Bóra, géppuskaállás-építés és kódorgások

2017.10.16. 07:00 :: PintérTamás

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 1. rész

A császári és királyi szegedi 46. gyalogezredben szolgáló Kókay László több füzetből álló naplót írt a háborús élményeiről. Az 1916 tavaszán játszódó doberdói naplóját már korábban közreadtuk. A Doberdóról szerencsésen visszatérve Szegeden letette a hadiérettségi vizsgát, majd 1916 júniusának végén újra a Brassóban állomásozó pótzászlóaljhoz került. Naplójában megörökítette a román hadba lépés izgalmas napjainak egyes részleteit is. Az itt megszakadt írás külön füzetben, 1917 januárjában folytatódik, amikor már újra az olasz fronton találjuk. Ennek a közreadásába kezdünk most. Kókay László hathetes műszaki kiképzésre került Minarik százados csoportjához, amelyik a Komeni-fennsík műszaki védelmének a megerősítését végzi a várható újabb olasz támadást megelőzően. Az osztaguk Lipa mellett egy dolinában táborozik. Hősünk számára kevésbé érdekes ez a tevékenység és közvetlen felettese sem túl szimpatikus a számára, azonban a környék érdekli, s ha teheti, akkor „kódorog”, nézelődik, felkeresi ismerőseit, beszélget velük, s megörökíti a közvetlenül a front mögött zajló mindennapokat…

 

[1917.] január 21. ½ 5-kor kelek fel. Gránát még alszik, ráér, kocsin fog kimenni Lányival. Nem érezteti velem, de láttam az este a tekintetéből, hogy büszkén gondol rá, hogy ő már zászlós, neki „nein gebühr” gyalog járni, de nekem, mint önkéntesnek igen.

Kókay László egyéves önkéntes 1917 márciusában már szakaszvezetőként Ivanigrádban Kókay László egyéves önkéntes 1917 márciusában már szakaszvezetőként Ivanigrádban
(Kókay László hagyatékából)

5h 5’-kor indulok reggelizés után Benessel. Az éjszaka koromsötét, alig látunk, amellett a bóra kegyetlenül fú, szerencsére, hogy hátulról, s így szinte mennünk se kell, visz az bennünket. ½ 7-kor minden baj nélkül megérkezünk a Golnekre. Az emberek lassan dolgoznak. 7 óra tájban Lányi és Gránát is utánunk érkeznek. Lányi ideges, kiabál az emberekre. Nem tudom, miért van úgy begyulladva. Egy L.I.R. alezredes is odavetődik, Lányi jelentkezik nála, s mulatságos hallani, amint tört németséggel magyarázza neki az M.G. standok építését.

A Golnek jelölése Kókay László által a terület ezredtörténetben található korabeli vázlatán A Golnek jelölése Kókay László által a terület ezredtörténetben található korabeli vázlatán (Az alaptérkép Ajtay Endre: A volt cs. és .kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914-1918 című kötetében található, amit Kókay László a hagyatékában megőrzött saját példányában lapszéli jegyzetekkel, rajzokkal, jelölésekkel egészített ki)

A naplóban említett terület mai Google térképe. A Golnek mai neve Renški vrhA naplóban említett terület mai Google térképe. A Golnek mai neve Renški vrh 

8 órakor oly dolog történik, mit már épp 8 hónapja nem volt alkalmam látni és hallani. A digók valami mozgást láthattak a ranziánói úton, mert a kostanjevicai (Károly) út betorkolására egymás után 8–10 srapnelt lőnek suttyogóból. A srapnelek körülbelül felettünk fütyülnek el. Mulatságos látni, Lányi és az alezredes hogy meg vannak ijedve. ½ 9-kor Lányi iparkodik is hazafele. Gránát most kicsöppen a jómódból, neki is azt parancsolja Lányi, amit nekem és Benesnek, hogy ti. 10 órakor induljunk – természetesen gyalog – haza. Egyéb incidens nem történik, s 10 órakor küszködve a szembefúvó bórával, hazafelé tartunk.

Lipánál, mikor haladunk, egy olasz gép kering a falu fölött, tüzérségünk eredménytelenül lövi. 12 órakor hazaérünk. Ebéd ismét Lányi szobájában, vacsora szintén, utána 2–3 órai szótrakta Lányi részéről, azon kívül a 2 óra hosszas kihallgatás épp úgy, mint tegnap. Este napnyugtakor a frontról gyenge ágyúzás hallatszik.

