Lakatosinasból honvéd/domobran, honvédből katonaszökevény, majd rettegett rablóvezér, aki bitófán végezte életét. A Csaruga ragadványnevű, horvátországi szerb Jovó Sztaniszavljevics története.

„Tiszteletem, hóhér úr. Isten veled, népem. Csaruga elutazik. Nem olyan szörnyű ez. Gyerünk, csak vidáman” – a feljegyzések szerint ezek voltak Jovó Sztaniszavljevics Csaruga kedélyeskedő utolsó szavai 1925. február 27-én, amikor az eszéki királyi törvényszék udvarán a bitófa alá állították. Kivégzését több mint háromezren akarták látni… De hogyan jutott ez az 1897-es születésű fiatalember akasztófára? A magyarázat talán az első világháborúban kereshető, amely milliók életét változtatta meg, visszavonhatatlanul.

Jovó szerb családban született a Našice községhez tartozó Bare faluban. Anyja meghalt, amikor a fiú 10 éves volt. Apja újranősült, de Jovó és mostohája kölcsönösen utálták egymást. Megszökött otthonról és Eszékre ment, ahol lakatos szakmát tanult. Ragadványneve török eredetű, bocskort jelent.

Eszék a XX. század elején korabeli képeslapon

Az első világháború kitörését követően, 1915-ben behívták katonának, a m. kir. 28. eszéki honvéd gyalogezredbe sorozták be. A m. kir. Honvédség azon alakulatainál, amelyeket Horvátország és Szlavónia területén állítottak fel, horvát volt a szolgálati nyelv. A honvédség horvát kiegészítésű alakulatait a m. kir. 42. gyaloghadosztály fogta össze. Gyalogságát a már említett m. kir. 28. eszéki honvéd gyalogezred mellett a m. kir. 25. zágrábi, 26. károlyvárosi és 27. sziszeki honvéd gyalogezred alkotta. A hadosztály tüzérségét a m. kir. 42. honvéd tábori tüzérdandár, lovasságát pedig a m. kir. 10. varasdi honvéd huszárezred 3. és 4. százada képezte.

A m. kir. 42. honvéd hadosztály jelvénye

Az első világháború kirobbanását követően, 1914 augusztusában, a hadosztály a szerb hadszíntérre került és részt vett mind a két Szerbia elleni offenzívában. 1914. december 5-én a Szerémségbe vonult vissza. 1915 januárjában a keleti hadszíntérre vezényelték, 1917 végéig az oroszok ellen harcolt. 1918 februárjában átszállították az olasz hadszíntérre. Részt vett az 1918. június 15-én a Piave mentén indított sikertelen támadásban. 1918. szeptember 21-től október végéig a Monte Asalonén volt állásban.

A m. kir. 42. honvéd hadosztály képeslapja

Csaruga honvéd a kiképzést követően az orosz hadszíntérre került, ahol egy évet húzott le. A háború megpróbáltatásai ráébresztették, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni benne. Hamis iratok segítségével hazaszökött, ekkor követte el az első gyilkosságot. Dezertőrként csatlakozott a „zöld káderhez”: így nevezték a horvát katonaszökevény csoportokat, akik az erdőkben bujkáltak, és rabló életet éltek. Részben megtartották a katonai szervezettséget és hierarchiát, s az akcióik során alkalmazták a katonaságnál elsajátított ismereteket, tapasztalatokat. Főleg kereskedőket, gazdag parasztokat fosztogattak, és a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Megtámadták a nemesség uradalmait, kastélyait, de a postákat, állami hivatalokat is. A szegény sorsú népet általában megkímélték. Tőlük mit is rabolhattak volna? Mivel zömmel lakóhelyük környékén táboroztak és tevékenykedtek, a falvakban akadtak támogatóik, akik élelmiszerrel, ruházattal látták el őket.

A háború vége előtt a Horvátország, Szlavónia és Dalmácia területén bujkáló katonaszökevények száma meghaladta az 50 ezret, a hatóságok tehetetlenek voltak velük szemben. A zöld káder az 1918 novemberének elején kialakult zavargásokban tevékenyen rész vett, rendet csak a beérkező szerb csapatok teremtettek.

Csaruga 1918 novemberében hazatért, részt vett a helyi nemzetőrség megszervezésében, parancsára egy parasztot kivégeztek. Ezért a cselekedetért négy év börtönre ítélték, de hamarosan sikerül megszöknie a mitrovicai börtönből. Ezt követően a Vörös Bózsó gúnynevű vezér rablóbandájához csatlakozott, akik a Papuk hegységben fekvő Crna bara nevű erdőben erődített tábort alakítottak ki.

