Somogyi Lajos első világháborús naplója – 20. rész
Hogyan szuperálnak a brit tankok a sivatagban? Hogyan lő a brit tüzérség? Többek között ezt is megtudhatjuk Somogyi Lajos naplójának mostani részletéből, ami 1917 áprilisában, a 2. gázai csata időszakában játszódik. Küzdelem a számummal és a sirokkóval: katonáink kárörvendve tapasztalják, hogy az ellenség sem boldogul velük könnyebben. Bezzeg a bennszülötteket láthatólag kevéssé zavarják az efféle légköri jelenségek. Az éjszakai tüzérségi párbajok diszkrét bája: látványos tűzijáték cigányzene kísérettel… Megkezdődnek a régen várt szabadságolások is.
[1917] Április. Sűrű köd zavarja a kilátást. Az angolok kezdik beásni magukat és erős járőröket küldenek puhatolódzni. A fogságba jutott sebesültjeik nagyrésze a gázai kórházban vannak, hol német és török orvosok és ápolók kezelik őket. A betegek szórakoztatására cigány muzsikusaink naponta bejárnak a kórházba, hol az angolok látható örömmel hallgatják a ropogós magyar csárdásokat. A repülők is naponta vizitelnek, de a közben megérkezett elhárító ágyúkat illően respektálják és nem olyan vakmerőek. Az angol tüzérség kezdi „belőni” magát a gyalogsági állásainkra, a figyelőkről tisztán látni az angolok táborát és a nem messze levő kikötőt, hol állandóan szállítóhajók és egy-két hadihajó horgonyoz. Egyre-másra érkeznek a csapatszállító hajók, a tüzérségi harc is mindig hevesebb lesz, úgy látszik az angol újabb támadásra készül.
„Jönnek a hadihajók” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A tengerparti lövészárkoknál készült fotó, amelyen jobb oldalt valószínűleg a naplóíró látható
18-án újult erővel és nagyobb felkészültséggel támadott. Kora reggel megjelent a flottája és órákon át bombázta a gyalogságot, de főleg a jó megfigyelést nyújtó magaslatokat, ezzel elértek annyit, hogy a mieink gyakran változtatták a figyelőállásokat. Nagy erőkkel támadta a legszélső balszárnyakat és a tengerpart mentén húzódó homokhegyeket (Sanddünék). Váltakozó harc után a hajóágyúk hathatós támogatásával sikerült nekik a tengerpartot uraló Nagy Homokhegyet elfoglalni. A balszárnyon ellenben súlyos vereség érte őket. 2 teljes ezredüket szétszórtuk, a parancsnok és a tisztek nagyrésze elesett, a legénységből alig menekült meg valaki, pedig a győzelem kierőszakolására mindent megpróbáltak, beledobták a küzdelembe a rettegett páncélkocsikat, a Tankokat is, mindez nem használt. Három napon át bömböltek a csatahajók ágyúi, összelőve a szép pálma-, narancs- és citromligeteket, sőt még az ütegünket is megtalálták, de eredmény nélkül.
Na és a veszedelmes páncélszörnyetegek? Dicséretükre válik, a homokhegyeken nagyon szépen tartották magukat, a mély süppedő homokban, mint valami öreg, idomtalan omnibuszok, oly méltóságteljesen döcögtek előre és határtalan vakmerőségükben egészen a török drótakadályokig jöttek, sőt akadt közülük olyan is, mely átjött az árkokon, itt azonban megszűnt a korai dicsőségük, a török nehéz tüzérség „elkapta” őket és egykettőre bevégezték rövid pályafutásukat. Csendesen kihűlt tetemük a két front között fekve maradt.
A 2. gázai csata során bevetett 8 darab brit Mark I-es harckocsiból hármat elvesztettek. A képen az egyik kilőtt példány látható
(Forrás: www.loc.gov)
Az angol sereg vesztesége súlyosabb volt, mint az előbbi harcokban. Hiába volt minden erőlködésük – kis részletsikertől eltekintve – csúfosan kellett visszavonulnia, a halottak ezreit a csatatéren hagyva. A hadihajók azonban sehogysem akartak a változhatatlanba belenyugodni, ők tovább lőtték a várost, sőt, hogy tehetetlen dühüket kielégítsék, a biztos célpontot adó Nagy Mecsetet vették tűz alá és miután egész délelőtt lőtték nagy kaliberű ágyúkkal, délfelé sikerült nekik a mecseterkélynek tenger felé eső részét ellőni. Tüzéreink őszintén bevallották, hogy ritka egy mesterlövés volt. „Ez a richtvormeister megérdemli a dupla menázsit” mondogatták. E dicső tényük után, nemsokára visszavonult a flottájuk is.