Január 22. Gránát urasága még lejjebb csöppent. Neki is gyalog kell kijönni a stellungba. ¼ 6-kor indulunk ő, én és Benes. Ma is hatalmas bóra van, mégpedig hatalmas faggyal párosulva. ¾ 7-kor érünk ki baj nélkül. Lányi is kocsin nemsokára utánunk jön.

½ 9 tájban alkalmuk van a Gruppen kommandánst, Hauptmann Minarikot látni. Egész fiatal ember, nincs 30 éves sem. Azt hiszem, cseh. Ennek az embernek több embere van, mint idős tábornok brigadérosoknak. A munkát jön megnézni. Lányi borzasztó be van gyulladva, de Minarik úgyszólván ügyet sem vet rá.

9 óra tájban olasz repülőgép kering felettünk. A Golnek alatt a kostanjevicai úton dolgoznak emberek. Nem tudom, nem-e a repülőgép jelez, mert az olasz tüzérség gyors egymásutánban 15–20 suttyogó srapnelt lő rájuk. A dolgozók szétfutnak. Úgy látszik, bajok vannak. 9 óra után a ¤363-ról egész jól látni, amint a mieink nagy kaliberű, s hatalmasat reccsenő 3 darab macskát lőnek be a digókhoz a Segeti lágerbe.

Lányi 9-kor hazamegy, minekünk 10 órakor szabad csak hazagyalogolnunk. 12 órakor érünk vissza dolinánkba minden baj nélkül. Délután a megszokott életmód. Lányi a dolina déli felében egy szép új barakkot építtet, mint mondja, nekünk szobának kettőnknek és egy másik szobát tiszti étkezdének. Estefelé nagy ágyúzás hallatszik a frontról.

Január 23. Ma reggel 8 óráig alszunk. Nem kell kimennünk a stellungba. Osztagunknak pihenőnapja van. Az idő elég szép. A bóra elállt. Elhatározom, hogy elmegyek egy kissé kódorogni. Mivel a 72-esek, mint hallottam, most pihenőben vannak Tomasevicán, elhatározom, hogy meglátogatom ismerős önkéntes társaimat közöttük.

Délután 1 órakor Lányi engedélyével útnak indulok. A Lipából Comenbe vivő úton haladok. Utam kopár, karsztos részen vezet, melynek egyhangúságát csak itt-ott enyhíti egy kisebb fenyőerdő az út mellett, vagy különösebb mélységű dolina, vagy nagyobb sziklahalmaz. Később utam a Kostanjevicához vivő tábori vasút mellett halad. Jó 20 percnyi gyaloglás után egy nagy karszti falut érek el, azt hiszem, hogy ez Comen, de később kisül, hogy ez Suta, Comen még odább van. A falu előtt, az út északi oldalán új katonatemető van szép nagy obeliszkkel. Némelyik síron koszorú is van. A falu front felőli részén áll a templom, mely jelenleg a 44-es Landwehr divisio sanitäts anstaltjának van berendezve.

A sutai temető 1917-ben A sutai temető 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)

1915 nyarán a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylete a település római katolikus templomában alakította ki 1. számú tábori kórházát. A kórházban elhunyt katonáknak a templom közelében nyitottak egy nagyméretű temetőt, ahol 1160 hősi halottat temettek el. Közülük 678 magyar, többségük neve is ismert. A temető bécsi Hadilevéltárban őrzött nyilvántartása szerint 1915. augusztus 8-án történt az első és 1917. október 30-án az utolsó temetés. A temető középpontjában egy magyar feliratú központi emlékmű áll, amelyet az elhunytak emlékére a kórház tisztikara és legénysége emelt.

Áthaladva a nagy és meglehetős csinos Sután, kb. 1 km út megtevése után elérem Coment. Előtte az út északi oldalán néhány nagy lóistálló, egy tábori fürdő és egy mozi áll. Comen meglehetős nagy és csinos falu, a karszthoz viszonyítva városnak is lehetne nevezni. Sok út találkozási helye, s sok szép épülettel bír. Tavaly egy jó darabig itt volt a VII. Korps kmds.. Bár tavaly augusztus óta sokszor lövik az olasz messze hordó ágyúk, mégis sérült házat (néhány kis karcolástól eltekintve) nem látni benne. Civil lakosság jelenleg nincs a városkában. Áthaladva Comenen utam lefelé visz, elhagyva jobb felől a gyönyörű szép fenyőerdő magaslaton épült Sveta Maria nevű templomot.

