Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója - 8. rész
1916. április 13-a nyugalmasan indul San Martinónál. Az olaszok egyre közelebb igyekeznek férkőzni az állásaikhoz, amivel önkéntesünk alakulata nem nagyon tud mit kezdeni. Délután kezdetben humorosan veszik az olaszok tüzérségi támadását, később azonban egy telitalálatot követően fordulatot vesznek az események.
Április 13. Éjjel 1-3 óráig inspekciós szolgálatot tartok. Különös dolog nem történik. A minenwerferek a latrinától sűrűn megszólalnak. Érdekes, mikor a 9-es (puskaporos) minenwerfer lő, a rakéta fényénél, mit ilyenkor fellőnek, jól lehet látni, ha megfigyeljük, a mine röpülését a magasban.
Reggel 6 órakor kelek. A faszolt víz, ami vizet az éjjel az emberek a faluból a ciszternából hoztak, piszkos, s vörös százlábú bogarak mászkálnak benne. Megszűrjük előbb a kőtöréshez faszolt dróthálós „szemüvegen” (nincs is pedig üveg benne, mégis annak hívjuk), s teát főzetek „felesbe” Gera bácsival belőle.
Futóárok mélyítés San Martinó közelében 1916 tavaszán
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
Délelőtt is, délután is a beobachtungs stand mögött a futóárkot mélyíttetem. Délután 2 óra tájban a 10-es számú dekungból erősen lövöldöznek, kíváncsian megyek oda én is megnézni mi újság. Kisül, hogy itt zugunk középső részén is, hol a dolina nem akadályozza meg őket, előre kezdik magukat a digók dolgozni, fel a két stellung közti alacsony magaslat gerincére, mely kis magaslat miatt itt se voltak láthatók a szemközti digó állások. Most 25-30 lépésre ide már néhány homokzsákot raktak le a digók, s egész jól látni, amint a köveket hajigálják ki a homokzsákok mögül, hasztalan lövöldöznek rájuk a 10-es dekungból, s hiába hányják a délután folyamán a tiszti latrina elől a kézi gránátot a készülő előretolt álláshoz, látszólag nincs eredménye. Őrmester Molnár egy puskát éjjeli (egy helyre) lövéshez beállító készüléket állít be a készülő olasz szappé homokzsákjaira, hogy éjjel is lehessen nyugtalanítani a digókat.
Délelőtt 10-12 és délután 2-től ¾ 6-ig pontosan negyed óránkint ismét lövi az olasz 28-as a falut, most a falu front felőli egyik szélső házát lövi. Egész jól lehet hallani, amint elsütik a nagy ágyút, s utána sokat ugat a nagy gránát, míg földet megrázó erővel explodál. Veszedelmes zúgással jön lefelé ez a gránát, s bár vagy 200 lépésre vág mögénk, azt hiszi az ember, a nyaka közé akar esni. Dr. Galamb is kijött a kompanie kavernából a Csibész lakba levelet írni. Riadtan fülelt az első gránátra (amit ő hallott idekint), s a betyár Sánta ezt észre véve megviccelte, fülét befogva a kavernába szaladt, s Dr. Galamb ijedten követte. A vicc sikerült, s aki látta jót mulatott rajta, de Dr. Galamb, bár megtudta, hogy csak őt akarták ugrasztani, mégis jobbnak látta a valamivel erősebb tetejű kavernában, mint a Csibész lakban megírni levelét.
Olasz 28 cm-es ágyú és személyzete a Doberdón 1915-ben
(Lucio Fabi: Sul Carso della Grande Guerra című kötetéből)
Délután ¾ 6-kor az egyik 28-as volltreffert csinál a házban (vagy amögött?) elhelyezett 9-es és luftos mine raktárban. Nyilván ezt akarták az olaszok elérni, mert ettől kezdve nem lőtt többé a 28-as. A ház maradványai, s a municiós magazin égni kezdenek. A magazinban elhelyezett kis minék kisebb nagyobb időközökben robbannak egymásután. Egyszerre az égő ház füstjéből előbukkan egy alak, nyílegyenesen felénk rohan, s épp ahol dolgozunk, ugrik a futóárokba. Csupa korom és füst, ruhája véres és agyvelő darabok rajta, szemei vad tűzben égnek. „Egy meghalt, kettő megsebesült… még élnek!” – kiáltja s eszméletlenül összeesik. Borzalmas látvány. Szanitécekért futunk, konstatálják, hogy nincs megsebesülve az illető ismeretlen baka, közben Heim is kijön, elmondjuk neki mit beszélt az illető. A szanitécek fellocsolják, ki akar ugrani a futóárokból. „A káplár úr meghalt… De ketten még élnek!”– ordítja torokszakadtból. Rettenetes! Megőrült szegény? Heim rögtön két szanitéccel a hilfsplatzra vezetteti az ismeretlent. A latrinánál levő minések elmondják, hogy a muníciós raktárnál, mely most ég, s mely a szintén égő romház mögött van, ez az illető, s rajta kívül tényleg egy káplár és két inf[anteriest] volt a magazinnál, s nincs kizárva, hogy a két inf[anteriest] most megsebesülve, tehetetlenül a tűzhalálnak vannak kitéve. Heim rögtön hívatja zugsführer Szabót és Vasast, Varróhoz és zugsf[ührer] Péterhez inf[anteriest] Kohajdát küldte. Megparancsolja, illetve megüzenteti nekik, hogy sürgősen jelentsék, illetve küldjék ide azt az embert, aki hajlandó volna a két sebesültet a dekungból kimenteni, illetve a ház falát ekrazit ládunggal felrobbantani, hogy az összedőlve a tüzet elfojtsa. Az illetőnek nagy ezüstöt, s azonkívül, ha sarzsi az előléptetést garantálja. Irtózatos veszélyes feladat. A ház még egyre ég, a sűrű füst az egész falu délkeleti részét megfekszi, s a muníció még egyre robban. Nem is vállalkozik az egész századból a feladatra senki.
Tüzérségi tűzben elpusztult épület San Martinóban 1916 tavaszán
(Forrás: Kókay László hagyatéka)
Este 8 óra, a ház még mindig ég, a muníció is még mindig ropog. Ha akadna is vállalkozó, nem menthetné meg a két szerencsétlen sebesültet, kik ugyan lehet, hogy a szegény őrült fantáziájában voltak. Az olasz suttyogó tűz alatt tartja állandóan a házat, melynek tüze vérvörös fényben világítja meg az egész tájékot. A suttyogó srapnelek egymást érik a ház fölött, s furcsa, amint a lángok fölött explodálnak. ½ 7 óta az egész környékről az olasz gyalogság és géppuskák szintén a házat lövik. Este a menázsiért is nem a IV. zug hanem a 3. komp[anie] futóárkán mennek le a faluba, mert az előbbi futóárok az égő ház mellett vezet, s arra most veszélyes a járás.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Felköltjük az egész legénységet, gázmaszkát teszünk fel”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