„A Nagy Mecset csata előtt” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
„És csata után” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Két olyan nagy veszteség után, meglehetős nyugalom uralkodik a frontokon. Csak a messzehordó nehéztüzérség keresi állandóan az ágyúinkat több-kevesebb szerencsével. Majd a hajóágyúk folytatják „renováló” munkájukat és a várost teljesen rommá lövik és részletekben „leszedik” a nagy mecsetnek a tornyát is, majd egy nehéz gránát belevág a mecsetbe és a kupolán behatolva romba dönti az egészet.
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésekből vett részlet:
Április 23.
A Gazánál megvert ellenség még hátrább vonta jobbszárnyát. Száz sebesületlen foglyunk van. A foglyok aránylag csekély számát az elkeseredés magyarázza, a mellyel mindkét részről harcoltak. 3 nehéz páncélautót elpusztítottunk.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésekből vett részlet:
Április 24.
Török sajtóhadiszállás
A török állások előtt szétzúzódott az Április 19ki harmadízben megújított angol támadás. A törökök vesztesége csekély.
A II. Gazai csatában époly győzelmesen harcoltak a törökök mint az elsőben.
Március 26 – Április 20-ig tehát 3 héten át az angoloknak 2 vesztesége a sinai fronton súlyos áldozatokba került.
16000 embert vesztettek foglyokban, halottakban.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
Május 23-án újra próbálkoznak a legszélső balszárnyunkon Bir és Seba felé előtörni. Nagy tömeg lovasított gyalogságot küldtek a sorompóba, ezek azonban nem jutottak tovább, a minden dicséretet megérdemlő török könnyűtüzérség lőtávolánál, és szétszórva, nagy veszteséggel kellett visszavonulniok. Jó ideig csend honol, nyugodtan heverészhetünk a fügefák hűs árnyékában, szórakozva a kaméleon fortélyos légyvadászatán.
„A kaktuszok tövében” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Csak korán reggel és estefelé van mozgalmas élet, mert egész nap a kedvezőtlen látási viszonyok meggátolnak minden megfigyelést. A levegő vibrál a nagy hőségtől, úgy hogy nagy művészettel lehet valamit odaátról felfedezni.
Estefelé azonban a figyelőkről mozgalmas eleven kép tárul a szemünk elé, úgy, hogy pillanatnyilag elfeledjük, hogy háborúban vagyunk. Érdekes front ez, az első angol lövészároktól kezdve látni mindent, a front mögötti, zajos, szorgalmas munkát. Autók száguldoznak, óriási homokfelhőket verve motorkerékpárok futkároznak, végtelen hosszú teve kolonne jön, ki tudja, mily messziről szállítva a vizet. Tábori vasutak szaladgálnak minden irányban, élelmet, muníciót szállítva, majd a nagy repülősátrakból gépet tolnak ki, a pilóta felül és még fel sem szállt, már jelentjük az angol repülő látogatását.
Hirtelen alkonyodik. A nap óriási tüzes korongja szemmel látható gyorsasággal süllyed lefelé a tenger csipkés, véghetetlen szélén. Mélységes, nyugodt csend uralkodik. Enyhe, hűvös, jótékony szellők jönnek, amik üdítően hatnak az egész napi hőség után. Mert már kutyául bent ülünk a kánikulában, különösen, ha a legnagyobb ellenségünk, a számum váratlanul megjelenik. Rendszerint minden hónapban teszi tiszteletét. Délkelet felől jön hirtelen. Tikkasztó, perzselő léghullámok, nyomukban homokfelhők, mik elhomályosítják a napot. A finom homok belep mindent, a szem, fül, a száj, a torok tele lesz fullasztó homokszemekkel, rekedtté válik az ember és bágyadttá, tehetetlenné és képtelennek minden munkára. Egy egész örökkévalóságnak tűnik a két-három nap, amíg a szél dühöng, míg végre az északi szelek üdítő, friss levegőt hoznak.
Egy kis vígaszunk is akad. Kárörvendve konstatáljuk, hogy a velünk szembe levő homokhegyeken pipázgató angoloknak éppenséggel nincs rózsásabb helyzetük. Sőt, ők sehogysem képesek megbirkózni a számummal és siroccóval és mint a foglyok vallomásaiból kitűnik, tömegesen mennek – azaz szállítják őket a kórházakba. A bennszülött lakosság, a környékbeli arab, beduinok azonban nem veszik észre ezt a kis „levegőváltozást” és továbbra is szorgalmasan végzik az „aratást”, ami nem okoz nekik nagyobb fáradtságot, mert a már érett búza és árpakalászokat a család legapróbb tagjainak részvételével a kezükkel tépegetik le és – dacára a fejük felett sűrűn szétpukkanó srapnell felhőcskéknek, amik az angol tüzérség jóvoltából pótolják az aratók hangos nótáját – fenséges nyugalommal végzik ezt.