¼ 3 után megérkezem Tomasevicaba. Tomasevica nem valami szép, szétszórtan épült falu. Bár meglehetős messze van a fronttól, mégis több ízben lőtték a digók, sőt, a rajta jóval túl levő Kobila Glavát (Kobjeglava) is. Rövid keresés után néhány ismerősre akadok, köztük a kis Görcsre, Prodámra, Prischmannra, Koricsánra és Grószra. Örömmel üdvözölnek. Még nem is voltak stellungban, mégis panaszkodnak. A szokásos önkéntesi bajok. Mannschaftnak számítanak stb. stb. Kb. egy óra hosszát időzöm köztük, azután elbúcsúzom tőlük, s ¼ 4-kor vissza indulok. Bár nekem veszélyesebb helyem van jelenleg, szegény fiúkkal mégsem cserélnék.

Az előbbi úton haladok; s már meglehetős sötétben, ½ 5-kor érek vissza dolinánkba. A fronton egész délután nagy ágyúzás.

Január 24. Reggel ½ 6-kor gyalogolunk ki hárman a Golnekre. Valóságos ítéletidő van ismét. A bóra kegyetlenül dühöng s fújja a szakadó havat. Lányi nincs itthon, bevásárolni van Triesztben. A Golnek alatt, a kostanjevicai út kereszteződésénél egy halott van letéve hordágyastól a kőfal mellé. Kékké fagyott arcát egész tele fújja a bóra hóval. Szegény ember, ez se gondolta volna még tegnap ilyenkor.

7 órakor érünk ki. Az embereknek nincs nagy kedve dolgozni, nem is csoda. A fronton is óriási a csend. Fázhatnak a digók! Nekik épp szemükbe fújja a bóra a havat. 9 óráig a legbalszélső M.G. dekungban melegszünk, aztán hazamegyünk. Visszafelé menni a bórás hózivatarban borzasztó keservesen megy, de azért szerencsésen hazaérünk. Nincs itthon Lányi, nyugodtan vagyunk, nem kell hallgatnunk a karattyolását. Barakkunkba érkezünk, melyet erősen fűtűnk.

Január 25. Reggel ½ 6-kor indulunk hármasban gyalog. Ma már nincs kívül sem akkora szél, mint tegnap, hó sem esik, csak erős fagy van. Amint a Golnek felé közeledünk, erős ágyúzást hallunk. Gránát megjegyzi: „Biztos a Golneket lövik!” Tényleg, amint értesülünk, a Golnek és a Ranziano–Kostanjevica útkereszteződés állt tűz alatt. A Golnek valami 20 srapnelt és gránátot kapott, de baj nem történt. Úgy látszik az a három sátorlapba kötött halott, melyeket útközben vittek el mellettünk, nem a Golnekről való!

Vissza ½ 10-kor indulunk. Délután 4 órakor Lányi visszajön Triesztből, este van ismét mit hallgatnunk úti tapasztalatairól vacsora után.

Január 26. Reggel ½ 6-kor indulunk mind a hárman, bár Lányi szerint 6-ra kint kellene lennünk. De mi már kitapasztaltuk az öreget, tudjuk, hogy oly korán nem mer úgyse kijönni bennünket ellenőrizni, mert akkor még lőni szoktak. Kb. 7 óra, hogy kiérünk. Szép idő van, igaz, hogy kissé hideg, de ezt kibírjuk. A Hilfe platz dolinán túl, az út melletti kőfalnál haladva láttuk, hogy erősen rakétáznak a fronton, s itt-ott a fegyverek is szóltak. Nem tudom, nem volt-e valami éjjel. Lányi ¼ 8-ra ér ki. Szokása szerint nincs a munkával megelégedve. Pedig nem tudom, mit akar elérni evvel a sok Isten adta nyomorék segédszolgálatos emberrel, kikből az osztaga áll. Csoda hogy még ennyire is haladtak.

Tüzérségünket ma van először alkalmam hallani dolgozni. Egy acél hegyi tarack csattog fáradhatatlanul mögülünk, de nem látom, honnan lő és hová. Egy repülőnk is fönt kering s valami ötször tér vissza az olasz állások fölé. Lányi utasítása értelmében 10 órakor indulunk vissza. Délután a szokott életmód.

Január 27. Reggel ½ 6-kor indulunk. Csak én és Gránát megyünk, Benes nem jön. Ma be fog rukkolni az ezredéhez, mert a diviziójuk elmegy innen állítólag Tirolba. De jó is ezeknek a cselák ezredeknek, ezek mindig lógnak.

