelemnél rengeteg hadianyagot zsákmányoltunk. Az angolok a súlyos áldozatok árán elfoglalt homokhegyeken a 79-es, 125-ös gyalogezredünk hősies magatartásánál fogva nem tudták állásaikat megtartani. Csapatainknak angol golyózáporban való és 3szori rohama arra kényszerítette az angolokat, hogy rendetlenül visszavonuljanak, előbb azonban óriási veszteséget szenvedett.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Április 11. A március 26 és 27iki gazai csatában az ellenség különösen az osztrák és magyar ütegek ellen folytatott heves tüzelést. A hősies ellenállás a melyet az osztrák és magyar tüzérek a harc legválságosabb pillanataiban kifejtettek, katonáinkat és tisztjeinket élénk örömmel töltötték el. A vitéz szövetséges harcosokat mindenfelől elhalmozták meleg dicsérettel és szerencsekívánatokkal. Az üteg parancsnokának és 2 másik tisztnek hősi halála általános részvétet keltett. Vitézségüknek emléke örökké élni fog minden szívben. Az elesetteknek megadtuk az őket megillető katonai tisztelgést. A német repülők ügyessége és bátorsága mintaszerű.
Konstantinápoly, Április 12.
A Március 26-27iki gazai csatában, török győzelemben az osztrák-magyar ütegeknek oroszlánrészük volt, amelyről a szultán és Károly cs. és király táviratválátásában is szó esett. Az osztrák-magyar tüzérek ügyesége, az ágyúk tökéletessége és a teknikai (sic) vezetés képességei általában elismertek és még az ellenséges sajtó katonai kritikusai is különös tisztelettel szólnak teljesítő képességéről. Az a tüzérség amely a Kárpátokban az oroszok ellen és a szerbiai offenzívában keltett rémületet, bizonyságot tesz kiválóságáról a sinai határon is.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A halottak ezrei borították a csatateret, nagyobb részük fiatal londoni fiú 17–22 évig, az elite csapatjait küldte a tűzvonalba az angol hadvezetőség és a sok fiatal gyerekembernek a messzi homoksivatag lett rideg temetője. Számtalan könnyű sebesültet láttam rövid térdnadrágban, turista ingben, kabát nélkül, mint valami sportünnepélyen – és szomorú való – de nagyon sok sebesültet, teljesen meztelenre vetkőztettek le a török katonák, de főként a csata végeztével hiénák módjára előbújt arab és beduin halottrablók, kik a halottak és sebesültekről lehúzott ruhákat zsákokba gyömöszölve, tevékre rakva szállították el.
„Csata után a gázai fronton” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Fosztogatásukban az angol repülők folyton zavarták őket, fejük felett, alacsonyra repülve gépfegyverrel és bombával támadva. A halottak – skótok és angolok – túlnyomóan ágyúink srapnell- és gránáttüzének áldozatai. A Divisió megfigyelőről behozták a halottakat, a parancsnokot és 3 telefonistát, este az első ütegünk tiszti lakása előtt levő kertben temettük el a hőseinket, kik a német ütegnél elesett telefonistával együtt, a kétnapos gazai csatában tüzérosztályunk halottai voltak.
29-én Kress ezredes a német vezénylő parancsnok meglátogatja a harcban részt vett csapatokat és mindenütt dicséretét fejezi ki. Dsemál Pasa főparancsnok a Szultán köszönetét és elismerését tolmácsolja a magyar–osztrák tüzéreknek, kiknek oroszlánrészük volt Gaza, azaz Palesztina megmentésében.
Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra a török katonaság hősiessége előtt, kik a többszörös túlerővel szemben, a modernül felszerelt és kiképzett angol elite csapatok ellen sikeresen küzdve, a régi oszmán dicsőségnek új babérokat szereztek. Az ütközetben résztvett összes embereink elő lettek terjesztve kitüntetésekre. A kapitányunk, Schaffer a tavalyi expedícióból kifolyólag megkapja a Vaskoronarendet és egyelőre átveszi a két üteg (Divisio) parancsnokságát. Egy német filmgyár megbízottja felvételeket készített az ágyúinkról, a fiúk a hatás emelésére leadtak egynéhány lövést, és mint a figyelők jelentették, a vaktába leadott lövések egy közeledő angol lovas járőrt szétugrasztottak.
Következő rész: „Reményünk van, hogy újra hazajuthatunk…”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