Na és ezek a keleti raffinériával felcicomázott sivatagi szépségek. Csak látnák a mi puccos divatdámáink! Mily pazarul tele vannak ékszerekkel, a tetovált arcukon mindenféle értékes pénzérem és dísztárgyak, az orrukban piszkos rézkarikák, a lábukon divatos vastag karperecek. A ruhájuk szabását a világ egyetlen női szabója sem tudná utánozni, oly művésziesen takarják fekete idomaikat a cifra rongyokkal.
„Vegyeskereskedés a beduinoknál” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Mikor aztán az aratást látható eredménnyel bevégezték, megterhelik vele a család egyetlen vagyonát, örökségét, a jámbor szamarat, azután kor, de főleg súly szerint ők is helyet foglalnak, hogy azután a „családi teher” alatt a gyönge állat, míg hazaérnek jó párszor összerogy, azzal ők édes-keveset törődnek.
Szamárháton közlekedő helyiek, kép a naplóból
Ilyen szórakoztató látványban nap-nap után van részünk, és ha korán reggel az angol tüzérség éleszt fel álmunkból, már tudjuk, hogy a lövéseit a beduin földmívelők fogadtatására küldi.
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Május 3.
Erősebb ellenséges tűz Gáza és környéke ellen. Az ellenség megszakításokkal 4 támadást intézett, amit visszavertünk.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Május 8.
Ellenséges repülők megtámadtak egy védtelen várost és bombákat dobtak a lakosságra, amelyet gépfegyverrel is lődöztek. Sajnos sok asszony és gyermek életét vesztette.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Május 11.
Gázával szemben az ellenséges front mögött élénkebb tevékenység volt észlelhető. Gáza maga e hónap 8-án délután 6 órától kezdve ellenséges tüzérségi tűz alatt állott.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Május 23.
Május 20-án meglepetésszerű tüzérségi támadást indítottunk az angol állások ellen, amelynek jó eredménye volt. Az angolok hosszantartó pusztító tüzelése 20-21-én eredménytelen volt.
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:
Május 24.
Május 22-én délután minden kaliberű ellenséges ütegek tüzelést kezdtek Gáza ellen. Hatásos tüzelésünk az ellenséget elnémította.
Május 23-án egy ellenséges lovasezred 2 ágyúval erős gyalogságra támaszkodva előretör állásaink ellen. Ezt a körülményt tüzelésünkkel elűztük
A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)
Június 2-án érkeztek meg a vitézségi érmek. A kapitány személyesen osztotta ki a fiúknak a bronz, kis és nagy ezüstöket és a török vas félholdakat.
4-én érkezik meg egy messzehordó ágyúkkal felszerelt osztrák–magyar üteg, de már az első állásukban nem volt szerencséjük, az angolok belőtték őket. A legénységnél nagy mértékben fellépett a „papadacs” láz ahogyan a német orvosok elnevezték. E betegség lefolyása a legtöbb esetben csak pár napig tart, fejfájás-szédülés és hirtelen magas lázzal kezdődik. Tünetei nagy étvágytalanság és a vele járó általános gyöngeség. Rendszerint kezelés nélkül elmúlik, a beteg csak pihenőt kap. Nagyon megszaporodott a különböző kiütéses betegek száma. Mint érdekes jelenséget említem meg, hogy a legcsekélyebb rovarcsípés, karcolás, vagy növény általi szúrás – dacára az azonnali kezelésnek – nem marad következmények nélkül és rendszerint nagyobb seb, vagy kiütés támad a helyén, amit nagyon gondosan kell kezelni és nagyon soká gyógyul. Ennek okait a mérges rovarokban, növényekben (kaktusz) és az abnormisan forró klímában látom.
Van azután egy, azaz rengeteg sok „kis” ellenségünk, ami ugyan nem olyan veszélyes, de annál kellemetlenebb. Ezek a bolhák, amik a sugár datolya-pálmák, kaktuszok homokos talaján hihetetlen mennyiségben tanyáznak, teljesen lehetetlenné téve számunkra az éjjeli alvást. Ez hát az isteni oázis, ahová a fáradt annyira kívánkozik és ahol az embert agyonkínozzák a pesti lakásokból is jól ismert házi fenevadak. Hogy azonban eszünkbe ne jusson pihenni, az angolok is gondoskodnak, hogy „agyonkínzott” testünknek egy kis éjjeli tűzijátékot nyújtsanak.