A Golneken már kész a legbalszélső M.G. dekung, most a mellette jobbra lévőt kezdik erősen építeni. Lányi ½ 9-kor hazalóg. Azt mondja, 10-kor menjünk haza, de mi ellógunk már 9-kor. Hogy ne érjünk túl korán haza, benézünk Temnicába. Szegény falu alaposan szét van lőve. Bár 3 kilométerre van a fronttól, nincs benne ép ház. Még a temető is, mely a falu front felőli részén van, teljesen fel van dúlva. Ide különösen nehéz 28-as gránátokkal lő a digó. Az egyik hatalmas gránáttölcsér fenekén két régi, nyugalmukban megzavart civil halott koponyája és 1 kar (vagy) lábszár csontja fekszik.

¾ 12-kor érkezünk haza. Délután az osztagnál ruha faszolás van. Meglehetős rossz állapotban levő bakancsaim és nadrágom helyett újakat kapok. Az új barakk kész, délután át is hurcolkodunk bele. Az étkezdével közös kályhája van szobánknak. A kályha erősen füstöl, s így Lányi a füst miatt kénytelen szobájában vacsorázni, mi pedig áldjuk a füstöt, hogy nyugodtan külön vacsorázhatunk a vén szószátyártól.

Délután és egész éjjel a tengerpart felé Jamiano és a Debeli Vrh körül óriási ágyúdörgés hallatszik. Éjjel egy kissé fázunk, mert a füst miatt nem tudunk tüzelni.

Január 28. Az osztag faszolását Dutovljétól egy ügyes infanterista szokta elhozni. Tőle megtudom, hogy ezredünk Krajna Vasban van. Ma Lányi engedelmével a faszoló kocsival elmegyek tehát az ezredhez látogatóba.

Korán reggel 4 órakor indulunk, koromsötét hideg éjszakában. Hosszú ideig nem is bírunk ülni a kocsin a hideg miatt, gyalog futunk mellette. Még meglehetős sötétben ¼ 7-kor érjük el Krajna Vast, hol leszállok, a kocsi továbbmegy. Az utcákat sepregető bakáktól megtudom, hol az I. M.G. Komp.. Felkeresem tehát Edét. Még alszik, de szívesen fogad. Elbeszélgetünk. Majd később többi önkéntes társaimat keresem föl. Elég jó dolguk van, egyik sem panaszkodik. Edénél néhány levelezőlapot írok haza, mert Lányi előszeretettel kicenzúrázza lapjaimat.

9 órakor a dutovljei nagy fassungs stellére megyek, mely a Feldbahn végállomásánál van. Kocsinkat keresem, de nem találom. Ehelyett másik kocsira kéredzkedem fel, s azon megyek Comenig. Utunk kopár karsztos részen vezet. Bal oldalán van a vízvezeték. Balról Pliskovicát hagyjuk el, hol még bent van a civil lakosság, pedig a hátrább levő Krajna Vas teljesen ki van ürítve. Jobbról távolról Gabrovicát és Coljavát láthatjuk, míg egy szerpentinen lehaladva balról a domboldalon tömören összeépített Volcji Grad tűnik fel. Balról elhagyva egy nagy teherautó lágert Comenbe érkezünk. A kocsi, melyen jöttem nem jön tovább. Leszállok róla, de csakhamar kapok egy Lipába igyekvő kocsit, s Sután keresztül ezen megyek. 12 órára már otthon is vagyok.

A kályhába készakarva vizes fát rakunk, mely kegyetlenül füstöl. Lányi ismét nem bír velünk ebédelni. Úgy látom le is mond ebbeli szándékáról, mert este a vacsoránkat is beküldeti. Mi ennek természetesen végtelenül örülünk.

Január 29. Reggel ½ 6-kor indulunk. Erős hideg van, de szél nincs. Lányi ma egész 9 óráig kint marad a Golneken. Mikor hazamegy, megengedi, hogy én is hazamenjek. A Golnekról lefelé jövet, épp a Materialplatz fölött 50 lépésnyire előttünk 2 suttyogó srapnel explodál. Egy kissé várunk, nem jön-e több is. De nem jön. Elindulunk tehát. A Hilfsplatzon túl Lányi és Gránát felülnek a kocsira, én nem férek föl, mert Lányi egy másik főhadnagy ismerősét veszi fel. Gyalog megyek vissza. Délután a szokott semmittevés, illetve a kihallgatás végigszenvedése.

