Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója - 4. rész
A tartalékban töltött éjjeli munka – nappali pihenés kifordított világát az oltás, majd az iskolázás zavarja meg. Offenzívára készül a hadsereg, a bakák olaszul tanulnak, s örülnek, hogy szabadulnak az utálatos kőtengerből… Megérkeznek az 5. isonzói csata kitüntetései. Bőségesen hullik a dekoráció önkéntesünk szakaszára is. Sokaknak József főherceg személyesen tűzi fel.
[1916.] április 6. 1 óra tájban egy kósza golyó a II. zugtól combon talál egy a napokban beosztott 19. marsbeli embert. Éktelenül jajgatni kezd. Mikor a szanitécek kötözni akarják, látják, hogy a golyó már oly gyenge erővel ment, hogy bele sem fúródott teljesen a húsba. Rögtön kivette a szanitéc a golyót, s leszidta a bakát, hogy „Nem szégyelli magát ennyire ordítani, hisz evvel a sebbel még a hilfs platzra se mehet.” 4 órakor szürkülni kezd, abbahagyjuk a munkát , s visszamegyünk a kavernánkba, hol délig alszom. Délután a századot a legfelső, még építés alatt álló kavernába rendelik. Az egyik kavernaszájhoz Molnár [Miklós] hadnagy, a másikhoz az orvos áll a műszerekkel, lógásról szó se lehet, most mindnyájunkat (engem is) irgalom nélkül beoltanak. 4 óra tájban olasz repülők keringenek felettünk, mindnyájunkat bezavarnak a kavernákba, hogy a repülők fel ne fedezzék a divisions reserve tartózkodási helyét. A repülőket erősen lövik tüzéreink, sőt a II. m[aschin] g[ewerh] abt[eilung] is gépfegyverrel. Úgy látszik a 7. századbelieket nem zavarták a kavernába, mert este hírül hozzák, hogy egy a mi mars kompaninkkal kijött, Jellinek nevű öreg csehet egy visszahulló saját golyónk fején talált és megölt. Este nem megyünk dolgozni dinst frei van az oltás miatt.
Légiharc a Doberdó mögött
(Forrás: Kókay László hagyatéka)
Április 7. Reggel 9 órakor a főhadnagy úr és a Molnár hadnagy úr a kaverna előtt összegyűjtenek, azután iskoláznak bennünket. Olaszországról, az olasz síkságról és népről, a nép erkölcseiről. Néhány fontosabb olasz szóra is megtanítanak bennünket, s az olasz katonaság rang és csapat jelzéseiről, ruházatáról iskoláznak, s sejteni engedik beszédjük által, hogy offenzíva készül részünkről az olaszok ellen, melynek előre is bíznak a sikerében. A bakák nem félnek az offenzívától, mindegyik azt mondja, bárcsak lejuthatnánk erről a köves helyről a szép földes talajú síkságra. Úgy megutálták már ezek a szegény bakák a köveket, hogy némelyik azt mondja, hogy otthon még az udvarában se fog egy darabka követ se megtűrni, mert az itteni szenvedésekre fogja emlékeztetni. Iskolázás után őrmester Molnár az öreg zugs[führer] Palavesztrát átteszi a III. zugba, s Todorovot, egy fiatal (bolgár) káplárt teszi a zugunkhoz. Este dolgozni megyünk, a múltkori beosztás szerint, zugunk most is a kőfalat rakja. A szokásos lövöldözés van csak a fronton, baja senkinek se történik.
Április 8. Reggel 4 órakor vonulunk be munkáról. Délig alszunk. A kavernában többször felébredünk a tompa puffanásokra, mik kívülről behallanak, a digó a közelbe veret valahova. Délután csend van. Szakadékunk keleti oldalában nagyon sok ibolya nyílik. Sokan küldenek a bakák közül haza. Én is szedek és részben haza küldöm részben elteszem a noteszomba. Este ismét kőfalat megyünk rakni azokat kivéve, kiket felolvastak, hogy holnap fogják odalent megkapni lágerban kitüntetéseiket március 13-ikáért. Ezek menázsi után lementek a trénbe. Zugunkból zugsf[ührer] Szabó, korp[oral] Kohajda, inf[anterist] Tyúkász nagy ezüstöt illetve Kohajda pántot, inf. Ohly, Gulyás, Ábrahám, Seszter kis ezüstöt, gefr[eiter] Makai, inf. Sánta, Dimitrievics, Gera, Szász bronzot fognak kapni. A századból nagy ezüstöt fog még többek között kapni kadett Vass [István] és Kovács [János] is, továbbá őrmester Molnár és Kun bácsi. A munkára este 11 órakor mentünk ki.
József főherceg 46-osokat tüntet ki a segeti táborban 1916 tavaszán
(Forrás: A világháború képes krónikája. VIII. kötet. 1916.)
Április 9. Minden incidens nélkül dolgozunk éjfél után egy óráig, mikor is a fronton óriási fegyvertűz kezdődik. Én korp[oral] Todorovval az országút közepén állva beszélgetek és ügyelek a falrakásra, mikor épp köztünk fütyül el egy golyó, s három lépésre tőlünk koppanva vágódik az útra. Jót nevetünk a golyón, de a következő pillanatban egy másik megint köztünk suttyan el, s nem messze vágódik le az előbbi golyótól. „De az iskoláját, gyerünk innen, mert a következő valamelyikünket kupán találja!” – szóltam, s rögtön odább mentünk. A golyók annyira fütyülnek, hogy míg a fronton alábbhagy a lövöldözés, abba kell hagynunk a munkát, s jobbra, balra elhúzódunk a kőfalak és a sziklák mögé. Baja senkinek sem történik, bár megint kerülgetett egy golyó, mely fölém a sziklába, mely mögé húzódtam, csapódott be, s az apró kődarabokból egy kis darabka szemembe esett. Úgy kellett kipiszkálni. Inf. Ilnis [?] combját egy golyó súrolta, szétlyukasztotta a nadrágot. Egy jó fél óráig tart a lövöldözés, s megszűnte után tovább dolgozunk, s ismét 4 órakor megyünk vissza a kavernánkba. A nap folyamán különös esemény nem történik, délután 2 órakor érkeznek vissza a dekoráltak mellükön a kitüntetésekkel. Mesélték, hogy nagy ünnepség volt odalent és sokaknak közülök József főherceg személyesen tűzte fel a kitüntetést. Istenem, de szép is az a kitüntetés, csak az a baj, hogy ebben is, mint mindenben, amit emberek intéznek, nem tudnak igazságot tenni. Az irigységre és az egymás háta mögött való kölcsönös ócsárlásra csúnya példák akadtak a mai örömünnep alkalmával zugunknál is.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Minden nap szoktak 4-5 üres sírt ásni…”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