Jún. 11-től kezdve minden éjjel 9 óra után megszólalnak az angolok összes kaliberű ágyúikkal, a hegyről, ahol a figyelőnk van, úgy látszik, mintha a tengeren volna a nagy harc, semmi dörej nem hallatszik, az éjszakai levegő, a közbeeső homokhegyek felfogják a hangot, csak egészen tompán hallani a gépfegyverek kattogását. Olyan az egész, mint egy csodálatos tűzijáték, sárga homokhegyek felett srapnellek robbannak széjjel, egyik villanás a másik után, majd sűrű egymásutánban színes-világító rakétákat lőnek ki, amik a magasban szétpukkanva, lehulló csillagjaikkal gyönyörűen bevilágítják a homokos tengerpartot és az oázist. Mindenki talpon van és nem káromkodik, hogy megzavarták az éjjeli nyugalmát, sőt ujjongva bámulják a mesés kivilágítást. Néha órák hosszáig tart a „színjáték” aztán csend lesz, csak itt-ott hallik a géppuska és a távolból a nagy reflektorok imbolygó fénye kutat a pálmák és kaktuszok között, ahol azonban a török gyalogosok már az „igazhitűek” álmában alusznak.
„Lövészárok a tenger partján” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Előfordul gyakran, hogy mink is válaszolunk az éjjeli támadásokra, ilyenkor kétoldali heves ágyúharc keletkezik, ami a késő éjjeli órákba elhúzódik, míg végre az egyik fél megunja és abbahagyja. E tüzérségi párbajok alatt végrehajtott gyalogsági támadásoknak csak ritkán van eredménye, egy-egy árok elfoglalása, ezek a rögtön megindított ellentámadás következtében rendszerint újra a törökök birtokába jutnak. A gyerekek nem tudva aludni az éjjeli munka után az ágyúk köré telepedve, cigányaink csendes hegedűszója mellett, előszedik a régi jó magyar nótákat és a tiszta, holdfényes éjszakában, a sokezer csillagtól megvilágított nagyszerű sivatagban, a komor, fenséges csendben, messze hangzanak a bánatos, kuruc nóták dallamai.
14-én megjön az új osztályparancsnok és 18-án megjön a parancs, amit oly nagyon vártunk – a legénység csoportonként szabadságolva lesz, amint hírlik 6 hét utazási idő és 3 hét szabadság. Hát végre annyi idő után reményünk van, hogy újra hazajuthatunk, mennyiszer kértük, minden alkalmat megragadtunk, hogy kihallgatásra menjünk, de parancsnokunk mindig ridegen elutasított és mindig talált ürügyet, ami lehetetlenné tette szabadságolásunkat.
Az első transzport július 2-án utazott el, de már szeretnénk, ha vissza lennének... A legénység csoportonként eljár a tengerbe fürödni, bár az ilyen kirándulás rendszerint nem marad észrevétlenül az angolok előtt, kik a homokhegyeken mozgó alakokat igen barátságtalanul üdvözlik. Jó másfél óráig tart, míg a süppedő homokban eljutunk a tengerpartig.
„Strandolunk a gázai tengerparton” – képek a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. Kék kereszttel megjelölve a naplóíró
Fürdés után a part mentén egészen legelől, a török állásokig megyünk, hol egy kis arab falucska van, ez volt a hajdan nagyforgalmú Gáza tulajdonképpeni kikötője. A drótsövények mélyen behúzódnak a tengerbe, a homokos parton hatalmas öreg rozoga bárkák heverésznek, mint a régi tengeri kereskedelem szimbólumai. A part hosszában elnézve, jól látni az angol kikötőt, a veszteglő hadihajókkal és az éppen érkező szállító gőzösöket. Mindenfelé, a homokban „megfulladt” gránátok és srapnellek hevernek, félig befúródva. A török gyalogosok egy a part közelében fekvő kúthoz járnak ivóvízért. Az éjjeli támadások szakadatlanul tartanak.
16-án sikerült az angoloknak egy kézigránáttámadással benyomulni egy magasan fekvő állásba. Az angolok a jobbszárnyukon közvetlen a vonalaik előtt hatalmas álló sátorlapokat feszítenek ki, messziről óriási kulisszáknak látszanak. Nem tudjuk, mit akarnak, de sejtjük, hogy ez csak jó trükk arra, hogy tüzérségünk az amúgy is szűken levő munícióját minél jobban pazarolja. Ezt sikerült is elérniök, mert az ütegek felváltva lőtték a felállított céltáblákat, mást azonban nem értek el, minthogy kilyuggasztgatták.
Esténként zajos élet van figyelőnkön. A török ütegek parancsnokai – mind igazhitű muzulmánok – egy kis jó rumos teára, meg borra ellátogatnak hozzánk, ilyenkor rendesen cigányaink is feljönnek és addig játszanak, míg pohár bortól a mi derék barátaink teljesen el nem áznak. Mi persze csak azután kezdünk inni, ennyi „vórt” csak adhatunk a muzlimoknak.
Következő rész: „És e pillanatban csak örülni, ujjongani tudunk a nagy, fenséges...”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