Január 30. Reggel 6 órakor indulunk csak ki. (Lányi persze azt hiszi, hogy 5-kor.) Mikor a Hilfplatz dolinája mellett haladunk, egy kocsi ér utol bennünket. Haas és egy osztrák mérnök hadnagy ülnek benne. Leszállnak a kocsiról, s együtt megyünk a kostanjevicai (Károly) útig. Haas azt mondja, kitűnő dolga van. Tényleg, a mérnök kedves fiúnak látszik. Ők a Golnek és a Namenlose közt dolgoznak az 1/c vonalon. (Az Eisner Bubna dolináknál.)

A Golnek a Károly főherceg úttal, Kókay László kézírásával jelölve A Golnek a Károly főherceg úttal, Kókay László kézírásával jelölve
(Kókay László hagyatékából)

Ma Lányi már ½ 9-kor hazalóg, mi 9-kor követjük. Hogy az időt elhúzzuk, Lipát látogatjuk meg. Még teljesen ép, de nem valami nagy és piszkos karszti falu. Előretolt Divizio Anstalt van benne. Megnézzük a templom fölötti civil temetőt. 10–15 katona sír is van benne. 11 órakor a faluban váratlanul összetalálkozunk ismét Haasékkal. Felhívnak kocsijukra bennünket. Felülünk. Újságolják, hogy ½ 11 tájban az olasz tüzérség lőni kezdte a Golneket. Jó, hogy már nem voltunk ott! Majd meghívnak bennünket menjünk velük, látogassuk meg őket szállásukon, annál is inkább mert mint mondják, csak 50 lépésnyire lakunk tőlük. Nagyszerű! Ezt nem is tudtuk. Ezután lesz legalább hová járnunk. A Srkbinába vezető úton haladunk, majd jobbra térünk le. Haasék is egy dolinában laknak. Elég jó helyük van, bár nincs oly szép barakkjuk, mint nekünk. Az ő osztaguk teljesen ausztriai kiegészítésű, csupán a manipuláns egy fiatal nagyváradi zsidó magyar. Kedélyes fickónak látszik. Csak 1/4 óráig maradunk, megígérjük, hogy máskor tovább időzünk. Egész dolinánkig kísérnek bennünket. Tényleg alig lakunk 100 lépésnyire tőlük. Délután a szokott életmód.

Január 31. Reggel ½ 6-kor megyünk ki. Elég szép, de hideg idő van. ½ 9-kor a Golneken épp a legszélső M.G. standnál vagyunk, mikor egy suttyogó srapnelt küld a digó. Gyorsan behúzódunk az árokba. Épp ideje. Annak a jeléül, hogy észrevették mászkálásunkat a digók, néhány perc alatt vagy 50 suttyogó srapnelt kap a Golnek. Bajunk nem történik. Lányi ész nélkül hazalóg. Mi is 10 óra helyett ½ 10-kor követjük. Alig, hogy leérünk a Golnekról, ismét kezdi a digó suttyogózni az egész fenyőerdőt. Majd az úttól keletre elbújt 10-es ütegünk kezd a digóknak felelgetni.

Nem messze attól a helytől, hol a dolinánkba vezető szekérút letér a Lipa–Suta útról, az út déli oldalán egy lapos dolinában egy 30 ½-es mozsarat látunk. A tüzérek erősen forgolódnak körülötte. Úgy látszik, lőni fognak. Tényleg a maszkírozást már le is szedték a mozsárról. Kiskocsin tolnak egy hatalmas gránátot. Töltenek, s az ágyút irányozzák. Mindenki elszalad a lövegtől. Mi is vagy 50 lépésről nézzük. Egy tüzér káplár kb. 10 méteres vékony láncnál fogva elsüti a mozsarat. Hatalmas, de nem túl erős durranás. A mozsár torkából láng és füst csap ki, ez utóbbi betölti az egész dolinát. Vai-i-i-i, vai-i-i-i… hallatszik a lövedék csikorgása. Mintha talicskát tolnának, vagy kutya vonyítana, úgy nyöszörög a levegőben. Még megvárunk egy lövést, s tovább indulunk. Néhány lépésnyire újabb látnivaló akad. Az úttól jobbra egy repülőüldöző autóra felszerelt ágyú áll. Úgy látszik a 30 ½-est fedezi az esetleges repülők ellen.

12 már elmúlik mire a sok bámészkodásból hazajutunk. Délután a szokott egyhangú élet. Egész nap erős tüzérségi tűz hallatszik a frontról. Többször halljuk, hogy a „mi” 30 ½-ünk is lő.

Következő rész: 30 és felesek, kavernák, röpcédulák, temetők

Összes rész: Kókay László harctéri naplói

Szólj hozzá!

Címkék: 1917 kókay lászló comeni–fennsík Sveto Suta Golnek császári és királyi szegedi 46. gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7912990030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása