Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 17. rész
1916. május 2-ától a szegedi 46-osok folyamatosan fegyveres szolgálatot adnak a föld alatt készülő aknafolyosóban. Hősünk raja is sorra kerül, s Kókay László is lent jár az aknában, részletesen leírást adva a tapasztaltakról. A doberdói földalatti hadviselés testközelből…
Délután 2 órától kezdve a szokott munkahelyemen, a beobachtungstandnál csináljuk a futóárkot. A reserve schwarm a dienstführenderi kavernából hordja ide a futóárok szélére az alagútból kijött anyagot. Az alagútnál most is szapőrök dolgoznak.
Alkalmam nyílik a munkájukat megnézni. Reggel ugyanis parancsot kap a zugunk, hogy egy embert állandóan állítson töltött fegyverrel le az alagútba. Délután 4 órától este 8 óráig az én schwarmomnak kell ezt az őrt adni, kit megbeszélésünk szerint mindig az inspekciós sarzsi éjjel, nappal pedig az illető schwarm kommendáns fog óránként váltani. A schwarmok pedig négy óránként váltják egymást ebben a szolgálatban. Elsőnek Szabó Batancsot állítom fel bent az alacsony alagútnak csaknem a legvégén. Az alig 1,5 méter magas alagútban görnyedve kell haladnunk, a folyosó cikkcakkos, s több helyen petróleum mécses világítja meg. Olyan mintha tárnában volnánk valami bányában. Óriási munkát végeztek a szapőrök azalatt, míg lent voltunk. Szerencsére oly kitűnő kőzetben bírnak dolgozni, hogy, mint mondják, naponta átlag két métert haladnak, minden robbantás nélkül, csupán vésővel, csákánnyal, kalapáccsal és feszítő rudakkal. Már kb. 18 méter hosszú a folyosó. Most már nem is mennek tovább előre, kétfelé ágaztatják.
Árkászok munka közben
Hosszú ideig beszélgetek a szapőrökkel, magyar fiúk, a komáromi 6-os szapőrökhöz [helyesen komáromi 5. árkászzászlóalj 5. százada] tartoznak. Azt mondják, már körülbelül az olasz előretolt állás alatt vagyunk. Megerősítik azt a hírt, amelyet a 61-esektől hallottunk, hogy az olasz állást akarjuk aláaknázni és felrobbantani. Azt mondják, hogy ők ilyet már a Doberdó déli részén csináltak. Mondják már nemsokára készen lesz az aknafolyosó, s már azért is ágaztatják kétfelé, hogy nagyobb szélességben lehessen a ládungot elhelyezni.
Mint mondják kb. 4-5 méterre lehetünk a föld színe alatt, s hogy a digók is arra törekszenek, hogy minket felrobbantsanak, s már nem is járnak messze aknafolyosóik a mi stellungunktól. Az olaszok kb. 1-2 méterrel mélyebben haladnak, mint mink, s az aknafolyosónktól balra, fúrógéppel dolgoznak, s naponta négyszer 8–10 lukat robbantanak. Ebből valószínűnek látszik, hogy keményebb sziklában haladnak, s fúrógépük dacára se haladnak gyorsabban, mint mink. Nekünk alaposan kell iparkodnunk, ha azt nem akarjuk, hogy ők robbantsanak fel előbb bennünket. Elmondják a szapőrök, hogy mivel mi aránylag csendben, robbantás nélkül dolgozunk, nem hiszik, hogy tudjanak az olaszok a mi ellenaknánkról. Azt mondják továbbá, hogy három nappal ezelőtt azt hitték, összetalálkoznak a mi folyosónkkal kb. 8–10 méternyire az aknafolyosó bejárata előtt. Itt alig van az olasz folyosó egy méterre a mienktől, s ha a figyelnek tisztán hallható a fúrógép berregése, s tompán morajlik át a beszéd is, sőt tegnap reggel tisztán hallatszott, amint az egyik digó kiabált: „Halló! Halló!” Mikor pedig a lyukakat robbantják az egész folyosónkban érezhető a rezgés, s a kövek potyognak le a boltozatról. Azért kell állandóan őrszemnek is lennie, ha véletlenül összetalálkozna (az olasz robbantás folytán) a két folyosó, mindjárt legyen kéznél fegyveres emberünk.
A szapőrök mesélik, hogy a 39-esek stellungba létele alatt a 197-es magaslat bal oldalán összetalálkozott a két ellenséges aknafolyosó, s a digók úgy megrémültek, hogy kifutottak még a stellungjuk ottani részéből is, s macska tüzet kértek első ijedtükben saját stellungjukra, mely nagy kárt okozott nekik. A szapőrök szerint nálunk bajosan fog már ez az eset bekövetkezni, mert tegnap a digók eltértek aknafolyosónktól ismét.
Istenem! Mi mindent fel nem talál az emberi elme egymás pusztítására! Ugyan eddig ki gondolt erre, hogy a föld alól is várni kell az ellenség támadását, s hogy egy szép csillagos éjjelen el lehetünk készülve, hogy repülőgép nélkül is a levegőbe repülünk. Már vagy mi, vagy az olaszok, attól függ melyikünk lesz a gyorsabb és az ügyesebb. S nincs kizárva, hogy még ezen a héten a Col di Lana védőinek a sorsára jutunk. Nem szeretek más bajtársaimnak se rosszat kívánni, de nem bánnám, ha a 61-esek fönt léte alatt menne végbe a robbantás, mert azt nem hiszem, hogy május 20-ig, amikor előreláthatólag ismét stellungba kerülünk, húzódjon a dolog. Ezeket tudtam meg a szapőröktől, s a posztot felállítva kimegyek ismét a friss levegőre.
Délután folyamán a digó a Templomdomb és iskola környékét, a falut, s a II. és IV. zugot suttyogózza. Századunknak nincs vesztesége.
Este ¼ 8-kor valahova a völgybe a 197-es magaslat mögé valami 12 szalvét (6 gránát) ad le a „Juci”. Nyilván az utat lövi a digók mögött. Az éj folyamán nem történik különösebb dolog.
Horny Ernő vázlata az aknafolyosóról
(Horny Ernő: A komáromi 5/5 árkászszázad St. Martinói aknaharca. Jacobi Ágost szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban című kötetből.)
[1916.] május 3. Korán reggel egy borotvált bajuszú, vörös pofaszakállas, angol kinézésű fiatal szapőr főhadnagy jő a minengangot megnézni. Oberleutnant Hornynak hívják. Nem tudom magyar-e. Tény hogy perfekt beszél magyarul. Állítólag ő készítette az olasz állás aláaknázásának a tervét, s ő osztogatja a szapőröknek az utasításokat a munkára vonatkozólag. Heimmel együtt van lent majd egy órahosszáig az aknafolyosóban.
Délelőtt 9 órakor Heim avizáltatja az egész századnak, hogy egy 15-ös nehéz ütegünk fogja magát elébünk belőni, s mivel rövid lövésre lehet számítani, mindenki, az őrök kivételével, húzódjon le a futóárokba. No, köszönöm, ha a 15-ös is olyan szépen lő, mint a 10 és feles, ugyancsak szép munkát végez majd köztünk. Én most is a beobachtungstandnál dolgoztatok. Remélem annyira nem fog rövidet lőni, hogy ennyire az olasz állástól is kárt tegyen bennünk. (Igaz, hogy a 10 és feles március 27-én szétvágta a beobachtungstandot.)
Osztrák-magyar 1914. M 15 cm-es nehéz tábori tarack
(Forrás: Wikipédia)
½ 10-kor kezd lőni a 15-ös üteg, de mindössze 10-12 lövést ad le, ezeknek is jó része srapnell, s azután beszünteti a tüzelést. Nem az első stellungját lövi a digónak, s talán emiatt sincs rövid lövés.
Délután is a beobachtungstandnál dolgoztatok. A digó kis kaliberű macskákkal kezdi a 3. századot veretni, majd a 3. kompani futóárkának futóárkunkba való torkolatához kezd veretni, a szanitéc dekung közelébe. Nem valami nagy minék lehetnek, de meglehetős éleset explodálnak. Ezeket is jól lehet látni, amikor jönnek. Explodálásukkor csúnya fekete füstöt okoznak. A beobachtungstandba bemenve, onnan, mint magasabb pontról, figyelem a robbanásaikat. Nem volna jó, ha századunk is részesülne ebből a macskázásból, mert mint este hírül hozzák a 3. kompaninak hat sebesültje lett a kismacskáktól. Egyet alkalmam van látni, az egyik szanitécünk hoz egy nem explodáltat a 3. kompanitól. Hasonló a szoknyás kézigránáthoz, csak jóval nagyobb. Kb. 1,5–2 kiló súlya van. 4 szárnya van, s világoskékre festett pléh burka.
Este a latrinától a mi minéink is megszólalnak. Még menázsi előtt, este 10 órakor, egy Makra nevű fiút a 13. dekung fölött, őrt állása közben, egy kósza golyó vállon találja. Ő századunknak stellungba lételünk óta az első sebesültje.
Este századunk részére 100 sisakot hoznak. Zugunkból minden ember kap egyet. Kiadják parancsba, hogy ezt nem szabad elhányni, s abléz alkalmával át kell adni őket a 61-eseknek.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „A szapőrök megkezdik hordani az ekrazit ládungot az aknafolyosóba”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