A rablóbandák fokozott tevékenysége miatt a délszláv állam hatóságai 1920 közepén rendkívüli állapotot vezettek be Szlavóniában. Miután Vörös Bózsó a csendőrökkel vívott összecsapásban életét vesztette, a banda irányítását Csaruga vette át. Taktikájukká vált, hogy csendőr egyenruhába öltözve – mivel így nem voltak gyanúsak – szivárogtak be a településekre, és így követték el a bűncselekményeket. A bandavezér személyesen is több gyilkosságot követett el, megölte az egyik hűtlen, áruló bandatagot is.

A hurok egyre szorult a banda körül, ezért Csaruga 1922 nyarán inkognitóban Zágrábba utazott, ahol Drezgics Nikola álnéven polgári életet folytatott: szifiliszét gyógykezeltette, sőt katonai beszállító lett.

Egy idő után azonban újra visszatért eredeti „szakmájához”: 1923 októberében csapatával megtámadta Eltz gróf ivankovói birtokát, aminek során újabb áldozatot öltek meg. Ezt követően a hatóság 120 ezer dináros vérdíjat tűzött ki a fejére, élve vagy halva.

Lebukásához részben ez, részben egy szerelmi szál vezetett. Csaruga Retkovce községben megismerkedett Szmolcsics Manda sokác leánnyal, akinek Bárics Mileként mutatkozott be. A lány többször felkereste elegáns vinkovcei lakásán, a haramiavezér óvatlanná vált. A rendőrségnek gyanússá vált Bárics, és nyomozni kezdtek utána. 1923. december 23-án Vinkovcén fogták el két tettestársa társaságában.

Csaruga csendőrkézen

Csaruga és bandája az őket elfogó csendőrökkel

Csak kétheti kemény – olykor kínzásba hajló – vallatást követően tört meg: bevallotta valódi személyazonosságát, elárulta a bandatagok és a banda segítőinek neveit, beismerte a neki tanúsított szinte valamennyi bűncselekményt.

Az eszéki királyi törvényszéken 12 bandatag ellen indult büntetőper. A közönség, főleg a nők, valósággal megostromolták a tárgyalótermet: az eszéki asszonyok mindent elkövettek, hogy belépőjegyhez jussanak. Sok élelmes ember csak azért kért jegyet a tárgyalásra, hogy azt eladhassa. A rablóvezér népszerűségét élelmes vállalkozók már a tárgyalás idején kihasználták: egyik eszéki vendéglős Csaruga-szelettel lepte meg vendégeit, a cukorkakereskedésben Csaruga-bonbonokat árusítottak. Egy horvátországi csokoládégyár 10 ezer dinárt ajánlott fel Csarugának, ha a tárgyaláson vallomása közben kijelenti a bíróság előtt, hogy az illető cég csokoládéja a legjobb. Az egyik cipőgyár szintén nagyobb összeget ajánlott fel a rablóvezérnek, ha a tárgyaláson kijelenti, hogy a rablásait a cég által gyártott cipőkben követte el, mert ezek a legtartósabbak. A büntetőeljárás lefolytatását követően megszületett az ítélet: Csarugát és Prpics Pavót, a banda alvezérét kötél általi halálra, a többieket súlyos börtönbüntetésre ítélték.

A kettős kivégzést 1925. február 27-én hajnalban hajtották végre: a korabeli sajtó tudósítása szerint némi ügyetlenkedést követően előbb Prpicset, majd Csarugát akasztották fel, akit aztán az eszéki Szent Anna temetőben temettek el.

Csaruga és bűntársa akasztófán

Sírjához tömegek vándoroltak, amiről a korabeli sajtó is beszámolt: „Az eszéki rendőrség is értesült a Csaruga sírjához történő nagy népvándorlásról, napokon át megfigyeltette a temetőt és megállapította, hogy egészen szegény öregebb parasztok, fiatal leányok és eszéki hisztérikák zarándokolnak el a kivégzett rablóvezér sírjához és ezek hordják oda a koszorúkat.” (Aradi Közlöny, 1925. március 15. Virágok a kivégzett haramia sírján.)

Életéről és tetteiről könyvek születtek. 1991-ben pedig – az egyik utolsó jugoszláv filmalkotásként – Rajko Grlić (1947–) rendezésében filmet is forgattak, amelynek címszerepét Ivo Gregurić (1952–2019) játszotta. Sírjáról manapság az eszéki önkormányzat gondoskodik.

Csaruga síremléke az eszéki Szent Anna temetőben